Időpont: Július 12., hétfő; Helyszínek: Salk Intézet, La Jolla & egy kávézó, La Jolla

Jack és Nicole megbeszélték, hogy külön mennek be az intézetbe, nem akarták nagydobra verni a kezdődő kapcsolatukat. Nicole magával vitte Jackie-t az irodájába. Jack köszönt Dannek, majd felszaladt az emeletre. Julie aggódó tekintettel üdvözölte a főnökét, aki megnyugtatta, hogy semmi gond, csak ismét keveset aludt. A titkárnő felajánlotta, hogy készít egy frissítő kávét, de ismerte a választ: a titkárnők nem a főnök személyes igényeit szolgálják ki, hanem együtt dolgoznak a csoport közös sikeréért. Jack behelyezte a kávé filtert az automata kávéfőzőjébe, vizet töltött bele, s megnyomta a start gombot. Ez a rutinmozdulat öt perc alatt finom illatokat produkált, s ettől újjáéledt. Minden megszépült. Nicole az övé. Szinte hihetetlennek tűnt. Délelőtt egyenként behívta néhány munkatársát, először két posztdoktort, Jennyt és Penget. Jenny nem volt egy zseniális elme, de szerencsére tisztában volt ezzel, s a szerződése lejárta után nem kutatással akar foglalkozni, inkább egy cégnél szeretne elhelyezkedni. Erről is kérdezte Jack, mivel már csak egy éve volt hátra. Már két cégnél is érdeklődött. Egyik kutatás lett volna, a másik termék menedzsment. Jenny az utóbbit szerette volna, mert nem kedvelte az unalmas labormunkát, szívesebben kommunikált emberekkel. Jó megjelenése is volt hozzá. Jack is ebbe az irányba próbálta orientálni. Pengnek még másfél éve volt hátra a szerződéséből. Ő szívesen hosszabbított volna, de lehet, hogy visszamegy Shanghaiba, ott jobbak a kutatási lehetőségek mostanában. A fő problémája az volt, hogy arrafelé nagyon meleg van nyáron, jobban szerette az óceáni klímát. Peng azt kérdezte Jacktől, hogy ő is megtanulhatná-e a transzgénikus egereknél alkalmazott géntechnológiai protokoll utolsó lépéseit, amit Jack mindig saját maga végez. „Hm”…,. A múltkor Nicole kérésekor érezte azt, mintha a lány is azt szeretné tudni, amit Peng, igaz az egy nagyon általános utalás volt csupán. „Nyilván, mindketten kémek, egyik a CIA-nak, a másik pedig a kínai titkosszolgálatoknak dolgozik.” – mosolygott Jack magában a gondolat abszurditásán. Megígérte Pengnek a dolgot, pedig ritkán szokott hazudni. A technika lényege egyébként az volt, hogy a DNS-t számos ponton lehetett vele egyetlen lépésben módosítani in vivo, tehát élő állatban. Ennek az volt a jelentősége, hogy a többféle genetikai módosítást tartalmazó magasabb rendű élőlényeket rendkívül gyorsan lehetett előállítani.

A PhD hallgatók jól haladtak a munkával, mindegyiküknek komoly esélye volt, hogy cikkeik legyenek, s megvédjék a doktori fokozatukat. Jack Gerry szándékai felöl is érdeklődött. Mindenképpen szerette volna posztdoktorként megtartani a fiút. Gerry is szívesen maradt volna a Génterápia laborban, mert megszerette San Diegót, s mind a főnökével, mind a témájával meg volt elégedve. Ismét egy új ötlettel állt elő, ami szokás szerint egy kicsit szögletes volt, ezért Jacknek le kellett kerekítenie, de végül a fiú megkapta a zöld utat a munkához. Gerry volt az egyetlen munkatárs, akinek ötletei voltak a laborban. Bárcsak mindenki ilyen lenne! - gondolta Jack. „Habár akkor rám nem sok szükség lenne.” – visszakozott sebtében a gondolattól, s közben elmosolyodott magában az önzőségén.

Amikor az utolsó PhD hallgató is elhagyta az irodáját, felhívta Nicole-t, hogy nem lenne-e kedve vele ebédelni. A lány arra kérte Jacket, hogy tartsák még egy rövid ideig titokban a kapcsolatukat.

- De este találkozunk, ugye? – kérdezte gyanakvóan, s szapora szívveréssel a férfi.

- Ha szeretnéd – válaszolt flörtölve a lány.

Jack telefonja jelezte, hogy valaki más is szeretne beszélni vele.

Befejezte Nicole-lal a beszélgetést, s megnézte, ki hívja. Egy ismeretlen szám jelent meg a telefonja monitorán. Habozott egy rövid ideig, aztán engedélyezte a hívásfogadást. James volt az.

- Jack, feltétlenül szeretnék veled beszélni.

- Hát …

- Ne aggódj, békés szándékkal jövök. Kiugrok La Jollába. Találkozzunk az intézeted főbejárata közelében lévő kávézóban egy óra múlva. Ne szólj kérlek Nicole-nak.

- Rendben – felelte Jack kelletlenül.

Megbánta, hogy fogadta a hívást, de egy kíváncsi is volt, mit akarhat James. Habár a lehetőségek tárháza eléggé szűkre szabott volt. Elköszönt Nicole-tól, nem téve említést a párhuzamos vonalon folyt párbeszédről.  

Gyorsan megebédelt, s kissé késve átsétált a kávézóba. James már türelmetlenül várta.

- Egy capuccinót legyen szíves – szólt oda a professzor a pincérnek.

- Először is, szeretnék bocsánatot kérni a múltkori incidens miatt – kezdte James.

Arcáról és a testtartásából eltűntek a múltkori magabiztos harcos megnyilvánulásai. Inkább egy szánalmas, összetört behemótnak tűnt.

- Nincs probléma – felelte Jack. – Gratulálok egyébként a győzelmedhez.

- Köszönöm – mondta James gondterhelten. – Azt szeretném megtudni, hogy szereted-e Nicole-t?

- Igen, de azt még nem tudom biztosan, hogy ő is szeret-e engem.

A nagy ember a kezébe temette az arcát.

- Tőlem biztosan jobban, hiszen elhagyott miattad. Én csak most jöttem rá, hogy szeretem. Amíg együtt éltünk olyan természetes volt a jelenléte, nem gondolkodtam sokat az érzelmeken. Hogy elment, most érzem igazán, mit jelent nekem. Nagyon hiányzik. Belepusztulok, ha arra gondolok, hogy milyen idióta voltam. Jobban kellett volna figyelnem rá.

- Attól tartok, nem a legmegfelelőbb embernek mondod ezt James. Ez az ő döntése volt.

- Igen,… de gondoltam, ha te nem érzel iránta semmit, akkor megkérlek, hogy …. Ne haragudj, egy kétségbeesett ember minden lehetőséget megpróbál.

Jack megsajnálta a sportolót, de ez itt és most nem az alkuk helye. Nem volt miről beszélni, ezért sürgős tennivalókra hivatkozva magára hagyta a fiút. Többé nem látta James-t. Állítólag néhány nappal a beszélgetést követően visszaköltözött New Yorkba.

   ♦ A szerelem gyakran elhagyatva ismeri fel önmagát ♦