Időpont: Június 18–19., péntek, szombat; Helyszín: LA, változó helyszínek

Jack már reggel tíz órától úton volt Los Angeles felé. Azért indult viszonylag korán, mert el akarta kerülni a hétvégi délutáni csúcsot. A nővérét ment meglátogatni. Már évek óta nem találkozott vele és a családjával, telefonon is szinte csak karácsonykor szoktak beszélni egymással. Annyira beletemetkezett a munkájába, s a feleségével közös manhattani életébe, hogy elfeledkezett arról a nőről, aki gyakorlatilag felnevelte, majd anyagilag is támogatta az egyetemi tanulmányait. Korábban, gyakran úgy időzítették, hogy egyszerre látogassák meg az apjukat a szülői házukban, az iowai Knoxville-ben. Suzanne mindig a családjával érkezett, Patricia viszont - egyetlen alkalmat leszámítva - nem ért rá elkísérni őt. A Fogarty család lenézte az O’Neil-eket, soha nem is találkoztak az apjával. Az orvos-dinasztia szemében a muzsikus szakma nem számított szakmai sikernek, sőt, kifejezett lúzerségnek tekintették. Patricia szülei tudat alatt az apát tették felelőssé, hogy létrehozta Jacket, aki nem való a lányukhoz. Ezt érzékeltették is Jackkel. Patriciától ugyanezt szavakban is megtudta, igaz abban a kontextusban, hogy a nő ennek ellenére őt választotta. Amikor az apjuk beteg lett, Suzanne elvitte őt magához Los Angelesbe. Jack itt már csak akkor látogatta meg, amikor a beteg apja kifejezetten kérte erre. Időben érkezett, még el tudott búcsúzni tőle. Könny szökött a szemébe, amikor arra gondolt, hogy az apja milyen természetesen, félelem nélkül búcsúzott el tőlük és a földi léttől. Talán a vallásos hite segítette ebben. Ő nem lesz képes ilyen könnyen elmenni majd – gondolta. A temetésen elhatározta, hogy gyakrabban tartják majd a kapcsolatot Suzanne-nel, de ez a terv sajnos hamar feledésbe merült.

Jack leengedett tetővel száguldott a Mustangjában az autópályán, tizenöt mérföld per órával nagyobb sebességgel a megengedettnél. Ez azonban nem volt feltűnő, mert a többiek is ilyen tempóban haladtak. Ez volt az a maximális sebességtúllépés, amit autópályán a GPS-által koordinált automatika megengedett. „Mi értelme van akkor a sportautóknak” – töprengett néha a férfi. A Mustangja azon kevés autó közé tartozott, ami még benzines üzemmódban is működött. Ritka volt a hibridautó, drága volt a benzin, mindenki elektromos masinákkal járt. A haját fodrozó szél jobb kedvre derítette, s nem merengett tovább szomorú dolgokon, vagy ha igen, azok is más töltetűnek tűntek optimistává vált gondolataiban. A szemüvege baloldali monitorán haladtak lefelé a különféle információk: Los Angeles jelen és jövőbeli időjárása – ezt könnyű volt megjegyeznie: napsütés egész nap. Friss hírek: kikapott kedvenc baseball csapata a San Diego Padres. A térdére csapott bosszúságában, de nem túl nagyot, mert a New York Mets győzött, s ugye korábban ő is a Nagy Almában élt. New Yorkban gyakran járt baseball meccsekre, ahová néha Patricia is vele tartott, pedig a felesége nem volt oda a szurkolásért. Ő inkább fitneszedzésekre járt, ha tehette háromszor is egy héten. Patricia az olyan tevékenységeket szerette, ami valamiféle haszonnal jár: a fitnesz erősíti a testét, a munka pedig pénzt és rutint teremt. A ruháit is úgy válogatta meg, hogy az a munkájához optimális legyen. Jack azonban nem látta azt az összefüggést, amely a felesége mély dekoltázsai és a pszichiáteri tevékenysége között feszült, de mivel a munka a másik privát szférájába tartozott, nem beszéltek róla. „Régi szép idők” – nosztalgiázott a férfi. „A másik nemre márpedig szükség van, ismerkednem kellene, amíg tetszem a nőknek” – töprengett magában. Jack arra gondolt, hogy fel kellene lépnie valamilyen társkereső oldalra. Tettekre is váltotta az elhatározást. Hangosan bemondta a társkereső szót, s a Google motor kivetítette a legjobb találatokat a monitorra. Jack beolvasta az első számú javasolt honlap nevét, mire az megnyílt, s egy barátságos nő képe jelent meg.

- Kedves Jack! Mivel még sohasem járt nálunk, meg kell kérdeznem, hogy női vagy férfi ügyfeleink érdeklik. A választ követően pörögtek a képek és a hozzájuk tartozó hanggal bemutatkozók szövegei. „Monica” – mondta Jack jól artikuláltan.

- Kedves Jack! Ha többet szeretnél tudni Monicáról, diktáld be a hitelkártyaszámodat.

– Oké, majd legközelebb – válaszolta a férfi. A monitoron folytatódtak a hírek. A Google nagyon ügyesen megoldotta az autózás közbeni webes szörfözést, szinte egyáltalán nem zavarja a vezetést. Ha esetleg zavarná, az sem lenne gond, mert egyetlen gombnyomással átkapcsolhatna automatikus vezetésre. Jack azonban szerette, ha élesben mennek a dolgok, ezért maga vezette a Mustangját. A még mindig sok baleset miatt, azt tervezik, hogy elveszik ezt az élvezetet is a sofőröktől, bizonyos régiókban csak automatikával lehet majd közlekedni. Jack nem nagyon szerette Los Angelest, főként az idióta sztárkultusza miatt. Másról sem szóltak a híradások, mint hogy az egyes színészek kivel csalják egymást, s kinek milyen villája van a Beverly Hillsen. A népszerűségi listákat ezek a ripacsok vezették, mögöttük jóval lemaradva a baseball sztárok. Igaz, a baseball kultuszhoz Jack maga is hozzájárult a hétvégi meccsek látogatásával. A kutatók a lista végén álltak. A hollywoodi sztereotípiák szerint egy tudós három szerep közül választhatott: társadalmilag haszontalan dolgokkal foglalkozó „lepkevadász”, őrült megszállott – einsteini - vagy néha frankensteini - frizurával -, esetleg a világot, de legalább Los Angelest elpusztítani szándékozó gonosztevő. Jack rendkívül igazságtalannak tartotta ezt a vélekedést, mert - míg a kutatók a technikai és tudományos fejlődés motorjaiként az egyik leghasznosabb munkát végzik a világon, ráadásul nem túl magas fizetségért - addig a hollywoodi csillagok milliókért rombolják a társadalom morálját és átlagos intelligencia szintjét. „Ha nem lenne Hollywood, lenne génterápia” – szokta néha mondogatni a kollégáknak. Elsősorban filmek hatására idegenkednek ugyanis ettől a technikától a választópolgárok, s ezért a politikusok is.  

Hiába indult korán, Oceanside-tól már gyakran alakultak ki dugók. Végül beért a városba. A nővére a Santa Monica Boulevard-on lakott, a GPS-e mégis a Sunset Boulevard-t javasolta. Régen járt itt, biztosan ez a legrövidebb út. Lehet, hogy lezárták az utat valami filmforgatás miatt. Az alacsony költségvetésű filmek majdnem mind Los Angelesben készülnek, bárhol is legyen az eredeti helyszín – legalábbis Jack ezt olvasta egyszer egy bulvárlapban, amíg arra várt, hogy sorra kerüljön a fodrásznál. Suzanne-éknak csak egy gyerekük volt. Az jutott Jack eszébe, hogy talán azért, mert a nővére az ideje és pénze egy részét rá költötte, de aztán elhessegette ezt a gondolatot. Az egyik piros lámpánál való várakozáskor Nicole képe libbent be a gondolataiba. Sajnálta, hogy kettőjük életét a sors nem egymásnak szánta. Úgy érezte, ha nem lenne James, magába tudná bolondítani a lányt. A forgalomirányító lámpa zöld villanása elűzte Nicole képét a férfi elméjéből. „Megérkeztünk a célállomáshoz” jelezte öt perccel később a GPS monoton hangon. Jack leparkolt a ház előtt, felhúzta a kocsitetőt, kiszállt, s belevigyorgott a kapucsengő monitorjába. Karl, Suzanne német férje jött tárt karokkal kaput nyitni. Magas, szikár ember volt. Közel járt a hatvanhoz, s ez meg is látszott rajta, alaposan megritkult a haja mióta utoljára találkoztak.

- Jack, de jól nézel ki. De hát te még fiatal vagy! – fogadta az örökké kedves férfi.

- Te sem panaszkodhatsz – füllentette Jack.

- Áh, ne is mondd – legyintett a férfi. – Hol van a csomagod? Hadd segítsek. 

- Ennyi az összes cuccom, ami a kezemben van, csak két napra jöttem – tárta szét a kezét Jack mosolyogva, egyikben egy kis sportszatyorral. Jack kedvelte Karl-t, a közelében mindig vidámság uralkodott, igaz inkább a derűs, mint a túláradó fajta.

Suzanne is megjelent az ajtóban. A hajdan szép karcsú lány megtestesedett, a vonásai is jelezték, hogy az idő egyforma ütemben halad mindenütt. Szinte csak a kedves mosolya volt a régi.

- Isten hozott Jack! De örülök, hogy végre látlak – fogadta a nővér.

- Sue … - érzékenyült el Jack, s egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. Ebben a könnycseppben benne volt minden. A lelkiismeret-furdalás a nővér elhanyagolása miatt, a saját jelen helyzete, s annak felismerése, hogy az öregedés egy ma még megállíthatatlan folyamat.

- Sajnos Joanne nem tudott hazajönni Chicagóból, mert sokat kell dolgoznia – mentegetőzött Suzanne.

- Nem is vártam el, hogy ilyen messziről iderepüljön. Október elején úgyis lesz ott egy konferencia, majd meglátogatom.

- Ő az ott azon a képen? – mutatott Jack egy nagy elektromos fotóra az előszoba falán?

- Igen, a diplomaosztóján készült egy éve.

- Szaladnak az évek – jegyezte meg Jack, konstatálván, hogy a kislányból felnőtt nő lett.

A vendég lerakta a cuccait, elintézte a fürdőszobával kapcsolatos teendőit, s leült a megterített ebédlőasztalhoz.

- Egy kicsit késtem – szabadkozott. – Nem emlékeztem, hogy ilyen nagy a forgalom errefelé.

Ez nyílt hazugság volt, hiszen az elmúlt években többször is járt erre autóval. Sohasem látogatta meg azonban Suzanne-éket, mert mindig egy-egy napos szakmai programja volt, s Patricia - talán féltékenységből - nem szerette, ha máshol alszik. Emiatt nem is értesítette a testvérét a városba való érkezéseiről.

- Semmi baj, megvártunk, Jack.

A lakásban rendkívüli tisztaság és rend uralkodott. A régi, klasszikus stílusú bútorok nagyon ódon hatást kölcsönöztek a nappalinak. A levegőben is benne volt az ilyen szobák jellegzetes illata, melynek alapját a régi könyvekből áradó savanykás szag adta meg. „Ilyen lehetett egy múlt század közepi német lakás” – gondolta Jack. Karl a házon belülre mentette régi életének maradékát, s a felesége szemet hunyt efelett, hiszen a férje miatta él egy idegen országban. Pedig a lakás nyilvánvalóan nem az ő ízlése szerint lett berendezve. Még gyerekkorukban Sue egyszer elkísérte az egyik barátjához, azoknál voltak ilyesmi bútorok. „Sosem tudnék ilyen lakásban élni” – mondta akkor a nővér. „Úgy látszik, mégis tud” – gondolta Jack. Először Suzanne-ékról volt szó, mert a nővére szeretett volna később négyszemközt beszélni Jackkel az öccse problémáiról. Kiderült, hogy el akarnak költözni a kertvárosi régióba. Ha lehet, valahová a Beverly Hills környékére, ahol még megfizethetőek a lakásárak. Suzanne még mindig ugyanabban a középiskolában tanított angolt és franciát, Karl pedig informatikus volt a Szilícium Völgyben. Korábban a cégének Los Angelesben is volt egy leányvállalata, de a technika fejlődése lehetővé tette, hogy a munkatársak otthon is végezhessék a munkájukat, ezért a gyár ebben a városban bezárt. Karl csak kivételes esetekben utazott a San Francisco Öbölben lévő Palo Altóba. Legutóbb akkor járt arra, amikor kitüntették egy a cégnek sok pénzt hozó programcsomag kifejlesztéséért. Az ezzel járó pénzből szeretnének egyébként költözni. Jack érdeklődött, hogy milyen technikai újdonságok megjelenése várható a közeljövőben. Karl többet tudott, mint amit elmondhatott. A piaci megjelenés előtt álló újdonságokról nem volt szabad beszélnie. Jack azért megtudta, hogy Karl cége nemsokára a piacra dob egy beszélő hűtőszekrényt, ami egyszerre szolgál élelmiszerek tárolására, televíziózásra, mozi nézésre, internetezésre, video-telefonálásra, s egyben a ház biztonsági őre is. Egyszerűbb volt felsorolni, mit nem tud. Karl úgy hallotta, hogy Zuckerbergék egy olyan kontaktlencsét fejlesztettek ki, mint amilyen Jack Google szemüvege. Lesznek benne meglepetés funkciók is, de ez hétpecsétes titok, még ő sem tudta, mi lehet az.

- Az Apple nem fejleszt valamit? – kérdezte Jack.

- Az Apple haldoklik – válaszolta Karl. – A mostani elnök sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Húsz éve keresik az új Steve Jobsot. Úgy tűnik, mára feladták a reményt.

Jacket még érdekelték volna a részletek, de kíváncsi volt, hogy Suzanne-nal mi történt az elmúlt években, ezért nem kérdezett többet, s Karl molekuláris genetikával kapcsolatos kérdéseit is tömören válaszolta meg.

- Ne haragudj Karl, de egy kicsit elvonulnék az öcsémmel – kérte férjét ily módon a távozásra Suzanne.

- Ugyan Suzanne, mi sem természetesebb – mosolygott Karl. – Majd beszélünk még később – tapogatta meg atyaian Jack vállát az idős férfi. Karl nem becézte a feleségét. Nem távolságtartást, hanem inkább egyfajta tiszteletet fejezett ki ezzel. Vagy csupán a kölcsönösség miatt, mivel a Karl-t nem lehet becézni.

- Mesélj, Jack, mi a helyzet – biztatta a nővér az öccsét, előre aggodalmaskodó arccal készülve a rossz hírek fogadására.

- Semmi jó, nővérkém. Patricia elhagyott.

- Szegény kicsikém – becézgette a régi szavakkal Sue a „kis öcsit”.

- Szerencsére fiatal vagy még, új életet kezdhetsz. Lehetnek gyerekeid, s végre kutyád is – hangzottak a vigasztaló szavak.

- Van egy lány, huszonhat éves.

- Sose aggódj, Karl és én köztem is tizenkét év van.

- Ez egy kicsit több, és nem is ez a fő probléma. Az a gond, hogy a lány mást szeret.

- Hát, ez bizony elég nagy gond. Rengeteg nő van a világon, Jack. Biztosan, sokan felnéznek egy sikeres orvos-professzorra.

- Hát, nem is tudom. Egészen mostanáig úgy gondoltam, hogy igaz szerelemmel szerettem Patet. De most jöttem rá, hogy ennek az érzésnek fokozatai vannak: rózsaszín a spektrum lanyhább oldalán és égető tűzpiros a másikon. Eddig csak a rózsaszínről voltak tapasztalataim, de most megéreztem a tűzpiros lángját. Lehet, hogy ezt hívják reménytelen szerelemnek?

- Hm. Én ezt nem tudom, Jack – ismerte be tömören házasságának körülményeit a nővér.

Mélyen egymás szemébe néztek. A kisöcsi nővére tekintetéből megértette, hogy egy hosszú-távú kapcsolat akkor is értékes lehet, ha azt semmilyen színárnyalatú hév nem előzi meg. De vajon éreznek-e valamilyen hiányt az ilyen kapcsolatok résztvevői? – töprengett a fiútestvér. 

- Akkor hát küzdj, Jack, csak nagyon vigyázz magadra – felelte hirtelen tűzzel Sue. - Vedd észre hamar, ha egyáltalán nincs esély, s lépj le, mielőtt felemésztenéd magad.

A nővér szenvedélyes reagálása megadta Jack kérdésére a választ.

 - Mesélj a lányról – érdeklődött Sue.

- Gyönyörű szép, okos, fiatal, egyszerűen lázas leszek, ha rá gondolok.

- Mintha hallottam volna már ezt egyszer tőled öcskös.

- Ez tényleg más Sue, hidd el nekem!

- Remélem, nem utálja a partnere nővérét, mint egyesek – jegyezte meg epésen. - Mivel foglalkozik?

- Biológus.

- A te laborodban dolgozik?

- Nem, egy kollégámnál.

- Jó, ebből legalább nem lehetnek komplikációk.

A továbbiakban Sue elmesélte az elmúlt évek jelentősebb eseményeit, főként a családot illetőn. Jack sokat kérdezett az anyjukról, s az apjuk utolsó éveiről. Az egyikről azért nem tudott, mert túl kicsi volt, amikor elment, a másikról pedig azért, mert nem vette a fáradtságot, hogy meglátogassa, amíg élt. A magány - különösen az elhagyottak magánya - felnyitja az ember szemét és a lelkiismeretét. Jack most még nem szeretett volna a saját múltjáról beszélni, mert ennek a történetnek Patricia lett volna a társ-főszereplője, s ezeket az emlékképeket egyelőre jobbnak látta az agya egy rejtett zugában elzárva tartani. Jack – lévén neurobiológus – persze pontosan meg tudta volna nevezni ezt a helyet.

Másnap Sue vásárolni ment, s hívta az öccsét, hogy tartson vele. Elvitte a kiszemelt házhoz is. Még várnak, hátha csökken az ár, nem szerettek volna nagy tartozásokba bonyolódni. A Rodeo Drive elegáns boltjait látogatták. Közeledett a huszonhetedik házassági évfordulójuk, s Sue szerette volna meglepni Karl-t valami egyszerű, de elegáns dologgal. Jacknek, mint férfinek kérte a segítségét ehhez. Jack egy világoskék vágott nyakú Springfield pulóvert javasolt, amit Suzanne meg is fogadott. Mivel Sue abban a hiszemben volt, hogy a testvére valóban régen járt Los Angelesben, egy autós városnézést szervezett neki. Végighajtottak a végtelennek tűnő Sunset Boulevard-on, majd a jóval rövidebb, de sokkal zsúfoltabb Hollywood Boulevard következett. Elkocsikáztak a Santa Monica Beach-re, majd Venice-be. Sue elkezdte magyarázni, hogy melyik sztár hol lakik, vagy lakott ott korábban. Jack csak bólogatott. De amikor felmerült az ötlet, hogy Sue esetleg megmutathatná más filmcsillagok lakosztályait a Beverly Hills-en, akkor Jack hirtelen mentőötletként megkérdezte, hogy nem fog-e Karl éhen halni. A nővére láthatóan odavolt ezekért az emberekért, s nem akarta megsérteni azzal, hogy kifejti ebbéli véleményét. Végül is Karl időben megkapta az ebédet, s fogalma sem volt, hogy mindezt a sógorának köszönheti. Az ebéd után a két férfi kiült a teraszra. A beszélgetés főként Joanne - a házaspár egyetlen gyermeke – körül forgott. Kiderült, hogy a lány nagyon családcentrikus, amikor csak teheti, hazajön Chicagóból. Van egy barátja, de nem tudni, hogy komolyra fordul-e a kapcsolatuk. Mindenesetre a lány nagyon szerelmesnek tűnik. Karl azt is elmondta, hogy Jack apjának erős lelkiismeret-furdalása volt amiatt, hogy a felesége halála után befelé fordult, s elhanyagolta a gyerekeket. Különösen azt sajnálta, hogy Jackkel nem foglalkozott eleget. Este kimentek egy japán étterembe vacsorázni. Itt derült ki, hogy a jövő héten elutaznak néhány napra Hamburgba, ahol felkeresik Karl rokonait. Már vagy tíz éve nem jártak Európában. Jack vasárnap korán reggel elkezdte a búcsúzkodást. Még reggelizni sem akart maradni. Egy kávét azonban elfogadott, s közben Sue csomagolt neki két szendvicset és egy üveg ásványvizet.

- Ígérem, gyakrabban járok majd errefelé – fogadkozott a fiútestvér.

- Ne ígérj semmit, csak gyere – mondta a nővér, emlékezve a korábbi ígéretek betartatlanságára.

Jack sokat töprengett az úton hazafelé. Magát is meglepte, ahogyan a Nicole iránti érzelmeiről beszélt a nővérének. Nem is ismeri azt a lányt, hiszen alig beszélgettek. Azzal sem áltathatta magát, hogy az ösztönök értelmesek, s helyesen választják ki azt az egyetlen másik személyt, akit a sors eleve neki rendelt. Hiszen egyszer már hitte ezt, s ennek a tévedésnek az emlékei jelenleg - kibocsátást remélve - dörömbölnek agyi börtöncelláik falán. „Nem baj, most már tudom, hogy ez a helyzet, s abban is biztos vagyok, hogy meg kell küzdenem ezért a nőért, ha kell, nemtelen eszközökkel, … persze nem túl nemtelenekkel” – korrigálta magát a hőn szerelmes férfi. A dugók hiánya miatt az út visszafelé jóval rövidebb volt, mint idefelé.

   ♦ A rokonság egy objektív kapcsolatforma ♦