Időpont: Időtlenség; Helyszín: Éter
Van-e ki figyel reám?
Jack testét átjárta a fagy. A speciális folyadék szerepe az volt, hogy a fagyás során a sejtek ne sérüljenek meg azon jelenség által, hogy a víz térfogata jég formában nagyobb lesz, mint folyadékként. Fagyott állapotban az életjelenségek teljesen leállnak. Ha az ember tudata valóban független lenne az agytól - mint ahogy azt a tömegek hiszik – akkor az most a kapszula felé emelkedne, s megpróbálna választ találni néhány nyitva maradt kérdésre. Elképzelné a mindent tudó nagy szakállút, aki mosolyogva áll egy mennyei pult mögött, s várja a kérdéseit. A tudat legfontosabb kérdése az lenne, hogy van-e vajon élet a halál után? Más szóval, létezhetne-e ő tovább lélek formájában? A másik kérdése az lenne, hogy életre kel-e még Jack teste valaha? E problémára a pozitív válasz akkor lenne égetően fontos, ha az első kérdésre a válasz „Nem”. Néhány egyéb kérdés is sorban állt még az éteri várófolyosón. Kik lehetnek és mit akarhatnak azok a gonosz emberek, akik megszerezték a hibernálás titkait? Mi lesz a beosztottjaival nélküle? „Remélem, nem okoz törést a karrierjükben az, hogy én elmentem?” – futott át e gondolat a lélek virtuális agytekervényein. Gerry miatt különösen aggódott. „Ez a fiú nagyon tehetséges és egyben a legjobb barát. Minden jót kívánok neki az életben. Patricia, köszönöm a sok szép évet. Boldog voltál vajon azért néha mellettem? Remélem, nem fogsz haragudni, hogy a vagyonrészemet a nővéremnek adományoztam. Neked úgyis sokkal több maradt” – nyugtatta magát a lélek. „Sue, köszönöm, hogy felneveltél és támogattál. Remélem, megbocsátasz az utóbbi évekért. Sohasem kérdeztem tőled, hogy boldog vagy-e. Remélem, hogy igen, a legalábbis múltkor annak láttalak.” „Jackie, ne aggódj Gerry jó gazdád lesz majd.” Ahogy kimondta e néhány szót, Nicole átlátszó kapszuláján meglátta a hűséges kiskutyát. Először meglepődött, de aztán elmosolyodott. „Legalább lesz majd valaki más ismerős is az új világban.” A lélek tekintete végül Nicole-ra vándorolt. A gyönyörű lány Csipkerózsika álmát aludta. Sajnos, ez a mese az eredetitől más irányt vett, mivel itt a herceg is alszik. De akkor vajon ki adja majd az ébresztő csókot? „Meggyógyulsz-e kedvesem, ha felébredsz? Köszönöm Neked ezt a röpke időt. Számomra ez többet jelentett, mint az egész előző életem. Csak a boldog órákra fogok emlékezni. A gyötrelem ahhoz volt szükséges, hogy ilyen mélyen megszeresselek. Te is szeretsz vajon? Leszünk-e még együtt valaha?”
A lélek aggodalmaskodó gondolatait a filozófia nagy létkérdései váltották fel. Az ember természetesnek veszi, hogy körülötte dolgok léteznek, de ez egyáltalán nem természetes. Miért van vajon Valami a Semmi helyett? Mikor, hogyan és miért jött létre az anyag? Lehetséges, hogy a Genezis nem más, mint a Semmi két pólusra szakadása? És mi maga a Valami? Az anyag apró húrszerű rezgésekből áll, vagy csupán egy illúzió? Csak a matematikai absztrakciók keltek vajon életre részecskék vagy energiaterek formájában? Vajon az én tudatom milyen szerepet játszott, ha egyáltalán valamit is, ebben a döbbenetes világban?
A nagyszakállú csak mosolygott, de nem segített. Egy idő után a lélek belefáradt a sok kérdésbe. „Elalszom most én is” – gondolta, majd búcsút intett porhüvelyének, s szertefoszlott az éteri térben.
A lélek úgy tért nyugovóra, hogy fogalma sem volt arról, hogy gazdateste életének szinte minden fontos szálát idegen erők szőtték. Ez azonban nem is csoda, hiszen ez a tény csak az elkövetkezőben válik majd nyilvánvalóvá.
♦ Az idő csak a rossz emlékeket sodorja tova ♦
