Időpont: Július 15., csütörtök; Helyszínek: Salk Intézet, La Jolla & Ötödik sugárút 656 – Gázlámpás Negyed, San Diego

 Megmondom, mid van, csak bírd elviselni

Mivel úgysem aludtak, nagyon korán indultak. Reggel ötkor már az intézetben voltak. Dan lebukott, mert elbóbiskolt a tévé előtt. Zavartan felállt, s üdvözölte őket. Látszott a férfin, hogy még nem állt vissza rendesen a téridő érzékelése, mert nem értetlenkedett a korai időpont miatt. Jack valóban rendelkezett egy MRI készülékkel. Amikor megvette a gépet azt tervezte, hogy majd Parkinson- és Alzheimer-kórban szenvedő pácienseket fog vizsgálni, de a jogszabályok szigorítása miatt, egyelőre emberekkel nem foglalkozott. A gépet átalakította úgy, hogy egy betét berakásával alkalmas legyen állatok, akár rágcsálók vizsgálatára is. Az MRI labor a mínusz első szinten volt. Itt mostanában nem dolgoztak, de a biztonság kedvéért a professzor belülről bezárta, nehogy megzavarják.

Jack mindig is szeretett volna belelátni a lány fejébe, amit meg is jegyzett neki, próbálván oldani a síri hangulatot. A lány nagyon félt. Sírt, de nem hisztérikusan, megpróbált fegyelmezett maradni. Jack elvégezte az előkészületeket, megsimogatta, s megcsókolta a lány arcát, majd segített neki ráfeküdni a gép kihúzható emelvényére, ami egy gombnyomás hatására, behúzta a lányt a gép belsejébe. Beindult a gép kattogása, vágódtak a virtuális agyszeletek. Nem kellett sokat befelé haladnia, Jack mindjárt látta, hogy valami nagyon nem stimmel a felvételeken. Nicole fejében egy abnormális, alaktalan masszát vett észre. A lánynak daganata van. Jack térde megroggyant, s egy rövid időre a világ elsötétült előtte. Hamar összeszedte magát, s kérdések sora merült fel benne, melyek legfontosabbika az volt, hogy jó-, vagy rosszindulatú-e a daganat. Jack nem klinikus orvos, de az egyértelmű volt számára, hogy nagyon nagy a baj. Végigcsinálta a szükséges felvételeteket, közben azon járt az agya, mit mond a lánynak, és aztán hogyan tovább. Nicole-nak nem volt szüksége szavakra, elég volt ránéznie szerelme arcára, azon ott volt minden. Mielőtt a kétségbeesés hatalmába kerítette volna, azt kérdezte, hogy:

- Van esélyem?

- Nem tudom. Nem vagyok szakember – felelte, s átölelte az erejét vesztett lányt. Odakísérte az ágyhoz, melléfeküdt, s simogatta, egészen addig, amíg a görcsös sírásrohamok nem csendesültek el teljesen. A lányt betegsége segítette az elalvásban.

A férfi átment a szomszéd helyiségbe, s azonnal tárcsázta egy volt New York-i kollégáját, Richard Jenkinst, neuropatológust, aki egyben családi barátjuk is volt korábban.

- Helló, Jack. Mi újság van veled? És Pat hogy van? – kérdezte túláradó jókedvvel az egykori barát.

Észrevette azonban Jack arcán, hogy aggódik, s egy kicsit visszább vett.

- El fogunk válni, Dick.

- Sajnálom. Biztos, hogy nem lehet megoldani a problémát?

- Nem, de nem ebben az ügyben hívtalak.

- Figyelek, Jack – mosolygott a férfi visszafogottan.

- Meg tudnád nézni azokat a képeket, amiket most küldtem át neked az egyetemi e-mail címedre?

Dick megnyitotta az elektronikus leveleit, s elkezdte tanulmányozni a képeket. Semmilyen érzelmi reakció nem látszott rajta.

- Remélem, hogy nem egy közeli hozzátartozóról van szó – szólalt meg együttérzően az orvos.

- Mi a diagnózis? – kérdezte a régi barát türelmetlenül.

- Én patológus vagyok, hozzám csak akkor kerülnek az ügyek, amikor már túl késő, s nem MRI felvételek, hanem metszetek, vagy minták formájában. Tartsd egy kicsit, kérlek.

Néhány perc várakozást követően a megosztott képernyőn megjelent egy másik fehér-köpenyes férfi.

- Hadd mutassam be neked Craig Hempstead radiológust, aki az agydaganatokra specializálódott. A két férfi üdvözölte egymást.

- A teljes bizonyossághoz minta kellene a tumorból – kezdte a video-konferenciára invitált szakértő.

- Így első ránézésre mi lehet ez? – kérdezte Jack.

- Glioblasztóma(12), annak is egy nagyon durva fajtája.

- Huh. Azt mondtad, hogy kellene mintavétel.

- Igen, a százszázalékos bizonyossághoz.

- Mennyi a kép alapján a bizonyosság?

- 99 % - szólt közbe Dick.

- Szerintem több – toldotta meg a radiológus.

- Mit lehet tenni? – kérdezte Jack kétségbeesetten.

- Sajnos semmit, ma még nem tudjuk ezt a betegséget gyógyítani. Az illetőnek egy-két hete van hátra, talán csak napok.

Jack megpróbált már korábban felkészülni a legrosszabb hírre is, de úgy tűnik nem sikerült. Erős szédülésroham feszült neki az éber állapotért felelős agyi központjainak, de egyelőre nem sikerült győzedelmeskednie felettük.  

- Sajnos, azt kell, mondjam, hogy ezek rendkívül megpróbáltatásokkal teli napok lesznek – jegyezte meg a szakember.

- Köszönöm – akarta mondani Jack, de szavak nem jöttek a szájára, csak búcsút intett a kezével, s megszakította a kapcsolatot. Jack összeomlott az ő szokásos, utóbbi időben jól begyakorolt, módján, azaz megmerevedett. Úgy tűnt, mintha a képernyőt nézné, de nem ez volt a helyzet, ugyanis a retináját ért fénysugarak által gerjesztett idegimpulzusok valahol elakadhattak útközben, mivel a külvilágról nem jelent meg kép a férfi látóközpontjában. Viszonylag hamar összeszedte magát, hiszen neki kell Nicole mellett állnia az elkövetkező napokban. Hogyan mondja el szerelmének az elmondhatatlant? Átfutott ugyan az agyán, hogy ez nem igazság sem a fiatal lánnyal, sem vele szemben, de hamar békén hagyta a sorsot, inkább a feladatait próbálta rendszerezni. Megrendülten ült a székén, s gondolkodott. Egyszer csak megriadt a hirtelen zajra, Nicole állt az ajtóban. A nő némán állt, s Jacket nézte. A férfi tekintetéből minden kiolvasható volt, nem kellett megszólalnia.

- Mennyi időm van még? - kérdezte

- Napok, talán hetek – felelte gépiesen Jack.

A lány elájult. Nagyot koppant a feje a padlón, az orrából elkezdett folyni a vér. Jack felpofozgatta, majd elállította a vérzését.

- Elviszlek a legjobb orvoshoz, minden megpróbálunk.

- Mennyi esélyem van? – kérdezte a kétségbeesett lány.

- Nem túl sok.

- Mennyi az a nem túl sok? – kérdezte most már görcsösen zokogva Nicole.

Jack nem felelt semmit. Képtelen volt kontrollálni a könnymirigyei működését.

- A legjobb hely számomra nálad lenne. Persze, ha befogadsz – mondta színtelen hangon a nagybeteg.

Jack küszködött a sírással, ezért csak a kezével jelezte, hogy ez csak természetes, nem csak a jóban, de a bajban is számíthat rá. Jack százszázalékos bizonyosságot szeretett volna, ezért elhatározta, hogy mintát vesz a daganatból. Korábban kidolgozott egy olyan technikát, amely egy ultra-vékony acél tűvel való mintavételen alapul. A lényeg az volt, hogy a hajszálvékony tű nem okozott kárt azokban a szövetekben, amin áthaladt. Az egyetlen probléma az volt, hogy kisállatokra adaptálta a módszert, emberen természetesen soha nem próbálta ki. Itt a fő különbség az agy mérete és a koponya szilárdsága volt. Jack gyorsan átgondolta, hogy mi hiányzik egy ilyen műtéthez. Volt erős fúrófeje, mikrochip emberi RNS-ekre és fehérjékre.

Jack elmagyarázta Nicole-nak, mit fog tenni, majd egy erős intravénás altatót adott a lánynak, s felkészült a műtétre. Ismert volt a tumor elhelyezkedése, a mintavételt végző műszer automatikusan elvégzi a feladatot. Előtte azonban egy parányi lukat kellett vágnia a koponyán. Egy ilyen beavatkozással nem csupán az állásával játszott, hanem börtönbe is került volna. Jack ugyanis nem klinikai orvos volt, s nincs jogosultsága műtéti beavatkozásra. Még az MRI vizsgálatokat is csak szakember végezhetné. Jack sterilizálta az eszközöket, s a berendezés egy öt perces művelet során három különböző pontból mintát vett. A minta analízise következett. A legújabb mintaanalizáló technikák univerzálisak, bármilyen emberi minta vizsgálatára alkalmasak. Az összegyűjtött parányi szövet darabokat Jack behelyezte a minta előkészítő berendezésbe, amely automatikusan feloldotta a szöveteket, s mindegyiket három részre osztotta, az egyikből DNS-t, a másikból RNS-t, a harmadikból pedig fehérjét izolált. A gép a mintákat fluoreszcens festékkel jelölte meg, majd a minta rendkívül kis mennyiségeit sok százezer lukacskába osztotta szét. A végeredmény fluoreszcens fény formájában jelenik meg, amit egy berendezés érzékel, majd a számítógép a színeket és a fényintenzitásokat, mint jeleket használva, megalkotja a diagnózist. A diagnózis mindhárom minta esetében teljes bizonyossággal megerősítette a szakemberek véleményét: glioblasztóma. Az eredmény nem volt váratlan, Jack negatív érzelmi állapotát mégis tovább mélyítette. Több órán keresztül csak ült a székben, s azt kérdezte folyamatosan az általa nem létezőnek vélt Mindenhatótól, miért pont ő vele történik mindez. Nézte az alvó Nicole-t, s arra gondolt, hogy az élete teljesen más forgatókönyv szerint is alakulhatott volna, s ennek mindössze egyetlen akadálya van, melynek neve glioblastoma multiforma.

Este hét körül ébredt fel a lány. Jack felkarolta, s elindultak a kijárat felé. Mary azonnal észrevette, hogy nagy a baj. Persze nem volt nehéz, mert Nicole alig bírt járni, Jack arcvonásai pedig eltorzultak voltak. Úgy döntött, hogy nem kérdez semmit, s nem fejezi ki aggódását sem. Ez utóbbi nem sikerült tökéletesre. Jack beültette Nicole-t a kocsiba, s visszaszaladt a recepcióshoz.

- Mary, lenne egy kérésem – kezdte Jack a mondanivalóját.

Mary átölelte a férfit, s biztosította, hogy nem látott semmit.

Segített a lánynak kocsiba ülni, majd ő is beült, s elindultak. Jack kiugrott a gyógyszertárnál. Morfiumot kért. Az öreg patikus mélyen belenézett Jack szemébe, majd azt kérdezte:

- Ön orvos, ugye?  

Az igenlő válasz után, így folytatta:

- Akkor nyilvánvalóan tudja, mit csinál – mondta kelletlenül, s kivette a drogot a páncélszekrényből.

Jack kért még többet, s kapott is. Hazaértek. Jackie fogadta őket. Vidáman ugrált a kiskutyus, de hamar felfogta, hogy ez most nem az ő ideje, a gazdiknak egyáltalán nincs túl jó kedve, ezért ő is elkezdett búsulni. Jack beszúrta a morfiumot Nicole vénájába, majd a lány mellé feküdt, s addig simogatta, amíg el nem aludt. A férfi kilátástalannak érezte az életét, de ez most másodlagos volt Nicole életéhez képest. Egész éjszaka gondolkodott. Felidézte az elmúlt néhány hét eseményeit. Megadatott számára az utolsó néhány nap, amikor azt hitte, hogy a kapcsolatuk Nicole-lal véglegesen révbe ért. Elképzelte a jövendő családjukat. Három gyerek, boldogság, szakmai sikerek. Hajnali négy körül aludhatott el, s fél ötkor ébredt a lány nyöszörgésére. Álmában fájt a feje.