Időpont: Július 29., csütörtök este; Helyszín: Martin Greenfield irodája

Estefelé járt már az idő. Greenfield egyedül ült az irodájában. A titkárnője meghűlésre hivatkozva szabadságot kért mára. A férfi a telefonjával babrált, habozott egy hívással kapcsolatban. Végül rászánta magát, s egy elmentett szám ikonjára nyomta az ujját.

- Helló Martin! Mi újság van? Csak jó híreket szeretnék ma hallani.

- Rajta vagyok az ügyön, Greg, de még nem sikerült felderíteni a pontos tartózkodási helyet, egyszerűen felszívódott a pasas – próbálta szépíteni a helyzetet a professzor.

- Semmi használhatót nem sikerült kibogozni múltkor a számítógépéből megszerzett adatokból, ugye?

- Sajnos semmit. De úgy tudom, Ficsúréknak sem a lakásában – próbálta szétosztani a felelősséget a férfi.  - Vagy hazugság, amit közölt, vagy a fejében tartja a pontos protokollt. A volt New Yorki főnökénél is szétnéztünk, ő sajnos nem tud mindent. Éppen a kritikus lépésekkel nincs tisztában.

- Elmondom neked, hogy a New Yorki főnök is eltűnt, fogalmunk sincs, hol lehet. Egyébként, Sakál és Ficsúr is keresi a célszemélyt, ezért nem aggódom az eredmény miatt. De azért te is dolgozz!

Elektronikus katt jelezte, hogy a vonal végén befejezték a beszélgetést. Greenfieldet rendkívül zavarta, hogy egy ilyen, általa ostobának tartott, ember előtt kell haptákba vágnia magát. De ő csak egy egyszerű ügynök a Szervezetnél. Elég lett volna a tudományos karrier, itt bezzeg megbecsülik. A professzor nem jutott el annak elismeréséig, hogy a Cég nélkül nem került volna ilyen magas pozícióba. Még a kutatásait is finanszírozták. Kopogtak az ajtón. 

- Igen, tessék - kiabált Greenfield hangosan, hogy kihallatsszon a titkárság ajtaján is.

Egy fiatal ázsiai férfi lépett be az előtérbe, s tartott határozott léptekkel az iroda felé. A fiú az intézetben dolgozott, de a professzor nem emlékezett a nevére. Megkérdezte, mi járatban van, mire az a zsebéből előhúzott egy hangtompítós pisztolyt. Greenfield felpattant a székből és hátrálni kezdett.

- Mit akarsz? - kérdezte rémülten.

- Hol van Jack O’Neil? – kérdezte alig érthető kínai akcentussal.

- Honnan tudhatnám? – kérdezett vissza a prof.

Balkézről egy nagy pofon járt a helytelen válaszért. A prof megtántorodott, nem nézett ki ekkora erejű ütést a cingár kínaiból. A behatoló közelebb lépett Greenfieldhez, és újra feltette a kérdést. A professzor felmérte a helyzetét, s arra következtetésre jutott, hogy legjobb védekezés a támadás. Egy gyors mozdulattal el akarta kapni a kínai férfi fegyvert tartó kezét, de az egy elegáns mozdulattal magasra emelte, s Greenfield alaposan mellényúlt. A kínai hátrahajolt, s ugyanebből a mozdulatból fejbe rúgta a professzort, aki hanyatt vágódott, keresztülesve az íróasztalán. A helyzet rendkívül komoly volt, ekként is fogta fel a megtámadott. Megpróbált feltápászkodni, de a kínai egy akrobatikus ugrással mellette termett, s egy kést szorított a torkához (a pisztolyt közben ügyesen elrejtette valahol). A professzor megadóan feltette a kezét, s közben hanyatt feküdt a földön.

- Utoljára kérdezem, hol van Jack O’Neil?

- Az embereink keresik, de még nem bukkantak a nyomára.

A válasz meggyőző lehetett, mert a kínai úgy gondolta, hogy nincs többé szüksége a professzorra, s egy gyors mozdulattal elvágta a torkát. Greenfield hörgött, de gyilkosa befogta a rángatózó ember száját, hogy ne hallatsszon ki semmi zaj az irodából.