Időpont: Június 26., szombat hajnal; Helyszín: Ötödik sugárút 656 – Gázlámpás Negyed, San Diego

Éjfélt csipogott a ház összes elektromos kütyüje. Itt a hívás ideje. Jack bepötyögte az Incognitus öccsétől kapott számot, s izgatottan várta, hogy a hívott fél felvegye. Egy rövid csöngési idő után megnyomták a zöld gombot a túloldalon.

- Jó reggelt kívánok! Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Jack O’Neil vagyok. San Diegóból hívom. Remélem nem rosszkor zavarom.

- Jó reggelt. Nem, semmi gond, éppen kávézgatok.

- Én a Salk Intézetben dolgozom….

- Tudom, ki Ön. Nem csak azért, mert az öcsém említette, hogy beszélgettek, hanem ismerem is a munkásságát a génterápia témakörében.

- Azért hívtam fel, mert arra szeretném kérni, hogy nézze át az ismeretterjesztő cikkeimet a beküldés előtt.

- Szíves örömest, bár szerintem önnek nincs erre szüksége, mivel kiválóan ír.

- Én mégis szeretném erre kérni.

- Rendben, megbeszéltük a dolgot. 

Jack nézte az öregember arcát a monitorán, élénk szemében mély szomorúságot látott. Kíváncsi volt, hogy mi lehet a baj, de nem mert direkt módon rákérdezni.

- Mi a helyzet a magyar egyetemeken? – kérdezte.

- Nem tudom, már egy éve nyugdíjas vagyok – felelte ravaszul a kérdezett.

- Nem unalmas a semmittevés? – próbálkozott Jack egy fonalvéget találni a beszélgetés folytatásához.

- A semmittevés valóban unalmas, de én erre képtelen vagyok – nevetett a magyar férfi.

- Biztosan az unokákban leli az örömét – találgatott Jack.

- Sajnos, ők nem Magyarországon élnek. Az egyik fiam családja Londonban, a másik Bonnban él.

- Valóban? Bonn csodálatos város, én is dolgoztam ott egy évet.

– Én pedig jártam San Diegóban, nem is egyszer. Csodás városnak találtam – mondta mosolyogva Incognitus.

- Miért álnéven ír?

- Mert az írásaimnak aktuálpolitikai üzenetei is vannak, s ezt nem szereti a hatalom. A cikkek külföldi lapokban jelennek meg, de azért aki nagyon akarja, az el tudja olvasni őket.

- Értem – hümmögött Jack eltöprengve.

- Mi a célja az írással? – kérdezte Jack.

- Nem pusztán az ismeretek, hanem a tudományos gondolkodásmód népszerűsítése is. Ez utóbbi ugyanis megegyezik a józan és logikus gondolkodással. A társadalmi attitűdöket az irracionalizmus uralja, s ez ellen csak az ész és a tudás birtokában lehet küzdeni. Egy ráció-alapú társadalomban arra használjuk a demokráciát, amire való: a programok alapján való tudatos választásra. A demokrácia fogalma ugyanis kiüresedett mára, az emberek az illúziókat ígérő politikai erőkre szavaznak. A politika manipulálja az embereket: egyrészt, vak rajongásra készteti a tömegeket a vezetők iránt, másrészt pedig, elhiteti velük, hogy ők valamilyen közösséghez tartoznak, akiknek meg kell védeniük magukat az ellenségtől.

- És ki az ellenség? - kérdezte Jack

- Mindenki, aki nem tartozik hozzájuk, határon innen és túl. A törzsi ösztön felélesztésével kiiktatják a racionális gondolkodást.

- Az emberek gondolkodását egyéb területeken is miszticizmus, az ezotéria és a hitszerű elkötelezettség irányítja.

- Pontosan erről van szó. Az iskolákban kevesebb tényt kellene oktatni, inkább magát a gondolkodóképességet kellene fejleszteni. Tanítani kellene például a csalás és a manipuláció felismerését. Nem csak tudományos feladatok megoldási sémáit kellene ismertetni, hanem a társadalomban való eligazodás alapjait is.

- Egy észre épülő társadalom csak egy szép utópia. Mintha éppen az ellenkező irányba tartanánk.

- Hát igen... – konstatálta az idős professzor.

- Visszatérve az ismeretterjesztésre, sajnos a tudományos társadalom elvesztegetett időként értékeli ezt a tevékenységet – mondta panaszosan Jack. - Pedig, szemben egy közepes színvonalú tudományos cikkel, amit jó esetben is mindössze néhány kutató olvas el, s még kevesebben hasznosítják a munkájukban is a leírtakat, addig ezeket az írásokat akár százezrek is olvashatják, s így jelentős hatással lehetnek az emberek gondolkodásmódjára. Persze, egy nagy felfedezés az más.

- Így van. A kutatók abban a hitben élnek, hogy a tudomány házát úgy kell felépíteni, hogy sok-sok téglát gyűjtünk, melynek minden egyes darabja, verejtékcseppestül, az építmény része lesz majd. Valójában az a helyzet, hogy a publikációk túlnyomó többsége gyakorlatilag semmivel nem járul hozzá a tudomány fejlődéséhez. Ne értsen félre, nem tudományellenesség beszél belőlem, csak azt érzem, hogy manapság a kutatást nem a megismerés szenvedélye motiválja, hanem egy egyszerű szakma lett a sok közül.

Jack nemrég Nicole-lal is éppen erről a témáról beszélt, nagyon hasonló szellemben.

- Muszáj publikálni a szakmai előrehaladásért, a pályázatok elnyeréséért és a PhD hallgatóink disszertációjáért. A mindenáron való publikálás kényszere pedig azt eredményezi, hogy a mai tudományban rengeteg a forgács és kevés a valódi alkotás – fejtette ki ekként a véleményét az amerikai kutató.   

- Ezzel mélységesen egyetértek. Mivel a szakmai sikert a tudományos indikátorok jelzik, ezért sok egyetemi oktató és kutató inkább ezeket gyűjti – ráadásul bármi áron - s elhanyagolja mind az oktatást, mind a tömegek művelését.

- Pedig elsősorban azért vagyunk egyetemi tanárok, hogy a tudásunkat továbbadjuk, s nem kizárólag az egyetemi hallgatóknak.

- Így van – vette át a szót a magyar kutató. - Az ismeretek terjesztése nem megfelelő kezekbe került. A nagy olvasottságú lapokban újságírók végzik ezt a tevékenységet. Nyilván nincs elegendő háttérismeretük, sem szemléletük. Azt hiszik, hogy elég, ha átfogalmaznak egy máshol írt cikket. A tudományt általában a bombasztikus hírekkel azonosítják: a tízezredik üstökös tart a Föld elé, mérgezőek a genetikailag módosított élelmiszerek, egy UFÓ-t látott valaki, egy aranyos kiskutyus mémmé vált képe, vagy hasonló témákkal és megközelítésekkel vannak tele a tudományos rovatok. Az átlag értelmiségi attitűdöket pedig a sznobizmus uralja. Filozófusoktól és modern szómágusoktól vett idézetek lepik el az internetet.

- Az előbbieket nem értik, az utóbbiaknak pedig nincs értelme – egészítette ki Incognitus szomorúan a tényeket.  - A kutatók feladata lenne a közgondolkodás formálása. Ehelyett inkább látszatokat igyekszünk produkálni. Az impakt faktorok gyűjtögetésével fényezzük magunkat. Az én országomban, mágikus ereje van ezeknek a számoknak. Sokan jobban ismerik az én paramétereimet, mint én magam. Egyébként, idehaza, ha befolyásod van, akkor egész sokat begyűjthetsz belőlük. Elég, ha a barátokat és az ismerősöket beveszed a cikkeidbe, ők pedig viszonthonorálják ezt. Vagy idézed a kollégáidat, akik viszontidézik a te cikkeidet.

- Ma már ott tartunk, hogy a magas presztízsű lapoknak gyakran száznál is több szerzője van, viszont csak öten dolgoztak a témán.

- És te, aki a 89. helyen vagy úgy számolod a lap impakt faktorát és a cikk idézettségét, mintha végeztél volna valamilyen munkát benne. Pedig csak egy kolléga vagy, esetleg valamit rendelkezésre bocsátottál. Rengeteg egyéb módja is van az efféle opportunizmusnak. Egy betegségre kipróbálhatsz húszféle potenciális hatóanyagot, s egyenként leközölheted ezek hatását, vagy éppen hatástalanságát.

- Ismerem az ilyen a publikációkat az én szakterületemen is. Rengeteg szert közölnek le például az Alzheimer-kór gyógyításával kapcsolatban is, de se gyógyszer, se előrevivő tudományos ismeret nem származik ezekből a kutatásokból. Ezeket már el sem olvasom - jegyezte meg Jack.

- Igen, pontosan erről beszélek. Egy másik tipikus helyzet az, hogy egy intézetben te vagy a főnök, s a tehetséges embereid ontják a cikkeket, miközben neked semmi ötleted nincs, gyakran nem is érted a részleteket, sőt néha azt sem, hogy egyáltalán miről is van szó. Mégis magadévá sajátítod az eredményeket.

- Hát, ez nálunk is gyakran előfordul – vágott közbe Jack nevetve.

- A legtermékenyebb stratégia az impakt faktorok gyűjtésére viszont az, ha van egy műszered, vagy egy technikád, amivel csak te rendelkezel. Minden hozzád fordulónak dolgozol valamit, s bevesznek a cikkekbe, mert azt hazudod nekik, hogy emiatt olcsóbban végezted a kísérletet.

- Amerikában nem kutatók, hanem cégek, vagy egyetemi szolgáltató központok végzik ezt a tevékenységet, ez utóbbiak általában ingyen.

- Igen, tudom, én is dolgoztam az Államokban. Európa fejlettebb országaiban is ez a helyzet. Folytatva az előbbi gondolatmenetet. A felsorolt módszerekkel dolgozók közül sokak több impakt faktorral rendelkeznek, mint a szakma legnevesebb kutatói. A szakterületükön viszont ismerik ezt a trükköt, mert e látszólag jelentős teljesítmény ellenére nem hívják őket komoly konferenciák vitaindító előadóinak. 

- Látszat és valóság. Az én életemet is e kettősség határozza meg. Rendkívül zavar az, hogy folyton felszínes dolgokat kell láttatni, a valóság pedig gyakran egyáltalán nem számít – toldotta meg Jack egyetértőleg az elhangzottakat.

- A világ egyre inkább a látszatok felé tolódik. Elég, ha valamilyennek tűnnek a dolgok, a tartalom rendszerint érdektelen. A hiedelmek uralnak ma már szinte mindent, s egyre több babonával és téveszmével kell képmutató módon megértést tanúsítani, mondván, hogy részei a kultúránknak. Holott az esetek zömében az ész áll szemben a butasággal – ismételte meg a korábbi gondolatait más szavakkal az idős kutató.

- Illetve a hamis az igazsággal – egészítette ki Jack a keserű gondolatokat.

- Nem ismerjük fel magunkban az irracionalizmust és az önbecsapást.

- Valóban. Számomra megdöbbentő dolog, hogy az ember egyáltalán nincs tudomással a saját motivációit illetően, s az érdekeit azonosítja az igazsággal – szólt közbe újra Jack.

- Hát, igen – nyugtázta egyetértőleg az elhangzottakat az öreg.

A San Diegó-i kutató most értette meg, hogy miért érzett erős késztetést, hogy beszélgessen ezzel az emberrel. Ez az ok, a hasonló gondolkodásmódjuk volt.

- Most olvastam az Economistban egy érdekes cikket a világgazdaság tendenciáiról. Volt benne szó az ön országáról is. Egy magyar kutató nyilatkozott a hazai pályázati rendszerről.

- Én voltam az a kutató – mosolygott sejtelmesen az öreg.

Jack meglepődött ezen az információn. Szívesen beszélgetett volna még az öreggel, ezért ezt a szálat fűzte tovább.

- Mi lehet az oka annak, hogy a Magyarország és az egész kelet-európai régió távolodik a nyugati értékektől? – kérdezte.

- Nem vagyok társadalomkutató, csak sejtéseim vannak erről.

- Megosztaná velem ezeket?

- Az okok összetettek. Az egyik tényező az lehet, hogy a korábbi, úgynevezett szocialista rendszerben az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy nem kell felelősséget vállalniuk a sorsukért, az állam ugyanis átvette ezt a szerepet tőlük. A kapitalizmus viszont a versenyre épül, az embertől aktivitást és önmagáért való felelősségvállalást vár el. Az elkényelmesedett tömegek azonban nem hajlandóak szemléletváltásra, s sajnos ez a fajta attitűd generációkon keresztül fennmaradt. Ezért lehet sikeres egy vezető, aki egy alkut ajánlj az embereknek, melynek értelmében ő és csapata megvédi őket a verseny stresszétől, s ennek fejében az embereknek csak meg kell választaniuk őt és az övéit. Elég, ha egyszer sikerül hatalomra kerülnie, majd elintézi, hogy a következő alkalommal ne legyen probléma ezzel.  

- Érdekes…. Egy amerikainak nehéz ezt elképzelni. Mi az életben a folytonos váltásokra vagyunk felkészülve. Másrészt, nálunk nem lehetne „elintézni” az újraválasztást. És mi a másik ok? – kérdezte tovább Jack az öreget.

- A demokrácia visszaszorulásának másik oka szintén a politikában keresendő. Előzetesen annyit, hogy az ember agya különféle genetikailag kódolt viselkedés-modulokat tartalmaz. Bennünk van az együttműködésre és az elesettek segítésére való hajlam is, de a mohóság, az irigység és az idegen csoportokkal szembeni bizalmatlanság ugyanígy kódolva van. A genetikai meghatározottság azonban nem azt jelenti, hogy a viselkedés mindenképpen kifejeződik, hanem maga a megnyilvánulás, illetve annak mértéke környezetfüggő. Egy genetikusnak nem kell ezt magyaráznom.

- Igen, én is mindig ezt hangsúlyozom. A gének nem fátumszerű sorsot jelölnek ki az ember számára. Az alapkésztetéseink genetikai eredetűek ugyan, de a szociális környezet különféle rangsorokba állíthatja ezeket. A mai skandináv népek közismerten példamutató gondoskodása a fogyatékkal élőkről egy jó példa. Korábban ezekről a népekről mindenkinek a vadság jutott eszébe, gondoljunk csak a viking harcosok brutalitására.

- Sokan a keresztény gyökereket említik, mint az önzetlenség ősforrását. Az északi népek gondoskodása cáfolja ezt, hiszen a legkevésbé vallásos társadalmakról van szó.

- No, igen, van egy ilyen aspektusa is a dolognak.

- Folytatom. Szóval, a kapitalizmusban van egy fontos belső ellentmondás. Ez a társadalmi forma szolgálja ugyan leginkább a közjót, a probléma azonban az, hogy nem mindenki számára egyforma mértékben. A gazdaságban és a pénzvilágban a legsikeresebbek vagyonosok, más területeken pedig különféle vezetők, vagy hírességek lesznek. A kevésbé sikeresek saját helyzetüket relatíve kudarcnak érzik. A nyugati államokban erős a középréteg, ezért a vagyoni különbségek nem okoznak túl nagy feszültséget. Kelet-Európában viszont sokan élnek a szegénységi küszöb környékén és az alatt. Ezért, ha egy politikai erő felszínre hozza az egyenlőtlenség problémáját, az rendkívül népszerű lehet a nép körében. Fel kell csak izzítani az irigységét, azt ígérvén a tömegeknek, hogy a gazdagoktól majd elvesszük a pénzt és szétosztjuk közöttetek, pozíciót pedig érdem nélkül is kaphattok, ha lojálisak vagytok hozzám. Ez még fűszerezhető a folytonos ellenségkereséssel. Ha ugyanis harc van, nem vesszük észre, hogy kopog a szem és korog a gyomor. Ha ellenséges csoportok vannak körülöttünk, vagy épültek be a nemzet testébe, akkor az összefogáson van a sor, nem pedig a siránkozáson. Relativizálódik minden, a tények nem számítanak már csupán ezek kommunikációja  – lendült bele egyre jobban a magyar kutató a nem túl higgadt elemzésbe. - Egy zaklatott társadalom azonban termelni sem tud. A cégek a bizonytalan környezetben nem ruháznak be, a bankok pedig nem hiteleznek. És a kör bezárult, az ország menthetetlenül lejtmenetre kerül. Itt tartunk ma, mindenki ideges, nem tudjuk mi lesz. Egy kicsit elragadott a hév, ne haragudjon – fújt egyet az öreg professzor.

- Semmi baj, kíváncsian hallgattam. Sokat olvasok a régióról, ez a személyes hátterű vélemény sokat segített a helyzet megértésében. A kelethez, vagy a nyugathoz tartozás az országának egy fontos dilemmája.

- Bizánc, vagy Róma, stílszerűbben fogalmazva. A kérdés valójában már akkor eldőlt, amikor az államalapító István király a nyugati kereszténységet választotta a görögkeleti vallás helyett, csak sok politikus nem hajlandó ezt tudomásul venni, azt állítván, hogy a lelkületünk keleti maradt.

- Gondolom, valójában csak a keleti hatalomgyakorlás módja tetszhet nekik. Nincs elkeseredve?

- Én mindig azon töprengek, hogyan lehetne változtatni, ezért alapvetően pozitívan gondolkodom. A sötét gondolatok ugyanis beteljesítik magukat.

- Tetszik ez a megfogalmazás. Szokott a természettudományok mellett kifejezetten társadalmi mondanivalóval rendelkező cikkeket is írni?

- Igen, de egy másik álnéven, a közeli ismerőseim viszont tudják, hogy én vagyok Incognitus. Tegnap éppen megállított az utcán egy jó barát és azt mondta, hogy jó, amiket írok, csak kár, hogy nem hisznek nekem az emberek. Sokan mások is kérdezték már, mi haszna a szélmalomharcnak. Úgysem lehet meggyőzni a fixa ideát, az ésszerű elvek alapján gondolkodók pedig úgyis tudják az igazságot. Még ha így is lenne, akkor sem haszontalan az igazságért szót emelni. Én egyébként nem a szervilis alkatú embereket győzködöm, hanem a gondolkodókat biztatom. A mát a téveszmék, a babonák, a láttatások, a celeb idiotizmus, a manipuláció, és nem utolsó sorban, a nyílt hazugságok uralják. Az igaz szavak kimondása sokat segíthet. Ma az a normális, ha a többség szembejön az autópályán. A kisebbségnek biztatás kell, hogy tűrjék a koccanásokat. Az összefogásra képes autonóm gondolkodás viszi ugyanis előre a társadalmat, nem pedig a zászlók és a jelszavak csatája.

- Van családja? – kérdezte némi szünet után témát váltva a magyar kutató.

Jacket meglepte ez a váratlan – az ő országában tolakodónak számító – kérdés. Bár, az volt a benyomása, hogy a magyaroknál ez a fajta indiszkréció kulturális eredetű, amikor Incognitus öccse kérdezte ugyanezt.

-  Nos …. a feleségem éppen most hagyott el. Szerencsére, gyerekek nincsenek. És van egy nő, akit reménytelenül szeretek.

A válasz őszintesége is szokatlan volt.

- Azt hiszem a kérdésem nem a megfelelő időpontban hangzott el. Bocsásson meg – szabadkozott a magyar kutató.

Jack megnyugtatta a professzort, hogy nincs semmi probléma a kérdéssel. Beszélgettek még magánéleti dolgokról, s abban maradtak, hogy Jack nemsokára elküldi átnézésre az újabb ismeretterjesztő cikkét. Nicole szóba hozása viszont előidézte benne azt a rossz érzést, ami az utóbbi időben fogta el, főként éjjelente. Félve indult neki az éjszakának. Ébren az embernek van esélye az események kontrolljára, az álomban történtekre azonban nem tudunk hatást gyakorolni. Szerencsére alaptalan volt az aggodalma, végigaludta az éjszakát, s pihenten ébredt.

 A látszatemberek vajon tudják, hogy létezik a valóság?