Időpont: Június 21., hétfő; Helyszín: Salk Intézet, La Jolla

Másnap délután kettőkor tudta meg, hogy nem volt kulcsra zárva az ajtó, de szerencsére nem jött be senki a szobába, amíg aludt. A telefon kijelzőjén több sikertelen hívás jele villogott, mind intézeti szám volt. Egy erős kávé megtette a hatását. Összeszedte magát, kocsiba ült, s irány La Jolla. Először Patric MacClain. Útközben felhívta Gerryt, s kérte, hogy mondja meg a többieknek, hogy még öt óra előtt bent lesz. Jól kiszámolta ez a Patrick, hogy meddig tart három tabletta altató hatása egy gyógyszerekhez nem szokott szervezetre. Egy pszichiáter nem szokta túlságosan a páciensek lelkiállapotának okait kutatni. Megállapítja a diagnózist, s a gyógyszer hatóanyaga magától megoldja a problémát, bármi is legyen a háttérben. A gyógyszer és a beszédterápia úgyis ugyanazokra az agyközpontokra hat, minek duplázzuk a kezelést. Jack azonban kolléga volt, ezért Patrick elmagyarázta neki, hogy az ő helyzetében – s ezalatt a válás előtti állapotot értette – a szervezet ilyen reakciója teljesen normális. Próbáljon meg minél hamarabb túl lenni rajta. A személyes tapasztalatait is megosztotta a kollégával. A legrosszabb, ha fennmarad a bizakodó állapot. El kell engedni a másikat – tanácsolta.

Jack meglepődött, hogy egy pszichiáter is lehet depressziós.

- Ha tudnád, hogy az intézetben kik küzdenek hasonló problémákkal, meglepődnél – vigasztalta a pszichiáter, de természetesen neveket nem mondott.

- A te esetedben még nem biztos, hogy depresszió lesz a dologból, ezért egyelőre csak nyugtatót írok fel. Ha esetleg súlyosbodna a helyzet, akkor kapsz majd antidepresszánst is – mondta az orvos kolléga.

- A depressziót úgy ismered fel, hogy minden porcikád tiltakozik majd, hogy meglátogass engem. Nos, ez lesz az a pillanat, amikor vissza kell jönnöd – mondta viccesen, de mégis komolyan az orvos.

Jack a pszichiátertől a laborja felé vette az útját. Üdvözölte Julie-t, s megkérdezte tőle, hogy jól van-e a család, de azonnal eszébe jutott, hogy a férje két évvel ezelőtt lépett le egy fiatalabb nővel. Nagyon kínos volt a dolog. Jack a kimerültségére hivatkozott magyarázatként.

Aznap Nicole nem került elő, pedig türelmetlen tekintetek figyelték a folyosó ablakából, hátha elcsípik az ebédlőbe menet.

„Hol lehet ez a nő?” – tűnődött a férfi. „Fel kellene hívni Mattet, hogy bement-e egyáltalán dolgozni. Ez egy túl direkt kérdés, valami ravaszsággal kell megtudnom, hogy mi a helyzet” – dilemmázott magában Jack.

- Szia, Jack! Minden rendben? – fogadta Matt professzor kollégája hívását, ezzel érzékeltetvén, hogy tud arról, hogy kollaborációs partnere mostanában nem sokat tartózkodik az intézetben.

- Igen, igen. Milyen volt a konferencia?

- Kitűnő volt – felelte a kérdezett.

- Azért hívlak, Matt, hogy egy javaslattal éljek. Szerintem kezdhetnénk az együttműködést azzal, hogy mi ketten tartanánk egy-egy előadást egy közös laborértekezleten, ki-ki a saját témájából. Így pontosan tisztában lehetnénk, mit várunk a másiktól. Mi a véleményed?

Rövid csönd, majd:

- Jó ötletnek tartom – jött a válasz.

- Kezdhetem esetleg én. Most kedden, azaz holnap?

- Felőlem rendben, szólok a munkatársaimnak – mondta Matt

- Persze, csak ha dolgozik már az új munkatárs, hiszen ő lesz a kapocs közöttünk, ugyebár. Apropó, mi is a neve? Mindig elfelejtem – játszotta a memóriazavarost a kolléga.

Valójában a lány nevét az utóbbi napokban számolatlanul emlegette magában.

- Nicole-nak hívják – válaszolta Matt. – Azt ígérte, hogy holnap már elkezdi a munkát, de a biztonság kedvéért felhívom, s visszaszólok, ha probléma van.

Matt nem szólt vissza, tehát nincs probléma. „Persze jó lenne ebben a kérdésben teljesen tisztán látni” – gondolta Jack. Azt nyilván nem ismerte be maga előtt, hogy Nicole nélkül nincs értelme, hogy ma egész este az előadás miatt gürcöljön. Az irodában folyton csak a telefont bámulta, ezért fogta magát, s hazakocsikázott. Az intézeti telefonját átirányította a mobiltelefonjára, hátha Matt hívni fogja, hogy lefújja a dolgot. Közben eszébe jutottak a munkatársak. Felhívta Gerryt, s megmondta neki, hogy sürgősen el kellett mennie egy fontos ügyben, ne várják. Gerry csak hümmögött aggódva.

Otthon bekapcsolta a repülő ventilátort, de megnövelte a követési távolságát, mert tegnap egész éjszaka a feje felett fújta a levegőt, s teljesen kiszáradt tőle a szája. Jack szerette a szelet, felfrissítette a gondolatait, ezért is vett egy kabriót. Persze itt a márkának is döntő szerepe volt. Bekapcsolta a számítógépet, s elkezdte az előadásra való készülést. Úgy döntött, hogy nem billentyűzeten keresztül, hanem inkább szóban viszi be a szöveget. Néha jobban szeretett két kézzel hátrakulcsolva, fel-alá járkálva diktálni, mint a billentyűzetet nyüstölni. Úgy kell megszerkeszteni az előadást, hogy egy nem szakmabeli biológus is megértse, de mégis legyen benne mélyebb mondanivaló. Éjfél körül végzett, elolvasta az anyagot, majd lementette egy adathordozóra. Reggel befelé az autóban fogja lejátszani a szöveget, s így begyakorolja a mondanivalót – tette ezzel az érvvel holnapra a maradék tennivalókat. Jack a fontos előadásokra rendszerint túlkészülte magát. Bezzeg Matt, ő mindig az előadásai előtti percekben rakosgatja sorrendbe a régi diáit. Igaz, ezek az előadások jórészt érthetetlenek. Lekapcsolta a ventilátort, elvégezte a fürdőszobai tennivalókat, s nyugovóra tért. Hosszú volt az éjszaka. Hajnal felé álomfilmek kezdtek pörögni. Nicole arca bukkant elő a ködös háttérből egyre élesebben. Gyönyörű zöld szemei szexuális borzongást keltettek az alvó férfi agyában. Egyszer csak a pupillák résszerűvé váltak, s egy kígyónyelv bukkant elő a lány ajkai közül. Erre ébredt riadtan Jack.  

   ♦ Nézzük csak az Álmoskönyvet. Kígyóval álmodni …. ♦