- Tehát, akkor a gének vagy a környezet fontosabb? – próbálkozott a kérdés eldöntésével újra a riporter.

- Ismétlem, a két tényező hatását nem lehet vagylagosnak tekinteni. Az agy alapszerkezetét nyilvánvalóan a gének határozzák meg. Ezért van az, hogy egyik ember agya sokkal jobban hasonlít egy másik emberéhez, mint például egy kutyáéhoz. Viszont, az érzékeléssel, a viselkedéssel, és nyilvánvalóan az intelligenciával kapcsolatos sajátságok esetében az agy finomszerkezetének kialakulását a környezet is befolyásolja. Vegyük a látás esetét. Ha kora gyermekkorban nem érnek bennünket vizuális ingerek, akkor később soha nem fogunk tökéletesen látni. A látókéreg kialakulásához szükség van a környezeti inputokra. Ugyanez a helyzet más érzékelési folyamatokkal, valamint a beszéddel és az intelligenciával is.

- Tehát, a környezet tulajdonképpen a géneken keresztül fejti ki a hatását? – kérdezte a riporter.

- Így van, nagyon pontosan fejezte ki a lényeget. A másik oldalról nézve a dolgot pedig azt mondhatjuk, hogy a gének nem csupán nyitottak a környezet felé, hanem egyenesen számítanak a környezeti inputokra. És itt van a kapcsolat a gének és az agyszerkezet között. A környezeti hatások megváltoztatják a gének kifejeződését, ami megváltoztatja az idegsejtek működését és egymáshoz való kapcsolódását.

- Hogyan valósul meg a gének és a környezet közötti kölcsönhatás?

- Először tisztázzuk azt, hogyan hatnak maguk a gének. Ön szerint, mi a DNS funkciója? – kérdezte Jack váratlanul a riportert.

- Nem egy szokványos felállás, hogy a riportalany kérdez – nevetett a kérdezett. – Én, mint laikus, úgy gondolom, hogy a gének fehérjéket kódolnak, a fehérjék pedig elvégzik a piszkos munkát a sejtekben.

- Valóban, ez az egyik információ, amit a DNS kódol. Annyit tennék még hozzá, hogy az emberi DNS alig több mint egy százaléka hordoz a fehérjék szerkezetére vonatkozó információkat, viszont majdnem a teljes genomról képződnek RNS molekulák. Ezek a nem-kódoló RNS-ek rendkívül fontos szerepet játszanak elsősorban a genetikai szabályozásban. Tehát, a DNS egyik funkciója az RNS-ek és a fehérjék kódolása, amit az úgynevezett szekvenciális információ alapján biztosít. Ez annyit jelent, hogy a DNS bázissorrendjében benne van az RNS molekulák bázis összetételére és a fehérjék aminosav sorrendjére vonatkozó információ. A DNS másik funkciója a test szerkezetére és működésére vonatkozó információ tárolása. Azt tudjuk, hogy a DNS működését elsősorban az határozza meg, hogy vannak-e bizonyos kémiai módosítások magán a DNS molekulán, vagy az azt burkoló hiszton fehérjéken. Ha egy adott DNS szakaszon vagy a hisztonon sűrűn fordulnak elő úgynevezett metil csoportok, akkor az adott a szakaszról nem lesz RNS leíródás, ha viszont egyáltalán nincsenek metil csoportok, akkor ez a DNS régió aktív lehet, persze ha más feltételek is adottak. A testterv információ arra vonatkozik, hogy ezek a metilációs mintázatok hogyan alakulnak az egyedfejlődés folyamán a különböző sejttípusokban. Itt jegyzem meg, hogy a genetikai szabályozás fő problémája az, hogy minden sejt ugyanazt a DNS-t tartalmazza, amit a különböző sejttípusokban eltérő módon kell működtetni. A metiláció mellett vannak másfajta kémiai módosítások is. Ezek elhelyezkedését epigenetikai mintázatnak nevezzük, az ezt vizsgáló tudományterületet pedig epigenetikának. Vegyünk egy mély levegőt, s folytatom. A viselkedést és az intelligenciát kódoló gének epigenetikai mintázatát, nem csupán a genetikai program, hanem a környezet is formálja. Így érnek össze a gének és a környezet hatásai.    

- Azt hiszem, a mély levegő oxigéntartalma elfogyott – poénkodott a riporter. – Mindenesetre, úgy érzem, hogy megértettem a lényeget. Tehát itt lényegében arról van szó, hogy a szekvenciális információ kifejeződése - azaz a gének expressziója - szabályozás alatt áll, s ez minden sejttípusban más és más mintázatot mutat.

- Igen, eddig jó – bíztatta Jack a riportert.

- A testterv pedig lényegében azt határozza meg, hogy milyen sejtek alakuljanak ki, ezek hogyan helyezkedjenek el a testben, s milyen gének legyenek aktívak az egyes sejttípusokban.

- Ámulattal hallgatom – jegyezte meg a professzor.

- Az agy nagyfokú plaszticitását pedig az okozza, hogy a genetikai programokon kívül a környezeti hatások is jelentős befolyással vannak az idegsejtek epigenetikai mintázatainak kialakulására – fejezte be kiselőadását a riporter.

– Nagyon pontosan fejezte ki a lényeget. A vizsgámon jelest kapna.

- Térjünk rá a hallgatói kérdésekre – folytatta a riporter, akit nem hatott meg Jack újfent dicsérete sem. - Három hallgatónk is a vonal végén tartózkodik. Halljuk az első kérdést.

- Jó esetét kívánok, Kate vagyok. Mostanában sokat hallani arról, hogy megtalálták az intelligencia génjét. Csak az a problémám, hogy ezt már sokszor hallottam, s minden alkalommal más és más géneket említenek. Mi az intelligencia gén tulajdonképpen?

- Kedves Kate. A helyzet az, hogy nincs olyan, hogy intelligencia gén. Egy olyan komplex sajátság, mint az emberi intelligencia nyilvánvalóan nem lehet egyetlen gén által meghatározott. Én azt gondolom, hogy az emberi DNS-ben kódolt huszonkettő ezer fehérjét kódoló gén akár fele is hatással lehet az intelligenciára. Ennek oka elég bonyolult, de ha óhajtja, elmagyarázom – mondta hallhatóan mosolyogva a professzor.

- Köszönöm nem, úgysem érteném.

A professzor azt magyarázta volna el a hölgynek, hogy a kutatás azon a módszeren alapul, hogy az intelligenciabeli változékonyságot megpróbálják genetikai változékonysággal összefüggésbe hozni. Ha viszont az emberi populációban nem létezik genetikai változékonyság egy észbeli sajátságra ható génben, akkor ezt a gént nem is tekintjük IQ génnek. Valóban ez is a helyzet, hiszen az ember rendkívül alacsony genetikai variabilitással rendelkezik, aminek az oka egyébként az, hogy egy igen kis létszámú közösségből - evolúciós időintervallumokban mérve - hirtelen expandáltunk egy több milliárd főből álló populációvá. Egy idősebb hölgy kérdezett másodikként:

- Igaz, hogy az emberiség átlagos intelligenciaszintje folyamatosan növekszik?

- Az ún. Flynn-hatás szerint száz év óta tíz évente 3-mal növekszik az átlagos IQ, emiatt folyton korrigálni kell az IQ értékeket, hogy 100 legyen a középérték. A kutatók szerint e növekedést az egyre bonyolódó technológiai környezethez való folytonos alkalmazkodás okozza. Genetikai és élettani vizsgálatok viszont éppen egy ellenkező tendenciát mutatnak: a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdasági termelésre való átmenet óta az intelligencia genetikai tényezői fokozatosan romlanak. Szóval, nincs egyetértés ebben a témában.

- Jó estét, John vagyok. Úgy tudom, az intelligencia tesztek egyértelműen kimutatták, hogy a fehér faj intelligensebb, mint a fekete. Miért titkolóznak ezzel kapcsolatban?

- Először is, minden ember egy fajba tartozik. A faj definíciója ugyanis az, hogy az egyedek képesek szaporodni egymással.

- Hát éppen ez a legnagyobb probléma, felhígul a fehér faj.

A riporter azon volt, hogy megszakítja a rasszista alak kapcsolatát, de még megvárta, hogyan reagál a professzor. Jack hiába magyarázta el a faj a fogalmát, mindez lepergett az indulatos emberről. Nyilvánvaló volt, hogy az észérvek itt mit sem érnek. A professzor nem is neki, hanem a rádióhallgatóknak beszélt.

- Folytatom, ha megengedi. Szóval, nem állja meg a helyét az az állítás, hogy titkolóznak, mivel ön is hallott róla. Való igaz, hogy egy érzékeny témáról van szó. Az IQ teszteken a fehér emberek átlagosan száz pontot érnek el, a feketék pedig 10 ponttal kevesebbet. Az ázsiaiak viszont öt ponttal többet a fehéreknél. Az egyik probléma az, hogy nem tudjuk, vajon az IQ tesztek kérdései valóban az intelligencia legfontosabb sajátságait mérik-e. A másik probléma pedig az, hogy azt sem tudjuk, vajon a különbségeket nem kizárólag a környezeti tényezők okozzák-e. De ha az derülne ki, hogy az különbségnek genetikai alapja is van, akkor is csupán az átlagértékek különbségéről lenne szó. Minden rassz képes azonban az IQ görbe jobb sarkában elhelyezkedő egyéneket produkálni. És ez a lényeg. Érdekes módon a görbe bal sarkában legnagyobb a rasszista hangoskodás.

A kérdező magára vehette a megjegyzést, mert csak egy kattanás hallatszott a vonal másik végén.

- De egy társadalomnak nem csak zsenikre van szüksége, ugyebár – folytatta a megkezdett fonalat a riporter.

- Így van, s itt jön a képbe az oktatás.

- Nagyon kevés időnk maradt professzor úr. Kérem, röviden foglalja össze, hogy mi a probléma az oktatási rendszerünkkel?

- Az, hogy nem fejleszti, hanem rombolja a gyerekek genetikailag meghatározott megismerési vágyát.

- Hát ez elég tömör volt, de sajnos elfogyott a rendelkezésre álló idő. Megköszönöm O’Neil professzornak a közreműködést, s remélem, elfogad majd egy újabb meghívást az oktatás témaköréből.

- Ezer örömmel, a kedvenc témámról van szó.

Ahogy elmúlt a műsor izgalma, visszatértek Jack alkohol-elvonási tünetei. Újra próbálkozott kis adagokban az evéssel, s most szerencsére bennmaradt az étel. A műsorban való fokozott koncentrálás teljesen kifárasztotta, semmire sem bírt odafigyelni. Úgy aludt el, hogy nem kapcsolta le az éjjeli lámpáját a feje felett. Nem meglepő, hogy sivatagi verőfényes napsütésről és tikkasztó szomjúságról álmodott. Arra ébredt, hogy nagyon leizzadt a homloka a közvetlen fénytől. Lekapcsolta a lámpát, s megpróbált visszaaludni. Megélénkült gyomoridegei azonban sokáig nem hagyták nyugton. Egy különös idegenségi érzés uralta el, mintha a gondolatai egy más testet kínoztak volna, de a fájdalmat mégis ő érezte. Sorban váltották egymás a problémák. Voltak közöttük valósak is, ezek legfontosabbika nyilván a feleségével való kapcsolata volt. Bántotta a Nicole-lal való félresikerült beszélgetés és az integetős jelenet is. Valószínűleg az irodájában rátörő pánikszerű sokkhatás váltott ki nála irracionális érzéseket a lány jelenlétében, s ez okozhatta az ostoba elszólását is. Bocsánatot kell kérnie tőle. Elmagyarázza majd neki, hogy problémái vannak a házasságával, s emiatt érzelmileg labilissá vált, és hogy természetesen, nem úgy gondolta a dolgot, mint ahogyan az elhangzott. Tulajdonképpen, minden negatív színben tűnt fel, még a sikerei is. Nem bízott a tudományos projektjeiben. Féltette a munkatársait, hogy emiatt félresiklik majd a szakmai karrierjük. A rádióriport miatt is izgult, mert eszébe jutott egy-két baki, amit vétett, s ez az egész műsort beárnyékolta, legalábbis így értelmezte ezt az aggódó férfi lelke. Az egész jelenlegi életét egy hatalmas kudarcnak érezte. Sőt, a múltját is, pedig tegnap még sóvárgó szívvel gondolt vissza a régi szép időkre. Egyszer csak erős szúrást kezdett érezni a szíve környékén: angina pectoris – diagnosztizálta azonnal. „Szent Isten, csak nem infarktusom lesz” – pánikolt az orvos professzor. Felugrott az ágyból, kiment a fürdőszobába, s belenézett a tükörbe. Eléggé piros volt az arca, a fülei pedig lángoltak. Próbálta nyugtatni magát, de mindig előjött valamilyen kínzó gondolat. Fel-alá sétált a szobában, de nem enyhült a szorongása. Egy hirtelen elhatározással visszafeküdt az ágyba, s egy új stratégiát alkalmazott: „Nem fogok izgulni még meg sem történt események miatt. Jöjjön, aminek jönnie kell, állok elébe” – gondolta magában. Ez a módszer valószínűleg bevált, mert nemsokára mély álomba zuhant.

                  ♦ Az intelligencia és a szorongás kéz a kézben járnak ♦