Időpont: Július 23., péntek; Helyszínek: titkos motel, San Diego & Rendőrőrs, San Diego

Bűnös, bűnhődj!

Az éjszakai lázálom és hánykolódás miatt Jack később ébredt a szokásosnál. Valami belső hang azt súgta, hogy figyelik, ezért gyakran az ablakhoz ment, s a függöny mögül figyelte az utcai történéseket. A sokadik kinézés környékén - ami pontban délelőtt 11:02-kor történt - egy gyanús furcsaságot vett észre. Tulajdonképpen egy déjà vu érzéssel kezdődött a dolog. Körülbelül két órával ezelőtt egy fiatal pár haladt el az ablak előtt halkan nevetgélve. Egy szürke Audi parkolt távolabb a háztól. Jack az autót csak akkor látta, amikor nagyon éles szögben nézett ki az ablakon. Az autóból kiszólt valaki, mire a pár férfitagja közelebb ment a kocsihoz, s magyarázni kezdett a sofőrnek. Az autó elhajtott. „Nyilván a fiatal férfi elmagyarázta neki, hogyan találhatja meg a keresett helyet” – gondolta akkor Jack. A mostani kinézéskor visszafelé jött a pár, s szembe velük a szürke Audi. Elhajtottak egymás mellett. „Az udvariasság szabályai szerint ismerősként, üdvözölniük kellett volna egymást, vagy érdeklődni, hogy sikerült-e megtalálni, akit, vagy amit keresett. Ez azonban nem történt meg, úgy tettek mintha nem ismernék egymást. Vajon miért?” – tette fel magában Jack a kérdést. „Rájöttek, hol vagyok, s figyelnek” - vonta le a logikus következtetést. „De miért nem kaptak még el?” – töprengett tovább. Más szituációban Jack bepánikolt volna, de most ennek éppen az ellenkezője következett be. Megpróbálta higgadtan elemezni a helyzetet. „Ezek helyi rendőrök lehetnek, s nyilván fogalmuk sincs a szövetségiek (FBI) és a katonák üzelmeiről. „Lehet, hogy azt gondolják, társaim vannak, s arra várnak, hogy kapcsolatba lépjek velük.” – kerekítette ki teljessé a rendőrök fejében lévő lehetséges ismeretanyagot Jack.

„Remélem Gerry hamarabb elment, mint ahogy ezek jöttek” – suhant át az agyán. Nem szerette volna, ha a fiú is belekeveredik. „Lehet, hogy őt követve találtak meg?” – fűzte tovább a kérdések sorát Jack, de aztán gyorsan visszatért az elemzéshez. „Helyzeti előnyben vagyok, mivel nem tudják, én tudom, hogy itt vannak. Ha sikerülne megszöknöm, akkor az első probléma az lenne, hogy hová menjek? Kezdjük a nulladik problémával, a szökéssel, s menet közben kigondolom a „hogyan tovább”-ot. Jack maximálisan pörgő agya néhány perc alatt kiötlötte a tervet. Bekopogott a szomszéd szobába. Semmi válasz. A másik szomszéd sem volt otthon. A sarki szobában viszont beszélgetés foszlányok ütötték meg a fülét. Ide is bekopogott. Kinyílt az ajtó, s megjelent egy kosaras méretű, barátságtalan fekete férfi.

– Ki az, Jayson? - hallatszott a háttérből egy női hang a feketék jellegzetes akcentusával.

- Egy remegő fehér pasi áll az ajtóban – válaszolt a kérdésre a nagy ember.

- Elnézést kérek, de egy rendkívül sürgős ügyben zavarom. A feleségem nagyon rosszul van, hívni kellene a mentőket, de lemerült a telefonom – hazudott egy nagyot. - Kölcsön tudná adni a sajátját? 

A férfi habozott.

- Fizetem a költségeket – tette meg az ajánlatát Jack, s egy húszdolláros bankót nyújtott a férfi felé. 

Az elvette a pénzt, s kihozta a nő rózsaszínű gyöngyberakásos készülékét. Jack megköszönte és félrevonult telefonálni. Egy taxit hívott, s a szálloda hátsó részét adta meg címként. Visszaadta a telefont, ledobta a cipőjét és a zakóját, s lábujjhegyen a régi ház hátsó lejáratához rohant. Ez a tűzlépcső volt. Rálépett, de az hangos nyikorgásba kezdett. „Az utóbbi ötven évben nemigen használhatta senki” – gondolta szorongva Jack. Nem volt más választás, menni kellett. „Úgy tűnik, hogy nem vettek észre, ami elég nagy dilettantizmusra vall” – fogalmazta meg reménykedve kritikus gondolatait. Lemászott a létrán, majd leguggolt, hogy a kukák eltakarják. A taxi néhány perc múlva megérkezett, Jack előjött a rejtekhelyéről, beült az autóba, s elhajtottak a ház elől. A menekülő férfi azt hitte, hogy sikerült az akcióterv, de tévedett. Egy villogó rendőrautó eredt a taxi után. Szemből is megjelent egy másik autó egy motoros rendőrrel a nyomában. A hátsó kocsi hangosbeszélőn utasította a taxist, hogy álljon félre. Amikor ez megtörtént, a következő utasítás úgy hangzott, hogy mindketten feltartott kézzel szálljanak ki a kocsiból. Jack, eleget téve a rutin parancsnak, feltartott kézzel kiszállt, de azonmód futásnak is eredt. A környék tele lehetett civil ruhás rendőrökkel, mert hirtelen több ember szervezetten futni kezdett az ő irányába. Jack berohant egy többszintes házba. A belső üvegajtóban egy férfi állta el az útját. Jack a mozgási energiáját is felhasználva nagy erővel fellökte a meglepett férfit, aki nyomban hanyatt is esett. Jack azonnal rájött, hogy egy ártatlan lakót lökhetett fel, mert egy szemetesvödör esett ki a kezéből. Most már mindegy. Felrohant a folyosón, de fogalma sem volt, hogyan tovább. Az első emeleten az egyik baloldali lakás ajtaja nyitva volt. Gyorsan beugrott rajta. Egy megdöbbent latin nő és egy kisgyerek állt a szobában. Jack nem törődött velük. Egy határozott mozdulattal kirántotta az ablakot, s kiugrott a lakótömb túloldalán fekvő utcára. Simán érkezett a földre. Pontosabban, a bokája némi zúzódást szenvedett, de ezt akkor nem érzékelte. Vészhelyzetben az agy fájdalom-központjai kikapcsolnak. Lesz még idő a fájásra, ha elmúlik a veszély. Minden erejével a helyszínről való eltűnésre koncentrált. Befordult a legközelebbi merőleges utcára. Messze a háta mögött felhangzott az „állj, vagy lövök!” felszólítás, de Jack nem törődött vele, úgy érezte, ha börtönbe kerül, onnan nem fog élve kijönni. El kellett volna mondani Gerrynek, hol van a lány – villant át az agyán. Elérte az utcasarkot. Lövés hangja hallatszott. Aztán újabb villanás. De ez már egy jól irányzott ütéstől érkezett az álla alá.

Jack hanyatt vágódott, s néhány másodpercre talán el is vesztette az eszméletét. Felült, s látta, hogy egy nyugodt, markáns arcú rendőr szegezi rá a fegyverét. Honnan ismerős ez az arc? – merült fel a kérdés kábult agyában.

- Ne mozduljon, ha jót akar – figyelmeztette higgadtan az erős kar birtokosa nem túl szakszerű szavakkal.

Nem hangzott el a „jogában áll hallgatni, ügyvédet hívni ….. stb.” blabla szöveg sem. A gyűrött barnazakójú férfi egy walkie-talkie-szerű ketyerébe beszélt. Közölte, hogy elfogta a körözött férfit, és kért egy szállító autót a helyszínre. Fura jelenség volt, a krimikben nem így szokott lejátszódni egy letartóztatás. Amíg a rendőrautóra vártak, a férfi eltette a pisztolyát, elővett egy elektromos pipát, s láthatóan jól begyakorolt mozdulattal a szájához emelte. Ez az ember ahelyett, hogy pisztolyt szegezne rá, nyugodtan pipázik. Szirénázva érkezett a rendőrautó. Ekkor a nyomozó megkérte Jacket, hogy egy pillanatra fogja meg a pipáját, de úgy, hogy közben nyújtsa ki mind a két kezét. Az elfogott férfi nem volt képben, ezért a nyomozó bemutatta neki a mozdulatot. Jack megértette, kinyújtotta a kezét, s ekkor kattant a bilincs.

- Így szabályos – adott magyarázatot a különös ember.

 Az autóból kiszálló rendőr lehajtotta Jack fejét, s finom mozdulattal betolta a hátsó ülésre, amely egy ráccsal volt elválasztva az elülső ülésektől.  Jack fájdalomérzékelő központjába olyan inputok érkeztek, hogy - mivel megszűnt az akut vészhelyzet - indulhat az érzékelés. A fájdalomközpont habozott kicsit, mert a test több részéről egyidejűleg érkeztek kérések, hogy hová vetüljön a kellemetlen érzés. Az egyik kérelmező a jobb boka volt, ami az ugrásban sérült meg, a másik az állcsúcs, amely a célzott ütést kapta, a harmadik pedig a két csukló, melyekbe a túl szoros bilincs vésődött be. A központ úgy döntött, hogy felváltva közvetíti a testrészekbe a fájdalom-kisugárzásokat. Jack mit sem tudott az idegsejtjei kommunikációjáról, ő csak azt érezte, hogy hol itt, hol pedig ott fájnak a teste említett pontjai. A két rendőr ügyet sem vetett az elfogott férfire, a San Diego Padres három héttel ezelőtti meccséről beszélgettek. Jacket egy különös nyugalom érzése fogta. Megpróbált közbeszólni, amikor úgy érezte, hogy igazságtalanul bántják az edzőt, amiért játszatta Rockes-t a San Francisco elleni meccsen - hiszen egy ilyen szuper játékosnak meg kell adni az esélyt, még ha utólag kiderült, hogy az nem tudott élni vele - de a hátranéző rendőrök szigorú tekintete visszatartotta a további megjegyzésektől. A kapitányságon beültették egy cellába, ahol már három másik ember is üldögélt civil ruhában. Az egyik sírt, a másik szótlanul meredt maga elé, a harmadik pedig valamilyen szintetikus szer hatása alatt állhatott, mert átszellemülten hadonászott, s közben Jack számára ismeretlen személyeket szidalmazott. Jack már korábban is gondolkodott az elfogása esetén alkalmazandó stratégiáról, de nem volt tisztában azzal, mit tudhatnak a nyomozók. Jack eredeti terve – amit még a motelban ötlött ki – a három eltűnt személy szálának egyesítése volt. Úgy akarta beállítani, mintha Nicole is egy sötét összeesküvés áldozata lenne, amihez persze neki magának semmi köze sincs. Azzal tisztában volt, hogy a Nicole-lal való viszonya ismert a hatóság számára, mivel Matt Patterson említette ezt neki. Arról viszont fogalma sem volt, hogy tudnak-e vajon Nicole betegségéről. Ha most még nem is tudják, később megtalálhatják a New York-i kollégákkal való video-beszélgetésről készült felvételt a központban, amennyiben még meg van a rögzített kópia. Másrészt, elvileg a két rákkal foglalkozó szakember is értesítheti a rendőrséget a helyzetről, hiszen médianyilvánosságot kapott az ügy, s így tudhatnak arról, hogy Jacket komoly bűncselekménnyel gyanúsítják. Persze, ehhez kapcsolatot kellene felfedezniük az ismeretlen személy glioblasztómája és Jack rabosítása között. Dick Jenkins nem fogja beárulni, ha nem kényszerítik rá, s valószínűleg a keleti part médiájához el sem jutott a hír – zárta le ezt a vonalat Jack. Mindenesetre, rizikós a betegség elhallgatása, hiszen ha kiderül, onnantól kezdve nem stratégiázhat, nem fognak többé hinni neki. „Ha viszont beszélek a betegségről, akkor összedől az összeesküvés-teória, hiszen egy új motiváció lép fel, az öngyilkosság, amely történhetett akár más személy asszisztenciájával is. És itt egy szerető azonnal képbe kerülne” – próbált meg koherenciát teremteni a betegség beismerésén alapuló forgatókönyvben a férfi. „Talán, mégis megmaradhatna az összeesküvés szál is, hiszen lehet, hogy Nicole belekeveredett valamibe, s a biztonságiak nem tudhatták, hogy a betegség úgyis elvégezné a dolgát – próbálta egy egységes logikai fonalra fűzni a képzeletbeli eseményeket. „Így pedig a szálak összekuszálódnának, mivel már két lehetséges indok is lenne a lány eltűnésére: a biztonságiak és az öngyilkosság. Az öngyilkossághoz nincs ugyan holttest, de a gyilkossághoz sincs” – érvelt magában Jack. Szörnyű volt egyfajta bűntárgyként gondolni a lányra, de az ő érdekében feltétlenül ki kell jutnia innen, még ha ez csak néhány év múlva is lesz lehetséges. Az is amellett szól, hogy beszéljen Nicole betegségéről, hogy a színlelt együttműködés a rendőrökben bizalmat ébreszthet, s így ő maga talán hatással lehet a nyomozás irányára. Sokat töprengett Jack, de mindig odajutott, hogy ismernie kellene, mit tudnak jelenleg a nyomozók, s eszerint kell kialakítania a stratégiáját. Eszébe jutott az is, hogy lehet, ő is az elraboltak között lenne most, ha nem jönnek érte reggel a rendőrök, hiszen éppen ebben az időben tűnt el a két másik kutató.

Egy óra üldögélés után jött érte egy rendőr, s bekísérte a tárgyalóba. Az egyenruhás hellyel kínálta Jacket, s megkérdezte tőle, hogy kér-e vizet. Jack igenlően bólintott, majd körülnézett. Sehol a filmekben szokásos üvegablak, amin csak befelé lehet látni, kifelé viszont nem. Megitta a vizet, s várt. Még nem jutott dűlőre az alkalmazandó stratégiát illetően, ezért egyelőre az időhúzásra játszott. Ennek részeként elhatározta, hogy hiába próbálnak kihúzni belőle bármit, csak az ügyvédje jelenlétében lesz hajlandó beszélni. Persze ügyvédje az még nincs. Lenyomódott a kilincs, s belépett rajta a gyűrött zakós ember.

- Jó napot! Rick Moranis nyomozótiszt vagyok, a San Diegó-i Rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője – kezdte a férfi nyugodtan, de nem nyújtott kezet. A névről bekattant Jacknek, hogy, ennél az embernél lett volna jelenése tegnap reggel, ha felébred az ébresztőre. „Hogy az ördögbe tudtam pont ebbe az alakba futni menekülés közben?” – töprengett magában Jack.

- O’Neil professzor, azzal gyanúsítjuk, hogy köze van három ember - Nicole Veronesi, Matthew Patterson és Brian Garrod – eltűnéséhez. Továbbá ellenállt a letartóztatásnak, és közben megtámadott két rendőrt. Ráadásul elvette az egyikük fegyverét, s emiatt meghalt egy hivatalos személy. Az utóbbi eset körülményeit még vizsgáljuk.

A nagy kő habozott, leessen-e Jack szívéről, mivel az elhangzottak alapján úgy érezte, hogy a ravaszt meghúzó rendőr nem próbálja meg rákenni a kollégája halálát, de ebben nem volt biztos.

- Ha van kérdése mielőtt beszél az ügyvédjével, itt az alkalom, hogy feltegye nekem – mondta nemtörődöm nyugalommal a férfi.

A professzor megdöbbent. Arra számított, hogy ki akarnak majd húzni belőle fontos információkat, még azelőtt, hogy egy ügyvéd – ismervén a jog fortélyait – meg tudná ezt akadályozni. Ehelyett, ez a flegma ember lényegében a segítségét ajánlja fel.

- Nem, köszönöm, előbb beszélek az ügyvédemmel – hangzott az előre eltervezett válasz.

- Rendben. Jön a kollégám, s megbeszélheti vele az ezzel kapcsolatos részleteket. Viszlát – mondta a határozott arcélű ember, majd felállt, s kinyitotta az ajtót.

Jack nagyon különösnek találta ezt a pasast. Hatalmas ütésre képes, közönyös, bizonyos fokig igénytelen, s mégis emberségesen beszél a másikkal. A legfurcsább azonban a rendkívül intelligensnek tűnő tekintete volt.

- Várjon, kérem – szólt a nyomozó után, aki erre visszafordult az ajtóból. – Honnan tudta, hogy arra fogok futni?

- Ez volt az egyetlen logikus útvonal, miután befutott a házba – felelte a tiszt teljes természetességgel.

- Értem …. köszönöm – válaszolt Jack. - És még valami – kiáltott még egyszer a nyomozó után. - A rendőr mindjárt meghalt, ugye?

- Igen, a lövést követően azonnal - válaszolta.

- Higgye el, nem én lőttem le. Nagyon sajnálom a dolgot, nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Nem is értem, miért lőtt a társa felszólítás nélkül.

- Az ön kezében fegyver volt, s azt állítja, hogy nem volt idő a felszólításra.

- De hát én nem akartam lőni vele – tárta szét a kezét Jack.

- Képzelje magát a tüzelő rendőr helyébe. Szemben áll egy fegyveres emberrel, aki előzőleg megütötte őt és a kollégáját is. Nem láthatott bele a maga agyába.

Erre az összefüggésre Jack nem gondolt, s ösztönösen érezte, hogy nagy bajba került. Még egy kérdést feltétlenül fel akart tenni a felügyelőnek.

- Miből gondolja, hogy a három eltűnési ügy összefügg?

- Nos, ezt csak akkor mondom meg, ha ön is válaszol egy kérdésemre – ajánlott alkut a rendőr.

- Mi az a kérdés? – kérdezte bizalmatlanul Jack.

- Mi volt a borítékban?

- Pénz – hazudta Jack.

- Az ön kérdésére a válasz az, hogy nem tudjuk van-e összefüggés. Vannak, akik ezt hiszik. Nyilván azért gondolják így, mert ha néhány napon belül eltűnik három ember ugyanabból a laborból, akkor a józanész azt súgja, hogy összefüggés van az esetek között. Én igazat mondtam, ön viszont hazudott. Jön majd egy igaz válasszal.

- És ön mit gondol?

- Még egy alku?

- Rendben.

- Miért futott el a rendőrök elől, amikor be akarták kísérni hozzám?

- Nagyon rossz lelkiállapotban voltam. Azt hittem, hogy nem is igazi rendőrök. Ráadásul az egyikük rendkívül agresszíven viselkedett.

- Szerencséje volt ezzel - az ön szavaival élve – agresszív rendőrrel. Nagyon becsületesnek ismerem. Azt gondolom, hogy más az ő helyében önre kente volna a kolléga halálát. Azt állította volna, hogy lefegyverezte őket, az egyiküket lelőtte, s elszaladt mindkét fegyverrel.

- Minden tiszteletem ezé az emberé. Feltétlenül adja át neki kérem ezt az üzenetet.

- Rendben. Visszatérve a kérdésére. Én azt gondolom, hogy a nő ügye független a két férfiétól. Most már két igaz válasszal tartozik.

- Mégis mit gondolt, ha valóban én lennék a bűnös, csak úgy beismerném ezt?

- Tudtam, hogy nem fogja beismerni. Én azt figyeltem, miként teszi ezt.

„Egy igazi Sherlock Holmes”! – jegyezte meg magában elismerően Jack.

- Szeretne még egy utolsó alkukérdést? - kérdezte huncut szemmel a nyomozó.

- Miért ne?

- Most én kérdezek először, ha megengedi.

Jack megadóan széttárta a karját.

- Tudta, hogy van egy térfigyelő kamera az ön házához közeli kisbolt tetőterén és egy másik a Miss Veronesi lakása melletti szálloda falán?

Jack azonnal felismerte, hogy ez az információ alapvetően új fénybe helyezi a dolgokat, s néhány másodpercre bénultság vett rajta erőt. Úgy érezte, hogy elveszett.

- És a bónuszkérdés: Tudja, hogy mi történik, ha például a kamerák azt mutatják, hogy az utolsó közös útjukon együtt indulnak el Miss Veronesivel, de a hölgy nem érkezik meg a lakására, míg ön egyedül tér vissza a sajátjába?

Jack tudta a választ, de nem mondta ki: engedély a vallatószérum alkalmazására. Feltéve persze, ha nyomozó tudja, hogy Nicole súlyosan beteg volt, mivel egy ilyen helyzetben nyilvánvalóan nem vihette például egy szórakozóhelyre, vagy egyáltalán bárhová, ahol egyedül hagyhatta volna. De tisztában van-e vajon ez az ember ezzel az információval?

- Minden jót! – búcsúzott a nyomozó, s ezzel becsukta maga mögött az ajtót.

A vallatószérumot néhány évvel ezelőtt fejlesztették ki. Határtalan jókedvet és hencegést okoz. Hatására a bűnös gyakorlatilag beismeri a tettét, sőt részletesen beszámol az elkövetés körülményeiről is. A bűnüldözés hatékonyságának növelése érdekében vezették be e szer használatát, de mivel ez súlyosan sérti az emberi szabadságjogokat, a legfőbb ügyész csak rendkívüli esetekben szokta engedélyezni. Ilyen eset az, amikor egyértelmű jelek utalnak arra, hogy az illető a bűnös, de hiányzik még egy fontos tárgyi bizonyíték, például a hulla.

 ♦ A bűn bizonyítékai az elkövető előtt is rejtőzködhetnek ♦