Időpont: Július 21., szerda; Helyszínek: Ötödik sugárút 656 – Gázlámpás Negyed, San Diego & titkos motel, San Diego

 Illaberek nádak erek …

Jack éjjel arra a gondolatra ébredt fel, hogy a katakomba bejáratát el kellene jobban rejteni, hiszen egy arra bóklászó könnyen észreveheti. Ő is így talált rá a helyre véletlenül. Ezt viszont most kell megtenni, mert ha holnap a rendőrségen esetleg meggyanúsítják, akkor onnantól kezdve minden lépését figyelhetik. Összeszedett néhány kerti szerszámot a kamrában, s az éjjel kellős közepén elindult autójával a helyszínre. Viszonylag hamar odaért. Vállára tette a szerszámokat, majd szabad kezével kinyitotta a katakomba ajtaját, amely rozsdásan megnyikordult. Bekapcsolta a zseblámpáját, a fény éles pengeként hasított a sötétségbe. Korrodált fémdarabok és penészes szövetfoszlányok hevertek szanaszét. A plafonról csepegő víz csobbanása ezerszeresen felerősítve hangzott ebben a zaj nélküli világban. Óvatos léptekkel haladt előre, nehogy nekimenjen valaminek, vagy elbotoljon. Egyszer csak egy halk, távolinak tűnő zaj ütötte meg a férfi fülét. Megállt, s próbálta kideríteni, honnan jön, és mi lehet az. A következő pillanatban a zaj vészjósló robajjá változott, melynek hatására az előbb még kíváncsian szaglászó patkányok pánikszerűen szétszóródtak. Jack ijedtében kiejtette a szerszámokat a kezéből, térdre rogyott, s ökleit védekező állásba helyezte. Miután egyértelművé vált, hogy nincs közvetlen támadásveszély, az agya megpróbálta beazonosítani a zaj forrását. Egyértelműen dörömbölésnek tűnt. Lassan feltápászkodott, s ziháló, szapora légvétellel elindult a zaj irányába. Bár nagyon félt mégis felgyorsította a lépteit, mert a hang a kapszulát tartalmazó eldugott teremből érkezett. A dörömbölés egyre hangosabbnak tűnt. Beért a terembe, ahol a kapszula ide-oda rángatózott. Nyilvánvalóan valaki belülről ütötte-rúgta. „Nem sikerült a fagyasztás. Nicole él és ki akar jönni” – suhant át az elméjén, és gyorsan odarohant a szerkezethez. Ahogy hozzáért, azonnal abbahagyta a dobálódzást. Jack óvatosan meglazította a rögzítő csavarokat, s felemelte a kapszula fedelét. A látvány ledöbbentette: egy kísértetiesen vicsorgó elfonnyadt test feküdt benne mozdulatlanul, ölében egy elszáradt rózsaszállal. A haja és az arcformája Nicoléra hasonlított, s elviselhetetlen bűzt árasztott magából. A borzalmas testcafat váratlanul megmozdult. Jack villámgyorsan hátraugrott, de az gyorsabb volt, s elkapta a karját. A férfi próbált szabadulni, de nem bírt. A „valami” váratlanul felült, magához rántotta, s szörnyű tekintetével szippantani kezdte magába. Ez volt az a jelenet, amikor az álom már nem tudta tovább marasztalni az álmodót. Jack halálra váltan pattant fel az ágyban. „Huh” – törölte meg a verejtékben úszó homlokát. „Szerencsére csak egy szörnyű rémálom volt” – próbálta csillapítani zakatoló szívét.

– Itt a rendőrség, nyissa ki az ajtót! – hallatszott kívülről.

Mégis volt dörömbölés, csak a férfi beleszőtte azt az álmába. Ránézett az órára. „Atyaég, kilenc óra.” Kikászálódott az ágyból. Jackie is a földre ugrott, majd a gazdájára nézett, akinek a tekintetéből azt olvasta ki, hogy nem barátok verik az ajtót, s ezért elkezdett cérnahangon ugatni. Jack megnyitotta az ajtót, de úgy, hogy a biztonsági láncot nem vette le róla.

Kér morcos tekintetű rendőr állt az ajtóban.

- Elnézést uraim, elaludtam. Azonnal átöltözöm és mehetünk.

- Nyissa ki az ajtót! – ismételte meg az egyik rendőr, ellentmondást nem tűrő hangon.

Jack eleget tett a felszólításnak, s kiakasztotta a biztonsági láncot. A két rendőr nem várta meg, hogy a házigazda kinyissa az ajtót, hanem benyomultak rajta. Jackie nekiugrott az egyiküknek, s elkezdte cibálni a nadrágját. A rendőr megunta, s szabályszerűen kirúgta az ajtón, majd kizárta a kutyust. Jack megdöbbent a brutalitáson, s felháborodva megjegyezte:

- Na de uraim, ez csak egy kiskutya!

- Majd beengedjük, ha végeztünk – mondta a durva rendőr, majd megfogta Jack karját, s azonnal rá akarta adni a bilincset.

- Uraim, egy szál alsónadrágban vagyok, s mindjárt bepisilek. Kérem, adjanak néhány percet, amíg felhúzok valamit és elugrok a WC-re.

A nyugodtabb rendőr intett a másiknak, hogy hagyja, hadd végezze el a férfi a dolgát. Az habozott ugyan, de enyhített a szorításán, s végül elengedte a professzor karját.

- De ne nyúljon semmihez, mert nemsokára jönnek a nyomozók, házkutatás lesz – figyelmeztetett a szelídebb egyenruhás.

„A levél” – villant át Jack agyán. „Abban van a végzés az én életfogytiglani, s Nicole halálos ítéletéről” – gondolta végig néhány másodperc alatt annak a következményeit, ha a nyomozók elolvassák a levél tartalmát.

- De azt megengedik, hogy a sarki postánál bedobjak egy fontos levelet? – próbálkozott.

- Hagyjon mindent a helyén! – ismételte meg kemény hangon a rendőr. – Majd postára kerül a levél, ha nem tartalmaz semmilyen bizonyítékot.

„Hát éppen ez az” – gondolta rémülten Jack. Az agya lázas zakatolásba kezdett. Nem gyakori pillanat, hogy a freudi „id”, „ego” és „szuperego” – durva fordításban a tudatalatti, tudati, és az erkölcsi én – szinkronban dolgozik, s ugyanazt a konklúziót vonják le: el kell menekülni a levéllel együtt. Na de hogyan? Két fegyveres áll az ajtóban. A zaklatott férfi közben felhúzta a nadrágját, s szép lassan begombolta az ingét, hátha eszébe jut valami. De semmi. Felvette a tegnapi zokniját és a cipőjét is. Még mindig semmi.

- Pizsamát tegyek be? – próbált viccelődni, s egyben húzni az időt.

- Majd behozza valaki magának – válaszolt a durvább rendőr.

„A rendőrnek eszébe sem jutott azt mondani, hogy nem kell pizsama, hiszen estére már itthon leszek. Ez azt jelenti vajon, hogy nem is számol azzal a lehetőséggel, hogy elengednek?” – próbált Jack ebből az információból a sorsára vonatkozó következtetéseket levonni. „Bár, nem valószínű, hogy egy közrendőrnek az orrára kötik a részleteket” – gondolta. 

- Bemehetek a fürdőszobába egy percre? – kérdezte.

- Egy percre, ahogy mondta - hangzott a rend zordabb őrétől a válasz.

- De uraim, lazítsanak egy kicsit! Egyszerűen csak elaludtam. Altatót vettem be, és nem ébredtem fel a csörgésre.

- Igyekezzen, mert fogyóban van a perce – sürgette a durva rendőr.

A gyors és hidegfejű tervezésnek jött el az ideje. Felnézett a fürdőszoba ablakra. Túlságosan széles volt a válla ahhoz, hogy kiférjen. Különben is, kell a boríték. „Nyugalom, nyugalom” – intette hidegvérre magát. Hirtelen, az önnyugtatás hatására valóban letisztult minden. Az idő mintha lelassult volna, csak az agya forgott villámsebesen, mint az komoly vészhelyzetek esetén szokott lenni. Ilyenkor egy-két perc alatt lepörög az élet összes fontos eseménye, hátha valamelyikben ott lapul a megoldás. Ócska hollywoodi megoldások pörögtek az elme filmszalagján. A filmek azonban nem nyújtottak segítséget a jelen probléma megoldásához. A szuperhősök rendszerint irreális esélyű helyzetekből kerülnek ki győztesen, vagy ha esetleg mégsem, a halott főszereplőket játszó színészek akkor is hazamennek a forgatás után. Az élet azonban élesben zajlik. Nincs maszk, amit levethetnénk, s nincs élet sem, amit egy másik életre cserélhetnénk. Még egy ilyen fölösleges gondolatmenet is belefért a szupersebességre kapcsolt agy által megnyújtott időkeretbe. Jack elméje hirtelen stratégiát váltott. Megjelenítette a lakás alaprajzát és a rendőrök helyzetét, s őrült sebességgel kalkulálni kezdte a menekülési utak különböző kombinációit.

- Igyekezzen, dr. O’Neil – zavarta meg a tervezést a nyugodtabb rendőr hangja.

- Máris megyek – válaszolt a megszólított, s közben lehúzta a WC öblítőt, pedig nem is könnyített magán.

- Az agy komputeres része közben kidobta az egyetlen lehetséges menekülési útvonalat, ami a nappali ablakán keresztül vezetett a külvilágba. Csakhogy ott áll a durva rendőr. Vissza gyorsan Hollywoodhoz e probléma megoldása végett. Néhány pillanattal később Jack eltökélten és gondtalannak tűnve jött ki a fürdőszobából. A terve készen állt. Engedélyt kért, hogy kivehesse az iratait a szekrényben lévő zakójából.

– Kell majd az azonosításhoz – segített a rendőröknek a döntésben. Az egyikük türelmetlenül intett, hogy siessen. A férfi kivette a pénztárcáját is, s az iratokkal együtt a farzsebébe tette, majd begombolta a zsebet. Amikor végzett, a rendőrök is enyhítettek a fegyvereik szorításán, s végül is leengedték azokat. A kísérendő személy elkészült és mosolyogva előrenyújtotta mindkét kezét a durva rendőr felé, hogy az passzintsa rá a bilincset. Vészhelyzetben nem csak az agy pörög, hanem az izmok is készen állnak, s megkettőzött erőkifejtésre képesek. Jack kemény legény volt, a sok futóedzés megtette hatását.

Az állán hirtelen csattanó jobbegyenes alaposan megtántorította a meglepett rendőrt. Egy professzortól nem számított erre a reakcióra, főként nem ilyen erejűre, a bilincset is csak a formaság kedvéért akarta ráadni. A másik rendőr szeme elkerekedett, de nem volt ideje a fegyveréhez kapni, mert az őrült sebességre kapcsoló férfi fellökte. Jack villámsebesen a nappali felé vette az irányt, s közben felkapta az éjjeli szekrényen lévő borítékot. Még hallotta az üveg dohányzóasztal roppanását, s a ráeső testből jövő káromkodást.  „Úgysem szerettem ezt az asztalt” – suhant át az újdonsült akcióhős agyán, aki közben feltépte az ajtót, s a nappaliban termett. Gyorsan kulcsra zárta belülről, s az ablak felé rohant. „Sikerült” – futott át az agyán. De korai volt az öröm. Elbotlott ugyanis egy útban lévő szőnyegtekercsben. Patricia készítette még ide. Úgy volt, hogy tisztíttatni viszi majd - jutott Jack eszébe miközben bukdácsolva ugyan, de elérte az ablakot. A nyugodtabb rendőr közben felpattant a földről, átugrotta, az ütéstől kinyúlt, zavart tekintetű kollégáját, s a nappali ajtónál termett. Elkezdte rángatni, de nem járt eredménnyel, ezért taktikát váltva, vállal nekirohant, s betörte. Jack már a kinyitott ablak előtt állt ugrásra készen. A rendőr futás közben előkapta a pisztolyát, de a nem várt helyen fekvő szőnyegtekercs közbelépett, s a rendőr elvágódott, a kezéből kieső fegyver pedig a menekülő férfi elé csúszott. „Jó lesz ez nekem” – kapta fel Jack egy hirtelen ötlettől vezérelve. Ez a döntés azonban egyáltalán nem bizonyult helyesnek, a vérében magasra szökő adrenalin-kortizol hormon mix túlzott vakmerőséget generálhatott. Időközben az ajtóban termett a durva rendőr, s meglátta, hogy a menekülő Jacknek fegyver van a kezében, felszólítás nélkül tüzelt a lábára célozva. Ahogy a newtoni mechanika egyesül az euklideszi geometriával, úgy metszette a kilőtt a golyó íve az éppen feltápászkodó kolléga mozgásvonalát. A szétfröcskölő vér és agyvelő cafatok alapvetően új fordulatot hoztak ebben hirtelenjében íródott thrillerben. Az idő egy rövid pillanatra megállt szemlélni az iszonyatot, de sok ilyet látott már, ezért tovább vágtatott.

Kihasználva a tüzelő rendőr zavarát, Jack villámgyorsan kiugrott az ablakon, s egyenesen a lakása alatt lévő étterem kinyúló teraszszerű tetejére érkezett. Még egy ugrás, s az utcán találta magát. Futás! A bosszúszomjas rendőr kétszer utána lőtt az ablakból, de nem találta el. Két ugrás és az üldözője már az Ötödik sugárúton loholt a nyomában. Jack rohant, ahogy csak bírt, és nagyon bírt. Áldotta a sorsot a homokban teljesített mérföldekért. A rendőr közben segítséget kért a központból. Kitartóan nyomult a menekülő férfi után, de míg Jack az életéért futott, ő csupán szakmai kötelességből próbálta felvenni a tempót. Eme egyenlőtlen tét és az erőnlétbeli különbség a két férfi közötti távolság folyamatos növekedését eredményezte. A rendőr folytatta ugyan az üldözést, de látva a menekülő ember által diktált tempót egyértelművé vált számára, hogy nincs esélye. Még egyet lőtt a levegőbe, hátha ez megállítja a professzort, de az eltökélten futott tovább. Célzottan ugyanezt már nem tette meg, mivel az ártatlan gyalogosok életének kockáztatása egy jogállamban tilos, bármilyen elvetemült gyilkos is lép meg emiatt. A három leadott lövés is a törvényesség határait súrolta, hiszen az utca nem volt teljesen néptelen.

A nagy baj gyakran stimuláló hatással van az emberre. Ráadásul Jack sikerélményt könyvelhetett el, hiszen a kitervelt forgatókönyvét képes volt végrehajtani. Normális szituációban persze ezt a sikert - a történtek fényében - árnyaltabban értékelte volna. Az agya viszont egyértelműen átbillent depressziósból határozott, cselekvőképes állapotba. Futás közben megtervezett néhány fontos dolgot. Először is azonnal el kellett hagynia a környéket. Gyorsan bevágódott egy arra bóklászó taxiba, s megadott egy viszonylag távoli célt. Néhány perc múlva a taxi kommunikációs monitorán feltűnt a képe. A rendőrség az akciók sikerességének növelése céljából, a körözött személyek fényképét és ismertető jegyeit azonnal megjeleníti a közlekedési eszközök számítógépeinek monitorjain. Innentől kezdve, ha a sofőr nem jelenti, hogy ez a személy az autójában tartózkodik, bűnrészessé válik. A taxis a visszapillantó tükörbe nézett. Tekintete azt tükrözte, hogy „tudom ki vagy, de megvesztegethető vagyok”. Jack egy kisebb köteg pénzt adott át neki – minden megjegyzés nélkül. A sofőr ingatta ugyan a fejét, de elvette a borsos borravalót, s szótlanul folytatta az utat. Jack észrevett egy bank automatát. „Talán még nem tiltottak le” – villant át a gondolat az agyán. Megállította a taxist, s kérte, hogy várja meg, amíg végez. Kivette a maximálisan kivehető összeget, s rohant vissza a taxihoz. Igen ám, de az közben lelépett. Jack gyorsan egy nagyobb forgalmú út felé vette az irányt. A zsebében lapuló fegyver minden lépésnél a lábához ütődött, jelezvén, hogy valamit tenni kellene vele. Teljesen értelmetlen volt felkapnia a földről, a haláleset fényében pedig kifejezetten szerencsétlen döntésnek bizonyult e tett. Körülnézett, s óvatosan kivette a zsebéből a rendőrpisztolyt, az ingébe törölve eltávolította az ujjlenyomatokat róla, majd a bedobta egy kukába. Szerencséjére hamar sikerült egy másik taxit fognia. A fejét úgy tartotta, hogy a sofőr ne lássa meg az arcát.

- Valamilyen bűnözőt üldöz a rendőrség – jegyezte meg a taxis.

- Akkor siessünk innen – válaszolta jéghideg nyugalommal az arcát elrejtő utas.

A taxi hamarosan megérkezett a megadott helyre. Egy telefonfülke közelében szállt ki. Még futás közben realizálta, hogy kell egy kapcsolat a külvilággal, s ezt addig kell megszerveznie, amíg nem figyelik az ő és az ismerősei kommunikációját. Gyorsan tárcsázta Gerry irodai számát, de elüthette, mert egy nagymama korú hang felelt. Kagyló lecsap, újratárcsáz. Nagyon sokáig csörgött ki a telefon. Nincs válasz, pedig Jack megnyomta az extrém fontos mondandót jelentő felkiáltó jel gombot is. Ilyenkor a hívottnak feltétlenül fel kell vennie a telefont, mert valóban életmentő dologról van szó. Persze, ha az a szobában tartózkodik. Jack azt hitte, hogy a fiú a laborban dolgozik, s már éppen le akarta tenni, amikor az végre felvette a kagylót.

- Gerry, ne kérdezz semmit, ne beszélj senkivel, gyere azonnal a …  - mondta szinte súgva a pontos helyet a fiúnak.

Gerry ösztönösen érezte, hogy itt valami nagyon komoly dologról van szó, ezért nem akadékoskodott, hanem azonnal reagált.

- Oké, máris indulok.

Gerry körülbelül huszonöt perc múlva a megbeszélt helyszínen volt. Jack persze hosszú óráknak érezte a várakozást. A fiú leparkolt, a főnöke pedig beugrott a kis Mazda hátsó ülésére, s lefeküdt.

- Főnök, útközben megkaptam a rendőrségi felszólítást. Valami nagyon komoly dologgal gyanúsíthatnak. Én nem hiszem el, hogy megalapozottan. Jól teszem, ugye?

A professzor szép lassan elmondta a fiúnak, hogy mi történt. Szerelem, betegség, kapszula, rendőrhalál – ezzel a négy szóval lehet leírni a tízperces beszámoló lényegét.

- Szentisten! – összegezte Gerry a történet lényegét. - Főnök, bízhatsz bennem, én mindenben támogatlak. Mondd meg, hogy hová menjünk. Hozzám jöhetnél, de ott hamar megtalálnának – mondta a magyar fiú. 

- Vigyél, kérlek a  …. (titkos) motelba.

A lepukkant motel előtt Jack elkérte Gerry baseball sapkáját, amit mélyen a fejébe húzott, s elbúcsúzott a fiútól. Mielőtt kiszállt a kocsiból Gerry kezébe csúsztatta a Sue-nak írt levelet, s megkérte, hogy sürgősen adja postára.

- Gerry, a sorsomat tartod a kezedben, úgy vigyázz arra a levélre – mondta szigorú tekintettel a fiúnak.

- Ne aggódj, megkapja a címzett – volt a válasz.

Az öreg recepciós, aki valószínűleg a tulajdonos is volt egyben, előre kérte a pénzt, majd a férfi személyigazolványát, amit az lázasan keresett, de úgy tett, mintha nem találná.

- El lehetne intézni valahogy a dolgot? – kérdezte, s elővette közben az egy éjszakáért elkért ötven dollárt, amit megtoldott egy másik ötvenes zöld hasúval.

A recepciós hümmögött, majd eltette a pénzt. Jacknek nem volt hosszútávú terve, fogalma sem volt, mit tegyen. Egy dologban azonban biztos volt. Ha elkapják, akkor egy rendőrhalállal végződő incidensért kemény büntetést fog kapni. Megtámadott két rendőrt és elvette az egyik fegyverét. Ez idáig garantáltan öt-tíz év. Lehetséges, hogy rákenik a rendőr lelövését is. „Rám bizonyíthatják Nicole eltűnését is, ráadásul nem is alaptalanul. Sőt, meg is találhatják Nicole-t, ha az ügyész engedélyezi a vallatószérum használatát.” Ez utóbbira rendkívül alapos gyanú esetén szoktak engedélyt adni, legalábbis Jack így emlékezett a híradásokból. Különféle forgatókönyvek forogtak a férfi agyában, rosszabbnál rosszabb következményekkel. El kell tűnnöm. A kérdés csak az, hová és hogyan. Egész nap ezen töprengett, de semmi okosat nem tudott kiötleni. Az nyilvánvaló, hogy az Államokban nem maradhat, itt állandó rettegésben élne, attól tartva, hogy mikor kapják el. Külföldre kell mennie, de ehhez hamis papírokra van szüksége. Hová külföldre? Mexikó, vagy Kanada nem jó, mert az majdnem az USA, ott vannak az FBI emberei. A pénzügyi válság óta Európa eléggé elhidegült Amerikától, ott nagyobb biztonságban lenne. Németország! Fel kell frissítenie a német tudását. Idáig jutott estére. Ez a gondolat megnyugtatta, de egyelőre fogalma sem volt, hogyan szerzi be a hamis útlevelet. Azt sem tudta, hogy a németeknek ez elég lesz-e. Csak jusson el oda, a többit a helyszínen elintézi valahogy. Még az úton idefelé Gerryvel megbeszélt egy találkozót pontban egy hét múlva, amikor már egy kicsit elcsitulnak a dolgok. A Magyar Ház lenne a találka helyszíne. Gerry úgy érvelt, hogy biztosan figyelni fogják őt, ezért nem tanácsos a motelbe jönnie. A Magyar Ház csak vasárnap van nyitva, de a fiúnak volt hozzá kulcsa. Jacket viszont kiszúrhatják, ha mozog. A főnöknek kell majd eldöntenie, mi legyen. Ha nem jelenik meg a megbeszélt helyszínen, akkor Gerry mégis eljön a motelbe, majd megpróbál óvatos lenni.

„Ez a vagány fiú mintha egész életében titkos hadműveleti feladatokon dolgozott volna” – gondolta hálás csodálattal Jack.  

A találkozásig még van idő kitalálni a tervet a felszívódásra, s hátha időközben Gerrynek is támad valami ötlete. A fejébe húzta a baseball sapkát, s kiment a motelból, hogy ennivalót vegyen. Egy kivilágított boltocskához ért. Éppen be akart menni, amikor kívülről meglátta az arcképét a bolt pénztárgépe mögötti tévé monitorán. Meggondolta magát, s már éppen vissza akart fordulni, amikor a képernyőn megjelent Matt Patterson és posztdoktorának, Brian Garrod-nak a fényképe is. Azt értette, hogy ő miért szerepel a híradásokban, de hogy a két másik férfi mit keres ott, arról fogalma sem volt. Visszament a motelbe, a recepciós rá sem nézett. A motel annyira lepukkant volt, hogy még egy ital-automata sem volt benne. Ivott néhány korty rozsdás ízű vizet a csapból, majd éhesen lefeküdt az ágyba. „A két Salk intézetbeli kutatót azért mutathatták a hírekben, mert biztosan őket kérdezték rólam, mint a munkatársukról” – zárta le a témát magában a férfi, bár nem találta túl meggyőzőnek ezt a magyarázatot. Az agya sokáig járt még a papírok beszerzésének mikéntjéről, sőt azt is fontolgatta, hogy feladja magát. Egy ügyvédet kellene megkérdezni, mit kaphat, ha egyértelművé válik, hogy nem ő lőtte le a rendőrt és Nicole kapszulája sem kerülne elő. Végül elaludt. Édes álom hová repítesz ma éjjel engem? A rémségek földjére ismét, vagy valami nyugalmas helyre? 

   ♦ Golyó fejben, láb a nyakban, élet romokban ♦