Időpont: Július 11., vasárnap; Helyszínek: Los Angeles: változatos helyszínek

Angyalok bűnös városa

Jack reggel korán ébredt, s bekopogott Nicole szobájának ajtaján. A lány szinte azonnal ajtót nyitott, s mosolyogva állt a férfi előtt.

- Menjünk el Los Angelesbe – ajánlotta bevezetés nélkül Jack.

- Rendben – felelte a lány vidáman. – Kérek öt percet, s indulhatunk.

Jacknek egy kis lelkiismeret-furdalása támadt, mert egy újabb titkos útra készült az Angyalok Városába, pedig nemrég határozta el, hogy ezentúl sohasem hagyja ki a nővére meglátogatását, ha arra jár. Ez azonban most más helyzet. Szívesen dicsekedett volna Nicole-lal, de még túl korainak érezte a bemutatást. Az öt perc végül is négyszeres szorzóval értődött, de a látvány elfeledtette a férfi bosszúságát. A Nicole egy hófehér blézert és egy ugyanabból az anyagból készült szoknyát viselt, a lábán egy fekete cipő volt, a hajába pedig egy szintén fekete színű pillangó alakú szalagot tett. Smaragdzöld festékkel telített szemhéj, fekete szempillák, piros ajkak, s egy visszajelzést váró tekintet lépett ki az ajtón. Jack erővel tartotta vissza az álla leesését. Nicole olyan szép volt, amilyennek még sohasem látta.

- Kisasszony, ne haragudjon, hogy megszólítom, de én egy Nicole Veronesi nevű hölgyre várok. Nem látta véletlenül? – kérdezte Jack mókásan, miután megrázta magát, kikerülvén ezzel a hirtelen támadt dermedtségből.

Nicole elmosolyodott.

- Gyönyörű vagy – bökte ki Jack.

- Mehetünk? – kérdezte a lány, s közben besöpörte memória-raktárába a kétszavas bókot.

- Persze, induljunk.

A férfi felkapta Jackie-t és Nicole bőröndjét, s a kocsihoz cipelte őket. Az ő cuccai már a csomagtartóban voltak. A nagy bőröndöt és a szörf deszkát a hátsó ülés biztonsági övével vette körül, s egy további biztosító kötéllel rögzítette azokat.

Hamarosan a Los Angeles felé vezető autópályán haladtak némileg gyorsabban a megengedett hetven mérföld per óránál. Útközben számos programot terveltek ki, melyeket majd szelektálni kell az idő támasztotta kényszerek miatt. Nicole mindenképpen szeretett volna kocsikázni a Rodeo Drive-on, hátha meglátnak egy filmsztárt. Sokat akartak sétálni és beszélgetni is, estére pedig Jack váltott két jegyet ez Oroszlánkirály című musicalre. A többi program legközelebbre tevődött át. A szél élénkítő hatással volt a két utazóra, s félúton azon kapták magukat, hogy hangosan énekelnek. Patriciával ez elképzelhetetlen lett volna. Már ott megbukott volna a dolog, hogy nyitott tetővel utazzanak, vigyázni kellett ugyanis a feleség rögzített hajára. Ezért szinte mindig a Patricia autóját használták, amikor együtt mentek valahová. A felesége nem is érezte jól magát a Mustangban, egyáltalán nem az ő stílusa volt ez a típus. Szerinte persze Jackhez sem illett, hiszen a vad brutalitás, amit az autó jelképezett és Jack, hát bizony, az két különböző dolog volt, a feleség szerint. Egy robbanás vetett véget a jókedvnek. A szomszéd sávban közlekedő kamion egyik kereke durrant ki. Jack óriási lélekjelenléttel beletaposott a gázba, a kocsi megugrott, s a gumiabroncs mögöttük süvített el. Döbbenten néztek néhány másodpercig egymásra.

- Ez meredek volt, de megúsztuk - törte meg a csendet az ügyes sofőr.

- Hála neked – mondta Nicole és sóhajtott egy nagyot.

Jack magában szimulálta, hogy mi történt volna egy telitalálat esetén. „Semmi jó, az biztos. Szerencsére jó reflexeim vannak, hála a fiatalkori teniszezésnek” - gondolta. A túláradó jókedvnek azonban - legalábbis egy időre - vége szakadt, de azért folytatták a beszélgetést különféle semleges témákról. „Nicole nagyon változó hangulati állapotokba tud kerülni” – állapította meg magában Jack. A beszélgetés közben azon töprengett, hogy mi az, ami ennyire megfogta a nőben. „Nagyon szép, ez nyilvánvalóan döntő tényező. Okos is. De talán a legfontosabb az, hogy az ingadozó hangulati állapotai miatt egyszer úgy érzem, mintha szeretne, máskor pedig mintha csak egy idegen lennék számára. Talán ez a fajta bizonytalanság a szerelem lényege. A reménytelen szerelem a legfájdalmasabb, s Nicole mellett néha ezt érzem. Amikor elfogad, akkor pedig a mennyekben járok”. A lány kérésére Jack mesélt neki a gyerekkoráról, a szüleiről és az iskolás éveiről. Patricia soha nem kérdezett ilyeneket, a saját életéről viszont szeretett beszélni. Visszagondolva, az volt az érzése, hogy Patricia történeteiben soha nem maga a sztori volt a lényeg, hanem azzal valamit mindig ki akart fejezni. Ez pedig rendszerint saját magának, a családjának és barátainak a dicsőítése volt, illetve Jack és a hozzátartozóinak a szapulása. A lényeg mindig az emberek értékelése volt. Nicole kérdéseire válaszolva több évtizedes emlékek törtek elő, olyanok is, amikre már közel negyven éve nem gondolt. Eszébe jutott néhány olyan emlékkép is, amikor még teljes volt a család. Az egyik ilyen emléktöredék az volt, hogy ültek a vacsora-asztalnál. Az édesanyjuk egy lábasban húst hozott be, s azt mondta, hogy nyuszi van benne megsütve. Ő mint kisfiú nem akarta megenni, hiszen az apukája mindig a ravasz nyúlról mesélt neki, s emiatt ezt az állatfajt lényegében emberként kezelte. Embert pedig ugye nem eszünk. Sue is a pártjára állt, ezért nyuszi-hús többet nem került az asztalra. Nem volt azonban teljesen biztos abban, hogy a saját tapasztalataira emlékszik, vagy csak a Sue által elmondottakra.

- Apa rengeteget mesélt nekem kiskoromban. Eléggé kötetlen volt a munkahelye, ezért sokat volt otthon. Lefekvés előtt voltak a világos-, este pedig a sötét mesék. Legalább tíz különböző történet egy nap. Egy történetet sohasem mondott el ugyanúgy, mindig változtatott rajta, s gyakran teljesen más lett a vége, mint az előző nap. Nekem már csak nagyon homályos emlékeim vannak, de Sue gyakran beszélt erről.

A következő emlékkép egy szomorú eseményről jött elő. Jack élesen emlékezett, hogy elnevette magát az édesanyja temetésén.

- Zavart lehettem, nyilván nem jó kedvemben nevettem – magyarázta Nicole-nak. - Aztán a hosszú évek Sue-val és apával.

Az apja megtört a felesége halála után, de ez csak évekkel később vált világossá Jack számára. Amit észrevehetett az a mesék rövidülése, majd megszűnése volt. Zenész volt, de el-elmaradozott a koncertekről, s egyszer csak nem hívták többé. Arra emlékszik, hogy gyógyszereket szedett, s a fürdőszoba felső polcán tárolta őket. Az apa ezután alkalmi munkákból élt, bárokban zongorázott, sőt, fizikai munkát is vállalt. De javára legyen írva, leszokott minden káros szenvedélyéről, hogy a gyerekek tanulását biztosítsa. Sue már a gimnázium után dolgozni kezdett, s segítette a csonka családot. Az egyetemet is munka mellett végezte. Sue megismerkedett egy nagyon rendes úriemberrel, aki jóval idősebb volt nála.

- Vajon csak segítséget várt, vagy szerette is valamelyest Karl-t? – töprengett hangosan.

Ez az autóút Jack útja volt. Próbált ő is kérdezni, de Nicole mindig visszairányította az ő élettörténetére a beszélgetés fonalát. Jack mesélt az egyetemi baseball-csapatról, aminek oszlopos tagja volt, eddig nem említett lányokról, anatómiáról, genetikáról, és az egész akkori érdeklődési köréről. Ha reális képet akart volna adni a doktorandusz évekről, akkor annak jelentős részét Patricia töltötte volna ki. Ezt a témát azonban kerülte. Beszélt a laborról, Anthony Davisről, aki akkoriban a legjobb barátja volt és John Krebsről, a New York-i főnökéről. Közben beértek a Los Angeles közeli dugóba.

- Elég volt az életemből, hallgassunk egy kis zenét – javasolta Jack, s már be is kapcsolta a komputer rádiófunkcióját. Egy nagyon régi dal, a U2 együttes „With or without  you” című slágere szólt. Egymásra néztek, s Jack végre megfogta a lány kezét, aki nem ellenkezett. Csigalassan haladt a sor, de végül is egy idő után elérték azt a bekötő utat, amely a Rodeo Drive felé vezetett. A helyszínen Nicole halkan felkiáltott.

- Az ott nem Leonardo DiCaprio és Lady Gaga?

- De, igen - válaszolta mosolyogva Jack, aki bár nem rajongott a sztárokért, azért ismerte őket.

- Ezek együtt? Hm… Azt hittem, hogy Caprio alacsonyabb, Gaga pedig magasabb – csodálkozott Nicole. – Pedig a nőn magassarkú van.

A pár eltűnt valamelyik butikban. Jack kifejtette a véleményét a sztárkultuszról, meg, hogy milyen igazságtalan az, hogy a népbutító tevékenységükért csillagászati összegeket keresnek. Nicole hozzátette még, hogy szinte nincs olyan sztárpár kombináció, ami ne valósult volna már meg az ágyban. Valószínűleg így alakul ki a sztárkultusz. Az emberek szidják őket, de mindenki kíváncsi is rá, mit csinálnak és főleg, hogy kivel. A Saharan Motor Hotelben szálltak meg. Túl korán mentek, ezért nem engedték még be őket a szobába, de a kocsival beállhattak a hotel udvarára. A Hollywood Boulvard közel volt a hotelhez, ide mentek először. Nézegették a járdán lévő csillagokat, benne a nevekkel, s a kínai templom előtti cipőtalp és kéznyomokat. A járdán egy kis csapat vonult el transzparensekkel a kezükben, amin az volt, hogy Jézus megbünteti Hollywoodot. Jack csodálkozott volna, ha Jézus hollywoodi filmeket nézne. „Hogy mi mindenre lehet embereket masíroztatni?” – gondolkodott el. Beugrottak egy mexikói ételeket árusító Baja Fresh nevű gyorsétterembe, vettek két burritót, s menetközben ebédeltek meg. A Hollywood Boulvard visszakanyarodott a Sunset Boulvardra, s itt folytatták útjukat a belváros felé. Útközben a Korea Townon mentek át. Beültek egy italra a Tom N Toms kávézóba. Jack itt kifejtette, hogy nem szereti a Starbucksot, mert egyoldalú a kínálatuk, s ez a „segítsük Afrikát” szlogen sem jön be neki. Nem is hiszi, hogy a cég valóban többet fizet az afrikai munkásoknak, csak ezzel próbálja eladni a drága termékeit. Nicole azonban megvédte a kávéházláncot, mondván, hogy San Diegóban az asztalok mellé kutyatálakat tesznek ki vízzel, s az van rájuk írva, hogy Starbarks. A szépséges MacArthur Parkbeli Tónál újabb elvi vita kerekedett, ezúttal a hajléktalanokról. Jack megérti, hogy ezeknek az embereknek is joguk van az élethez, de miért pont az ilyen szép helyeket szemelik ki, mint ez a tó és környéke. Nicole nem értett ezzel egyet.

- Próbáld meg az ő szemszögükből nézni a dolgot – nincs semmijük, csak próbálják elviselhetőbbé tenni a szenvedésüket. 

- Csakhogy, ezzel más embereket megfosztanak attól, hogy jól érezzék magukat. Senki sem szeretne fertőzést kapni egy padon, vagy a fűben, ahol előtte egy hajléktalan végezte a dolgát.

- Az elesettek védelme egyben az élet szentségének is védelme, tehát közvetve téged is óv. De nem csak ilyen önző ok miatt kell törődnünk ezekkel a szerencsétlenekkel, hanem mert emberek.

Nicole liberálisabbnak bizonyult Jacknél ebben a kérdésben, s félő volt, hogy sarjadzó kapcsolatukat a vita fogja felemészteni idejekorán. Ezért Jack témát váltott, de - utólagos bölcsességgel ítélve - nem a jó irányba terelte a beszélgetést. A férfi ugyanis tesztelni akarta a lányt, hogy kötődik-e még Jameshez.

- Szóval, az intelligens pasikat kedveled – kezdte egy kerülővel a témát.

- Mondtam én ilyet? – kérdezte huncut mosollyal Nicole.

- Én úgy emlékszem, hogy a Monsoon étteremben ezt állítottad – mondta Jack.

- Valóban? – esett gondolkodóba a lány.

- Az izmos férfi test viszont, kétségtelenül a prioritások első helyén szerepel – szűkített a témára kanyarodás ívén a férfi.

A lány arcán észrevette, hogy nem tudja, kinek a testéről van szó, James izmos fiatalos testéről, vagy Jack a sajátjával henceg, ezért a férfi segített.

- Nagy, magas keleti sportokban edzett testekre gondolok – egészítette ki Jack az előző gondolatot, de rendkívül otrombára sikeredett a célzás. Mindenről lehet a megfelelő módon és körítéssel beszélni, ezért a megjegyzés tartalmával önmagában nem lett volna gond. A direkt mód viszont irritáló lehet, főleg ha az friss sebeket tépeget, és nagyon főleg, ha ezek a sebek a célozgató miatt keletkeztek.

- Azt akarod mondani, hogy a test helyett az intelligenciát választottam? – kérdezte Nicole szárazon.

Jack úgy tett mintha nem ez lett volna a kérdés lényege, de érezte, hogy Nicole a fején találta a szöget.

- A te intelligenciád nekem egy kissé túlcsordult – válaszolta a lány dühösen, de pislogott hármat, ezzel jelezvén tudattalanul, hogy már meg is bánta a nyílt és direkt őszinteséget.

Volt is mit, mert Jacket valóban megrázta ez a mondat. Eddig azt hitte, hogy az esze tetszik a lánynak. Most pedig kiderül, hogy a legfontosabb sajátságából több van neki, mint kellene. Eszébe jutott, hogy a buta emberek az intelligenseket okos-tojásoknak nevezik, ezzel degradálván a tudást, s egyben annak birtokosát is. Intelligenciából soha nem elég, ez volt mindig a véleménye.

- Ezt hogy érted? – kérdezte.

- Néha butának érzem magam melletted – visszakozott Nicole ezzel a dicsérettel.

Jack azonban tudta, hogy a nő komolyan gondolta az előző megjegyzését, s ez nagyon bántotta. Ideiglenesen, úgy tette el magában ezt a jelenetet, hogy megérdemelte, hiszen ő kezdte James emlékének negatív szándékú bolygatásával. Végül is, nem egy Jack O’Neil rajongót szeretne, hanem egy örök életre szóló szeretőt. De azért még izgatta a kérdés, hogy akkor miért őt választotta a nő, s ezt meg is kérdezte tőle.

- Mert szimpatikus férfi vagy – jött a válasz. – James inkább karizmatikus. Korábban jobban vonzódtam a domináló személyekhez, pontosabban az olyan domináns pasikhoz, akik tudnak kedvesek is lenni – pontosította a lány.

Jack nem tudta, hogy örüljön-e az elhangzottaknak, vagy sem. Nincs karizmája, egy törpe véznaság az előző pasihoz képest, szubdomináns és túlcsordult intelligenciájú. „Mindegy, szimpatikus vagyok neki, ezt a vonalat kell erősíteni” – talált kiutat az önmarcangolásból. Közben beértek a Belvárosba. Az egyik üzletre ki volt téve, hogy kutyát bevinni tilos.

- Szép város Los Angeles, de azért mégsem San Diego – kommentálta a lány a táblát.

- Hát igen – támogatta a helyzetértékelést Jack. - De azért jó a kutyáknak. Ők tulajdonképpen időtlenek. Nyilván azt hiszik, hogy minden örökké tart – váltott filozofikusra Jack, de eszébe jutott, hogy a lány szerint eltúlzott az intelligenciája, s ezért elhallgatott.

Észrevette ezt a lány, ezért megpróbálta finomítani a helyzetet.

- Úgy látom, hogy betettél engem a „pragmatikus” kategóriába. Pedig szeretem az értelmes elvont gondolatokat. Ezért lettem kutató.

- Rendben – mondta némileg kiengesztelődve Jack. - De most a romantika következik. Nézzük meg, mitől sunset a Sunset Boulevard.

Felszálltak egy metró-buszra, s a szállodájuktól nem túl messze szálltak le róla. Az utat a lemenő napsugarak aranyozták be. Csak hunyorgott az ember, ha kinyitotta a szemét. Egy étterem teraszáról nézték végig hogyan veszíti el a Nap fokozatosan az erejét miközben tolakodóan vakító sárgából nyugalmat sugárzó vörössé szelídül. Egy kis romantikázás után felkerekedtek, s bevitték Jackie-t Nicole szállodai szobájába, majd lefektették a magukkal hozott párnácskájára. Öntöttek neki vizet és egy kis rágcsálnivalót, majd becsukták a szobába. Az utcán leintettek egy taxit, s kiszálltak a Pantages színház épületénél. A musical alapját az Oroszlánkirály című mese képezi. 1997-ben mutatták be először, s a nagy népszerűség miatt azóta is játsszák. Igaz, mostanában ritkábban. New Yorkban meg is szűnt az állandó programként való bemutatása, de a társulat járja az Államokat, mindig van város, ahol szeretettel fogadják őket. A zeneszerzők egyike Elton John, a híres brit zenész. Jack szereti a dalait, Nicole pedig az állatokat, így kompromisszum nélkül született a színházlátogatás program. A musical a kisoroszlán, Simba születésének ünneplésével kezdődött. A szavanna állatvilága összegyűlt, hogy leróják tiszteletüket leendő királyuk előtt. Ugyanaz a zene, mint a Disney filmben – emlékezett vissza Jack. Ötéves volt, amikor megjelent a film a mozikban. Az apja megvette videón is. Ez volt az első film, amit megnézhetett, igaz ezt meg is tette legalább ötven alkalommal. Az édesanyja azon a véleményen volt, hogy ne rontsák el a gyereket, s hatéves koráig ne üldögéljen a tévé előtt, hanem inkább játsszon. Az édesanya épen abban az évben halt meg, amikor a film megjelent, s az apa feloldotta ezt a szabályt. A színészek énekelve, az állatok mozgását imitáló mozdulatokkal ugrálva adták elő a Jack számára már jól ismert jeleneteket. Mindketten kifejezetten élvezték a műsort. Taxival mentek vissza a szállodába. Jack véletlenül belerúgott egy kiálló beton-darabba, s levált a cipője orra. „A fenébe”- átkozódott.

- Útközben láttam egy nagy cipőboltot. Sétáljunk el oda, s vegyünk neked egy új cipőt – javasolta Nicole, amit Jack jó ötletnek tartott.

Útközben egyszer-egyszer összeért a kezük. Jack nem tudta, hogy szándékosan tette-e ezt a lány, vagy csak puszta véletlen volt az. A kocsiban egyszerűbbnek tűnt a kézfogás mint itt. „Majd visszafelé megteszem” – határozta el magát a férfi. A cipőbolt előtt Nicole azt kérte Jacktől, hogy menjen előre, majd utánamegy, mert fel akar hívni valakit. A férfi bement a boltba, s válogatott a cipők között. Főként sportcipők voltak, de neki most nem erre volt szüksége. Felpróbált egy hegyesorrú cipőt, de ez nem az ő stílusa volt, egyébként is túl keskeny volt a széles talpaira. Néha kipislantott Nicole-ra, aki szenvedélyesen telefonált. „Milyen gyönyörű ez a nő” – gondolta magában Jack. Egyszer csak azt vette észre, hogy egy sötét alak hadonászik Nicole előtt, aki hátrált előle. Egy pillanatra megfagyott a vér az ereiben, de aztán a cselekvés erői győztek. Azonnal eldobta a kezében lévő cipőt, s teljes erőből rohant kifelé. Kivágta az ajtót, s nagy ívben Nicole felé vette az irányt, készen a harcra. Nagyon meglepődött az elé tárulkozó látványon. A férfi a földön fetrengett és nyögdécselt, Nicole pedig egyenesen állt, mintha mi sem történt volna.

- Mi volt ez? – kérdezte elképedve Jack.

- Csak egy narkós küzd az elvonási tüneteivel – felelte Nicole.

- De az előbb még állt és hadonászott feléd.

- Dehogy, itt csúszott-mászott szegény – mondta némi empátiával a lány.

- De én határozottan láttam, hogy …

- Ha egy világos helyiségből nézel ki a sötétbe, nem sok minden látszik. A hiányzó részeket a fantázia tölti ki. De köszönöm, hogy aggódsz értem – mondta a lány mosolyogva és megsimogatta Jack arcát.

A férfi csak állt értetlenül.

- Menjünk, vegyük meg azt a cipőt, amit kinéztél – javasolta Nicole kedvesen.

- Nincs semmi, ami tetszene – felelte a férfi.

- Akkor menjünk haza – mondta a lány, s gyengéden megfogta Jack kezét.

A férfi nem tudta hová tenni az előző jelenetet, ezért elfogadta Nicole verzióját, miszerint káprázott a szeme. Kézfogásos séta a ragyogó csillagokkal teli ég alatt, miközben Jack asztronómiai tudásával nyűgözi le a lányt, akit egészen az ajtóig kísért. Úgy érezte, hogy már megérett a helyzet az intim kapcsolatra, a nő viszont még nem gondolhatta így. Lehetséges, hogy a csók a nők időhúzó taktikája, hogy végül az ő forgatókönyvük szerint haladjanak az események? Ez nem tudható. Mindenesetre, a búcsú puszi Jack arcáról kicsit megcsúszott az ajkai felé, s hosszasan ott is időzött. A férfi bevette a trükköt, mert ezt a kapcsolatban való jelentős előrelépésnek ítélte miután az orra előtt bezáródott a lány ajtaja. Kábultan ment be a szomszéd szobába, nem gondolta volna, hogy két bőrfelület érintkezése ilyen érzelmi viharokat kelt benne. A teste is arra számított, hogy belülről csukódik majd rá a lány ajtaja, ezért némi időt vett igénybe, amíg pisilni tudott. Jack elalvás előtti utolsó gondolata a hajléktalanok kapcsán előjött gondolkodásmódjával volt kapcsolatos. „Én a tények és az igazság párján állok. Liberális és konzervatív nézetek egyvelege irányítja a tudatalattimat, s elsősorban liberális nézetek a viselkedésemet” – összegezte véleményét saját magáról, majd lekapcsolódott elméjében a fény.

Éjfél körül dörömbölésre ébredt. Valaki ütötte és rúgta az ajtaját, amitől kissé megijedt. A dörömbölés a szomszéd szobára terjedt, aztán még tovább. Egyszer hirtelen újra visszatért, s ekkor Jack valamilyen fegyvernek használható eszközt keresett. Egy vasalót talált erre a feladatra. Amikor elcsendesedtek a dolgok, kinézett az ajtón, de semmi gyanúsat nem látott. Bekopogott Nicole ajtaján, de semmi válasz nem érkezett.

- Én vagyok az Jack, ne aggódj.

A lány beengedte.

- Mi lehetett ez vajon? – töprengett hangosan a férfi.

- Biztosan egy drogos – felelte a lány.

Kiderült, hogy Nicole már korábban felébredt, s bevett egy aszpirint, mert megint fájt a feje. Jack elgondolkodott, hogy normális-e az ilyen gyakori fejfájás. Átölelte a nőt, s lefeküdtek az ágyra.

- Holnap nagyon korán kell kelnünk, ugye? – tette fel a kérdést Nicole, arra utalván, ha pihenten akarnak utazni, akkor a legcélszerűbb dolog most az azonnali alvás. Jack vette a lapot, s kötelességszerűen elaludt. Telefoncsörgésre ébredt. Nicole készüléke volt az. Ránézett a monitorra, a kettő óra negyven percet jelző számok alatt egy ismeretlen arc jelent meg. Benyomta a zöld gombot, s beleszólt, hogy téves hívás. „Micsoda alakok vannak” - gondolta. Hajnali négykor csörgött az ébresztő. Jackie az éjszaka folyamán valahogy közéjük került. Úgy érezte, hogy rá nem vonatkozik a korai kelés, s tovább aludt. Összekapták magukat, s egy fél órán belül már kifelé tartottak az Angyalok Városából. Az út vidáman telt, de a végére – a rövid éjszaka miatt - kissé elfáradtak, pedig a Salk Intézetben csak most kezdődik a nap. 

   ♦ A figyelmeztető jelek altatóhatással bírnak ♦