Időpont: Július 30., péntek:Második eseményfolyam; Helyszín: Titkosszolgálati Központ, Peking, Kína

Jang: Tábornok úr! Elhoztuk a Krebs labor vezetőjét és a legkiválóbb munkatársát.

Chang tábornok: Hogy viselték az utat?

Jang: Egész jól, Tábornok úr. Ismertettem velük a sorsukat illető két lehetséges forgatókönyvet, s rájuk bíztam, hogy melyiket választják. Amellett döntöttek, hogy az életük hátralévő részében nekünk dolgoznak majd.

Tábornok: Mostanság túl sok tudós tűnik el az Államokból – ingatta a fejét a titkosszolgálatok feje. - De már nem volt időnk beépíteni valakit, aki megtanulhatta volna a technikát – folytatta a magának szánt magyarázatot a generális.

Jang ugyanis nem számított, ő csak egy beosztott volt.

Tábornok: Gyűjtsön be ismét szép és okos fiatal nőket Észak-Koreából. De ezúttal ötvenet. Indul a második generációs bébi-program. Már beszéltem a koreai vezetéssel a dologról, nem lesz gond a határon. Jangnak eszébe jutott, hogy a múltkori nőkkel is neki kellett végeznie. Mostanában nem érezte magában azt a keménységet, amit korábban. Ránézett a tábornok kegyetlen arcára, s hirtelen megvilágosodott benne egy pokoli gondolat. Az űrhajós-társa mindenáron radarokat akart építeni. Ő ugyanilyen fanatikus módon akar génmódosított szuper-intelligens gyerekeket előállítani. Valami történhetett ezekkel az emberekkel az útjuk során. „Hogy lepte el vajon az elméjüket ez a fanatikus megszállottság?” – töprengett. A tábornok észrevette, hogy Jangnak gondolatok keringenek a fejében, mégpedig gyanús gondolatok. Jang is észlelte a generális szemében a személye iránt támadt bizalmatlanságot. „Ez az ember átlát rajtam” – villant át az agyán. „Terelni kell gyorsan a témát.”

Jang: Mi legyen O’Neil professzorral és a fiatal munkatársával tábornok úr?

Tábornok: Adjon pontos értékelést a helyzetről.

Jang: A rájuk állított amerikai embereinket likvidálta a helyi rendőrség, emiatt nem tudtak sem O’Neillel, sem a fiúval végezni. A posztdoktorként nála dolgozó kínai emberünk is megpróbált végezni vele, de a professzor váratlan segítséget kapott - éppen az említett fiútól - és megmenekült. O’Neil egyébként megszökött, s jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Más forrásból a tudomásomra jutott, hogy sem a professzor, sem a munkatársa nincs tisztában a hibernációs technika részleteivel. A majom-kísérletek sikeréről pedig már az FBI is tud. Rájöttek arra is, hogy Pattersonék idegen forrásból pénzt kaptak, de a mi létezésünkről természetesen nem tudnak.

Tábornok: Értem. Akkor hadd fussanak, ne keltsünk további gyanút az ellenség körében. Egyelőre kivonulunk Amerikából.

Jang: Értettem tábornok úr – mondta Jang szemlesütve, mivel ő tudta, hogy már nincsenek is ott, hiszen a két beszervezett katonát is likvidálták, Peng Hai pedig szökésben van hazafelé.

Tábornok: Mi a baj, Jang?

Jang: Nincs semmi probléma tábornok úr – próbálta a beosztott nyílt tekintettel hitelessé tenni az állítását. A generális eszén azonban ez a kis trükk nem talált fogást.

Tábornok: Ne hazudj! Mondd meg, hogy mire gondolsz.

A főember jéghideg szürke tekintetét hosszasan Jang riadt szemébe mélyesztette. Az éles héjatekintet átszúrta Jang retináját, s közvetlenül bénította meg a szerencsétlen férfi ellenállásának agyi központjait. A tekintélyfüggő ember elvesztette akaratát, de terelni akarván a témát, a kérdésre véletlenül egy másik kérdéssel felelt.

Jang: A tudnak egyáltalán a kísérleteinkről az állami szervek tábornok úr?

A főtiszt szeme gonoszat villant. Jang valami fontosat kérdezhetett.

Tábornok: Hát így állunk.

Jang: Én csak …

Tábornok: Mióta is dolgozunk együtt fiam?

Jang: A kezdetektől tábornok úr. Amióta ön lett a titkosszolgálatok vezetője. Tizenkét éve – felelte félelemtől ittasan az ember.

Tábornok: Akkor tudhatnád, hogy az állami és a pártemberek a kezemben vannak. Mindent tudok róluk és erősebb is vagyok náluk.

Jang homlokáról ömlött a veríték, s remegett, mint egy nyárfalevél, pedig a hidegvérű gyilkolás volt a mestersége. Soha semmitől és senkitől nem félt, kivéve a generálist, akinek a kegyetlensége még az övén is jócskán túltett.

Tábornok: Ütőképesebb hadsereggel rendelkezem az övékénél, igaz, ezek nem egyenruhás katonák. Bármikor elkergethetem azokat a pojácákat. De ennek még nem jött el az ideje - folytatta öntelt arckifejezéssel a generális.

Jang túl sokat tudott. Lényegében ő ismerte egyedül a tábornok legfőbb titkait. Nem csoda, hiszen a helyetteseként ő végezte el számára a piszkos munkákat, ő szervezte és tartotta kézben az ügynökök hálózatát, gyakorlatilag mindent ő csinált. Ismerte ezt az embert. Tudta, hogy egyszer ki fog kerülni a kegyei közül, hiszen a tudása veszélyt jelenthet rá. És amikor ez bekövetkezik, az egyben az ő életének a végét jelenti majd. Egyértelműen az volt az érzése, hogy ez a perc most jött el. A döntő pillanat azonban egyelőre csend formájában időzött a szobában. A két ember a szótlanul állt. Egyikük szúrós szemekkel nézte a másikat, a másik próbálta állni az átható tekintetet. A halál biztos tudata helyrerángatta a beosztott férfi önuralmát és ezzel együtt a büszkeségét is. 

Tábornok: Van még kérdésed, fiam?- törte meg a csendet a generális érces hangja.

A tábornok még sohasem magyarázkodott Jangnak, és sohasem szólította őt „fiam”-nak. A férfi e jeleket is a végjátszma részének tekintette.

Jang: Nem értem a célját. A tettei arra utalnak, hogy nem pusztán a hatalmat akarja. Úgy viselkedik, mintha valamilyen idegen érdeket szolgálna. De fogalmam sincs, kinek dolgozik. Ez az egyetlen dolog, amit nem tudok önről.  

A tábornok arcán gonosz mosoly suhant át.

Tábornok: Okosabb vagy fiam, mint amilyennek eddig tettetted magad. Én nem dolgozom senkinek, hanem egy nagyszerű folyamatnak vagyok egy fontos láncszeme. Az emberi elmém persze szereti a hatalmat, de az univerzális tudatom egy magasztosabb célért dolgozik.

Jang: Mi ez a cél, ha szabad tudnom?- kérdezte Jang most már minden tisztelet nélkül a hangjában.

Tábornok: Fel kell készülnünk egy fontos fogadásra.

Jang: Kik fognak érkezni?

Tábornok: Ezt te nem értheted, fiam. Nem személyekről van szó.

A helyettes más irányból próbálkozott.

Jang: Nem zavarja, hogy mások irányítják az elméjét?

Tábornok: Téged nem zavart, hogy egészen mostanáig én irányítottam az elmédet?- kérdezett vissza a generális.

Jang: Látja, én ellent tudok állni, ha akarok.

Tábornok: Az emberi elme nem egy független szubsztancia, hanem a DNS kontrollja alatt áll. Amikor úgy érzed fiam, hogy ellenállsz nekem, akkor valójában a génjeid küzdenek az őket hordozó test önbecsüléséért. A gének azonban vakok, hiszen nem veszik észre, hogy jelenleg az önbecsülésnél egy jóval fontosabb dolog a tét: a létük.

Jang el sem gondolkodott a „tét” jelentésén, hiszen életben maradásának nem adott matematikai esélyt. A generális imigyen folytatta monológját:

Tábornok: Az elménk birtoklásáért hamarosan egy másik kérő érkezik. Választanunk kell majd. Én már megtettem ezt a döntést. A saját elmémet egy élettelen kettős spirál helyett egy magasabb rendű intelligenciának ajánlottam fel.

Jangot meglepte a tábornok filozofikus fejtegetése, nem ilyennek ismerte a kemény embert. Nem értette, hogy pontosan miről van szó, de kíváncsi volt nagyon. Továbbá, szeretett volna értékes másodperceket is nyerni, hogy addig is élhessen, ezért tovább kérdezett.

Jang: Honnan tudja, hogy a döntést saját maga hozta meg, nem pedig az a magasabb rendű intelligencia ön helyett?- kérdezte pimasz hangsúllyal a férfi.

Tábornok: Hm …. Látod ez egy érdekes kérdés, amire a választ talán soha nem fogom megtudni – felelte a nagy ember teljes nyugalommal. 

Jang: Nem mindegy, hogy egy parazita szállta-e meg az agyát, vagy egy együttműködésben érdekelt ……valami - feszítette tovább a húrt az egykor hűséges szolga.

A tábornok szemmel láthatóan lezárta magában a beszélgetést.  Ragadozó tekintete a prédát kóstolgatta.

Jang: Egyáltalán, mitől biztos abban, hogy nem az őrület kerítette a hatalmába?- kérdezte már üvöltve a vesztét érző férfi, de a mondat végén fájdalmasan felkiáltott.

A tábornok kezében ugyanis elsült a fegyver, mégpedig kétszer egymás után. Jang élettelen teste a földre zuhant. A harmadik golyó közvetlen közelről hatolt a koponyájába. Így hát Jang kérdésére - a tábornok agyát irányító gondolatok eredetét illetően – egyelőre nem született válasz. A generális felemelte a telefonkagylót.

Tábornok: Wu, igazad volt Jang megingását illetően. Mostantól te vagy a helyettesem. Gyere át hozzám, … és hozz egy hullazsákot is.