Időpont: Július 20., kedd; Helyszín: Salk Intézet, La Jolla

Bűntudatos kávé ömlik a nadrágra

Másnap fáradtan ébredt, úgy érezte, hogy egy tompa erő húzza lefelé a mélybe. A felszínen kell maradnom – hajtogatta eltökélten. A kávé gondolata egy kicsit jobb kedvre derítette, s az optimizmusa is némileg visszatért miután a koffein molekulák a megfelelő agyi receptorokhoz kapcsolódtak. „Harminc év nagy idő, nem kell, hogy már ma kész tervvel álljak elő. Higgadtan kell keresni a megoldást.” Egy kicsit korábban ment ebédelni, mert ilyenkor kisebb a tömeg, s így kevesebb az esélye is, hogy beszélgetnie kelljen valakivel. Ez a terve azonban nem sikerült, éppen azzal az emberrel futott össze, akivel a legkevésbé szeretett volna. Matt Patterson üdvözölte. Újra Nicole-ról kérdezett. Jack aggodalmasnak szeretett volna látszani.

 - Te tudod, hogy hol lakik Nicole? – kérdezte.

Matt nem reagált, csak szigorúan a kollégájára nézett, ezért Jack folytatta.

- El kellene menni hozzá, megnézni, hogy nincs-e valami baj – mondta nem túl meggyőzően.

Matt felvonta a szemöldökét, s ismét válasz nélkül hagyta Jack megjegyzését. Egyértelműen a kollégája tudomására akarta hozni, hogy nem tetszik neki ez a dolog, s hogy úgy sejti, Jack tud valamit, amit nem mond el neki. Gondterhelten megveregette Jack karját, majd köszönés nélkül faképnél hagyta. Jack nagyon ideges lett Matt reakciója miatt. Még idegesebb lett volna, ha tudja, hogy Nicole-t – Matt bejelentése nyomán - már a rendőrség is keresi.

Késő délután meg is jelentek a rend őrei az intézetben. Jack éppen Maryvel beszélgetett, amikor két nyomozó odament a recepcióshoz azzal, hogy Matthew Patterson professzort keresik. Mary útbaigazította őket. A nyomozók elindultak a megadott számú iroda felé. Mary feltelefonált Mattnek, hogy vendégei lesznek. Jack számított arra, hogy a dolgok ilyen irányt vesznek, hiszen egy embert nem hagynak csak úgy eltűnni. De úgy kalkulált, hogy őt nem fogják keresni, hiszen elvileg alig ismerte a lányt. Ha pedig mégis kérdezősködnek, akkor úgy tesz, mintha semmit se, tudna, s akkor majd békén hagyják. Amikor Jack meghozta a lány sorsát érintő döntést, nem gondolta át kellően a tettének következményeit. Az alváshiány és az érzelmi érintettség miatt nem is lett volna erre képes. Visszament az irodájába, s végigzongorázta magában a lehetséges bukáspontokat. Problémát okozhat a két New York-i kolléga, a gyógyszerész és Anthony, esetleg Dan és Mary. A rákspecialistákkal elővigyázatosságból nem a saját telefonjáról, hanem egy központi számról beszélt. A gyógyszerészhez nem jutnak el a rendőrök, de ha mégis, az nem fog köpni, hiszen illegálisan adta a kábítószert. Anthonyt és Maryt pedig megkérte, hogy ne említse senkinek a dolgot. Dan viszont elmondhatja, hogy látta őket együtt megérkezni néhány nappal ezelőtt egy korai időpontban. A recepciós viszont, lévén éjszakai műszakos, nem ismeri Nicole-t, sőt még az is lehet, hogy Jack nevét sem tudja. Az öreg mindig el van foglalva magával, talán nem is emlékszik az esetre. Új fejleményként viszont Matt megoszthatja a rendőrökkel a gyanúját, hogy a kollégája tud valamit az ügyről. Remélhetőleg nem fogja ezt tenni. Az intézetben nem tud senki a viszonyukról, legalábbis a férfi így gondolta. Jack úgy ítélte meg, hogy kicsi az esély a bukásra, a rendőrök felbukkanására mégis pánik lett úrrá rajta. A vészjelző hormonjai hirtelen magas szintre emelkedtek a vérében, s hamarosan elérték az agyi célpontjaikat. Jack ezt úgy érzékelte, hogy izzadt a tenyere és a homloka, megnőtt a szívfrekvenciája és a légzésszáma, az izmai készen álltak a védekezésre, az agya pedig háromszoros sebességgel gyűjtötte a külvilágról való információkat. A folyosói ablakból figyelte, hogy mikor mennek el a nyomozók. Arra gondolt, felhívja a Mattet, s rákérdez, mi járatban voltak nála az öltönyös emberek, már ha a kollégája hajlandó egyáltalán szóba állni vele. Csakhogy az érdeklődés még gyanúsabbá tenné Matt szemében. Inkább kilesi, hogy holnap mikor megy ebédelni. Merő véletlenségből ő is akkor megy majd le, s kiszedi belőle az információt – stratégiázott az ijedté vált férfi. És ebben a pillanatban egy név hasított élesen az elméjébe: James. Teljesen megfeledkezett a sportolóról! Ijedtsége pánikká változott. Az agya viharsebes fokozatra váltott, s azt latolgatta, ki tudhat James-ről. „Vajon az intézetben Nicole csak neki mutatta be a sportolót, vagy esetleg Mattnek, sőt másoknak is?” - tépelődött. Mindenesetre, sokan látták őket együtt. A nyomozók keresni fogják és meg is találják majd a bajnokot, s rajta keresztül hozzá is eljutnak. „Ajaj” – tört ki hangosan is a rémület Jackből. Egy bűncselekményt bizony tiszta fejjel, minden részlet körülményt előzetesen tisztázva, kell végrehajtani.

Négy óra körül megszólalt Jack mobilja. A képernyőről egy ötvenes férfi napbarnított arca nézett vissza.

- Jack O’Neil, ha nem tévedek – mondta, mintha bizonytalan lett volna a hívott személy kilétét illetően.

A modern technika korában kicsi volt erre az esély.

- Igen, én vagyok.

- Richard Moranis vagyok a San Diegó-i rendőrség nyomozója – folytatta a hang. - Be tudna kérem fáradni hozzánk holnap reggel nyolc órára?

A választ meg sem várva folytatta.

- És ne hagyja el a várost, kérem.

Jack némán bámult maga elé, pedig a vonal másik végén válaszra vártak.

- O’Neil professzor, megértette az imént mondottakat?

- I…i..igen  - hangzott az erőtlen válasz.

- Rendben, akkor várom – mondta a nyomozó, s megszakította a kapcsolatot.

Jack szíve hevesen kalapálni kezdett. Hát eljutottak hozzá! Kezdte komolyan azt gondolni, ha bemegy a kapitányságra, nem engedik ki onnan többé. Kopogtak az ajtón. Ijedtében kiejtette a kezéből a kávés csészét, melynek tartalma természetesen a nadrágjára ömlött. Mivel ült, ez nem volt feltűnő. Bizonytalanul elkiáltotta magát, hogy „szabad!” Matt volt az.

- Bejöhetek? – kérdezte, de már azelőtt becsörtetett, mielőtt megkapta volna az engedélyt.

- Persze, hogyne, gyere csak be. Foglalj helyet. Mi járatban öreg pajtás? – kérdezte Jack rendkívül zavartan.

Matt figyelmen kívül hagyta a helyfoglalásra utaló kérést, s állva maradt.

- Ma délután kinn volt nálam a rendőrség – mondta a professzor gondterhelt arccal.

- Igazán? – kérdezte meglepetést színlelve a vendéglátó.

- Jack, egész idő alatt rólad kérdeztek. Tudnak a viszonyotokról. Sőt, az a határozott érzésem, hogy téged gyanúsítanak Nicole eltűnésével kapcsolatban.

A megszólított ereiben néhány pillanatra meghűlt a vér.

- Személyesen akartam elmondani neked, mert lehet, hogy lehallgatják az intézeti vonalakat. Remélem, nem csináltál semmi rosszat – nézett egyszerre kérdő és szigorú szemekkel Jackre.

Választ azonban nem kapott a halálra rémült kollégától.

– Én mindenesetre figyelmeztettelek. Azt kezdesz ezzel az információval, amit akarsz, de, kérlek, ne említsd senkinek, hogy elmondtam neked. Szerintem, hamarosan keresni fognak. Szerezz egy jó ügyvédet.

Jack egyetlen értelmes szót nem tudott kinyögni, csak bénultan meredt maga elé, ami megerősítette Matthew Pattersont abban a véleményében, hogy a kollégájának vaj van a füle mögött. A lemerevedés bizonyos állatok védekezési stratégiája a ragadozókkal szemben. A potenciális prédaállatok ilyenkor halottnak tetetik magukat abban bízván, hogy ezzel kicselezik a ragadozót. Szemlátomást Jack szervezete is ehhez a stratégiához folyamodott, bár Matt nemigen vehette be, mivel nem hívta a hullaszállítókat. A lefagyási reflex oldódásával újraindultak a férfi gondolatai, de a kollégája addigra már nem volt az irodájában. Jack a tettét úgy fogta fel, hogy azzal a lánynak segített, jóllehet tisztában volt vele, hogy ez a cselekmény a büntető törvénykönyv több pontját is kimeríti. Az senkit sem fog érdekelni, hogy Nicole-nak már csak órái, esetleg napjai lettek volna hátra, és istenem, milyen napok. „Én egy lehetőséget adtam neki, bízva abban, hogy egy későbbi korban gyógyítani tudják majd a betegségét, és hogy az ébresztési technikák is tökéletesednek. Egy másik szempontból viszont megöltem Nicole-t, s nyilván ezt fogják figyelembe venni, ha mindez kiderül. Másrészt, ha börtönbe kerülök, akkor ki fogja majd felébreszteni? És ki fogja elvégezni a rákterápiát? Remélem, nem lesz gond, hiszen nincs semmilyen bizonyítékuk.” – bizakodott Jack. „És, ami a legfontosabb, nincs holttest.” Valami azt súgta a férfinak, hogy az események kedvezőtlen fordulatot is vehetnek, ezért be kell avatnia valakit, aki ebben az esetben tudja, hol van Nicole, s mi a teendő. Ez már tegnap is eszébe jutott, amikor a sarki boltból hazafelé tartva egy autó erősen ráfékezett, amint éppen átkelt az úttesten. Mi lesz, ha hirtelen halok meg? Ki fogja segíteni a lányt az ébredésben?  A majmok több mint felét újra kellett éleszteni, s ráadásul Nicole nagyon beteg. De kivel ossza meg ezt a szörnyű titkot? Két személy jutott eszébe Gerry és Sue. A fiú orvos-biológus, s biztosan tanulta az újraélesztést az egyetemen, amit nyilván nem a katakombában, hanem egy kórházban kell elvégezni, szakemberek bevonásával. Nem ismerte túlságosan Gerry emberi oldalát sem. Ösztönösen érezte ugyan, hogy megbízhat benne, de ha mellette dönt, sokat kockáztat. Az együtt töltött gyermekkor, a vérségi kötelék és Suzanne személyisége egyértelműen a nővér mellett szólt. Elhatározta, hogy ír neki egy levelet, amiben mindent elmagyaráz. Leírja, miért tette, amit tett, milyen betegsége van Nicole-nak, mi a teendő az ébresztéskor, mellékeli a katakombák felé vezető út térképét, GPS koordinátákkal és a kapszula pontos helyét. A hagyományos levél mellett döntött, mert gyanú esetén a rendőrség feltörheti az elektromos levelezését. Kitisztította a kávéfoltot a nadrágjából, összepakolt, s hazahajtott. Megírta a levelet, beletette egy borítékba, leragasztotta, kettéhajtotta, majd beletette egy másik borítékba, ahová egy kísérőlevelet is elhelyezett. Ebben ez áll: „Kedves Sue! Egy nagyon fontos titkot bízok Rád, s szükség esetén, a segítségedet is kérem. Arra kérlek, csak akkor nyisd ki a belső borítékot, ha velem történne valami. Ne aggódj, nincs semmi probléma. A jövő héten arrafelé járok, egy rövid időre beugrom majd Hozzátok, ha nem bánod.” Ezzel a megoldással nem is sodorja bűnrészességbe Sue-t, hiszen ismerve őt, nem fogja felbontani a belső levelet, így nem lesz tudomása a bűncselekményről. Megnyalta a külső borítékot, leragasztotta, majd ráírta a címet, amit fejből tudott. Patricia fiókjában talált bélyeget is, ráragasztotta a borítékra, s az egész küldeményt az éjjeliszekrényére helyezte. „Holnap a rendőrségre menet bedobom a sarki postaládába” – gondolta, s szokása szerint a karórájára helyezte, hogy el ne felejtse. Gondolkodott, hogy felhívja-e Sue-t a levél ügyében, de ezt veszélyesnek ítélte meg, hiszen a hívásokat rögzítik, s ki tudja, meddig tárolják. „Ma éjszakára nem lesz elég egy pirula, kettő kell” – saccolta meg Jack. Beállította a telefonját reggel hat órás ébresztőre, hogy el ne késsen a rendőrségről. „Ezekkel nem lehet viccelni” - gondolta. Jackie-nek adott egy kis kutyatápot és vizet. A kutyus azonnal elkezdte rágcsálni az étket, közben csóválta a farkát, s néha az őt bámuló újdonsült gazdira nézett. Jack Nicole-ra gondolt, s minél jobban elérzékenyült, annál sűrűbben simogatta a kutyus fejét. Lefeküdt az ágyba és sírni kezdett. Jackie nem sokat evett, inkább felugrott az ágyra és nyalogatta gazdája könnyeit. A férfi közben elaludt.

♦ A gyanú felgöngyöli a bizonyítékok szálait  ♦