Időpont: Június 16., szerda délelőtt; Helyszín: Jack irodája, Salk Intézet, La Jolla

Matt és az egész csoportja szerdán San Franciscóba utazott egy háromnapos őssejt konferenciára. Jack megpróbált a munkájára összpontosítani. Egyenként, hosszasan elbeszélgetett a munkatársaival. Szerencséje volt, tehetséges és szorgalmas fiatalokat sikerült elcsábítania a laborjába. Peng Hai, az egyik posztdoktor, például még alig másfél éve van itt, de már a második cikkét írja. A kínai fiú nagy munkabírású, de nem annyira éleseszű mint Gerry. Jenny Woodstock - egy másik posztdoktor - is jól halad, igaz, ő már több mint két éve dolgozik a csoportban. Két új posztdoktor is érkezett nemrég, Michael Kapista, aki a Yale Egyetemen szerezte a PhD-ját, és Julia Schönberg Berlinből. Jack korábban beszélt németül, azt remélte felfrissítheti majd a tudását. Kérte is Juliát, hogy az anyanyelvén szóljon hozzá, ha teheti. Gerry és a másik három PhD hallgató is jól végzi a munkáját. Jack bekérte Pengtől a legújabb kéziratát, s figyelmesen átolvasta. Logikus volt a felépítése, de látszott rajta, hogy a fiúnak még nincs elég tapasztalata a cikkírásban, s az angolsága sem túl jó. A főnök korrigálta a hibákat. A szerdai nap munkaidő része hamar elszaladt. Ha az ember a napi rutinfeladataival van elfoglalva gyorsan illannak a percek. Az új körülmények viszont lassítják az időt. Ha elmegyünk egy idegen helyre, az első nap rendkívül hosszúnak tűnik, jobban is emlékszünk rá később. „Érdemes mindig úton lenni, s így hosszabbnak tűnik az élet” – vonta le a következtetést. Patricia sem járult hozzá a nap esemény-listájához, mivel egyszer sem jelentkezett az elviharzása óta. Jack intézetbeli mozgása kissé lelassult az utóbbi napok eseményei miatt. A déli futás is tovább tartott, pedig mostanság mindennap edzett. Ma kimaradt a szörfözés, mivel hiányzott a hangulata hozzá. Elhatározta, hogy elmegy valahová, s feltöltődik egy kicsit. Ötlete még nem volt, hová, de az biztos volt, hogy nem az alkohollal lesz kapcsolatos a kikapcsolódás. Egy erőteljes kopogás szakította félbe a tervek szövögetését.

- Igen, tessék – kiáltotta a gondolataiban megzavart professzor.

Martin Greenfield feje kukkantott be az ajtón.

- Bejöhetek? – kérdezte.

- Persze, gyere csak – mondta meglepetten Jack.

- Nem zavarok?

- Nem, dehogy, … egyáltalán nem – felelte Jack, s kíváncsian várta, mit akarhat nála ez a kiállhatatlan személy.

- Csak gratulálni szeretnék a riportodhoz, hallottalak a rádióban – kezdte barátkozóan Greenfield.

- Áh, ne is említsd, nem volt túl jó beszélgetés – legyintett Jack. – Megkínálhatlak egy kávéval?

- Nem, nem, köszönöm, csak egy percre ugrottam be. Szóval, nem is tudtam, hogy az intelligencia témakör is érdekel.

- Hát igen, nem sokat szoktunk beszélgetni. Foglalj helyet – mutatott rá a házigazda a barna bőrrel bevont vendégfotelre.

Greenfield a kezével elhárítóan jelezte, hogy inkább állva marad. Jack sem ült le ezért.

- Nagyon zárkózott vagy. Sosem jelensz meg az egyetemi rendezvényeken. Nem vagy benne semmilyen bizottságban. Csak akkor tudunk beszélni, ha így rád töröm az ajtót – vigyorgott zárt ajkakkal a férfi.

Jack kényszeredetten mosolygott ezen a megjegyzésen, aminek tartalmával azonban egyet kellett értenie.

- Mi kísérletesen is folytatunk egy intelligenciával kapcsolatos genetikai projektet, mellékszálként a demencia kutatás farvizén. Megpróbálunk kutyákat okosabbá tenni különféle gének beültetésével.

- Igazán? Azt hittem, hogy csak vizsgáljátok a géneket, de nem változtatjátok meg őket – reagált csodálkozva Jack.

- Az a legjobb vizsgálat, ha megzavarunk egy genetikai rendszert, s megnézzük, mi lesz az eredmény. Ezt pedig gének beültetésével tudjuk a leghatékonyabban megtenni – reagált a kolléga. - Jack, igazából, már régen akartam veled beszélgetni a Science-ben közölt publikációddal kapcsolatban.

Jack e megjegyzésre akkorát nyelt, hogy a szeme is kidülledt közben.

- A helyzet az, hogy hiába próbáltuk, egyszerűen nem tudtuk reprodukálni a sok gén egyidejű bevitelével kapcsolatos technikádat - folytatta a témát Greenfield. - Beszéltem John Krebs-szel, a volt főnököddel, de azt mondta, hogy téged keresselek ebben az ügyben, a technikai részletekkel te vagy tisztában.

- A szomszéd labor valóban közelebb van, mint New York – próbált viccesnek látszani Jack, aki azonnal rájött, honnan fúj a szél: Greenfield nem barátkozni jött, hanem a módszerét kiszimatolni.

- Nem tudom, mit ronthattunk el, mindent a cikkedben leírtak szerint végeztünk. Pedig a technika nyilvánvalóan működik, hiszen leközöltétek a transzgénikus patkányok genetikai vizsgálatát is.

- Lehet, hogy a kutyákra külön kell adaptálni a módszert, Martin – próbálta tartani Jack a barátkozó hangszínt. – Mivel foglalkoztok még?  – tett kísérletet a téma terelésére.

A vendég azonban nem hagyta magát, továbbra is tapadt az eredeti témán.

- Nem, nem. Mi is patkányokon teszteltük a módszert. Sőt, tudom, hogy Nick Robertsonék az MIT-n és Sandra Baley-ék a Berkley-n is próbálkoztak a technikáddal, de egyiküknek sem sikerült többszörösen génmódosított állatokat előállítaniuk – mondta Greenfield, s közben szúrós tekintetét mindvégig a kollégáján tartotta. - Nem értik, miért. Nem kerestek még ezzel kapcsolatban?

Nick Robertson valóban kereste korábban, de elfelejtette visszahívni. Jack hirtelen úgy érezte, hogy egy hurok kezd szorulni a nyakán. Ha ez a pasas jelenti a Science-nek, hogy a technikáját nem lehet  reprodukálni, abból nagy baj lehet. Kijöhetnek a szerkesztőségtől, s bizonyítékokat kérhetnek. Már maga a vizsgálat is hatalmas botrány lenne, emiatt akár az állását is elveszítheti.

- Nem kerestek, és fogalmam sincs, mi lehetett a probléma. Az én kezemben működött a rendszer.

- Segíts nekünk, mutasd meg, hogyan kell csinálni.

- Oké, próbáljuk meg – felelte Jack gondolkodás nélkül.

- Rendben, mikor kezdhetünk? – kérdezte Greenfield, s bizalmatlan tekintetét nem vette le Jackről.

- Most két nagy pályázat írásában vagyok, s le kell adnom néhány cikket is, ne felejtsük a nyári szabadságot …. Mondjuk október?

Greenfieldet azonban nem lehetett ilyen szöveggel lerázni.

- Jack, a te részedről ez a dolog igazán nem sok időt vesz igénybe. Ma megrendeljük az állatokat, péntekre le is szállítják őket. Mi elkezdjük a munkát, te csak azt mondd meg, hogy mi maradt ki a cikkből, vagy esetleg mit nem úgy kell csinálni, mint ahogy leírtad.

Jack szeme elkerekedett, az álla pedig leesett e nagyfokú arrogancián. „Mi az, hogy kimaradt a cikkből, vagy nem úgy csináltam?”, Greenfield gyakorlatilag a saját irodájában megrágalmazta és egyben meg is zsarolta. Mivel, a „kimaradt a cikkből” vád valóban megállta a helyét, Jack ebben a pillanatban úgy érezte, hogy tudományos karrierje Greenfield kezében van. A sarokba szorított férfi hirtelenjében nem tudta, hogyan másszon ki ebből a csapdából. Gondolatai rendezéséhez egy kis időre volt szüksége, ezért komótosan töltött magának egy kis vizet, s egy kézmozdulattal Greenfieldnek is felajánlotta, aki intett, hogy nem kér.

- Martin, nem gondolod, hogy kissé erősen fogalmazol? – vágott vissza Jack.

- Csak vicceltem. Te biztosan nem tennél ilyen etikátlan dolgot – játszotta meg a visszakozást a férfi. – Szóval, akkor kezdhetünk?

- Oké, rendben – tette fel megadóan mindkét kezét Jack. - De legalább két hétig biztosan nem érek rá. Annyit azért várhat ez projekt.

A vendég ránézett az intelligens karkötőjére a dátum ellenőrzése végett, s azt válaszolta:

- Rendben, legyen akkor két hét, azaz június 30., szerda a kezdés napja.

- Kezdjük inkább az azt követő hétfőn. A hét közepén nem jó indítani a protokollt, mert az előkészületek így belecsúsznak a hétvégébe, s ilyenkor nem lehet berángatni az asszisztenseket – próbálta tolni az időt Jack, ameddig csak lehet.

Greenfield gyanakvóan csóválta a fejét.

- Rendben, július 5.-én kora reggel jövök érted. Addigra mindent előkészítünk – mondta Greenfield, majd hátat fordított, s felemelt karjával spórolva meg a verbális elköszönést, elhagyta a helyiséget.

Jack körül forgott a szoba. Hirtelenjében nem tudta feldolgozni a történteket. Greenfieldet már nem csak utálta, hanem tartani is kezdett tőle. Ez az ember eltökélt, s mivel a markában tartja, nem lesz egyszerű lerázni. De vajon miért pont erre a témára akadt rá? Elvégre annyi más kutatási terület létezik. Azt sem értette, miért csak most jött át hozzá, hiszen az elmondottak alapján már legalább egy éve elkezdhették a kísérleteket. Nyilván, titkolni akarta, hogy az ő technikájával dolgoznak, s csak akkor kereste fel, amikor már egyértelművé vált, hogy nem boldogulnak vele. Jack arra is kíváncsi lett volna, honnan ismeri Greenfield Nicole-t, de a helyzet nem volt alkalmas e kérdés feltevésére. Jacknek határozottan az volt a benyomása, hogy komoly gondjai lesznek ezzel az emberrel. A technikáját nem szívesen osztotta volna meg vele, de a legrosszabb, ami történhet, hogy mégis megteszi ezt, nyugtatgatta magát. De ha kiderül, hogy eltitkolt valamit a cikkből, akkor is tud ártani neki ez az ember, ha létrehozzák a transzgénikus állatokat. „A kérdés, hogy mi Greenfield elsődleges célja: az ártás maga, vagy a genetikailag módosított állatok előállítása” - töprengett. Az utóbbi esetben megúszhatja a dolgot. Sóhajtott egy nagyot.

 ♦ Kis titkaink mások kezében veszedelmes fegyverré válhatnak ♦