Időpont: Július 5., hétfő reggel; Helyszín: Salk Intézet, La Jolla

A szerelem fél, óvatosan közelítsd

Jack rendkívül féltékenyen ébredt. Gépiesen készítette és fogyasztotta el a reggelijét. A kávé kimaradt, de ezt csak útközben realizálta. Teljesen belezúgott Nicole-ba. Az ösztönei azt súgták, hogy hagyjon még egy kis időt a lánynak, de a szerelem legfőbb sajátja a türelmetlenség. Régi szép idők emlékei: újra a folyosói ablakból leste, hogy mikor megy ebédelni a lány. Mit gondolhatott vajon ilyenkor Julie? Nem érdekelte különösebben, pedig ha belelátott volna a titkárnő fejébe, nagyon érdekes felismerései lehettek volna egy kora ötvenes nő érzelmeit illetően. Végre megpillantotta őt, de természetesen nem egyedül, hanem az egész Patterson labor társaságában. Nem kerülte el a figyelmét a férfi kollégák viselkedése. Szemmel láthatóan, mindegyikük a lány közelében akart sündörögni, mint a herék a méhkirálynő körül.

- Bocsássatok meg fiúk, de beszélnem kell a hölggyel – mondta, s karonfogva elvezette Nicole-t az ebédlő egy kíváncsi fülektől mentes területére.

- Nicole, el kell mondanom neked valamit – kezdte szenvedélytől remegő hangon.

A lány tekintete nem színlelt meglepetést, a mandulavágású szemek zavartak voltak ugyan, de azt jelezték, hogy a lány tisztában van azzal, mi következik.

- Szeretlek. Soha senkit nem szerettem még …, bár korábban egyszer azt hittem, hogy igen. Most, hogy ismerem ezt az érzést, tudom, hogy te vagy az egyetlen, akit teljes szívemből szeretek. Ha rád gondolok, az egész élet csodaszépnek tűnik, nélküled viszont értelmetlen az egész. Kérlek, ne utasíts vissza, ha te is így érzel.

Jack készült ugyan egy szépen megfogalmazott betanult szöveggel, de ezt zavarában teljesen elfelejtette, s helyette a fenti közhelyes szöveget improvizálta. Mindegy, elmondta, s ez a lényeg.

- Jack, attól tartok, hogy én is szeretlek, de James miattam jött San Diegóba, és szombaton este haza is érkezett Phoenixből. Egy kicsit meg vagyok zavarodva. Ebben a pillanatban nem tudom, mit tegyek. Adj egy kis időt, kérlek – mondta a lány a helyzethez képest kifejezetten hideg tónussal.

Jack fújt egy nagyot.

- Rendben, annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz, nem sürgetlek. Úgyis csak akkor van értelme az egésznek, ha te is ugyanolyan szenvedéllyel akarsz engem, ahogy én téged.

Ezzel elváltak egymástól. Nicole nem ment a munkatársai után ebédelni, hanem a másik irányba távozott sietős léptekkel. A Patterson labor munkatársai összenéztek Jack háta mögött, nyilván felfogták az egyértelmű helyzet jelentését. A szerelem-inga ismét polaritást váltott. Jack elgondolkodott annak igazságtartalmán, amit a lánynak mondott az élet csodaszépségéről, s magában hozzátette, hogy „máskor meg pokol, mint például, most”. A délutáni érzéseit úgy lehetne röviden jellemezni, hogy „porig alázott személy, s semmibe vett szenvedély”. A kitárulkozó férfi estére jelentősen jobban érezte magát. Az a tény, hogy megvallotta a szerelmét, végső soron megkönnyebbülést hozott számára. Sőt, tulajdonképpen a lány is szerelmet vallott neki, csak időre van szüksége. Az elmúlt napok történéséiből tudta jól, hogy a legrosszabb, ha elkezdi értelmezni Nicole szavait és viselkedését. Ez mindig erős feszültséget kelt benne, mert a bizonytalanság nem jó érzés. Még az egyértelmű elutasítás is jobb egy kiszámíthatatlan helyzetnél. Ismét itt van ugyanaz a csapdahelyzet. „De most nem ülök fel a hullámvasútra” – határozta el magát Jack. „A sors majd mutatja az utat. Én megtettem, amit egy férfi megtehet, színt vallottam, most rajta van a sor. Türelmesen várok. Úgy veszem, hogy a válasz „nem”, s ha mégis „igen” lenne, akkor hurrá. Ha én keresném vele a kapcsolatot, az biztos, hogy rontana a helyzeten. Én már elmondtam neki, mit érzek. Áh, már csak ismételgetem magam” – legyintett a szerelmes férfi.

 ♦ Inkább ne szeress, csak tudjam ezt ♦