Időpont: Július 6., kedd:Második eseményfolyam; Helyszín: Titkosszolgálati Központ, Peking, Kína

Chang tábornok: Nos? – vette fel a telefont a főtiszt.

Jang: Tábornok úr eljött az idő. Szeretne személyesen is részt venni az ébresztésnél?

Tábornok: Nem, itt maradok. Kapcsolják a helyszínt.

Jang: Értettem. Hány kísérleti alanyt ébresszünk fel?

Tábornok: Próbáljuk meg a felét.

Közben életre kelt az online video-vonal, s a tábornok a széles kivetítőn követte az eseményeket. Míg a kiolvasztást végző személyek szemmel láthatóan kerülték tekintetükkel a gyermekek arcát, addig a tábornok éppen azt figyelte, mi lesz az első reakciójuk. Négy órán át tartott a felgyorsított folyamat. A tíz gyerek közül egy meg sem moccant, kettő nem igényelt beavatkozást, hetet viszont újra kellett éleszteni, s ebből csak egy kísérlet lett sikertelen. A helyszínen tevékenykedők közül ketten kihányták a reggelit, egy másik segédkező pedig úgy elkezdett zokogni, hogy el kellett távolítani a helyszínről. „Gyenge jellemek” – kategorizálta őket a tábornok. A nyolc túlélő mindegyike nagyon kába volt, de reagáltak a feltett kérdésekre. Jang a video-kamerán keresztül a generálisra nézett további utasításra várva. Hosszú évek óta ismerik egymást. Jang számára szavak nélkül is egyértelműek főnöke parancsai. A tábornok bólintott. Jang tudta, hogy ez annyit jelent, hogy a felébredtek folytassák tovább az alvást. Kiadta az utasítást, de most először valamiféle szánalomhoz hasonló érzés fogta el. Születésétől fogva a hadsereg nevelte, de úgy tűnik, nem sikerült az emberiesség gyökereit teljesen kiirtani belőle. Természetesen, gyengeségnek tartotta a megingását, s reménykedett abban, hogy senki nem vette észre. Mindig tisztelte a főnökét, hogy ő mennyire képes uralkodnia magán. Ezen esetet követően azonban elgondolkodott, hogy esetleg nem is szükséges számára az önuralom, a tábornok egyszerűen híján van az emberi érzéseknek. Így született, vagy valami kiölhette belőle az empátiát.