Időpont: Június 20, vasárnap:Második eseményfolyam; Helyszín: Speciális Iskola, Dandong, Kína

Jang: Indulhatunk Tábornok úr?

A hírszerzés ura biccentett, nem szerette a fölösleges beszédet. Két órába telt, amíg kisrepülőgéppel a főhadiszállásról az észak-koreai határ közelében lévő Dandongot elérték. A helyszín a várostól körülbelül tíz kilométerre helyezkedett el. A földalatti bunker bejáratánál álló őrség tisztelegve engedte be a két férfit és az őket kísérő biztonságiakat. A vállapos tanárok a folyosón álltak szintén vigyázzállásban, merev fejtartással. Egy magas rangú katona – a létesítmény parancsnoka - jelentette a tábornoknak, hogy a gyerekek készen állnak a szemlére. A generális belépett a terembe, ahol vagy húsz nyolc év körüli gyerek haptákba vágta magát a nagy ember érkeztére. Mind fiú volt, s eléggé hasonlítottak egymásra. Nem csoda, hiszen mindegyikük a tábornok génjeinek felét hordozta különböző anyák génjeivel párosítva. Mesterséges megtermékenyítéssel jöttek létre. A tábornok azért a petesejt donorokkal élesben is kipróbálta, hogy milyen lett volna, ha a gyerekek természetes úton fogannak. A nőket a szülést követően kivégezték. A titkosszolgálatok vezetője ugyanis a legminimálisabb információ kiszivárgását sem engedhette meg. Pedig, a szerencsétlen nők mit sem tudtak az egész programról. Szegénysorból származó koreai szépségek voltak. Azt hazudták nekik, hogy a fővárosba – Phenjanba - viszik őket, s jól fizető állami alkalmazásba kerülnek. A falusi lányok persze azt gondolták, hogy a Szeretett Vezér háremébe kerülnek majd, de örültek ennek a lehetőségnek, mert az életük által kínált másik alternatíva az, hogy a közelgő télen éh-, vagy fagyhalál áldozataivá válnak. Sajnos reményeik nem váltak valóra, mert végül is halál várt rájuk, igaz más típusú. A generális végigmérte a gyerekeket, s elégedetten állapította meg magában, hogy nagyon értelmesen csillog a szemük. Az egyik kicsi játékból meglökte a mellette állót, s elfojtva nevetett a csínytevésen. Az egyik tanár halkan rászólt, de a fiúcska tovább folytatta a rendbontást. A tábornok Jangra nézett, aki tudta, hogy mi a teendő. Intett az őket kísérő két biztonságinak, akik a rendetlenkedő kicsit mosolyogva kikísérték a tanteremből. A Földgolyó normális helyein e csínytett csupán mosolyt fakasztott volna. Ebben a zárt világban azonban az eltorzult mértékű megtorlás volt az úr. Tragédia szaga áradt szét a levegőben. Az egyik tanárnő ösztönösen oda akart szaladni a fiúhoz, biztosan megkedvelte, de a mellette állók észrevétlenül lefogták. A nő pedig a saját üvöltési rohamát próbálta meg elfojtani, szerencsére sikerrel. A gyerekek a tanárok riadt tekintetéből megértették, hogy a makrancoskodó kis barátjukkal valami szörnyűség fog történni. A tábornok a megszeppent gyerekhad tekintetéből azt olvasta ki, hogy a példastatuálás eredménnyel járt. A főtisztet ez elégedettséggel töltötte el, hiszen feltétlen odaadással és fegyelemmel rendelkező gyerekekre volt szüksége. A kihullási arány úgyis nagy lesz, eggyel több, vagy kevesebb, teljesen mindegy. A katonai parancsnok utasította Jangot, hogy kezdjék el az órát. Az előbbi incidens miatt még mindig rémült gyerekek nehezen oldódtak. Különféle feladatokat kellett megoldaniuk. Fejben számolással kezdték. Nagyon jól ment mindenkinek. Ezután fizikai egyenleteket oldottak meg a kvantum-mechanika témaköréből, majd az ember genetikai programjára kellett elméleti modelleket felállítaniuk. Ez utóbbi nehezebben ment, mert nem voltak ismertek a peremfeltételek, ezért intuitív megoldásukat kellett alkalmazniuk. Kevés ismeretből kellett hipotetikus modelleket felállítani. A szakmai felügyelő elégedett volt az eredménnyel. Néhány megoldást rendkívül érdekesnek talált, melyeket egy szintetikus élet projektben talán alkalmazni is lehetne.

Igazgató: Nagyon okosak, csak sajnos az érzelemviláguk is fejlett. Nehéz lesz őket a külvilágtól elzártan tartani úgy, hogy megőrizzék a lelki épségüket – súgta oda az iskolaigazgató Jangnak, aki jelentette ezt a tábornoknak.

A nagyfőnök nyugtázta a hallottakat, majd odament az egyik gyerekhez. Kedveskedni akart neki, de az hátraugrott félelmében. Kínos jelenet volt. A Népköztársaság többszörös hőse egy pillanatra zavarba is jött. Úgy vélte azonban, hogy jó, ha félnek tőle, neki pedig egyébként sem szabad azonosulnia ezekkel a gyerekekkel, hiszen tulajdonképpen kísérleti alanyokról van szó. A nagy ember génjei az ösztönein keresztül vadul tiltakoztak e szemlélet ellen, hiszen saját vérvonalairól volt szó. A tábornok azonban kemény ember volt. Egyik példaképe az a római hadvezér volt, aki kivégeztette a saját fiát, mert engedélye nélkül, önállóan kezdeményezett egy harci akciót, még ha az sikerrel is járt. A feladat elvégzése a lényeg, az ehhez szükséges áldozatok nem számítanak, ez volt az alapelve. A gyerekprogram végeztével a vezető tanárok a létesítmény parancsnokának szobájában gyülekeztek. Az egyébként rendkívül szigorú parancsnok, kamasz gyerekként feszengett a tábornok előtt. Mindenki arra várt, hogy megszólaljon a nagy ember.          

Chang tábornok: Önök egy – a Népköztársaságunk számára óriási jelentőségű – titkos programban vesznek részt. Ezek a gyerekek a jövőnk zálogai. Ők lesznek a katonai, technológiai és tudományos fejlődésünk motorjai, melynek révén országunk uralni fogja az egész világot. A nyugati rendszer a gyengeségen alapul. Az egyszerű embereknek elegük van a demokráciának nevezett bohóckodásból, és abból, hogy a bankok és a gazdagok kiszipolyozzák őket. Ott is arra vágynak, hogy egy erős vezető mutassa nekik az utat. A mi időnk azonban még nem jött el, erre egy kicsit még várnunk kell. Addig is új típusú gyermekgenerációkat fogunk előállítani, nemsokára el is kezdjük ezt a munkát. Van kérdés?

Igazgató: Az újgenerációs gyerekek ezeknél is okosabbak lesznek?

Tábornok: Remélem. Bízom a programunkban. Mindenesetre, ezeket a gyerekeket biztonsági tartalékként kell kezelnünk, ha esetleg mégsem úgy alakulnának a dolgok az újabb generációval, mint ahogyan azt elképzeltük.

Igazgató: Mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ha az újak valóban fejlettebbek lesznek? Nem lesz elég helyünk, s tanári kapacitásunk.

Tábornok: Ezek a gyerekek ebben a korban a legfogékonyabbak, így kell őket konzerválni, amíg el nem érkezik az idő.

Az igazgató nem pontosan értette a „konzerválni” szó tartalmát, de ismervén ezt az embert, bármilyen kegyetlenséget el tudott képzelni. A generális észrevette az igazgató megingását, ezért folytatta a gondolatát.

Tábornok: Ezeket a kicsiket úgy kell felfognunk, mint a programunk elemeit, nem mint emberi lényeket. Érthetően fogalmaztam?

A tanárok vezetője sűrűn bólogatott. Tekintete azonban nem tükrözte, hogy meg is győződött a tábornok igazáról, igaz ennek ellenkezője sem volt leolvasható az arcáról. Valószínűleg az alázat és az igazságérzet olyan keveréke uralta el a lelkét, ami nem tett éles különbséget a kétféle érzés racionális tartalma között. Nemsokára az igazgató kognitív mechanizmusai úgyis a túlélését támogató felfogás számára gyártanak majd racionális érveket. A vezető tanárok egy része még mindig emésztette a „konzerválás” szót, a másik része pedig a világuralom elérésének technikáján töprengett, ki lelkesülten, ki aggodalommal. A tábornok által szolgáltatott információk uralták a bunker elkövetkezendő napjainak életét.