Időpont: Július 4., vasárnap; Helyszín: Ötödik sugárút 656 – Gázlámpás Negyed, San Diego

 Az élet tovaillanó pillanatok sora

A vasárnap gyorsan eltelt. Jack rendkívül reményteljes állapotban volt. Nem fogott fel azonban néhány intő jelet, például azt, hogy a kapcsolatukat illetően semmi biztató nem hangzott el Nicole szájából. A lány Jamesszel való viszonya sem került szóba, pedig itt némi - problémára utaló - megjegyzés elkelhetett volna. Elment kocogni, de az emlékezetében nem maradtak meg a futás közbeni események, mert egyfolytában Nicole-ra gondolt. A zuhany alatt énekelt. – „Hm.., de régen történt már ez meg velem” – futott át az agyán, ami nem volt igaz, de így emlékezett. Délelőtt dolgozott egy kicsit, majd rántottát készített, de úgy ette meg, ha közben valaki bármi másra cserélte volna ki az ételt, nem vette volna észre a különbséget. Délután baseball-meccseket nézett, majd elment újra kocogni. Futás közben eltervezte, hogy milyen szavakkal fogja elmondani Nicole-nak, hogy szereti. A sötétség beállta azonban, mint az mostanában gyakran megesett, ellenkezőjére kezdte színezni a helyzetet. Jack estére már egyáltalán nem volt biztos, hogy viszontszeretik, éjszaka pedig már egyértelműen úgy vélte, hogy egyáltalán nem ez a helyzet. Mikor végre elaludt az álmai nem hagyták nyugodtan. Az álmodta, hogy Nicole egy parkban kézen fogva nevetgél egy ismeretlen alakkal. A legrosszabb az volt, hogy észre sem vették, pedig odaköszönt nekik. Aztán futott egy végtelen mezőn, majd váratlanul egy szakadék szélére ért. Nem tudott megállni, s belezuhant. A zuhanásra ébredt. A szakadékba való zuhanást régebben gyakran álmodta, igaz a legutóbbi eset legalább harminc évvel ezelőtt történhetett.

   ♦ Egyszer hopp, másszor kopp ♦