Július 8., csütörtök este: Helyszínek: La Jolla, San Diego

Te jó ég! – kiáltott fel Jack meglepetésében, amikor a parkolóban meglátta diákkori barátját, a fizikus Robbie Palmert.

- Jack! Te vagy az? Ezt nem hiszem el – üdvözölte a professzort a váratlanul felbukkant cimbora.

- Robbie! Mit keresel te itt? – kérdezte Jack, s közben mosolyogva nyújtotta a kezét a dús hajú, borostás férfi felé.

- A feleségemért jöttem.

- Itt dolgozik a feleséged?

- Igen.

- És ki az? – kérdezte Jack, de még be sem fejezte a mondatot mire a névazonosságból rájött: a szingapúri kaland női résztvevője.

- Margaret Palmer – jött a megerősítő válasz.

- Micsoda véletlen – reagált tűzpirossá vált arccal Jack.

 - Kicsi a világ – nevetett a férfi. - Meg akartam lepni Margaretet egy fuvarral, de nincs itt, s ki van kapcsolva a mobil-telefonja is.

Jack néhány nappal ezelőtt egy másik férfi társaságában látta az asszonyt az intézetben. Nem volt kétsége afelöl, hol lehet a ledér nő.

- Már lassan tíz éve, hogy La Jollába költöztünk.

- Valóban? Ha ezt hamarabb tudom… találkozhattunk volna.

- Gyere el hozzánk, beszélgessünk egy kicsit a régi szép időkről.

A feleséggel való affér miatt Jack nem érzett túl nagy késztetést a vendégségre, viszont szívesen beszélgetett volna Robbie-val.

- Legközelebb örömmel elmegyek, de este még fel kell készülnöm a holnapi napra - füllentette. - Ugorjunk be itt egy étterembe, s kapjunk be valamit – javasolta alternatív ötletként.

- Rendben, de előbb megpróbálom még egyszer elérni Margaretet, nehogy otthon várjon az étellel – mondta a férfi, de az újabb próbálkozás sem hozott eredményt.

- Mostanában sokat dolgozik – mondta Robbie kissé aggódó mosollyal.

Jack a csalódottság mélységes szomorát látta meg a férfi szemében.  Pontosan tudta, mi ez az érzés, s megsajnálta régi barátját. Talán azért, mert a saját életére ismert benne. Párhuzamos sorsok: Jack és Robbie a naiv és rajongó férjek, Patricia és Margaret az elégedetlen és csalfa feleségek. Jack nem értette Margaretet, hiszen Robbie vonzó és intelligens férfi, igaz egy kicsit különc. Más nők szívesen futnának utána. „Hát, Patriciát is nehéz megérteni” – fűzte tovább Jack a gondolatait.

Robbie észrevette, hogy barátja az ujjait nézi, s mentegetőzve a következőket mondta:

- Margaret ódivatúnak tartja a jegygyűrűt, ezért nem hordjuk.

Végül is nem étterembe mentek, hanem egy kis kifőzdénél kötöttek ki, ahol az egyetlen menüt, egy mexikói babos ételt kértek. Festői kilátás nyílt a magasan fekvő partszakaszról az óceánra. Mókusok szaladgáltak az asztal körül a fűben, egy kis ételmaradékban bízva. Jack apró kenyérdarabkákat dobált nekik. Lett is veszekedés a nagyfarkúak között.

- Nem is tudtam, hogy a Salk Intézetben dolgozol. Margaret soha nem beszélt rólad – kezdte a beszélgetést férfi.

- Nem gondolta, hogy ismerjük egymást – válaszolta Jack.

Kellemes kora esti szél fújdogált, a Nap pedig még tétovázott, hogy lebukjon-e az óceán túlpartján. Talán az égalján szálló madarakat szánta meg, s ezért időzött még a horizont síkján. A két férfiban a fiatalkori és a jelenlegi személyiségeik versengetek egymással a megnyilvánulásért. A régi ének ismerték egymást jól. Nem volt ugyan semmijük, csak az ígéretes jövő, mégis gondtalanok voltak. A jelen énjei több tudással, tapasztalattal és némi hatalommal is rendelkeznek, de bennragadtak a mában, mivel jövőjüket felemésztették a hétköznapok. Az elmúlt fiatalság nosztalgikus emlékei felszabadították a két ember boldogság-hormonjait, kiütéses győzelemre segítvén ezáltal a fiatalkor személyiségeit. Az önfeledt beszélgetés során felidézték az egyetemi éveket: lányok, bulik, éjszakai kocsmázások és kirándulások emlékképei bukkantak elő. Egyik nyáron együtt mentek kempingezni, nagy csajozás lett a dologból. Ezen az úton vették el két évre Robbie jogosítványát, mivel véralkohol szinttel rendelkezett egy zéró-toleranciájú államban. Robbie-nak egy piros Mustangja volt, s jogsi híján csak Jack vezethette azt tovább. Talán innen ered eme autómárka iránti imádata. Ketten szervezték a filozófus kört, aminek előadásait sok diák, sőt tanárok is látogatták. Elmesélték egymásnak az egyetemet követő két évtized főbb eseményeit is. Tanulmányai végeztével Robbie New Yorkból Chicagóba költözött, a Chicagói Egyetem Kvantumfizika Tanszékén kapott tanársegédi állást. Sokat dolgozott, s ezért szépen kúszott felfelé a szakmai megbecsültség létráján. A régi bulizós Robbie komoly kutatóvá vált. Talán ennek is tudható be, hogy csak futó kalandjai voltak, azok sem túl nagy számban. A feleségét egy egyetemi banketten ismerte meg. Margaret a Molekuláris Biológia Tanszéken volt adjunktus beosztásban. A nőnek férje volt, de Robbie miatt otthagyta. A régi barát lett Margaret viharos szerelmi életének harmadik hivatalosan is rögzített állomása. A frigy eredménye két kisiskolás korú gyermek, Aiden (8) és Emma (7). Margaret tudományos karrierjének szekere is felfelé robogott, professzori állást ajánlottak neki a Salk Intézetben. Költöztek. Igen ám, de Robbie nem kapott megfelelő egyetemi állást a környéken. Ezért a szépreményű, eredendően elméleti beállítottságú ember jelenleg széklábakat farag. A hasonlat azért erős túlzás, jegyezte meg Jack, hiszen Robbie egy komoly számítástechnikai cégnél dolgozik csoportvezetőként. Kvantum számítógépeket építenek. A közeljövőben nagy áttörés várható e technológia terén. A cég székhelye a Szilícium-völgyben van, de Robbie La Jollából irányítja a csoportja munkáját, s csak ritkán megy el személyesen is Palo Altóba. A számítástechnika jelen fejlettségi szintje ugyanis szükségtelenné teszi a fizikai jelenlétet. Ismeri Karl Kirschmannt, dolgoztak is együtt egy projekten. Robbie volt náluk egyszer Los Angelesben. Susant rendkívül kedves nőként jellemezte.

A férfi nagyon szereti a feleségét, soha nem csalta meg, pedig lett volna rá néhány alkalom. „Tudományos konferenciák” – gondolta Jack, de az ismert okok miatt nem ragozta a dolgot.

Jack is mesélt magáról, hangsúlyozva a Patriciát illető bizalmát is, amire a nő végül nem bizonyult méltónak. Robbie nem fogta fel, hogy barátja párhuzamot állít az ő és a saját helyzete között. Jack nem is erőltette tovább a megvilágosodást, főként, hogy a történetnek ő maga is érintettje volt. Ráadásul Robbie-nak gyerekei is vannak, s ebben a helyzete alapvetően eltér az övéétől. Nicole-t nem említette, mivel ő is az intézetben dolgozik, s egy Margarethez kerülő bizalmas információ kiszámíthatatlan galibákat okozhatna. Robbie sokat kérdezett a genetikáról, s a professzor szívesen ecsetelte a munkáját és a tudományterület jelen kihívásait. Jacket mindig is érdekelte a kvantumfizika, de annak bonyolult egyenleteivel sohasem barátkozott meg. Annak idején sokat vitatkoztak a témáról Robbie-val. Most is errefelé kanyarodott a beszélgetés.

- A kvantumvilág egyes állításai meghökkentőek egy laikus számára – vezette be a témát a genetika-professzor.

- Maguk a fizikusok is döbbenettel szemlélik a kvantummechanika filozófiai következményeit. Az emberek úgy vélik, hogy a mi középvilágunkban történnek normálisan az események, s a mikrovilág, illetve a nagy testek és sebességek világa kuriózum. Valójában, nem ez a helyzet, a mi világunk furcsa abban, hogy józanésszel érthetőnek tűnnek a dolgok.

- Az, hogy egy anyagi részecske egy adott időben, egy adott helyen tartózkodik, csupán egy illúzió. Valójában mindenhol és mindenkor van, csak nem egyforma valószínűséggel, ha jól értelmezem a kvantumfizika üzenetét. Hogy is volt pontosan az a kétrés-kísérlet? – kérdezte Jack.

- Eredetileg elektronokkal végezték a kísérletet, de ugyanígy működik a rendszer fotonokkal, vagy akár sok atomot tartalmazó molekulákkal. A lényeg a következő: elektronokkal bombázunk egy érzékeny képernyőt, de úgy, hogy ezt megelőzően át kell haladniuk egy résen, s csak ezt követően csapódnak a képernyőbe, amely ennek hatására fluoreszcens felvillanásokat produkál. A felvillanások mintázata ugyanolyan lesz, mintha fémgolyókat dobálnánk keresztül a résen: kiadja a rés alakját. Ha viszont két rést nyitunk meg, akkor olyan, mintázatot kapunk, mintha vízhullámokat engednénk át a réseken: azok ugyanis kölcsönhatásba lépnek egymással (interferálnak). Tehát, két nyitott rés esetén golyókkal két csíkot kapunk (1. ábra), míg elektronokkal többet (2. ábra). A csíkok az erősítést mutatják, a közöttük lévő területek pedig a kioltást. Egy másik megdöbbentő dolog az, hogy amikor egyetlen elektront használunk a kétréses kísérletben, akkor is interferencia-mintázat jelenik meg az érzékelő felületen. Tehát az elektron mindkét résen átment és saját magával lépett kölcsönhatásba.

- Ez ellentmond a hétköznapi tapasztalatnak. Honnan tudja egy elektron, hogy egy, vagy két rés van nyitva?

- Richard Feynman Nobel-díjas fizikus szerint az elektron egyidejűleg minden lehetséges útvonalat bejár, ezért „tudomással van” arról, hogy csak egy, vagy két rés van nyitva, s ennek megfelelően viselkedik. Feynman szerint egyébként egy részecske bizonyos valószínűséggel a Világegyetem minden pontján előfordul.

- És mi van akkor, ha megfigyeljük az elektront még azelőtt, hogy átment volna a résen, s így állapítjuk meg, hogy melyiken ment át?

- Ilyenkor a mintázat golyó-szerű lesz. Maga a megfigyelés megszünteti az elektron kettős természetét, s csupán mint részecske fog továbbhaladni. Egy részecske azonban, vagy a bal, vagy a jobb résen megy át, de sohasem mindkettőn.

- Ez azt kell, hogy jelentse, hogy nincs értelme egy elektron objektív helyzetéről beszélni.

- Pontosan ezt állította a Koppenhágai iskola, Niels Bohr, Werner Heisenberg és kollégái. Erwin Schrödinger - a kor egy másik zseniális elméje - azonban nem értett egyet ezzel az értelmezéssel. A problémát egy hipotetikus kísérlettel világította meg. Képzeljünk el egy zárt dobozt, amiben egy macska és egy mérges gázt tartalmazó fiola található. A fiola akkor nyílik ki, s pusztítja el az állatot, ha egy radioaktív atom elbomlik. A bomlást ugyanis érzékeli egy detektor, ami egy kalapácsot hoz működésbe, s ez eltöri a méregfiolát. Az egy órán belüli bomlás esélye 50%. Schrödinger kérdése az volt, hogy mi történik a macskával egy óra múlva, ha nem nézünk bele a dobozba.

- Mert, ha belenézünk, akkor maga a megfigyelés döntésre kényszeríti a radioaktív anyagot arra, hogy válasszon a két állapota közül, ugye? – kérdezte Jack, hogy pontosítsa, érti-e a lényeget.

- Így van. Ha viszont nem nézünk a dobozba, akkor elvileg mindkét lehetőség egyidejűleg létezik, legalábbis a koppenhágaiak szerint, amivel azonban Schrödinger nem értett egyet. Az osztrák tudós szerint a macska sorsa független a megfigyeléstől.

- Általánosítva a problémát, ha érvényes a koppenhágai értelmezés, akkor a valós világ önmagában nem is létezik, csak akkor realizálódik, amikor megvizsgáljuk azt.

- Igen, így gondolták.

- Intelligens megfigyelésről beszélünk?

- Nem. Serge Haroch és munkatársai bebizonyították, hogy a megfigyeléshez használt részecskék és a megfigyelt részecske közötti kölcsönhatás okozza a választást a kétféle állapot között.

- Megnyugodtam, nem hiszek az intelligens Világegyetemben.

- Az úgynevezett késleltetett választásos kísérlet egyébként még érdekesebb következményekkel jár – folytatta a fizikus barát. - A részecskét megfigyelhetjük akkor is, miután az már áthaladt a résen. Ha ezt tesszük, akkor az elektron részecske mintázatot ad a képernyőn, tehát úgy viselkedik mintha egyetlen résen haladt volna át. Holott ezt a döntést már korábban meghozta: hullámként mindkét résen átment.

- A megfigyeléssel lényegében beavatkozunk a múltba, s visszamenőlegesen megváltoztatjuk a jelent és a jövőt?

- Pontosan erről van szó. Elvileg, tetszőleges időtartamokra visszamenőleg megtehetnénk ezt. Tegyük fel, hogy több milliárd évvel ezelőtt egy foton indul útnak egy nagyon távoli csillagból. A foton részecskeként megkerülhet egy útjába kerülő galaxist balról, vagy jobbról, hullámként pedig mindkét útvonalat bejárhatja. Ha nem figyeljük meg a becsapódás előtt, akkor hullám interferenciát kapunk, ha külön gyűjtjük a balról és jobbról érkező fénysugarakat (a galaxis gravitációja mindkét irányból érkező fényt a megfigyelő műszerébe fókuszálja), akkor részecskeszerű mintázatot kapunk, ami annyit jelent, hogy egyetlen becsapódás lesz, vagy a bal, vagy a jobb oldalnak megfelelő szögben felállított teleszkópon áthaladva. Magyarul, visszamenőlegesen határoztuk meg, hogy a fény részecskeként kerülte meg egyik irányból a galaxist, nem pedig hullámként.

- Több milliárd évre visszamenőlegesen befolyással lehetünk a múltra?

- Igen. A kvantumfizika egyik sokak által elfogadott értelmezése szerint ennek oka az, hogy végtelen számú múlt, azaz történelem létezik.

- Ez csak a múltba való beavatkozás lehetőségét adja meg.

- Így van. A beavatkozásra az ad lehetőséget, hogy egy részecske az Univerzum bármely pontján jelen van egy adott időpillanatban, és a múlt, a jelen és a jövő is egyidejűleg létezik. Az előbbit térbeli-, az utóbbit időbeli nem-lokalitásnak nevezzük. A Világ óriási számú és féleségű időbeli visszacsatolásokkal van tele. Az Univerzum egy olyan birodalom, amelyben a múlt még nem rögzült végérvényesen.

- Ez elképesztő.

- Igen, így van – mosolygott jelentőségteljesen a magyarázataitól fellelkesült fizikus.

- Nyilván nem csak a mikrorészecskék Univerzumát érted ez alatt. Ha egy részecskének különféle történelme van, akkor a részecskékből álló testeknél is ez kell, hogy legyen a helyzet.

- Erről van szó. Ez a párhuzamos világok harmadik típusa egyébként. Hugh Everett javasolta ezt az elképzelést, s ezzel együtt azt, hogy fogadjuk el a kvantumelmélet matematikáját, mint magát a Valóságot. A matematika tehát nem pusztán leírja és megjósolhatóvá teszi a folyamatokat, hanem ez maga a Valóság. A párhuzamos világok elmélettel eltűnik az a filozófiai probléma, hogy mi van a nem megfigyelt dolgokkal, egyszerre minden lehetőség megvalósul.

- Tehát a kétrés-kísérletben az elektron mint részecske valójában a bal- és jobboldali nyíláson is átmegy csak más világokban?

- Igen.

- És mi a helyzet az interferenciával?

- Két világ eseményei lépnek kapcsolatba egymással.

- Van tehát átjárás a világok között?

- Így van.

- Ez döbbenetes.

- Úgy bizony – mosolygott a kvantumfizikus.

- A párhuzamos valóságok elmélete a makrovilágra is érvényes, igaz?

- Igen. Te és én végtelenszer beszélgetünk egymással itt kinn a friss levegőn La Jollában. Egyes esetekben ugyanezt a beszélgetést folytatjuk le, másokban némi eltéréssel, megint másokban New Yorkban, vagy éppen Budapesten ülünk egy étteremben, s kukoricalepényt eszünk. Egy további világban nem ismerjük egymást, a legtöbb világban pedig nem is létezünk.

- És mindez fűszerezve az időbeliséggel.

- Igen, bizonyos párhuzamos világokban már végeztünk a babbal, másokban még el sem kezdtük, a harmadikban meg sem születtünk, másutt már a végső búcsúra készülünk, vagy akár százmillió éve halottak vagyunk.

- És hol vannak ezek a párhuzamos világok? – kérdezte Jack.

- Itt léteznek körülöttünk, legalábbis metaforikus értelemben. A párhuzamos valóságok egymás számára átjárhatatlanok, ezért nem tudjuk térkoordinátákkal megadni a helyzetüket.

- Ühüm…- próbált értelmes arcot vágni Jack. - És mi a másik három párhuzamos világ?

- Az első a mi Univerzumunkon belül létezik. Fogalmunk sincs, hogy mekkora a Világegyetem. Csak azokat a galaxisokat látjuk, amikről a fény már ideért hozzánk, tehát 13,7 milliárd fényévnél jelenleg nem látunk tovább. Ennyi idős ugyanis az Univerzum. A távolabbi galaxisokról nincs tudomásunk, a nagyon távoliakról nem is lesz, mert a tér a fénysebességnél nagyobb ütemben tágul. Ráadásul egyre nagyobb sebességgel.

- Mi adja az energiát a gyorsuláshoz?

- A feltételezések szerint ennek forrása a sötét energia. Az ismert sajátsággal rendelkező anyag a Világegyetem csupán 4%-át alkotja, s ennek is csak a tizedét teszik ki a galaxisok, a 9/10- e galaxisok közötti gáz, főleg hidrogén és hélium. További 23% az úgynevezett sötét anyag, amire csupán a gravitációs hatása alapján következtetnek. A maradék 73% pedig a sötét energia. Visszatérve az eredeti problémára, az Univerzum tehát, olyan hatalmas, hogy a valószínűségek törvénye alapján, egy távoli ponton is erről a kérdésről elmélkedünk mi ketten.

- Nem is egyetlen, hanem végtelen helyen.

- Így van. A második típusú párhuzamos világot a Multiverzumok alkotják. Ezek egyike a mi Univerzumunk, de óriási, talán végtelen számban keletkeznek más univerzumok is abból a világból, amiből a miénk is keletkezett. A Multiverzumok a miénkhez hasonló és attól gyökeresen eltérő világok is lehetnek. A negyedik típusú párhuzamos világok megértéséhez ismerni kellene az úgynevezett M elméletet. Ez szemléletesen egy hegyekkel és völgyekkel tarkított kozmikus tájkép, ahol a völgyek az univerzumok, a hegyek pedig az ezeket elválasztó energiagátak. 

- Ez az egész olyan, mint egy science fiction.

- Attól azért sokkal érdekesebb – mosolygott Robbie.

- De hogyan és miért jött létre maga a létezés?

- Ez az elképzelhető legalapvetőbb kérdés, amely a különböző korok filozófusainak is megragadta az elméjét. Sajnos azonban nem tudjuk a választ. Lehetséges, hogy a kezdeti Semmi vált szét +1-re és -1-re, létrehozván ezáltal az anyagot és az antianyagot. Egy apró eltérés a kettő arányában azt eredményezte, hogy az Univerzumban az anyag lett az úr. Az egymással párosítható anyag és anti-anyag ugyanis megsemmisül.

- Mennyi lehetett ez az eltérés?

- Úgy becsülik, hogy egymilliárdodnyi volt a különbség.

- Tehát, ha nincs antianyag, akkor a Világegyetem 10⁹-szer nagyobb lenne a jelenleginél is?

- Elméletileg igen.

- Visszatérve a létezés okára. Egy másik elképzelés szerint az is lehet, hogy a matematikai entitások ténylegesen léteznek, s az anyag pusztán ezek megnyilvánulása. Ez utóbbihoz hasonló elképzelés azon alapul, hogy a Világ információkból áll, s az anyag csupán látszat.

- Szédületes – hüledezett Jack. Manapság több kutató az agyat egyfajta kvantum-objektumnak tartja, s úgy vélik, hogy a mikrovilág bizonytalansága teszi lehetővé a szabad akaratot – jegyezte meg Jack.

- Nem tudom, hogy helyes-e a kvantumbizonytalanságot a szabad akarattal azonosítani. Mindenesetre, egyes kutatók szerint a tudatunk megváltoztathatja a múltat is – reagált a fizikus.

- Az elhangzottak alapján ez akár így is lehet, de hogy pontosan mit értünk a tudat és a szabad akarat fogalmain, azért még tisztázandó kérdés.

- Mivel foglalkozol tulajdonképpen? Mi az a kvantumszámítógép?

- A hagyományos komputerek kettes számrendszerbeli (bináris) számjegyek (bitek) alapján tárolják és dolgozzák el az információkat. Ezzel tulajdonképpen parányi kis kapuk működését írjuk le. A kapu lehet nyitva (1) vagy zárva (0). A kvantumszámítógép kapcsolói mindkét állapotban lehetnek egyidejűleg.

- A párhuzamos világok kommunikálnak egymással a gépen keresztül?

- Tulajdonképpen erről van szó.

- És hogy oldjátok meg technikailag a problémát?

A részletekről sajnos nem beszélhetek, de érdekes fejlemények várhatóak az elkövetkezendő évben.

A felszabadult beszélgetés közben a Nap elbújt a látóhatár mögé, s a szél is hűvössé vált. A két férfi azzal búcsúzott el egymástól, hogy ezentúl rendszeresen találkoznak. Jack azt kívánta magában, hogy a barátja egy párhuzamos világban boldog legyen egy őt megbecsülő feleséggel. Egész este a beszélgetés hatása alatt volt. Sőt, ha mindaz, amiről szó volt, igaz, akkor egy másik világban ő maga is boldogságban él most Nicole-lal. Ha lefekszik aludni, lehet, hogy abban a világban ébred majd fel, s ezt észre sem veszi. A halál sem végleges, hiszen csak egyetlen vonal szakad meg, számos egyéb azonban folytatódik, vagy keletkezik helyette. Jack az álmaiba is beleszőtte a kozmológia, a kvantumfizika és a szerelem bizarr egyvelegét.

♦ A párhuzamos életek teszik tönkre a kapcsolatokat ♦