Június 17 csütörtök; Helyszín: Magyar Ház, Balboa Park, San Diego

Összetartó magyarok

Jack az utóbbi napokat leszámítva, már évek óta nem álmodott. Feltehetően a feszült idegállapota miatt jöttek újra elő az álmai. Hajnal négytől az interneten lógott. Olvasgatta az utóbbi időben kimaradt politikai és a tudományos híreket. Néha eszébe jutott a tegnapi férfi története, s ilyenkor rossz érzés kerítette hatalmába. Egy idő után megunta az internetezést, s elindult az intézetbe, jóval hamarabb, mint ahogy szokott. Max volt az éjszakai portás, látszott rajta, hogy nagyon várja már a váltást. Julie még nem volt a helyén. Jack az irodájában is a szakmai híreket böngészte a neten. Gerry jelent meg a legkorábban. Látta, hogy ég a lámpa a főnöknél, s bekopogott.

- Megkaptad az üzenetem főnök? – kérdezte.

- Igen, köszönöm a meghívást.

- Eljössz?

 - Nem is tudom. Milyen koncert lesz?

- Úgy hívják az együttest, hogy Republic. Az apám gyerekként nagyon szerette őket, sokat mesélt róluk. Mára egy kicsit megöregedtek, ritkán lépnek fel.

- Az a helyzet, hogy mostanában eléggé elfoglalt vagyok.

-  Ott lesz az egész labor, főnök. A magyarok vidám emberek, az oldott légkör biztosítva – mondta Gerry a szokásos jókedvvel, megerősítve ezzel a népének mentalitásáról imént mondottakat.

- Nem bánom – mondta megadóan a Génterápia Labor vezetője, elvégre, ha a munkatársai ott lesznek, neki is ott a helye.

- Este hat, Magyar Ház, Balboa Park.

- Emlékszem az épületre, ott leszek.

Jack egész napját a tudománynak szentelte. Szakcikkek olvasásával próbálta meg pótolni az utóbbi hetek elmaradásait.

A koncertre lazán, a coronadói szerelésben érkezett. Útközben megvette hozzá a francia stílusú sálat is. Felhívta Gerryt, hogy mindjárt a helyszínen lesz, s megkérte, hogy jöjjön ki elé. A fiú az épület előtt várta a főnökét, s integetett, amint meglátta a kanyarodó mustársárga kabriót. Elvette a parkolóból a „foglalt” feliratú táblát, s a helyére irányította Jacket.

- De szuper szerkód van főnök – mondta elismerően.

Jack nem volt teljesen biztos benne, hogy nem bujkál-e egy kis gúny a megjegyzésben. Gerry azonban egyenes jellem volt. Jack eddig még sohasem érezte, hogy a fiú szavaiban bármikor is valamilyen párhuzamos tartalom rejlett volna. Úgyhogy, talán tényleg eltalálhatta a stílust. A fiú odavitte a kulturális attaséhoz, s bemutatta neki. A férfi kitűnő angolsággal Lajos Pappként mutatkozott be.

- Sok szépet hallottam Önről Gergőtől – kezdte a beszélgetést.

- Oh, én is sok szépet mesélhetnék Önnek erről a rendkívül tehetséges fiúról – válaszolt Jack.

- Köszönöm, hogy Ön és a munkatársai eljöttek a koncertre. Remélem, tetszeni fog majd a zene. Fiatalkorom kedvenc együttese volt a Republic, úgyhogy Gergőnek nem kellett sokat unszolnia, hogy hívjuk meg őket. Magyarul fognak énekelni, de a nem-magyar hallgatóság kedvéért, a monitoron látható lesz az angol fordítás. Közben megérkezett az együttes a Magyar Házhoz, s Gerry eléjük ment. Egyiküket - a zenei mindenes Tóth Zolit – már korábbról ismerte, mert vele vette fel a kapcsolatot a turné ügyében. A többiekkel pedig a koncert helyszínén ismerkedett meg. Úgy tűnik, hogy felszerelték a színpadot, s rövidesen kezdődik is a koncert. Zolit és a zenekar egy másik tagját Gerry az attasé felé irányította. A másik tag egy különös, kopasz figura volt bakancsban. Bódi Lászlóként mutatta be Gerry az attasénak, amit Zoli úgy korrigált, hogy „Mindenki csak Cipőnek hívja”. Gerry fordított Jacknek, aki mindjárt átlátta a becenév értelmét, bár ő a Bakancs nevet találóbbnak vélte. Cipő volt az énekes.

- Köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívást – mondta Gerry a két férfinak.

- Sokat haboztunk – mondta mosolyogva Zoli – Az győzött meg, hogy a bátyám korábban járt ebben a városban, és sokat áradozott róla.

- Mindenesetre, örülünk, hogy itt vagytok – vette át a szót az attasé. Szép estének ígérkezik, nem kell esőtől tartani. Milyen volt az út?

- Sosem szerettem repülni. Ahhoz képest, elviselhető volt – felelte Cipő. – Egy kicsit álmosak vagyunk, mert odahaza ilyenkor már hajnali három óra van.

Jack nem értette, hogy miről van szó, csak barátságosan mosolygott. Zoli szólt hozzá, nyilván azt hitte, hogy magyar. Gerry fordított: „Milyen itt kinn élni?” – kérdezte.

- Én mindig itt kinn éltem – felelte nevetve Jack.

Amikor kiderült a félreértés, s hogy Jack professzor, Zoli hozzátette, hogy a bátyja is genetikus professzor volt. Már nyugdíjas, s mostanában csak álnéven írogat.

- Ha esetleg olvasott valamit Incognitustól, nos, akkor az ő.

Jacknek leesett az álla attól, hogy milyen kicsi a Világ. Szinte hihetetlen. Mondta is az öcsnek, hogy nagyon is ismeri, a minap olvasott tőle egy értekezést.

- Én is próbálkozom ismeretterjesztő cikkek írásával. Szóval, nem csak száraz tudomány, hanem bemutatni a téma hátterét és érdekességeit is a művelt laikusoknak – magyarázta Jack. De még csak egyetlen ilyen publikációm van. – Elkérhetném a bátyja elérhetőségét?

Megkapta a címet, s egyben az ambíciót is egy újabb a cikk írására. A társaság elindult a koncert helyszíne felé.

Jack megkérdezte Gerryt, hogy kiről formázták azt a megkoszorúzott szobrot a Magyar Ház előtt.

- Ágoston Haraszthy, az első san diegói seriff. Magyar származású volt

- A magyarok egy láthatatlan szövetet képeznek az Államok testében – viccelődött Jack.

- Hát, igen. Mi nem tömörülünk blokkokba, mint sok más diaszpóra, és nem is vagyunk olyan hangosak, mint mások.

Szép számú hallgatóság gyűlt össze a koncerten. A Jack körül lévők mind valamilyen érthetetlen idegen nyelvet beszéltek, ra-ta-ta-ta-ta ritmusú dialektussal. 

Az együttes a Nagy kő zuhan című számmal kezdte. A háttérben a filmről készült videoklip képei pörögtek, a dalszöveg angol fordításával. A szöveg romantikus hangvételű volt, amit a zene hűen vissza is adott. A videón az együttes tagjai is szerepeltek vagy harminc évvel ezelőtt. E zeneszám talán a fiatalságuknak állított emléket. Cipő napszemüvegben és bakancsban énekelt szenvedélyesen. Egy jóval dinamikusabb szám következett, melynek a címe a „Szállj el kismadár” volt. Ezt Cipő angolul énekelte, erős akcentussal ugyan, de Jack értette. Tetszett neki a szám, a refrént dúdolgatta, s a közönséggel együtt ő is ritmikusan mozgott a zenére. A 67-es út című dal első taktusainak hatására a közönség összekapaszkodott, s így mozogtak együtt. Mintha egy szétszakadó nép próbált volna meg ellenállni egy erős feszítő erőnek. Sokan könnyeztek. Az Erdő közepében járok című szám következett, ismét magyarul. Ezt követte a Ha itt lennél velem című dal. A szám utolsó taktusai felé közeledve, Zoli Tóth letette a gitárt, s leült a zongorához. A színpad teljesen elcsendesült, s a reflektorral együtt minden tekintet a művészre irányult. Zoli az „Add rám örök ruhám” című művét adta elő. Érdekes ritmusú és hangvételű volt a szám, alapvetően különbözött az előzőektől. A rövid szünetben Gerry elmondta, hogy Cipő Zolit Költőnek nevezi, mert a dalszövegei versekhez hasonlítanak. Jack a koncert alatt kikapcsolta az összes aggodalmát. Nem szabadult fel ugyan, de alapvetően a nyugalom uralta a testét.

- Ezekből a fiúkból lehetett volna egy nemzetközi hírű együttes – mondta a koncert végén Jack Gerrynek.

- A nyelvünket és a lelkületünket senki nem érti rajtunk kívül – adott magyarázatot Gerry, hogy ez miért nem következhetett be.

A műsor befejeztével az attasé vacsorát adott a Magyar Házban, ahová az együttes tagjain kívül több embert meghívtak, közte Jacket is, egyetlen nem-magyarként. Jack Zoli mellé ült le. Az attasé egy rövid tósztot mondott, amiben megköszönte, hogy az együttes elfogadta a meghívásukat, s egy fantasztikus koncertet adott. Méltatta a Republic óriási hatását a hazai zenei életre, s hogy sok fiatalnak – közte neki magának is – egyfajta szellemi iránytűt adtak az élethez. Következett a vajban párolt norvég lazac. Isteni volt.

- Milyen a magyar konyha? – kérdezte Jack Zolit.

- Finom – mosolygott a zenész. - Manapság kissé egészségtelennek számít, talán ezért is nem hazai fogásokat tálalnak most. – Hallott már a gulyásról? – kérdezte.

- Persze – válaszolta Jack.

- Nos, ez a legismertebb magyar étel. Bár, mi csak a leves formáját nevezzük így. Külföldön azt is, amit mi odahaza pörköltnek hívunk. Kétségtelen, hasonlóképen kell elkészíteni mindkettőt.

- Gerry révén elég sokat tudok Magyarországról. A magyarok nagyon szenvedélyesek embereknek tűnnek.

- Hát igen. Ezért tudunk szép verseket írni, de ez az oka annak is, hogy nem tudunk egyességre jutni egymással. A politikusok azt harsogják, hogy a legfőbb különbség közöttünk az, hogy konzervatívak, baloldaliak, vagy éppen liberálisok vagyunk, s sajnos mi ezt el is hisszük nekik. Nagy az ellenségeskedés emiatt odahaza. Sokan nagyon bíztunk egy jobb jövőben miután ledobtuk magunkról az orosz igát. Jó volt ma látni, hogy itt nincs meg ez a széthúzás.

- Hát igen, a politika itt sem fenékig tejföl. Amerikában például, ha nem vagy keresztény vallású, ne reménykedj, hogy valaha is az Egyesült Államok Elnöke lehetsz. Bár, kétségtelen, hogy itt az elnökök megadják elődjeiknek a tiszteletet. Gyakran hívják meg őket például olyan események ceremóniáira, amihez a korábbi kormányok tevékenysége is vezetett, vagy bízzák meg az ex-elnököket különféle humanitárius feladatokkal.

- Nálunk ez elképzelhetetlen lenne – mondta keserűen Zoli. – A legszörnyűbb az, hogy az emberek többsége beveszi azt a sok maszlagot, amivel a politika a médián keresztül manipulálja őket. Sokan azt hiszik, hogy attól lesznek igaz magyarok, ha zászlókat lengetnek és melleket döngetnek.

- Holnap repülnek vissza Magyarországra? – váltott témát Jack

- Én még előtte elugrom Los Angelesbe, ott él a lányom családja. Három unoka – mosolyodott el büszkén a nagyapa.

- Önnek van családja? – kérdezte Zoli ártatlanul, de Jack arcvonásainak változásából azonnal észrevette, hogy rossz vizekre tévedt.

- Most repül ki éppen közel húsz évem az ablakon – felelte elrévedve a kérdezett.

- Sajnálom. Nem tudtam, hogy …. – hangzott a befejezetlen mondat.

A továbbiakban a lazac ízharmóniájának élvezetével foglalkoztak. Jack úgy vette észre, hogy a magyarok több alkoholt isznak, mint az amerikaiak innának egy ilyen rendezvényen, de az elmúlt napok eseményei miatt nem érzett erkölcsi alapot a szemrehányásra. Az utolsó fogás elfogyasztását követően az attasé felállt, újra köszönetet mondott az együttesnek, s a résztvevőknek, hogy eljöttek az eseményre, majd bezárta a programot. Informálisan még lehetett volna maradni, de mindenki készülődött. Jack jó utat kívánt Zolinak, a zenész pedig együttérzően megpaskolta a professzor karját.

- Próbálja ki a Tai Chi-t, megedzi a lelket – tanácsolta neki.

Cipő emlékére:

A közelmúlt tragikus eseményei közben átírták a jövőt. A Republic frontembere már csupán egy fiktív történetben jelenhet meg húsz évvel később. Cipő életórája 47 évnél megállt járásában. Isten nyugosztalja!       

    Vajon miért csak külhonban kapaszkodunk egymásba? 