Időpont: Július 3., szombat; Helyszín: Callibro Nemzeti Emlékmű, San Diego

 Természet lágy öle ringat hiú reményeket

Íme, itt a csodajárgány! – szólt elismerően Nicole, amint a lakása ajtajából meglátta az érte érkezett autót.

- Ford Mustang, Shelby GT, Panther Edition – pontosított a büszke járműtulajdonos.

A lányon nem látszott, hogy a pontosítás extra hatást váltott volna ki, ezért motor köbcentik és teljesítmény adatok következtek. Nicole érezte, hogy most nagyon oda kellene lennie, ezért elismerően elhúzta az ajkait, s megpaskolta a motorháztetőt. Jack nem volt ostoba, azonnal belátta, hogy a lány csak nem akarja megsérteni a férfiúi hiúságát, de valójában nincs túlságosan elragadtatva a technikai adatoktól. Jött Jackie is, a kis barnafoltos Jack Russel terrier. Nicole bemutatta Jacknek a kutyust és viszont. Ez a kutyafajta eléggé kiszámíthatatlan, főleg kölyökkorban, ezért Nicole az ölében tartotta, hogy ki ne ugorjon az autóból. Lehúzott tetővel mentek. Jackie az indulást követően, szinte azonnal elszundított, s így zavartalanul tudtak beszélgetni az autóban. A lány vidám volt, ezért a férfi is. Nicole selymes barna haját fodrozta a szél, az így szabaddá váló okos homloka még vonzóbbá tette őt a mellette ülő férfi számára. Jack néha Nicole szemébe nézett, mire az elmosolyodott, s ez nagyon biztatónak tűnt. Jack azon gondolkodott, hogy megfogja a gyönyörű lány kezét, de amikor meg akarta tenni a szíve kalapálni kezdett, s mégsem indult el a kudarctól tartó mozdulat. Jack végre elhatározta magát, de egy nagyon szerencsétlen pillanatban, mert Nicole éppen az égre mutatott, s azt kérdezte:

- Milyen madár az ott fenn?

- Keselyű. Abban bízik, hogy felborulunk – próbált vicces lenni Jack, de valójában nagyon zavarba jött a sikertelen próbálkozás miatt. A hajába túrt, mintha a kézmozdulattal valójában ez lett volna a szándéka.

Azon tűnődött, hogy a lány direkt csinálta-e, vagy ha nem, akkor észrevette-e, hogy mit akart. Mindenesetre nem próbálkozott ezzel többet az úton. Szerencsére, ez az incidens nem zavarta meg az eddigi jó hangulatot. Nicole, nagyon feldobott volt. „Nem szokott ilyen lenni” – észrevételezte magában Jack. Igaz ő maga is jóval oldottabb volt, mint az utóbbi napokban, sőt években. Patricia nem tűrte az érzelmi kilengéseket, s Jack tudattalanul alkalmazkodott ehhez az elváráshoz. Önfeledten beszélgettek, de semmi említésre méltó új információ nem került elő az úton. Nem is ismerkedni akartak most, hanem jól érezni magukat. Megérkeztek a helyszínre, leparkoltak. Jack felvette mindkettőjük hátizsákját, egyiket előre a másikat hátra, Nicole pedig Jackie-t és a kutyus kis kosárkáját, s elindultak. A helyszín a nyílt óceánra nézett, s fenséges látványt nyújtott. Nem voltak egyedül, egy népszerű piknikező helyre érkeztek. Elő is vették nyomban az elemózsiát, megéheztek a rövid úton. Jack előhozta a globális felmelegedés problémáját, megemlítve, hogy a nem túl távoli jövőben San Diego alacsonyabb területei víz alá kerülnek majd, de ez a hely, mivel jóval a tengerszint felett van, még évmilliók múlva is száraz marad.    

- Van egy ötletem – mondta váratlanul Nicole. - Nemrég vettem kandeláber kaktusz magokat. Tudod, az a nagyon magasra növő kaktusz Arizonában. Ültessünk el ide egy magot.

- Nem túl alacsony a hőmérséklet és túl sok a csapadék itt egy ilyen kaktusznak? – kérdezte Jack.

Nicole megvonta a vállát, jelezvén, hogy fogalma sincs. Az ötlet nem volt eleve halott, hiszen más kaktuszok is nőttek a környéken.

-  Legfeljebb egy kicsit hosszabb ideig nő, ha nem optimálisak a feltételek – tette hozzá a lány - Egyébként tudod, hogy kétszázötven év kell ahhoz, hogy olyan magas legyen, mint a sivatagban?

- Majd meglátogatjuk kétszázötven év múlva, ha nagykorú lett – viccelődött Jack.

Nicole-nak játékos ötlet csillant a szemében.

- Csukjuk le a szemünket, s kívánjuk, hogy így legyen – mondta spirituális tónussal a hangjában.

- Előbb ültessük el a magot – javasolta Jack, s reménykedett, hogy a lány nem vette észre az arckifejezésén, hogy egyáltalán nincs meggyőződve az ilyenfajta babonák értelmességében.

Kitépkedték a füvet egy kis területről, meglazították a talajt, elültettek egyetlen magot, majd körberakták kövekkel. A munka végeztével egymásra néztek. Nicole elmosolyodott, s rituális mozdulatokkal megfogta Jack kezét. Becsukták a szemüket. A lány érintése tűzzé változtatta Jack kezét. Az égető érzés lassan áradni kezdett a férfi karján keresztül az agyába, majd onnan az elméjébe, ahol transzcendentális folyamatokat indított be. Jack úgy érezte magát, mint egy jeladó, amely az Égiek felé közvetíti közös kívánságukat. Teljes valóságként élte át a lelki eseményeket. A férfi látta maga előtt a hatalmas kaktuszt, saját magát, Nicole-t a mostaninál valamivel idősebben, s ugyanígy fogták egymás kezét. A felnőtt Jackie is ugyanebben a pózban ült mellettük, de a tenger magasabban nyaldosta a sziklás partot. A révült állapotban lévő férfi számára határozottan úgy tűnt, mintha ez a jelenet egyszer már megtörtént volna, csak éppen a jövőben. Az idő valahogy visszahajlott önmagába, egyesítvén ezáltal múltat a jövővel, kezdetet a véggel, s okokat a következményekkel.  Ám hirtelen, mint egy csettintésre, elmúlt a vízió. A lány közben óvatosan elhúzta a kezét. A férfi eltöprengett a látomásán. Nem hitt az ilyen dolgokban, de ez az eksztatikus élmény túlzottan realisztikusnak tűnt. Megrázta magát. Ezt követően csak ültek a fűben, s élvezték a friss szellő és a csodaszép panoráma együttes hatását. A kutyus Nicole ölében szunnyadt. Valamit álmodhatott, mert kapirgáló mozdulatokat végzett a hátsó lábával. A lány becsukta a szemét, s szelíden mosolygott közben. Jack elmerült a gyönyörű arc nézésében. Nem volt azonban biztos abban, hogy a csukott szempillák teljesen kizárták a külső világot. Lehet, hogy a férfi tudta nélkül szemeztek egymással.

- Nem megyünk el kávézni valahová a közelben? – kérdezte egy idő után Nicole váratlanul.

„Hát igen, a kávé kimaradt az úti csomagból” – bosszankodott Jack. „Így van ez, ha valaki tízévente jár ki a szabadba.”

- Persze, hogyne. Indulhatunk is – válaszolta.

Gyorsan összekapkodták az ételmaradékot és a pokrócokat. Nem kellett sokat gyalogolniuk, találtak egy kis ódon kávézót.

- Itt mintha megállt volna idő, de szeretem a régies dolgokat – jegyezte meg a lány.

Rendeltek két capuccinót, s elgondolkozva kóstolgatták a gőzölgő folyadékot. A sarokban be volt kapcsolva egy tévé. Éppen a kétórás hírek kezdődött. Kegyetlen gyilkosság Los Angelesben, autóbaleset San Franciscóban. Az utóbbi azért lehetett hír, mert az utóbbi évek biztonságtechnikai megoldásai gyakorlatilag megszüntették a közlekedési baleseteket. A kisebb bankok tönkremenetele folytatódik szerte a világon, bekebelezik őket a nagyobbak. A szerencsésebbek fuzionálnak, s így megőrizhetnek valamit a régi fényükből. Újabb engedélyek génterápiára.

- Úgy tűnik, hogy a modern gyógyászat végre teret nyerhet – kommentálta az eseményeket a bemondó.

Nicole és Jack egymásra mosolygott a jó hírek hallatán. Sporthírek. Egy ismerős hórihorgas alak tűnt fel a képernyőn, amint boxkesztyűs kezét a magasra emeli ringben.

- Drágám, ez nem James Alberts? – kérdezte egy idősödő hölgy a férjét.

- Nem tudom, nem ismerem a bokszolókat – volt a válasz.

- Ez kick-box, te – javította ki a hölgy. - Ez a fiú nehézsúlyú amerikai bajnok. Az idei világbajnokságon megsérült a negyeddöntőben, s fel kellett adnia a küzdelmet – folytatta a jól tájékozott néni.

- Ühüm – nyugtázta érdeklődést színlelve az elkoptatott férj.

A hírek szerint az idei amerikai tornát is megnyerte James, aki szemlátomást kicsattant a boldogságtól. A közelkép egy sérülést mutatott a bajnok szeme körül. Nicole felszisszenve a sajáthoz kapott. Jack észrevette a mozdulatot, s nagyon elkeserítette a lány gyengéd aggodalma. Egy labrador kiskutya elveszett San Diego Régi Városnegyedében. A gazdája magas jutalmat ajánlott - ez volt a következő hír.

A témát elkerülni nem lehetett, tehát belevágott Jack.

- Hogy ismerted meg Jamest? – kérdezte a lányt. Nicole elmesélte, hogy kick-box edzésekre járt, amit egy nagyon fiatal edző tartott. Ő volt James. Jack valahogy mégsem értette, hogy a lányt mi foghatta meg a sportolóban, ezért rákérdezett. Nicole elgondolkodott egy kicsit, majd ezt válaszolta:

- Magas volt, jóképű és határozott, de mégis nagyon kedves, és talán én akartam lenni a kiválasztott a sok rajongó közül. A sportkarrierem ugyan abbamaradt, de a kapcsolatunk folytatódott.

„Felnézett rá, mint egy tini a tanárjára” – összegezte magában a férfi. Jack úgy gondolta, hogy letudta a kötelező kérdéseket, s témát váltott. Megpróbálta szellemi síkra terelni a témát, nem tudatosult benne, hogy Jamesszel szeretne versenyezni, de a saját pályáján.

- Gondolkodtál már azon, milyen szerencsések vagyunk? – kérdezte a lánytól, aki hirtelen nem tudta, hogy James sikerei miatt miért szerencsések, ezért kérdően nézett Jackre.

- Sohasem töprengtél azon, hogy ez a néhány évtized, amíg az ember él, milyen semmiség a Világegyetem korához képest? – kezdte a témát a férfi. 

- Nem igazán, de tény, hogy így van – ismerte el a lány.

- Ha csak a mi világunkat, az Univerzumot nézzük, az is tizenöt milliárd évvel ezelőtt keletkezett, a Nap tíz, a Föld pedig öt milliárd éve létezik. Képzelj el egy százévnyi szélességű idősávot, adjunk ennyit bőkezűen az emberi élettartamnak. Nos, ez egy hajszálnyi időrésnek számít az Univerzum korához képest. Mozgassuk ezt a hajszálat egy óriási, tizenöt milliárd évnyi idősíkon. Leírhatatlanul hosszú idő szükséges, amíg eljutunk a földi élet hajnalához, az első baktériumok, eukarióta egysejtűek, többsejtűek, halak, kétéltűek, hüllők, majd emlősök, s végül a közvetlen emberelődök létrejöttéhez. És ez a hajszálnyi időrés jelenleg éppen itt van felettünk, ezért létezünk és tudunk beszélgetni erről. Elképesztő, nem?

A lány megértően mosolygott, s csak annyit mondott, hogy „Hát, igen”. Egyértelműen látszott rajta, hogy ebből a perspektívából, még sohasem gondolkodott el a Világ, a tér és az idő léptékeiről, s talán más perspektívákból sem. Jack azonban belelendült a témába, s folytatta.

- És mindehhez feltételeztük, hogy nekünk mindenképpen léteznünk kell, pedig ennek az esélye roppant kicsi, gyakorlatilag nulla. Azon a bizonyos éjszakán is sok millió hímivarsejt vetélytársunk közül, mi voltunk a legszerencsésebbek. Egy grandiózus futóversenyt kellett megnyernünk, s ismerjük el, hogy ebben nem annyira a tehetség, mint inkább a véletlen számított.

Nicole elmosolyodott a férfi érdekes témabeállításán, de szavakkal nem zavarta meg az eszmefuttatását.

- Ráadásul, ha visszafelé megyünk az időben egyre elhanyagolhatóbb annak az esélye, hogy az a bizonyos éjszaka úgy következik-e be, ahogy valójában történt, vagy, hogy egyáltalán bekövetkezik-e. Egy apró változás, s minden másként történik a jövőben. Ha most piknikezés helyett moziba mentünk volna – villantotta be előre az estére szánt tervét Jack – a világ eseményei alapvetően másként alakulnának.

Nicole megérezte a célzást, ezért gyorsan kommentálta is a dolgot:

- Bárhogy is alakult volna, James akkor is hazajönne ma – válaszolta olyan tónusban, mintha ez az észrevétel mindössze egy száraz ténymegállapítás lenne.

Jack teljesen elfeledkezett arról, hogy Jamesnek egyszer haza kell jönnie, ezért ez a kijózanító hír alaposan mellbe vágta. Úgy érezte, hogy nem sikerült a lányt lenyűgöznie a briliáns gondolataival, amit úgy magyarázott, hogy Nicole gyakorlatiasabb gondolkodású, mint ő.

- Jack, nincs nálad egy aszpirin? – kérdezte a lány, s közben mindkét kezével a halántékát nyomta.

A férfi intett az éppen arra haladó pincérnek, s kért tőle egy fájdalomcsillapítót.

– Nagyon hálás lennék, ha tudna szerezni valamit – nyomatékosította a probléma fontosságát.

A pincér biccentett. Szerencsére a kapott gyógyszer hamar kifejtette jótékony hatását, amit Jack a magas borravalóval honorált is. A kávézás után elmentek sétálni. A séta hangulata felhőtlenebb volt, mint a kávézóé. Nem jött elő sem James, s Jack sem próbált villogni a tudásával és az „érdekes” megközelítéseivel sem. Egyszerűen, önfeledten beszélgettek. Jack elmesélte fiatalkori szerelmeit, akik igazából csak kalandok voltak, nem komoly kapcsolatok. Beszélt Patriciáról is. Nem bántotta, csak azt sajnálta, hogy nem vette hamarabb észre, hogy a nő valójában nem őt akarta, hanem csupán egy sikeres férfi társa szeretett volna lenni. A kutatói karriert a felesége azonban nem becsülte sokra. A pénz, a fényűzés és annak látszata volt az egyedüli érték a szemében. Arra a kérdésre, hogy bolondultak-e érte a lányok Jack kikerülő választ adott, de azért érzékeltette, hogy igen.

- Az volt a probléma, hogy éppen azoknak nem tetszettem, akiknek szerettem volna, ha tetszem – mondta eltöprengve.

- Nem sok ilyen lehetett – mondta cinkos mosollyal a lány.

- Hát, a barátaim valóban úgy láthatták, hogy elhalászom előlük a jó nőket – válaszolta Jack.

Jackie elemében érezte magát, a póráz folyamatosan feszült Jack kezében, igaz, a húzóerő, amit a kutyus kifejtett nem volt számottevő. Nicole következett. Középiskolás korában volt egy komolynak tekinthető barátja Philadelphiában. A lány elsős, a fiú másodikos volt, amikor megismerkedtek. A szülők is ismerték egymást, előfordult, hogy a két család együtt piknikezett. Nicket kedvelték az ő szülei, őt pedig a Nick szülei. Nick és Nikki ideális pár volt, talán túl ideális, s ez lehetett a gond. Nicole ugyanis nem szerette az előre eltervezett életet. A kapcsolatnak egy idősebb férfi vetett véget.

- Ő volt a tornatanárom. Titkos, egyben bűnös kapcsolat is volt, hiszen őt börtönbe csukták volna, ha kiderül. Felnéztem rá, azt hiszem. Ithacától messze volt Philadelphia, s az egyetemről nézve, már másnak tűnt ez a kapcsolat. Innen valahogy egy tornatanár nem látszott akkora karriernek, mint amilyennek az egy középiskolás lány szemében tűnt.

- És mi lett Nickkel? – kérdezte Jack.

- Ő Nick Anderson – válaszolta a lány.

- A CNN riportere?

- Igen.

- Hm… Nem bántad meg, hogy elhagytad? – kérdezte az elképedt Jack.

- Nem szoktam a múltbéli dolgokra így gondolni. A múlton nem változtathatunk, hát ne is nyavalyogjunk rajta.

- Beszéltél azóta Nickkel?

- Igen, egyszer a Cornellről készített egy műsort, s véletlenül futottunk össze. Akkor még nem volt ilyen nagy sztár. Én lettem az interjúalanya. Az egész világ megtudhatta, hogy micsoda szörnyűséges a helyzet, a kormányok nem támogatják a felsőoktatást, s ezzel az ország jövőjét vágják el, és hasonló közhelyek – mondta némi öniróniával a lány.

- Ennyi? Aztán már csak a képernyőn láttad?

A lány elgondolkodott egy kicsit, majd folytatta.

- Egyszer vele vacsoráztam New Yorkban.

Jack ránézett a lányra, s megértette, hogyan folytatódott az este.

- Később keresett még, de mindig kibújtam a találkozások alól, s egyszer csak nem hívott többet.

- Családja volt?

- Igen, egy állapotos feleség.

- Elutasítottad volna, ha független?

- Abban az időben már szerelmes voltam James-be. Nem hiszem … nem tudom … lehetséges, hogy másként alakultak volna a dolgok – terelte el a válaszadásról a témát a lány. - Érdekes, hogy a szüleink még mindig tartják egymással a kapcsolatot.

- Szoktál Nick felöl kérdezni tőlük?

- Igen, néha megesik – mosolyodott el a lány. - És te megcsaltad a feleségedet? – kérdezte minden átmenet nélkül Nicole.

- Tulajdonképpen nem.

- Ez olyan magyarázkodás félének tűnik.

- Csak három apró, egy éjszakás kaland, de semmi érzelmi elköteleződés.

- Kíváncsian várom a részleteket – biztatta a lány a zavarban lévő férfit.

- Az egyik a tízéves érettségi találkozón volt. Patricia nem ért rá eljönni, sokat ittunk, aztán megesett. Azóta sem beszéltem a nővel, s nem is mentem el a többi találkozóra.

- A másik dolog egy francia kolléganővel esett meg egy konferencián, Párizsban. Ő volt a rendezvény egyik szervezője. Számomra külön városnézési programot szervezett. Aztán az ágyban kötöttünk ki. A harmadik szintén egy szakmai programon történt. Elkövettem azt a hibát, hogy egy Salk Intézetbeli munkatárssal szűrtem össze a levet egy szingapúri meetingen. Azóta is üldöz, pedig férje van és két gyereke.

Beszéltek még a munkahelyi dolgokról, Jackie-ről, a hobbijaikról és egyéb szokványos témáról, majd összepakoltak, s elindultak az autóhoz. Csendesen ballagtak, mintha kifogytak a szavakból. A kocsiban Jack kikeresett egy dzsessz-csatornát, s andalító zenekísérettel utaztak hazafelé. Útközben többször eszébe jutott valósághű látomása, melynek az eddig soha nem tapasztalt spirituális élmény mellett a Nicole-lal való közös sors volt a különlegessége. Megérkeztek a lány lakásához. Nicole fogta a cuccait és az alvó kiskutyust, s kiszállt a kocsiból. Jack is ugyanígy tett, s elkísérte piknik partnerét az ajtóig. Ránézett a lányra, aki megérezhette, hogy most nem csukhatja be csak úgy maga mögött az ajtót. Jack szemébe nézett, s érzelmes tónusban azt mondta neki:

- Ma érkezik haza James.

Jack már-már elfeledkezett a bajnokról. Úgy érezte, Nicole szíve már az övé, s teljesen mindegy, hogy jön-e az óriás, vagy megy. „Remélem, még ma este elmondja neki Nicole, hogy mást szeret” – gondolta.

- Hát akkor, hétfőn az intézetben – mondta a lánynak.

- Igen, az intézetben – válaszolta Nicole. – És köszönöm ezt a szép napot – tette hozzá.

A puszi most elmaradt, de Jack ezt annak tudta be, hogy a lány keze tele volt. Jack megsimogatta a kutyust, aki megnyalogatta a simogató kezet. A férfi és a nő ezt követően elköszöntek egymástól. Jack visszanézett, s észrevette, hogy a félig nyitott ajtón keresztül Nicole tekintete követi őt. 

Fura, hogy amióta ismeri ezt a lányt, az volt a benyomása, mintha lelassult volna az idő, legalábbis Jack agyában. Minden részletre jól emlékezett vele kapcsolatban, a többi esemény pedig mintha egyetlen nagy Semmiben egyesült volna. A Patriciával kapcsolatos történések egy ritkán használt memória-raktárába kerülhettek, mert az utóbbi időben szinte egyáltalán nem gondolt rájuk. Házassága mintha egy másik világban, évszázadokkal korábban játszódott volna. Jack agya egyértelműen egy új életre készülődött.

   ♦ A hamis illúziók gyakran valóságként tetszelegnek ♦