Időpont:  Június 13., vasárnap

Helyszín: Coronado Sziget

Másnap Jack korán reggel kicsattantó frissességgel ébredt. Mintha semmi különös nem történt volna az előző néhány nap során. Ezen maga is meglepődött. Az erős szervezetének tudta be az alkohol és a depresszió elleni győzelmét. A közelmúlt emlékei - alkoholos üvegek formájában - szanaszét hevertek a szobában. Összeszedte mindet, s kidobta a kukába. A rendrakás közben elhatározta, hogy elmegy szörfözni Coronado Citybe, ami egy San Diego közvetlen szomszédságban lévő település. Az elhatározást tett követte, gyorsan összepakolt minden szükséges holmit. Hétvégén rendkívül nehéz parkolni Coronadón, ezért Jack habozott, hogy ne busszal menjen-e inkább. A buszon elég körülményes a szörfdeszkával utazni, ezért rövid töprengés után a Mustangjába pakolta be a hullámlovaglás kellékeit. Jack rövidesen már a Coronado Bay hídon hajtott, s élvezte a szikrázó napsütést és az öböl káprázatos panorámáját. Hátratekintve a belváros fénylő üvegpalotái csalogatták vissza a várost elhagyókat, elölről viszont a színes Korona Város vonzotta magához az érkezőket. Édes választás, de Jack már döntött az utóbbi mellett. Mély sóhajtásokkal szívta be a friss levegőt. Az elmúlt napok szürkesége helyett egy nyüzsgő, izgalmas világban találta magát. A helyszínre érve parkolóhelyet próbált találni. Nagy szerencséje volt, éppen kiállt egy Toyota a tömött autósorok közül. Jack gyorsan betolatott a helyére. Csak később vette észre, hogy egy fordos öregúr már korábban kiszemelte magának a helyet. A kocsiból kiszállva ártatlanul széttárta a karját. Az öreg motyogott valamit, de Jack ezt már nem hallotta. Levette a cipőjét, s mezítláb közelítette meg a tengert. Lepakolta a ruháját egy kétgyerekes házaspár közelében a homokba. Már többször elgondolkodott, hogy mi lehet az a rengeteg apró aranyló szemcse, máshol még nem látott ilyet. Valódi arany nem lehet, hiszen hamar összeomlana az aranypiac, ha valaki kinyerné ezt a rengeteg „nemesfémet” a homokból. Coronado Beach egyébként a legtöbb alkalommal nyerte el az „Amerika legfestőibb tengerpartja” címet, s ha körülnézünk, hamar rájövünk, hogy nem véletlenül. A szikrázó fehér homok, az égszínkék tenger, a szaggatott partvonal, San Diego távoli felhőkarcolóinak látványa, s maga a helyszín, a lüktető, színes és hangulatos Coronado város tették ezt a helyet rendkívül vonzóvá az idelátogatók számára. A víz, szokás szerint kissé hűvös volt, Jack azonban éppen ezt szerette. A férfi a parton a kötelező bemelegítésbe kezdett, de a három mérföld - a közben visszatért másnaposság szindróma miatt – most túl soknak tűnt. Merev izmokkal és tompa akaraterővel lódult neki a távnak. Fájtak a mozdulatok, s a derekát is elfeküdhette valamelyik kábult állapotában, mert az minden lépésre nyilallott. Egyre jobban belelendült azonban a futásba, s pár perc után szinte varázsütésre elmúltak a panaszai. A friss levegő visszaadta az életerejét. Ahogy haladt a fordulópont felé, észrevette, hogy két napsütötte bőrű kora harmincas szőke nő figyeli, s szemlátomást róla beszélgetnek. Kacéran mosolyogtak, amikor a közelükbe ért. Jack visszafordult, s a nők nevetgélve integettek neki. A sportos férfi mosolyogva visszaintett. Jack megszokta a hasonló jeleneteket. Két fő helyszínen szerzett ilyen jellegű tapasztalatokat: az egyik a beach, ahol futás közben izmos felsőtestének látványa vonzotta elsősorban a középkorú hölgyek tekintetét, a másik pedig a különböző konferenciák, ahol a családi fészekből pár napra kiszabadult kutatónők rajongtak a laza és jóképű előadóért. Eddig még nem nagyon fordult meg a fejében, hogy kihasználja ezeket a helyzeteket. Most azonban különféle gondolatok motoszkáltak a fejében. Éppen azon hezitált, hogy odamenjen-e visszafelé a két nőhöz, amikor egy kigyúrt fiatal fiú húzott el mellette. „Tornacipőben könnyebb” – sziszegte a lehagyott férfi. Gyorsított, s megpróbálta utolérni a fiút, de a távolság egyre csak nőtt. Legyintett, majd feladta a versenyt. Egy kicsit csökkentett a tempón, hogy kifújja magát. Hát igen, az idő fogaskereke a testünkben forog, s súrlódása elkoptatja fizikai és szellemi erőnket. „Azért a szellemi erővel még várjunk, most van a legnagyobb szükségem rá” – ellenkezett a lihegő férfi. Közben azon töprengett, hogyan szólítsa le a facér nőket. „Vajon csak egy kalandot akarhatnak? Ha igen, akkor nem nagy baj, hogy ketten vannak” – fogantak a perverz ötletek a fantáziájában. Nem volt rutinja az ilyen jellegű ismerkedésekben, ezért eléggé izgult. Meg kellene hívni őket este egy koktélra, de ez így túl direktnek tűnt. Aztán rájött a megoldásra, de kell hozzá egy jó bevezető szöveg. „Helló lányok. Van kedvetek szörfözni tanulni?” Nem túl intellektuális duma, de első lépésnek megteszi. Pozitív válaszra számított. Egy kis gyakorlás és testtapizás után felveti majd az esti koktélos ötletet, s az elkövetkezőkben majd az alkohol segít. Hirtelen azonban mintha a „Jack” név visszhangzott volna a fülében, de mivel az agya éppen a hódítási stratégia részletein dolgozott, futott még néhány lépést mire leesett, hogy ő maga lehet a megszólított személy. Megállt, s hátranézett. Egy kalapos nő integetett egy kempingágyról. Nicole volt az. Először azt hitte, hogy delíriumos lidércálmai folytatódnak, de hamar realizálta, hogy a retinájára vetülő fénysugarak egy valóságos Nicole barna testéről érkeznek. Odakocogott a lányhoz. 

- Szia, Nicole! Micsoda meglepetés! Mizujs? – kérdezte kissé zavartan, elfeledve, hogy eddig nem voltak tegeződő viszonyban.

- So-so – válaszolt a lány. – Úgy hallottam, hogy ez a legszebb hely errefelé, gondoltam körülnézek és napozok egy kicsit.

- Mióta vagy itt? – kérdezte Jack.

- Már vagy két órája jöhettem. Láttalak az előbb is, de nem akartalak futás közben megzavarni. Lehet, hogy most sem tettem jól.

- Nem probléma, … igazán nem gond.

- Úgy látom, egy kis rajongótáborod akadt – jegyezte meg Nicole pajkos mosollyal.

A férfi szerényen elmosolyodott, de nem reagált a megjegyzésre.

- Minden rendben a költözéssel kapcsolatban? – kérdezte, mélyen a lány mandulavágású szemeibe nézve.

- Nagyjából, de néhány elintéznivaló azért maradt még a jövő hétre is – villantotta meg a fogsorát a lány egy pillanatra, ami a férfiben azt az érzetet keltette, hogy nem olyan nagy a baj, mint azt korábban gondolta. 

- Akkor, ezek szerint, nincs harag? – próbálkozott szavakban is megerősített bizonyosságot szerezni erről.

- Harag? – csodálkozott a lány – Ó! Biztosan arra gondolsz, hogy nem volt túl jó kedvem Matt Patterson irodájában.

Jack valójában a korkülönbséget feszegető beszélgetésre és a leskelődésre utalt, de ezek szerint a lány nem fogta fel inzultusként ezeket. „Talán már nem is emlékszik rájuk” – reménykedett. „Akkor fátylat rá” – gondolta, s kíváncsian várta a lány magyarázatát a rosszkedvét illetően.

- Hát igen, egy kicsit csalódtam Mattban – folytatta. Először is az öreg enyhén szólva tolakodó, szeret az ember privát szférájában kutakodni, sőt szexista megjegyzéseket is tesz néha.

Jack bambán hümmögött.

- De nem is ez a fő baj – folytatta a panasz fonalát az újdonsült posztdoktor – hanem, ami sok hírességgel megesik öregkorára.

Jack értetlenül nézett rá. Nem akart olcsó poént elsütni az időskori potencia zavarokkal kapcsolatban, már csak azért sem, mert eszébe jutott a saját problémája.

- Matt már nem foglalkozik a tudománnyal – panaszolta a lány.

- Ó, hát erről van szó, kedves doktor Veronesi – esett le a tantusz Jack számára.  – Attól tartok, nem pontos a helyzetértékelése. Mattet igenis érdekli a tudomány. A probléma ott lehet, hogy a figyelme mostanában az őssejtektől a hibernáció felé terelődött.

- Hát igen, nemsokára majmokon próbálja ki a módszert. Állítólag megkapta az engedélyt a csimpánz-kísérletekre.

- Valóban? Nem is tudtam – csodálkozott Jack. Matt nekem csak a rágcsálókat említette: a fagyasztott egereket állítólag mind egy szálig sikerült újraélesztenie, s, ha jól emlékszem, a patkányoknál is kilencven százalék körüli volt a siker. Biztosan a testmérettől függ, hogyan reagálnak az állatok a folyékony-nitrogénre. 

- Engem viszont arra a témára vett fel, amit elhanyagol – mondta szomorúan a lány.

- Nicole, elég, ha megtanulod Matt egyik munkatársától a 3D-s őssejt tenyésztést és az agyba való beültetés technikáját, a többit meg tudjuk csinálni az én laboromban is.

- Komolyan? - vidult fel a lány. – Ez nagyszerű lenne.

Jack örömmel konstatálta, hogy visszatért a lány első napon produkált porcelánfehér mosolya.

- Megbeszéljük valamikor a részleteket? – kérdezte mókásan.

- Ha ráérsz – válaszolt flörtölő tekintettel a lány.

- Tudod mit? Én még futok és szörfözök egy kicsit… Mi lenne, ha este vacsora közben tárgyalnánk meg a témát?

A lány tekintete egy pillanatra habozó álláspontra helyezkedett, de még mielőtt az esetleges tiltakozás jeleit mutatta volna, Jack gyorsan hozzátette. 

- Itt van nem túl messze Coronado egyik legjobb étterme, a Candelas On The Bay.

A lány továbbra sem tiltakozott, csak egy meglepetéssel kevert távolságtartó kifejezés ült ki az arcára. Nem is nézett Jackre. A hosszú hallgatás elbizonytalanította a férfit, hogy jó ötlet volt-e ez a lerohanásszerű vacsorameghívás, ezért felajánlotta a visszavonulás lehetőségét.

- De semmi gond, ha nem érsz rá, az irodámban is megbeszélhetjük holnap, vagy akármikor a dolgot.

- Merre van az az étterem? – kérdezte kissé zavarodott arccal a lány negligálva a férfi előző megjegyzését.

- A kompkikötő környékén. Innen az Orange Avenue-n kell egyenesen menni, majd a First Streeten jobbra kanyar, s meg is érkeztél. Öt perc autóval. Candelas – ismételte meg a nevet a férfi. - Azt jelenti spanyolul, hogy gyertyák.

- Candele, olaszul - replikázott szúrós tekintetű mosollyal a gyönyörű lány.

- Hatkor? – kérdezte egy kicsit izgulósan a férfi.

 - Rendben, találkozunk a helyszínen - mondta Nicole, majd elkezdett összepakolni.

- Már mész is?

- Igen, az idén még nem napoztam, nem lenne jó, ha leégnék.

Jacknek a nyelve hegyén volt egy dicsérő megjegyzés a lány bársonyos barna bőrével kapcsolatban, de mindenképpen szerette volna elkerülni, hogy ismét tolakodónak tűnjön, ezért inkább nem szólt semmit.

- És vásárolni is szeretnék valamilyen ajándékot – folytatta a távozni készülő lány.

Jack nem akart tapintatlan lenni, ezért nem kérdezte meg, kinek. Pedig lehet, hogy érdemes lett volna. Persze az illúziók szabad életűek, szavakkal amúgy sem igen lehetne korlátozni őket. Elköszöntek egymástól. Jack még sohasem járt a Candelasban, csak be szokott pillantani néha az ablakon, amikor a sziget másik oldalán kénytelen parkolni. Túl elegánsnak tűnt ugyanis, ilyen helyekre csak Patriciával együtt járt korábban. Gyorsan a cuccaihoz szaladt, s felhívta az éttermet, mert biztos volt benne, hogy foglalás nélkül nem lenne estére helyük. Szerencsére ezzel nem volt gond. A pincér megkérdezte, hogy milyen társasággal jön, s miután világossá vált a helyzet, egy intim asztalt javasolt.

- Ezek az asztalok meghitt randevúkhoz kitűnően alkalmasak, mert az étterem eldugott szegleteiben helyezkednek el, s a kikötő pazar panorámája látszik az ablakból – ezek voltak a pincér romantikát ébresztőnek szánt betanult szavai. Jack egy intim asztalt kért.

A férfi fejében ellenkező előjelűvé kezdtek válni a megközelítések, kudarcos szemlélete fokozatosan optimistává alakult. Örült annak, hogy a lány látta, milyen sportos és, hogy rajonganak érte a nők. Jó ötlet volt, hogy nem a homokban kezdtek el szakmázni. Gyertyafénynél teljesen más hangulatú lesz a beszélgetés, legalábbis ebben reménykedett. Új erő ébredt benne, s könnyedén teljesítette a maradék távot. Visszafelé jövet jutott csak eszébe, hogy teljesen elfeledkezett a két szőke nőről. Lehet, hogy most is integettek, csak nem figyelt oda, pedig kétszer is el kellett haladnia mellettük. „Hiába, a Világ eseményei néha óriási fordulatokat vesznek” – mosolyodott el magában. Nem is sejtette, hogy ez még csak a kezdet, s lesz majd idő, amikor az egész Világ az ő tengelye körül próbál meg forogni. 

Szörfözés közben azon gondolkodott, hogyan vegye le a lábáról a lányt, egyelőre még nem szó szerint értve a hódítást. Közben felrémlett neki, hogy még házas, ami némi lelkiismeret-furdalást okozott. Eszébe jutott azonban a fekete limuzin és a Suzanne által a feleségéről közölt részletek, s nyomban elillant a rossz érzése. Bosszúra készül a megcsalatott férfi, vagy csak a megalázottságán akar csorbát köszörülni, vagy netán az olasz szépséget önmagáért szereti? Nem tudta a választ ő maga sem, sőt e kérdés fel sem merült benne. Elméje egyértelműen egy zöldszemű boszorka mágikus hatalmába került. Hamar abbahagyta a szörfözést, rendbe akarta hozni magát a randevúra. Ismét az izzadt póló problémájával szembesült, ezért elhatározta, hogy vesz néhány ruhadarabot a „szakmai megbeszélésre”. Egy kicsit újítani akart, ezért hosszas válogatást követően vásárolt magának egy élénk mustársárga nadrágot - ami mellesleg kitűnően passzolt a Mustanghoz - egy fekete, galléros pólót és egy laza, hollófekete színű zakót. Vett még egy divatos sportcipőt is a szereléshez. Gondolkodott egy elegáns francia sálon is, de ezt már túlzott léptékű stílusváltásnak vélte. Eddig nem hordott ennyire markáns színű ruhákat, de egyáltalán nem érezte magát kellemetlenül az új cuccaiban. Sőt, mintha az öltözékével együtt ő maga is megújult volna. Az eladó szerint szívdöglesztően nézett ki. „Fura lenne, ha a saját áruit szapulná” – tette helyre magában a dicsérő szavakat a kuncsaft.

Jack végighajtott az Orange Avenue-n egészen a keresztező First Street-ig, majd leparkolt az étterem közelében. Ruganyos léptekkel érkezett a randevúra. A lány még nem volt ott, de Jack ezt természetesnek vette: a nőknek minden kultúrában illik kicsit késniük. Jack a várakozás alatt az étterem falát befedő vörös futórózsákat nézegette. Optimista volt, és határozott. Az elmúlt napok mintha valaki mással történtek volna meg, eszébe sem jutottak a zord napok. Nem kellett sokat várnia. Nicole, hozzá képest jelentősen alulöltözötten jelent meg az étterem előtt: világoskék farmernadrág, fehér póló, fehér sportcipő. Ő ugyanis strandolni jött Coronadóra, nem pedig divatolni. Egy dizájnos Ray Ban napszemüveg volt rajta, ezért nem látszott, hogy meglepődött-e Jack hanyag eleganciáján, aki egyébként a szemüveg miatt fel sem ismerte elsőre a közeledő lányt. Talán azért, mert Nicole esetében a személy azonosítása a szemnél kezdődik, a lány zöld tekintete ugyanis egyértelműen uralja a testét. A tengerparton Jack jócskán izgult, ezért nem mérte végig a fürdőruhás lányt. Most azonban, hogy a szemüveg elfedte a szép szem bűvkörét, egy rendkívül vonzó, erotikát sugárzó női alak képe bontakozott ki a szemei előtt. Jack nyelt egy nagyot e felismerés hatására. Az agya hirtelen egy rangsort alkotott a nőre áhítozó potenciális férfiak között, s ebben magát a sereghajtók között találta. De félre a kisebbrendűségi érzéssel, majd az intelligenciájával élre kerül. Kissé zavartan üdvözölték egymást, mint ahogy az első randin szokás. Bementek az étterembe, ahol az egyenruhás pincér az intim asztalhoz kísérte őket. A pár leült. Közben a felszolgáló meggyújtotta a gyertyákat, amire csak a hangulat miatt volt szükség, hiszen a horizont felé közeledő óriás tűzgolyó még jócskán ontotta fényeit. A vöröslő égalja derűs nyugalommal árasztotta el a tájat. A Nap sugarai rést találtak a Candelas rózsái között, s aranyló palotává varázsolták az épületet. A földöntúli fények az étterembe is behatoltak, jókedvre derítvén észrevétlenül a vendéghadat. Az idő mintha visszább vette volna lépteit: a madarak lassítottak röptükön, a koccintó poharak óvatosabban közeledtek egymás felé, a fali óra ingája pedig - fittyet hányva a gravitációra – kilendült helyzetben maradt. Az embernek az volt az érzése egy pillanatra, mintha a jelen éppen átvenni készülne az uralmat a múlt és a jövő felett. A fizika világában azonban a törvényes rend az úr, minek hatalmát egy apró megingás nem veszélyezteti. Az inga ezért, némi tétovázás után, újra mozgásba lendült.

- Na és te miért jöttél ide New Yorkból? – indította kérdéseit Nicole, mintha csak az intézeti ebédlőben abbahagyott beszélgetést folytatnák egy más helyszínen.

- A Cornellen csak egy icipici laborom volt, egyetlen PhD hallgatóval. Sajnos kevés anyagi támogatást kaptam a témámra. Matt megígérte, hogy segít pályázati pénzt nyernem, s azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy tudta, mivel akarok foglalkozni, s nyilván azt szerette volna, ha együtt dolgoznánk. Másrészt, ajánlottak egy professzori állást is az egyetemen. A Cornellen megszerettem az oktatást is, ezért egy vonzó kihívásnak éreztem, hogy én állíthatom össze, mit tanuljanak az orvostanhallgatók. Matt az egyetemi állásban is segített. Hálás vagyok ezért neki.

Közben kiválasztották, s meg is rendelték az ételt. Tenger gyümölcsei egy ismeretlen nevű szósszal és körettel. Jack úgy tett, mint aki tisztában van azzal, mi kerül majd az asztalra, de valójában blöffölt a gasztronómiai tájékozottságát illetően, ezért kíváncsi aggodalommal várta a helyi specialitás érkezését.

- Az emberei viszont folyton szidják Mattet – folytatta a lány.

- Sajnos, ez egy általános dolog a kutatásban, a munkatársak rendszerint intrikálnak a főnök háta mögött. A New York-i laborunk kivétel volt, mi kedveltük a laborvezetőnket, akit John Krebs-nek hívnak. Talán hallottál róla.

Nicole nem reagált, ezért Jack folytatta.

- Remélem, engem sem szidnak túl gyakran a munkatársaim.

- Igen, valóban. Ha belegondolok, Newarkban is ez volt a helyzet – mondta elgondolkodva a lány. – Ilyen sok rossz főnök lenne?

- Szerintem az intrika egy alapvető emberi sajátság. Valószínűleg azért vagyunk ilyen viszonylag szelíd faj, mert az alárendelt egyedek hatékonyan intrikáltak a vezér ellen. Összefogtak és elzavarták, ha az túl kegyetlenül uralkodott. Szóval, a természetes szelekció, kigyomlálta a véreskezű vezetői géneket, viszont segítette az intrikus beosztott gének elterjedését.

- Léteztek azért véreskezű diktátorok és lojális beosztottak is a történelem folyamán – jegyezte meg huncut mosollyal Nicole.

- A darwini mechanizmus nem végzett tökéletes munkát – replikázott Jack vicces arckifejezéssel.

- Sokat oktatsz? – váltott témát a lány.

- Csak három órát hetente. Jó lenne többet is. A helyzet azonban az, hogy az oktatást mindenki lenézi. A tudományos tevékenységet számszerűsíteni tudjuk. Az impakt faktorokra gondolok, nyilván tudod, miről van szó.

- Igen, persze. Ha sok cikked van rangos folyóiratokban, akkor magas össz-impakt faktorral rendelkezel, ha csak kevés és gyenge lapokban, akkor pedig alacsony.

- Ha pedig sokat idéznek, akkor magas a citációs indexed – egészítette ki Jack. Tehát, kutatóként hozzád ragasztanak néhány számot, s ezek minél magasabbak, annál nagyobb a szakmai presztízsed. Az oktatási tevékenységet nem lehet számszerűsíteni, ezért a kutatók, de maguk az oktatók is csak elvesztegetett időnek tartják a hallgatókkal való foglalkozást.

- Pontosan erről van szó – értett egyet a lány – Pedig, ha korszerű tananyagot oktatsz, érdeklődést keltő előadásokat tartasz, azzal jóval nagyobb hatásod lehet magára a tudományra is, mint az egyéni teljesítményeddel.

- Én is szinte ugyanezekkel a szavakkal szoktam érvelni a kollégáknak – mondta elégedett örömmel Jack. A férfi és a lány cinkosan összemosolygott az éppen felfedezett gondolkodásbeli hasonlóságukon.

- Van egy ellentmondás a professzori karrierben – folytatta Jack. Nyilvánvaló, hogy egy jó oktatónak értenie kell a tudományterületéhez, egy kutatónak viszont képesnek kellene lennie megértetnie magát a hallgatókkal. Ez utóbbival azonban nem törődnek túlságosan, kizárólag a tudományos sikerek alapján osztogatják az egyetemi katedrákat. A mi egyetemünk kivétel, engem alaposan leteszteltek.

- Az oktatáshoz kell egy megfelelő habitus is. Én úgy vettem észre, hogy a professzorok nem tudják elkülöníteni a gondolataikkal való vitát a személyüket érő kritikáktól.

A férfinak tetszett, ahogyan a lány megfogalmazta a problémát. Ő maga is ezen a véleményen volt, és éppen azt tartotta fő erényének, hogy képes e különbséget megtenni.

- Sokan azért ilyenek, mert csak egy szűk szakterülethez értenek, s emiatt az ezen kívül eső problémák zavarják őket. A tekintélytisztelet például arra is való, hogy már a kérdések feltevésénél blokkolni tudják ezeket, s így ezzel megvédjék a rossz értelemben felfogott presztízsüket.

- Egy molekuláris biológia professzornak szinte mindenhez értenie kell, hiszen ez a tudományterület minden biológiai diszciplína alapjául szolgál – hízelgett játékosan Nicole. 

Jack egy magabiztos pillantást vetett a lányra, s a következőképpen toldotta meg ezt a gondolatot:

- És ne felejtsük el a molekuláris genetikai technikákat. Gyakorlatilag a biológia minden területén ezeket használják.

- Így van - bólogatott a lány.

- Én igyekszem megismerni a tudományterület legújabb eredményeit, de nem vagyok elégedett az eredménnyel. Iszonyú ütemű a fejlődés, nagyon nehéz követni azt – adott magyarázatot a hiányosságaira a professzor.

- Matt egyik munkatársa azt mondta, hogy nagyon tájékozott vagy – mondta a lány cinkos mosollyal.

Jack szerényen hallgatott, de persze örült a dicséretnek. Elkapta a lány pillantását, amely a közömböstől mintha hosszasabban időzött volna a tekintetében. Azok az igéző zöld szemek a férfi elméjében egy ismerős élmény emlékeit ébresztették fel. Töprengett, honnan jöhetett e déjà vu érzés. Rá is jött hamar. Korábban volt egy visszatérő álma, amely Hawaii-n játszódott. Maga a történet összefüggéstelen eseményekből állt. A legemlékezetesebb jelenet az volt, amikor vad ragadozók jártak körülötte békésen a magas, szellő fújta fűben, de ő félelmek nélkül sétált közöttük. A furcsa az volt, hogy mindent egyfajta mennyei öröm lengett körül. Ilyennek képzelte volna a Túlvilág jóknak fenntartott felét, ha hitt volna benne. Most is valami ehhez hasonló élményt élt át, csakhogy éber állapotban. A helyzet az, hogy Nicole Veronesi személye az együtt töltött röpke idő alatt kitörölhetetlenül Jack O’Neil lelkébe égett. A jövő már tudja, de ő maga még nem, hogy vajon ez számára kedvező-e, vagy pedig ártalmas.

Az idő előrehaladtával, Jack racionális énje legyőzte az emocionálist, s a továbbiakban inkább érvelt, mint érzett. Intellektuálisan akart ugyanis tetszeni a lánynak. Beszélt még általában a tudományról. Például arról, hogy a kutatás rendkívül sok fölösleges adatot produkál.

- Minél alacsonyabb szakmai színvonalú lapban jelenik meg egy cikk, annál nagyobb az esélye, hogy lényegében semmilyen hatása nem lesz a tudomány fejlődésére. Sokszor persze nehéz előre megjósolni, hogy miből lesz fontos eredmény, de azért a pénzelosztási rendszert jelentős mértékben lehetne ésszerűsíteni. Ráadásul a kutatókból is kezd kiveszni a kreativitás. Csak meg kell nézni, kik kapták az utóbbi évtizedekben a Nobel-díjakat. Véletlenül felfedeztek valamit, és kész. Hová tűntek a modern Newtonok, Darwinok és Einsteinek?

Nicole egyetértőleg bólogatott a kiselőadás közben.

- Francis Crick volt még ilyen zseni – folytatta a Jackből előtörő professzor. - Crick megkapta a Nobel-díjat a DNS kettős szálának a megfejtéséért, s ezután még számos új genetikai alapelvet fedezett fel. Sőt, élete végén a tudat problémájával foglalkozott, s több kiváló ötlete volt ezen a területen is. Sajnos, a kutatásban elvált egymástól a zsenialitás és a szakmai siker. Nem a kreatív emberek, hanem egyfajta magasan kvalifikált szakmunkások a ma sikeremberei. Ők a laborvezetők, a szaklapok szerkesztői, a pályázatokat elbíráló bizottságok tagjai, s ők oktatják a tudományt a jövő kutató generációjának. Jack nagyon belemelegedett a kedvenc témájába, s úgy vette észre, hogy a mondanivalója le is köti a lányt. Közben a pincér kihozta a két tálat - hatalmas tányér, rajta kevés, de gusztusos elrendezésű étek: kagylók héjastól, polipkarok, csiga, csigaházba töltött krémszerű valami különféle színekben pompázva, s kisebb halszeletek, pürészerű rózsaszín körettel díszítve. Jack óvatosan a partnerére nézett, de nem vett észre rajta undort, vagy egyéb negatív arckifejezést. A felszolgáló megkérdezte, hogy kérnek-e még valamilyen italt. A finom boraikat ajánlgatta. A lány és a férfi tekintete az asztalon lévő slusszkulcsokra tévedt, s „Nem, köszönöm”-mel válaszoltak. A pincér ezért a vizes poharakat töltötte újra jeges citromos vízzel.

- Én azt vettem észre, hogy a szakmai vezetők gyakran nem törődnek az embereik karrierjével – vezette egy kicsit más irányba a témát a lány. Sokan a laboron belül izoláltan dolgoztatják a beosztottakat, s a publikációkban is mintha az lenne a lényeg, hogy minél kevesebben szerepeljenek benne. A laborvezető persze mindegyikben benne van, mégpedig az utolsó helyen, jelezvén, hogy ő a téma szellemi atyja, s egyben finanszírozója. Pedig, sokszor azt sem tudja, hogy mivel foglalkozik egy-egy tehetséges embere. Csak bezsebeli a szakmai sikereket. Azt gyanítom, hogy a munkatársaiban vetélytársakat lát, s ezért gátolja őket.

Jack figyelte a villogó szemeket, s az ajkak szenvedélyes érvelését. Mintha ő maga ült volna a lány helyén, még beosztottként. Hányszor megtárgyalták ezt a témát szinte ugyanezekkel a szavakkal, barátjával, Anthonyval még posztdoktor korukban.

- Én is ezt tapasztaltam – válaszolta. De vannak azért, akik törődnek a beosztottakkal. Az én főnököm is ilyen volt. És például André Lwoff Nobel-díjas molekuláris genetikus is. Tudod, mit válaszolt ez az ember arra a kérdésre, mit tart élete legnagyobb felfedezésének? – kérdezte Jack.

Nicole arcmimikával jelezte, hogy fogalma sincs.

Azt mondta, hogy két tanítványának – az ugyanabban az évben szintén Nobel-díjjal kitüntetett Jacobnak és Monodnak - a felfedezését.

- A kóli baktérium laktóz operonjának felfedezői – mondta fel a leckét a lány.

- Igen, ők fedezték fel a legelső genetikai szabályozó egységet, mégpedig igencsak verejtékes munkával – toldotta meg a professzor.

- És mi a helyzet a génterápiával? – próbálta felvenni a beszélgetés fonalát Nicole ezzel az általánosan megfogalmazott kérdéssel, s egyben eltitkolni, hogy nem ért túlságosan a témához. Az egyetemen neurobiológiát tanult, s a génekről nem sok szó esett. Jack ráérzett a helyzetre, s először ő is globálisan közelítette meg a problémát.

- Az utóbbi időkig olyan politikai erők uralták a gazdaságilag erős országokat, akik a butaság ellen nemhogy nem küzdöttek, hanem ellenkezőleg, szították a tüzet az új technikák ellen. A tudósok okos emberek, ezért a butaságra apelláló politikusok számára ők maguk és a szakmájuk is ellenséges közeget testesítettek meg. Mi a megoldás? Gátolni a tudományt, ahol csak lehet. Ennek a leghatékonyabb módszere a pénzforrások drasztikus csökkentése – jegyezte meg keserűen a férfi. Jack a lány szeméből csodálatot olvasott ki a választékos megfogalmazásával kapcsolatban, ami tovább inspirálta.

- Ez a fajta negatív attitűd a génterápiát különösen kedvezőtlenül érintette. A laikus tömegek azt hitték, ha az emberbe egy gént viszünk be, akkor az egy természetellenes dolog, hiszen a gének károsak. Sok politikusban egyébként is van valami ösztönös félelem az újdonságokkal és a bonyolult dolgokkal szemben. Mivel nem értik ezeket, ezért nem is tudják kontrollálni őket. Egyszerűbb a tagadás. Másrészt, ha az emberekben egy politikus képes az összefogás érzését előhívni valami ellen, akkor az indulatok által összekovácsolt embertömeg irányíthatóvá válik. Ez a bennünk lévő primitív törzsi ösztön mozgósítása hatalmi célok érdekében. Úgyhogy, az utóbbi néhány évtizedben nem haladt olyan ütemben a tudomány, ahogy haladhatott volna, elsősorban az én szakterületemen és a genetikailag módosított élelmiszerek terén – összegezte a mondanivalóját Jack. - Szerencsére, most úgy tűnik, hogy megváltozik a helyzet. Haladó nézeteket képviselő kormányok kerültek hatalomra Európában is, s újra megvannak az első engedélyek az emberen végzett génterápiás kísérletekre.

Egyszer csak Nicole hajába tűzött napszemüvege villogni és berregni kezdett.

- Bocsáss meg egy pillanatra – mondta a lány, majd felállt, s közben a szemére húzta a szemüvegét, melynek lencséje a videotelefon képernyőjeként szolgált. Az asztaltól a mosdó irányába vette az útját, s közben élénken gesztikulált. A lány megállt a női fejet ábrázoló ajtó előtt, körülnézett, majd folytatta a beszélgetést, de most már jóval nyugodtabb testtartásban. Egy nő szeretett volna a mosdóba jutni, melynek ajtaját Nicole állta el, ezért megérintette a lány vállát, aki hátrafordult, s zavartan arrébb húzódott. A fordulás miatt Jackkel szembekerült, rá is mosolygott. A férfi akaratlanul egy halk szófoszlányt kapott el a beszélgetésből: „Hidd el, jó úton vagyok, de több időt kérek”. A lány újra elfordult, s innentől csak a társalgás hevessége volt észlelhető, a szavak egyáltalán nem.  Nicole körülbelül öt percig volt távol, majd visszatért partneréhez. Nem adott magyarázatot, de nem is várták ezt el tőle.

Az elkövetkező félórában főleg Matt Pattersonról és San Diegóról volt szó. Jack praktikus tanácsokat adott a lánynak a városi élettel kapcsolatban, s felajánlotta, hogy a labor férfitagjai szívesen segítenek neki a költözködésben. A lány érdeklődő tekintete kifejezetten motiváló hatással volt a férfire, aki elemében érezte magát.

- És mit csináltok pontosan a laborban? – kérdezte Nicole.

- Szívesen elmagyarázom neked részletesen is, de ez a gyertyafény elbóbiskolna az unalomtól. Gyere be a hétfőnkénti labor-beszámolóinkra, meg hozzám is feljöhetsz, s megtudsz mindent. Úgy értem, hogy hozzám az irodába – korrigálta magát a férfi, mert rájött, hogy félreérthető az invitáció helyszíne. Márpedig Nicole - mint azt Mattel kapcsolatban említette - nem szereti a női mivoltával kapcsolatos célozgatásokat.

- Rendben – nyugtázta a lány, megértvén, hogy most semmi konkrétat nem fog tudni kihúzni a professzor úrból.  De azért egy kicsit beszélni akart még a témáról, hiszen elvileg munkavacsorára hívták.

- Úgy vettem észre, hogy még a biológusok nagy része sincs tisztában azzal, hogy mi a különbség a szomatikus és a csíravonal génterápia között. Pedig ez alapvető különbség, ugye?

- Abszolúte. A szomatikus génterápia a testi sejtek genetikai manipulációját jelenti. Ilyenkor terápiás géneket viszünk be helyileg a beteg sejtekbe és szövetekbe, tehát csak a test egy bizonyos területére. A csíravonal génterápia eredményeként viszont a test minden egyes sejtje tartalmazza a bevitt géneket. Ezt úgy érjük el, hogy olyan sejtbe visszük be az idegen gént, amiből egy teljes egyed lesz, ilyen például egy megtermékenyített petesejt, vagy egy embrionális őssejt. A csíravonal génterápia alapvetően más, mint a testi sejtekbe történő génbevitel, hiszen az előbbivel genetikailag módosított embereket állíthatunk elő. A társadalom azonban nem fogadja el, hogy mesterségesen beavatkozunk a születendő utódok genetikájába – fejtegette erősen szarkasztikus éllel a kutató.

- Te mit gondolsz erről? – kérdezte Nicole kíváncsian.

- Szerintem a csíravonal génterápia nem ördögtől való gondolat, de hosszú idő kell még ahhoz, hogy az emberek megbékéljenek vele. Sokan a leendő gyermek jogait féltik, mondván, hogy az akaratuk ellenére történne egy ilyen beavatkozás. Én igazából nem értem a problémát, hiszen ez történik a párválasztás során is. Ha én például a kreolbarna, zöld szemű lányokat kedvelném - közben óvatosan ráhunyorított a lányra, megszegve ezzel az előbb felállított tilalmi szabályát - és egy ilyen nőt választanék partnerül, azzal beavatkoznék a gyerekem életébe, mert lehet, hogy ő kék szemet és szőke hajat szeretett volna, s elégedetlen lenne az apja ízlésbeli preferenciájával.

- A feleségednek milyen színű szeme és haja van? – kérdezte Nicole rezzenéstelen arccal.

- Szőke és kék szemű – felelte Jack, azzal a határozott érzéssel, hogy a lány így akar bosszút állni a tolakodó megjegyzéséért.

A férfiakban ösztön szinten jönnek elő az ilyen tolakodó megjegyzések. Valamilyen tudatalatti stratégia része lehet ez, melynek funkciója talán a partner szándékainak tesztelése. Az okos nők azonban résen vannak.

- Akkor a gyereketek nem reklamál, gondolom – váltott valóban tartózkodó hangszínre a lány. 

- Nincs, aki reklamáljon – bökte ki Jack, s egy pillanatra elkomorodott miután ezt kimondta. Nem kerülte el a figyelmét, hogy partnere észrevette az arcán ezt a rövid érzelmi megingást.

Nicole azonban nem szólt semmit. Jackre bízta, hogy folytatja-e, vagy lezárja a témát. Jack habozott. Végül a lány törte meg a csendet.

- Szeretnék majd egy kutyust. Olyan albérletet keresek, ahol engednek kutyát tartani. Egy Jack Russel terrierre gondoltam, de megígérem, hogy nem Jacknek fogom hívni – próbálta a poénnal oldani a férfi hirtelen támadt szótlanságát.

- Én is szerettem volna egyet, de Patricia, a feleségem, ki nem állhatja a kutyákat, szőrhullató, büdös jószágoknak tartja őket.

- Hm…, érdekes vélemény - mondta Nicole, majd az ajkaihoz emelte a vizes poharat, s ivott belőle egy kicsit.

Némi csend keletkezett. Érződött a levegőben, hogy gyötrő gondolatok várják a szabadulást. Nicole villája hegyével összekapargatta az ételmaradékot, de nem ette meg.

- Szeretője van – bökte ki Jack.

- Tessék? – kérdezett vissza felpillantva a tányérjából a lány, mint aki nem értette a váratlanul kibuggyanó őszinte megnyilvánulást.

- A feleségemnek szeretője van – ismételte meg tárgyilagos hangnemben Jack.

Néhány pillanatra besűrűsödött az értetlen csend.

- Sajnálom – mondta Nicole, s közben szinkronban pislogtak zavarttá vált szempillái.

Ismét hosszúnak tűnő hallgatás következett, melyet a lány tört meg újra, érezvén, hogy segítenie kell a szomorú férfinek.

- Mióta?

- Nem tudom, de valószínűleg nem ez az első eset.

- Miért hagytad?

- Vak voltam, vagy inkább csak vak akartam lenni.

Jacknek könnybe lábadt a szeme, amit azzal próbált leplezni, hogy elkezdte fújni az orrát az előkotort gyűrött zsebkendőjébe. „Nem egy férfias dolog az elérzékenyülés” – szégyenkezett önmaga előtt.

- A mostani komoly? – kérdezte a lány együttérző tekintettel.

- Azt hiszem igen. Egy gazdag üzletember. Patricia mindig is szerette a fényűzést, amit én nem tudtam biztosítani számára.

- Értem. Őszintén sajnálom Jack. Nehéz lehet most neked.

Nicole is elkomorodott, s a gondolataiba mélyedt. Egy percig várakozó csend ülte körül a pislákoló gyertyákat.

- Úgy látom, hogy a gyertyáink csonkig égtek – próbálta terelni a témát a lány.

-  Ismered Márait? – kérdezte meglepetten Jack.

- Nem, ki az?

- Márainak van egy regénye, aminek „A gyertyák csonkig égnek” a címe, legalábbis magyarul. Angol fordításban „Parázs”-ként ismert.

- Rémlik valami, de nem olvastam. Te sokat olvasol?

- Az igazat megvallva, mostanában nem túlságosan sokat. Van egy magyar PhD hallgató a laboromban. Neki vannak hazai írók és költők angol fordításai az íróasztalán. A versekbe néha belelapozgatok, a regényekre sajnos nincs időm, de a címeik ott virítanak a borítókon. Ez a Márai egyébként az utolsó éveiben itt élt San Diegóban.

- Apropó, idő! – vette fel a fonalat Nicole. – Lassan mennem kellene, mert szeretnék elolvasni még néhány cikket az őssejtekről. Matt kikérdez a témából. Jack csodálkozott ezen, hiszen Matt sohasem foglalkozott személyesen az embereivel, éppen erről volt híres. „A vén kujon” – futott át az agyán. Jack intett a pincérnek, majd rendezte a számlát.

 - Hát, akkor holnap. Eljössz a laborértekezletünkre?  – kérdezte Jack.

- Ha nem baj, holnap még nem mennék, van egy kis elintéznivalóm a városban az albérlettel kapcsolatban.

- Oké, semmi gond, majd legközelebb

- Mindenképpen beszélnünk kell, csak szükségem van még néhány napra.

- Rendben – mondta Jack.

Nicole kiitta a maradék vizét, majd felállt, s közben megköszönte a vacsorameghívást.

- Egy kissé szakmaira sikerült ez a vacsora – mentegetőzött Jack a hosszú monológjai miatt.

- Ezért jöttünk, nemde? – válaszolta a lány tárgyilagos tónussal, de ha a gondolatai ismertek lennének, kiderülne, hogy ő éppen a munkájával kapcsolatos konkrét szakmaiságot hiányolta a beszélgetésből.  „Mennyire más fényt adott volna ennek a válasznak egy kis cinkos mosoly” – gondolta Jack. „Különös ez a lány. Néha annyira távolinak tűnik, máskor pedig olyan barátságos mintha évek óta együtt járnának. Biztosan a zöld szem lehet a probléma. Mivel ritka, ezért nem tanultam meg, hogyan kell olvasni belőle” – nyugtázta dilemmáját a férfi.

Közben leszállt a Nap, de nem volt még teljesen sötét, néhány vékonyka felhő csíkja vöröslött a messzi távol peremén. Friss fuvallat suhant végig a félszigeten, hajakat és kedélyeket borzolgatván az útja során. Az autójuk felé haladva visszatért Nicole közvetlensége. Játékosan megígértette Jackkel, hogy mindent megtanít neki a rekombináns géntechnológiával kapcsolatban. Azt is, amit csak ő tud, senki más. Ez utóbbi megjegyzésről Jack eszébe jutott egy turpisság, amit elkövetett. Kifejlesztett egy bonyolult, de nagyon hatékony technikát génmódosított állatok előállítására, amit leírt ugyan a Science nevű folyóiratban megjelent cikkében, de nem fejtette ki annak minden részletét. Ezért, ha más reprodukálni szeretné azt, akkor bajban lenne. Ez nem valami szép dolog, de sok kutató folyamodik ehhez a trükkhöz, ha azt akarja, hogy egy darabig ő uraljon egy szűkebb tudományterületet. Erről csak korábbi főnöke, John Krebs tudott, vele megbeszélve tartottak vissza lényeges információkat. Egyébként sokan érdeklődnek a technika iránt, mivel ezzel a módszerrel egyidejűleg több idegen gént is be lehet vinni célzottan egy élőlény DNS-ébe, s ez lehetővé egy többszörösen transzgénikus állat egy ésszerű időn belül való előállítását. A lány nyilván nem erre utalhatott, gondolta Jack. Honnan is tudhatna az ő kis titkáról, hiszen még a genetikáról sincs sok fogalma.

Kiderült, hogy egymás mellett parkolnak.

- Hűha, micsoda járgány! – szólt elismerően Nicole.

Jack büszkén megpaskolta a kocsi motorháztetőjét, megköszönte Nicole-nak, hogy elfogadta a vacsora-meghívását, majd elköszöntek, s ki-ki hazafelé vette az útját. A férfi lemaradt, mert még leengedte a tetőt, de nagy gázt adott, s hamarosan utolérte a lányt. A kis BMW fürgén vette a kanyarokat, de a Mustangnak nem esett nehezére tartani a tempót. Jack sokáig követte a lányt, a híd után azonban megelőzte, majd a kezét felemelve búcsút intett, s jobbra kanyarodott. Útközben a férfi agya újraértelmezte Nicole-t, aki egy gyönyörű testből egy lelkileg is vonzó személlyé változott.

♦ A szerelem egy hullámvasút, de csak két utassal rentábilis ♦