Időpont: Július 2., péntek; Helyszín: Salk Intézet, La Jolla

Segélykérő tekintetek

Reggel hétkor kezdődött a kísérlet. Öt személy talpig fehérben a laborban, hét rémült csimpánz a ketrecekben – ez volt a kísérletezők és a kísérleti alanyok számbeli aránya. Nagyon nehezen adták meg az engedélyeket. Matt már elvesztette minden reményét, amikor egy mentő ötlete támadt. Megkereste a Pentagont, hogy segítsenek. Három hét múlva meglett az engedély. Mattnek le kellett mondania az esetleges eredmények publikálásról, cserében viszont – siker esetén – jelentős támogatást kap a katonáktól, amit arra költ, amire akar. Az öt fehér köpeny gazdái közül ketten a Patterson laborból jöttek – egyikük maga a labor vezetője volt, a másik pedig Brian Garrod, Matt egyik posztdoktor munkatársa, ő végezte a kísérleteket. A harmadik személy Jack volt, a másik kettő viszont ismeretlen, egy katona és egy civil. A katona nem vette le a zakóját, arra húzta a laborköpenyt, amelyen átütött a vállapja, rajta egy sasszerű madár szimbólummal. Jack nem szolgált a hadseregben, s így fogalma sem volt, hogy ez milyen rangot jelez. A férfi fejtartása azonban egyértelműen magas pozíciót sejtetett. A civil öltönyt viselt a köpeny alatt, s alacsonyabb beosztásban lehetett. Ezek ketten ismerték egymást, legalábbis úgy tűnt abból, ahogyan beszélgettek. Azt kellett hazudni, hogy O’Neil professzor részt vett a munkában, mert a főtiszt határozott kérése az volt, hogy csak az legyen jelen, aki a protokoll minden részletével tisztában van, s ez maximálisan három főt jelenthet. Jack annak tudta be e szigort, hogy a katonák szeretik a rendet, s ezért néha indokolatlanul is parancsolgatnak. A három kutató rendkívül izgatott volt, a két idegen viszont a titkos feladatokat végző hivatalos személyek sztereotip nyugalmával szemlélte az eseményeket.

„Szegény ördögök!” – vetett egy pillantást Jack a csimpánzokra. Ösztönösen tudták, hogy itt most ők a főszereplők, de valószínűleg szívesen lemondtak volna a rivaldafényről, pláne ha tisztában lettek volna azzal, hogy mi fog következni. Az egyikük elkezdett visítozni, mire a többiek is rázendítettek.

- Brian, nyugtasd meg őket, kérlek – mondta sürgetően Matt a munkatársának.

A fiú elővett egy szögbelövő pisztolyhoz hasonló eszközt, belehelyezte az egyik előre elkészített megtöltött fecskendőt, majd belelőtte az első ketrecben lévő állat mellkasába. Az természetesen még jobban visított, s hatalmas zenebona keletkezett. Matt artikulációjából arra lehetett következtetni, hogy azt üvölti: „Igyekezz, Brian!”. Majdnem húsz perc kellett, amíg mind a hét majom megkapta a nyugtató adagját, s további húsz perc, mire az összes állat elcsendesedve pislogott. Brian egyenként egy tolókocsira pakolta az éber, de rendkívül enervált főemlősöket. Amikor mind szépen ott sorakoztak a fagyasztó kapszulák közelében, kaptak egy újabb adag injekciót, ami ezúttal altatót tartalmazott. Az állatok hamarosan mély álomba szenderültek, s mereven feküdtek az asztalon. Brian kinyitotta a kapszulák fedelét, és Jack segítségével egyenként a belsejükbe helyezték a majmokat. Jacknek forgott a gyomra, mert belegondolt, hogy az állatok közeli unokatestvéreink, hatmillió évvel ezelőtt élt őseiktől származott az ember is. A két faj genetikai állománya mindössze egyetlen százalékban tér el egymástól, legalábbis a pont-mutációk tekintetében. Egy pont-mutáció azt jelenti, hogy a DNS egy adott helyén az emberben másféle bázis található, mint a csimpánzban. Magyarul, átlagosan minden századik bázisban különbözünk egymástól. Ez nagyon minimális különbség. Bár a kutató azzal is tisztában volt, hogy az anatómiai és viselkedésbeli különbségek kialakításáért nem a globális bázissorrendbeli különbség a felelős, hanem a gének kifejeződésének különbözősége. Mindenesetre, a csimpánzokkal való kísérletezés nem volt az ínyére. El kellett ismernie azonban, ha a technikát az emberre akarják alkalmazni, akkor az állatkísérletek utolsó fázisában az emberhez leginkább hasonló élőlényekkel kell dolgozni, ezek pedig a csimpánzok. Miután az emberszabásúakat befektették a kapszulába Brian mindegyikükre infúziót kötött. Jack segített neki ebben, ezzel is a bennfentesség benyomását keltve a két szigorú idegenben. Matt nem alacsonyodott le a fizikai érintéshez, ő csak az elméjét használta, ami a szárnyalásra volt predesztinálva. A civil idegen most szólalt meg először.

- Dr. Patterson, ez az infúziós folyadék az, aminek az összetételét leírta nekünk, ugye? – kérdezte.

- Természetesen, minden anyagot a rendelkezésükre bocsátottam - válaszolt a kérdezett. 

A fiú megengedte az infúziós folyadék áramlását, majd néhány perc után megállította azt, s kihúzta a tűket a majmok vénájából. Ezt követően, Brian rájuk zárta a fedelet, majd megmutatta Jacknek, hogyan kell a csavarokat rögzíteni, s együtt fejezték be ezt a munkát. A fiú egyenként nyitotta meg a folyékony nitrogént tartalmazó tartályok szelepjeit, ami a rendkívül hideg folyadék kapszulákba való áramlását eredményezte.

- Ez egy több réteget tartalmazó kapszula, amely meggátolja a tartályok és a környezet közötti hőcserét. Elvileg több száz évig is kibírják utántöltés nélkül - magyarázta Brian az idegeneknek, akik szemrebbenés és minden egyéb reakció nélkül hallgatták a fiút. Miközben a kapszulák tartályai folyékony nitrogénnel töltődtek, Jack azon gondolkodott, hogy vajon miért érdekelheti a katonákat ez a technika. És vajon ki lehet a civil? Katonai kutató, vagy egy másik szervezettől jött? CIA, vagy FBI? – morfondírozott tovább.

A kapszulák feltöltése befejeződött. A civil ruhás megszólalt: 

– Ebben a teremben várjuk meg az olvasztást. Gondoskodtam az élelmezésről, itt van egy hűtődobozban – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Úgy tervezték, hogy négy órát hagyják az állatokat a folyékony nitrogénben. Az idegenek visszafogottsága lenyomta a többiek hangulatát is. „Vajon a gyerekeikkel is ilyenek ezek az emberek?” – elmélkedett Jack. Alig beszélgettek, s emiatt az idő is rendkívül lassan haladt. Egyszer azonban mindennek eljön az ideje, legyen bármilyen hosszú is az. Letelt a 4 óra, elkezdődött az ébresztés. Brian bekapcsolta az olvasztó programot, ami meleg levegőt cirkuláltatott a kapszulák belsejében. Jack nem nézte az idő múlását, de újabb négy órát saccolt, mire az olvadó állatok testére elektródákat helyeztek. Alig várta már ezt, mert az idő rendkívül vontatottan haladt a szenvtelen emberek társaságában. Figyelték az életjeleket.

- A hármast elvesztettük – jelentette be Brian.

A kettes viszont gond nélkül felébredt, csakúgy, mint a hetes. A másik négy majmot viszont defibrillátor alkalmazásával újra kellett éleszteni, de mind túlélték.

 - Hétből hat – örvendezett Matt.

Az idegenek arca mindvégig rezzenéstelen volt. Ekkor megszólalt a vállapos.

- Felhívom a figyelmüket, hogy ami ma itt történt az nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú esemény. A továbbiakban nem beszélhetnek erről a kísérletről senkivel, beleértve a feleségeket, barátnőket és a legbizalmasabb barátokat is. - A többi munkatársnak pedig azt kell hinnie, hogy a majomkísérlet sikertelen lett – vetette még oda a katona. Megértettük egymást? – kérdezte szigorúan, s egyenként ránézett a kutatókra.

Azok értetlen arckifejezéssel bólogattak. Brian zavartan vigyorgott.

- Tudják, hogy mi fog történni, ha mégis kiszivárog valami?

- Életfogytiglant kap, aki beszél – próbált viccelődni Matt.

- Nem fogjuk keresni, ki volt a kiszivárogtató – válaszolta szúrós tekintettel a civil ruhás.

A kijelentés tartalma és hangneme alaposan megdöbbentette a három kutatót.

– Önöknek egymás között újra meg kellene beszélniük ezt a dolgot, hiszen ettől a pillanattól kezdve a sorsuk közös pályán mozog – javasolta jéghideg határozottsággal a főtiszt.

„Ba….d meg Matt, mibe kevertél bele” – sziszegte Jack a fogai közt.

- Hát, elég nehéz lesz a majmokat úgy elszállítani, hogy ne vegyék észre, vagy ne kérdezzenek róla – vetette fel Brian.

- Az lenne a legjobb, ha a munkatársak a saját szemükkel látnák a kudarc nyomait – segített a megoldásban a civil ruhás.

Ez a kijelentés újabb döbbenetet keltett a résztvevőkben. Ebben a pillanatban a kutatókban kisarjadt a félelem csírája. Most fogták csak fel, hogy valójában mibe keveredtek. Az állami emberek távozását követően Matt odaszólt Briannek, hogy tegye meg az állatokkal, amit a tiszt kért, s fél óra múlva találkozzanak az irodájában. A megadott időben és helyen a három kutató lázas tanácskozásba kezdett.

- Matt, mi ez a sza...ság? – kérdezte Jack?

- Nem tudom, ez engem is meglepett. Azt hittem, hogy kapom a pénzt, és kész. Rengeteg támogatást ígértek, amiből nem csak a hibernációs technikát tudom tökéletesíteni, hanem új projekteket indíthatok el az őssejt témakörből is. Erre megjelenik itt ez a két alak. Tényleg nem számítottam erre, Jack. Kérlek, értsd ezt meg.

- Milyen rangja lehetett a vállaposnak? – kérdezte Jack.

- Azt hiszem ezredes.

- Lényegében likvidálással fenyegettek meg bennünket, ha bármelyikünknek eljárna a szája. Ez őrület – hitetlenkedett Jack.

Elhatározták, hogy biztos, ami biztos nem beszélnek senkivel, hátha nem csak blöffölt a vállapos.

- Mire kellhet nekik ez a technika? – kérdezte.

- Az igazat megvallva, fogalmam sincs – válaszolta Matt. – Végső lehetőségként fordultam a katonákhoz. Felvettem velük a kapcsolatot. Kérték, hogy írjam le, pontosan miről van szó, s küldjem el elektronikus levélben. Én ezt megtettem, s már másnap személyesen megkerestek. Az egyikük azt mondta, hogy az egyik egyetemi számlámra töltenek egy kis pénzt. Hát, nem kevés pénz volt, pedig ezt csak előlegnek szánták. 

- Még nem tökéletes a technika. Hogy folytatjuk majmok nélkül? – kérdezte Brian, akit látszólag nagyon megviselt a csimpánzok elpusztítása.

- Hozatunk majd újakat – felelte Matt.

Ennyiben maradtak.

Mivel nem beszéltek többé a témáról, legalábbis Jack a másik két kutatóval, idővel elkopott ennek a rémálomszerű napnak az emléke. Jack egyszerűen nem gondolt rá. Jelenleg, egyébként is egy sokkal kellemesebb ügy terelte el a figyelmét a nemzetbiztonságról. Felhívta Nicole-t.

- Mit csinálsz ma este? – kérdezte tőle.

- Gondolom, veled vacsorázom – próbált játékosan találgatni a lány.

- Szereted az indiai konyhát? – kérdezte Jack.

- Imádom – felelte Nicole.

- Oké, akkor Monsoon étterem, Gázlámpás Negyed, Negyedik sugárút 729, a szokásos időben – adta meg a pontos tér és idő koordinátákat Jack, remélve, hogy a „szokásos” szóból megérti a lány, hogy hat órára gondolt.

 ♦ Ügyelj arra, hogy a rácsok túloldalán helyezkedj  ♦