Időpont: Július 9., péntek este; Helyszínek: CalCable Tévé stúdió, San Diego

Szerencsére Jack vezető volt. Ezért, ha ő maga nem dolgozott, a laborban a munka nem állt le, hiszen a beosztottak végezték a feladatukat. Ez legalább megnyugtató volt. Fogta magát, s hazahajtott. Ezúttal nem volt dudálás útközben, óvatosan vezetett. Azon töprengett, mit csináljon hétvégén. Elutazik valahová a környékre, majd reggel eldönti, hogy hová. Útközben megcsörrent a mobiltelefonja. Azt hitte, hogy Nicole, s szaporán kezdett verni a szíve, de egy ismeretlen szám volt. A kaliforniai Kábel TV-től hívták. A riporter kérte a professzort, hogy ugorjon be egy műsorba egy New York-i genetikus helyett, mert az lekéste a repülőt. Közben a másik vonalon is jött egy hívása John Krebstől, s így azonnal rájött, ki ez a genetikus. Egy pillanatot kért a riportertől, s átkapcsolt John vonalára.

- Szia, Jack! Zavarhatlak egy percre? – kérdezte az exfőnök.

- John, ezer éve nem hallottam felőled! Persze, neked akár két percre is ráérek – viccelődött.

- Az a helyzet, hogy San Diegóban elfogadtam egy televíziós vitára való meghívást, de lekéstem a repülőt. Elvállalnád helyettem?

- A másik vonalon éppen ezzel kapcsolatban szeretnének meggyőzni – válaszolta Jack.

- Igen, én javasoltalak nekik. Azt hittem, hogy hamarabb elérlek, mint ők, de téves hívást jelzett a készülékem. Megváltozott a számod? – kérdezte.

- Igen, tavaly lecseréltem a régit.

- Elvállalnád?

- Mi a téma?

- Egy rövid előadást kellene tartani a genetikai diagnosztikáról és a génterápiáról, aztán ezzel kapcsolatban vita lenne a stúdióban.

- Rendben, elvállalom, bár elég kevés idő maradt a felkészülésre.

- Köszönöm, Jack. Nem is zavarlak. Feltétlenül ugorj be, ha New Yorkban jársz. 

Jack megígérte, hogy beugrik, s visszakapcsolt a riporterhez.

- Éppen John Krebs hívott, s igent mondtam neki.

- Rendben, köszönöm. Hatkor várom a stúdióban. A sorozat címe Esélyegyenlőség. Ehhez a témakörhöz kellene kapcsolódnia a maximum tizenöt perces előadásnak, melynek témája a modern genetikai módszerek használata a gyógyításban. Az előadás szerepe az ezt követő beszélgetés bevezetése.

- Kik lesznek a vitapartnerek?

- Lesz egy tiszteletes, egy egészségvédő, egy homeopata és én – válaszolta a riporter. – Tudja, hogy hová kell jönni?

- Megnézem a neten.

Jack elgondolkodott, hogy mi lehet az az egészségvédő. „Biztosan, valamiféle zöld aktivista” - gondolta. Három óra múlva kezdődik a vita, s még fogalma sem volt, hogyan kapcsolja össze az esélyegyenlőséget a génterápiával. Hazaérvén teleengedte a kádját forró vízzel, s fürdés közben azon töprengett, hogy miről beszéljen tizenöt percen keresztül. Váratlanul bekattant a megoldás. Az egyetemi előadásait a jövő génterápiájának bemutatásával szokta kezdeni. Ebben egy kislány - fogantatással kezdődő - életét mutatja be. „Ki kell szedni belőle a túl szakmai részeket, s össze kell hasonlítani a kislány sorsát egy szegény kislányéval. Mi lenne, ha egypetéjű ikrek lennének, s nem egyforma esélyük lenne az életben?” Igen ám, de erről nincsenek diái. Kipattant a kádból, s gyorsan felöltözött. Felhívta a műsorvezetőt, hogy van-e lehetőség képek bemutatására, s az igenlő választ követően, hozzálátott az előadása megszerkesztéséhez. Úgy belemerült, hogy észre sem vette az idő múlását. Miután észbekapott, gyorsan összekapta magát, s irány a televízió. Útközben megivott két doboz energiaitalt.

Húsz perccel a műsor kezdete előtt ért be a stúdióba, ahogy a riporternek ígérte. Kisminkelték, hogy ne csillogjon az arca a rávetülő fénytől. Egy kerek asztal körül már benn ültek a részvevők. A riporter egyenként bemutatta őket Jacknek. Az előadáshoz fel volt szerelve egy kis pulpitus mikrofonnal együtt. A vendégek felszabadultan beszélgettek egymással, Jacknek az volt az érzése, hogy már korábbról ismerik egymást. Lehetséges, hogy a műsor törzsbeszélgetői. Valaki beszólt, hogy „egy perc múlva kezdünk”. A részvevők elkezdték igazgatni a nyakkendőjüket, lehúzgálták az ingujjakat, kifújták az orrukat, s hörpintettek egy korty vizet. A homeopata kihúzta magát. A riporter megkérdezte Jacktől, mi lesz az előadás címe, s a válasz után megkérte, hogy fáradjon a pulpitushoz.

Riporter: Kedves nézőink! Önök az Esélyegyenlőség című magazint nézik. Engedjék meg, hogy bemutassam a műsor részvevőit.

A kamera a nevek szerint ment sorba, mindenkiről egy egymondatos bevezetőt mondott a műsorvezető. A bemutatottak felálltak, meghajoltak, s üdvözölték a nézőket. Jacket utolsóként mutatta be a műsorvezető, s egyben megkérte, hogy tartsa meg a rövid vitaindító előadását, melynek címe: „Társadalmi egyenlőtlenség a molekuláris orvostudomány korában”.

Riporter: A történet a közeljövőben játszódik - vetítette előre a sztorit a riporter.

A képernyőn befejeződött a visszaszámlálás: 20:00, 19:59, 19:58, …

 ---

Előadás: Genetikai Saga

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Napjainkban zajlik a vita az Egyesült Államok szenátusában az országunk új egészségügyi törvényéről. Több mint húsz évvel ezelőtt Obama elnök megpróbálta nemzetünk szegényeit is beemelni az egészségügyi ellátottak körébe. A szenátus akkor olyan módosításokkal fogadta el a törvényt, amit nyugodtan nevezhetünk az eredeti elképzelés bukásának. A jelenlegi kormány újra elszánta magát annak megvalósítására, hogy ebben az országban mindenkinek joga legyen az egészséges élethez. Ezzel az előadással próbálom felhívni a problémára a figyelmet, s még ha porszemnyivel is, de hatással lenni az elkövetkezendő szenátusi döntésre. A történet a közeljövőben játszódik. Esther és Kate párhuzamos életét mutatom be egy olyan forgatókönyv esetén, ha újra elbukik az egészségügyi törvény, s országunk a gyógyítottak és a magukra hagyottak kettéosztott társadalma marad.

Judy Harlem egyik lepukkant negyedében élt. Nem volt rendszeres jövedelme. Bolti eladóként próbálkozott néhány alkalommal, de mindannyiszor kirúgták, mivel gyakran nem jelent meg a munkahelyén, aminek oka az alkohol volt. A testét árulta, így vészelte át életének fiatalkori megpróbáltatásait. Véletlenül terhes lett. A pech nem járt egyedül, egypetéjű ikrei lettek. Egyértelművé vált számára, hogy két gyereket nem tud felnevelni, még egy is rizikós. Ha meg úgyis egyformák lesznek, akkor minek kettő belőlük – gondolta. Még a gyerekek születése előtt kitöltötte azt a papírt, amelyikben lemond az egyikről. Esther új szüleinek fogalmuk sem volt, hogy örökbefogadott lányuknak van egy Kate nevű ikertestvére. Kövessük nyomon a két párhuzamos sorsot.

Esther szülei jómódban éltek Manhattan elegáns Chelsea negyedében. Sajnos a feleségnek nem lehetett gyermeke, ezért döntött a házaspár az örökbefogadás mellett. A kislányt úgy választották ki, hogy megvizsgálták az összes nevelőszülőre váró kisgyermek genetikai profilját, s az övé volt a legjobb, vagy nevezzük inkább úgy, hogy a legkevésbé rossz. A kislány 72%-ban europid, 28%-ban pedig latino genotípussal rendelkezett. A várható IQ értéket az intelligenciában potenciálisan szerepet játszó ötezer gén variáns statisztikai analíziséből állapították meg. Átlagos szociális körülmények között 120-as IQ értékre számíthatott. De hát Esther nevelőszülei nem átlagos életkörülményeket biztosítanak számára, hiszen mindketten többdiplomás értelmiségiek voltak. Eltekintettek attól a körülménytől, hogy a kislány nem optimális feltételek esetén hajlamos az agresszióra, s egy sor betegségre. Negyvenéves kora után diéta hiányában kilencvenöt százalékos eséllyel elhízik, s kettes típusú cukorbetegség alakul ki majd nála. A figyelmetlenségre hajlamosító gének miatt viszonylag magas a balesetre való esélye. Fiúgyermekeinek fele színtévesztő lesz, nem fogja észlelni a zöld és a piros közötti különbséget. Ez azonban semmiség volt ahhoz képest, hogy a lány a CF gén egyik kópiáját mutáns formában hordozta.  Ha a leendő partnere is hordoz egy ilyen mutáns kópiát, akkor a gyerekeik huszonöt százalékánál kifejlődik a nagyon súlyos cisztás fibrózis betegség. „Addigra az orvostudomány meggyógyítja majd ezt a betegséget” – mondták egymásnak a szülők a döntés előtt. Esthernél hetvenéves korára - kezelés hiányában – hatvan százalékos eséllyel alakul ki Alzheimer-kór. Körülbelül öt százalékos valószínűséggel fog váratlanul meghalni hirtelen szívhalál útján, ezért vigyázni kell a túlzott megterhelésekkel. A koleszterin-szintje is magas lenne, ha nem állnának rendelkezésre kitűnő gyógyszerek, de rendelkezésre állnak. Több egyéb betegségre is az átlagtól magasabb hajlamot állapítottak meg nála, de a helyzet nem volt kritikus, mert más betegségek esetében alacsonyabb volt az átlagostól a rizikója. A szülők döntésében egyértelműen a várható magas IQ értéke volt a fő szempont.

Kate esetében semmilyen genetikai vizsgálatot nem végeztek, de – lévén egypetéjű ikrek – az esélyek ugyanazok voltak, persze, amennyiben azonos körülmények között nevelkednek.

Esther kisgyermekként mindent megkapott, szeretetet, törődést, szellemi muníciót és orvosi ellátást. A szülők sokat meséltek neki, később az anyuka verseket, az apuka pedig természettudományos ismereteket tanított neki. Az egész család zongorázott. Esther a klasszikus irodalom és a zene világában nőtt fel, logikus gondolkodási képességgel és tudományos szemlélettel felvértezve. A kislányt Manhattan legjobbnak számító iskolájába járatták. Iskola utáni tevékenységként matematika-szakkörre és vívásra járt, szombatonként pedig lovagolt a Central Parkban. Tízéves korában megvizsgálták az intelligenciáját, s 136-os IQ értéket mértek. A lány a legjobb volt az egész iskolában matematikából és fizikából. Az egyetlen apró probléma az volt, hogy néha hevesen reagált, ha sérelem érte. De ez szerencsére csak hangos szavakban, nem pedig tettlegességben nyilvánult meg. Az otthon tapasztalt nyugalom segített neki a konfliktusok rendezésében. Díjugratásban helyi versenyeket nyert. Gyermekkorát egyetlen szóban lehet összefoglalni: gondtalan boldogság.

Kate mindeközben szegénységben élt. Gyakran kimaradt az iskolából, amikor az anyja nem tudta elvinni. Ez akkor fordult elő, amikor Judy reggelre még nem heverte ki az éjszakai bódulatot, vagy váratlanul egy korai vendég jelentkezett be nála. Az anyjának nehezére esett az olvasás, nem is kínlódott vele. A kislány szeretett volna egy számítógépet. Az anyja néha odafigyelt a gyermekére, mert depresszív állapotában felerősödött benne az anyai ösztön. Egyik ilyen alkalommal, amikor jól ment az üzlet, vett neki egy régi típusú számítógépet. A kislány nagyon örült a gépnek, állandóan azon lógott. Egyik reggel azonban csak a hűlt helyét találta. Az anyjának éppen nem volt pénze alkoholra, ezért értékesítette azt. A kislány nem volt tisztában, hogy milyen gyorsan veszíti el az éveit azzal, hogy az egészséges szellemi fejlődés és a normális szociális magatartás elsajátítása helyett a fertőben vergődik. Egyszer kitöltettek vele egy intelligencia tesztet, az eredmény 86-os IQ értéket adott. A tanulmányai nem érdekelték, s gyakran vad összetűzésbe került az osztálytársaival, sőt a tanáraival is. Anyja gyakran megütötte. Egyszer annyira, hogy elesett és beverte a fejét a szék sarkába, s nagyon vérzett. Az anyja azt hitte, hogy nem látnák el a kórházban, mivel nem volt egészségügyi biztosítása, s a rendőrségtől is tartott, ezért otthon ápolgatta Kate-et. A kislány egyébként is gyakran volt beteg, de orvos a születése óta nem látta. Egyszer hazaküldték az iskolából, mert tetves volt a feje. Nagyon szégyellte magát. Ekkor kezdte el gyűlölni az anyját. Később, amikor már ő is vendégeket fogadott, megbocsátott neki. Igaz, ezt elmondani már nem tudta az érintettnek, az anyja ugyanis ekkorra már halott volt. Egy kezeletlen agyhártyagyulladás vitte el.   

Esther Huszonnyolc éves volt, amikor egy barátja küldött neki egy fényképet egy nőről, aki a neten pénzért árulta kegyeit. A nő az ő hasonmása volt, annyi különbséggel, mintha legalább tíz évvel öregebb lett volna tőle. Meglátogatta a nőt, de az csak fizetség ellenében volt hajlandó beszélni vele, hiszen a kuncsaftoktól vette el az időt az értelmetlen szócséplés. Kiderült, hogy ugyanazon a napon születtek. Sikerült egy hajszálat elcsennie, amit megvizsgáltatott. A DNS analízis eredményeként bebizonyosodott, hogy az ikertestvéréről van szó. Esther ekkor tudta meg, hogy anyja és apja nem a biológia szülei. Kate közben egy barátra tett szert, s otthagyta a kuncsaftok fogadására bérelt lakását. Esther nem talált rá többé. Pedig egész életében ott lebegett előtte Kate arca, s az a lehetőség, hogy akár ő is ilyen körülmények között élhetne, ha nem fogadják örökbe. Esthernek ugyanebben az évben egy komoly udvarlója akadt egy gazdag vállalatigazgató személyében. Igaz, tizenkét évvel idősebb volt, de szenvedélyesen szerette a lányt. Otthagyta miatta a feleségét és a két gyerekét is. Ezt a helyzetet Esther is nagyon megszenvedte, de ő is szerelmes volt, s mint tudjuk ez az érzés nem ismer akadályokat. Gyermeket terveztek. Megvizsgáltatták magukat. Az eltelt évek során a genetikai diagnosztika óriási fejlődésen ment keresztül, a betegségek szinte mindegyikét prognosztizálni tudták. Esther petefészkéből több petesejtet izoláltak, majd ezeket mesterségesen megtermékenyítették a férje hímivarsejtjeivel. Hat megtermékenyített petesejt fejlődött nyolcsejtes embrióvá. Mindegyikből egyetlen sejtet izoláltak, s genetikai vizsgálatnak vetették alá őket. A legjobb genetikai profillal rendelkező sejtcsomót tartották meg. A legújabb technikák lehetővé tették, hogy az embrió sejtjeit szaporítsák anélkül, hogy azok elveszítenék a totipotens (minden sejttípust képezni képes) állapotukat, s így tulajdonképpen bármelyik sejt betölthette a zigóta szerepét. Esther és férje úgy döntöttek, hogy a legfontosabb rendellenességek génjeit kicseréltetik egészségesekre, például a lánytól származó cisztás fibrózis és agresszivitás géneket, s a férjétől jövő Parkinson-kórra és atheroszklerózisra hajlamosító génvariánsokat. Továbbá, néhány génkozmetikai változtatásról is megállapodtak. Kék szemet, atletikus termetet és az egyébként is magas intelligenciánál még magasabbat terveztettek meg Christopher fiuknak a Genetic Designer nevű biotech céggel.

Kate ugyanabban az évben esett teherbe. Pontosabban az előző években volt már két abortusza, amit egy helyi állástalan orvos végzett el bagóért, nem igazán steril körülmények között. A második beavatkozást követően Kate két évig küszködött alhasi fertőzéssel emiatt. Most nem vetette el a gyereket, mert az hitte, komoly partnerre lelt. Félreismerte a férfit, mert a szülés előtti héten egyszerűen eltűnt a Kate által megtakarított pénzzel együtt. Johnny megörökölte a kedvezőtlen géneket a megnyomorító szociális miliővel együtt. Kate a kisfiút hibáztatta a sanyarú sorsáért, Johnny pedig – amikor már képes volt a felelősséghárításra – az anyját az ő sorsáért. Johnny tizennyolc éves korában olyan erővel ütött vissza, hogy az anyja belehalt a szerencsétlen esésbe. A fiú élete hátralévő részét a börtönben töltötte.

Esther gyermeke azon kevesek közé tartozott, akik nem csupán jó géneket hoztak a szüleiktől, hanem azokat fel is javították génterápiával. Ezt az információt természetesen az osztálytársak nem tudták. A lányok rajongtak érte, a fiúk pedig irigyelték a sikereiért. A sorsok gyakran összeérnek. Ügyvédként, ő képviselte ugyanis Jonnyt a tízévente beadott szabadulási kérelme ügyében, minden esetben sikertelenül. A feladatot humanitárius alapon vállalta el, mert ügyfele nem tudott fizetni. Fogalma sem volt, hogy a rácsok túlsó oldalán génjei másolatának egy szerencsétlen sorsú hordozója él. Christopher édesanyja százkilenc évet élt. Fia biztosítása a legjobb - génterápia alapú - kezelésekre jogosította fel. A személyre-szabott kezeléseknek köszönhetően, elkerült minden betegséget, amire a génjei hajlamosították. Túlélt minden fertőzést, hála a modern preventív technikáknak és terápiáknak. Talán csak azért halt meg, mert úgy döntött, hogy már elég volt. Egy bő évszázadnyi elégedett élet. Ugyanaznap halt meg mint ikertestvére Kate, csak hatvan évvel később.

---

Jack: Hát ennyi lett volna a történet. Köszönöm a figyelmet.

Riporter: Köszönöm O’Neil professzor ezt a szomorú, s egyben elgondolkodtató történetet. Mi ebből vajon a tanulság? – fordult a vita résztvevői felé a riporter.

Tiszteletes: A genetikus úr maga ismertette, hogy hová vezet a génterápia, egyenlőtlenségeket alakít ki az emberek között. A gazdagokat gyógyítja, a szegényeket viszont cserbenhagyja.

Jack: Sajnálom, hogy azt kell mondjam, de a tisztelendő úr egyáltalán nem értette meg a történet lényegét. A tudomány a kezünkbe adja a gyógyítás kulcsát, a politika felelős azért, hogy mindenki kapjon hozzá ajtót.

Homeopata: A tudomány rossz szobákra nyíló ajtókat árul, hogy a hasonlatnál maradjunk.

Egészségvédő: És nem természetes anyagból készülőt. Ráadásul - szintén a hasonlatnál maradva – ez az ajtó könnyen bedőlhet, s maga alá temetheti a bennlakót. Magyarul, a génterápia egy rendkívül veszélyes beavatkozás.

Tiszteletes: A Teremtő sem nézi jó szemmel az ilyenfajta ajtókat – replikázott a pap, aki úgy érezte, hogy a professzor nem adott megfelelő tiszteletet neki a válasza során.

Jack az újságíróra nézett, várva, hogy ő is beszáll-e a tudomány elleni nagykoalícióba. Elvileg a riporter feladata a vita pártatlan irányítása.

Riporter: Én úgy vélem, hogy egy személyről való genetikai profil elkészítése sérti az illető ember személyiségi jogait. Nem is jó úgy élnünk, hogy tudjuk, mi várható az életünk során. Ez olyan, mintha tudnánk a halálunk pontos napját. Nem beszélve a génterápiáról. Annak is arról az ágáról, ami az emberi genom megváltoztatását tűzte ki céljául. Nem tartom természetesnek, ha mi döntjük el, hogy a gyerekünk milyen tulajdonságokkal rendelkezzen. Ráadásul - visszatérve a genetikai tesztekre - egy ilyen információ a biztosítási cégek kezében, szó szerint életveszélyes lehet, hiszen a genetikai profil alapján visszautasíthatnak genetikailag rizikós embereket.

A riporter nem végezte jól a dolgát, de kétségtelen, szakmailag ő értette leginkább a problémát. Jack nehéz feladat elé nézett, de az ellenséges környezet nem bénította meg, ellenkezőleg, inkább stimulálta. Volt már ilyen helyzetben. Úgy érezte, hogy szembe kell szállnia az irracionalizmussal, ezért kemény és kíméletlen vitára szánta el magát. 

Jack: Sok szempont hangzott el. Azt javaslom, hogy vitassuk meg ezeket egyenként. Kezdjük az életbiztosítással. Ez egy egyszerű szabályozási probléma. Nem szabad a biztosítótársaságoknak megadni a jogot, hogy ilyen információkat birtokoljanak. Ennyit erről a témáról. Nézzük a rossz szobákra nyíló ajtót. Ha jól veszem ki Mr. MacBain, akkor önnek magával az orvostudománnyal van problémája, nem csupán a genetikával.

Homeopata: Való igaz, problémáim vannak a hagyományos gyógyítással szemben, s ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. A homeopátiás klinikámon dolgozó orvos kollégák is ugyanezen az állásponton vannak. Ők már csak tudják, ugye, dr. O’Neil? Ön nem gyógyítással foglalkozó orvos, ugye? – kérdezte leereszkedő gúnnyal a homeopata, arra célozván, hogy emiatt nem is kompetens a kérdésben.

Jack tisztában volt azzal, hogy sok orvos és gyógyszerész adja a nevét az efféle kuruzsláshoz. A homeopátiás szerek éves forgalma elképesztő méreteket ölt, s nincs, aki szembeszálljon ezekkel. Nem reagált a személyét érintő kérdésre, hanem így folytatta. 

Jack: Szóval, mi pontosan a baj az orvostudománnyal, Mr. MacBain? Kíváncsian hallgatom a részleteket, uram. Jack tudatosan állított csapdát azzal, hogy nyílt állásfoglalásra késztette a homeopatát.

Homeopata: A hagyományos gyógyítás nem hatékony, és csupán a betegségek szűk körét képes meggyógyítani. Ráadásul sokszor beteggé teszi az egyébként egészséges embereket. Gondolok itt például a védőoltásokra, a tévesen diagnosztizált betegségekre, vagy a nem megfelelő terápiára. A fő probléma azonban a nyugati típusú gyógyítással az, hogy nem holisztikus szemléletű, azaz nem egészként kezeli az embert, hanem a részeire fókuszál. És nem utolsósorban, a hagyományos gyógyítás személytelen, nem törődik a beteggel.

Jack: Kezdjük a végén. Véleményem szerint a személytelenség orvostól függ. Ismerek nagyon kedves, odafigyelő orvosokat, akik emberként tekintenek egy páciensre. Másrészt pedig, a nagy pénzeket bezsebelő úgynevezett alternatív gyógyászat „doktorainak” a mosolyát én nem nevezném emberségesnek, hanem inkább a kapzsiság mosolynak álcázott formájának – mondta kissé indulatosan Jack, mert eszébe jutott a kikötői ember tragédiája.

Homeopata: Kedves O’Neil professzor, kérem, ne indulatoskodjon. Önön kívül itt mindenki nyugodt – próbálta meg még jobban kihozni Jacket a béketűrésből a műmosolyú ember.

Jack ismét figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, s folytatta a mondanivalóját.

Jack: A hatékonysággal kapcsolatban. Az orvostudomány – hasonlóan a többi tudományhoz – a semmit tudástól halad a mindent tudás felé. Hogy eléri-e majd ezt a végállapotot az nem tudható, de a lényeg az irány. Tehát, problémaként beállítani azt, hogy az ismereteink hiányosak, nem tisztességes, hiszen ez a normális.

Egészségvédő: Jobb lenne, ha természetes alapú gyógyszerekkel gyógyítanánk. A természet patikáját kellene használnunk. A gyógyszergyárak gátolják a gyógynövények használatát, mert ellentétes a profitéhes érdekeikkel.

Jack: A gyógyításba azok a szerek kerülnek be, amelyek hatásossága bizonyított. Teljesen mindegy, hogy azt egy növényből állítják elő, vagy szintetikusan. Az emberi szervezet számára mindkettő idegen. A gyógyszergyárakat illető összeesküvés-elmélet egyrészt ott hibádzik, hogy, ha valami valóban hatásos, akkor arra rácsapnak ezek a cégek, s gyógyszert állítanak elő belőlük. Másrészt, ha szétnézünk a patikákban, én nem azt vettem észre, hogy ne lennének telezsúfolva mindenféle gyógyszernek nem minősülő készítményekkel, beleértve a gyógynövény alapúakat, és a homeopátiás szereket is.

Egészségvédő: A népi bölcsesség többet ér.

Jack: Ki kell, hogy ábrándítsam, uram. Sajnos, több olyan növényt is megvizsgáltak, amelynek a népi bölcsesség sokféle gyógyító hatást tulajdonított. Kiderült, hogy a fokhagymának semmiféle szív- és érrendszer védő hatása nincs, sőt, a vastagbélrák ellen is hatástalan. Nem bizonyult igaznak az sem, hogy a páfrányfenyő – tudományos nevén Ginkgo biloba – levele ezernyi jótékony hatással rendelkezik. Lehetne folytatni a sort a végtelenségig.

Homeopata: Persze, mert tudományos vizsgálatokkal próbálkoztak.

Jack: Mi ön szerint a tudományos vizsgálat? – vágott vissza e kérdéssel a tudomány képviselője.

Homeopata: Egy tévút – mondta nevetve.

Riporter: Azért ne essünk túlzásokba. El kell ismerni a tudomány eredményeit, még ha egyedül nem is képes a betegségek gyógyítására.

Jack: A tudományos megközelítés az egyetlen ésszerű módszer. Egyszerűen arról van szó, hogy nem hasra ütéssel mondjuk meg, hogy, hogyan működik a természet, hanem kísérletekkel és megfigyelésekkel megvizsgáljuk azt. Ha egy homeopátiás szerről kiderülne, hogy hatásos, onnantól kezdve a tradicionális orvostudomány által alkalmazott gyógyszerek között lenne a helye. Persze, ez soha nem fog előfordulni, mert a homeopátia ostobaság.

Homeopata: Nana, lassan a testtel.

A műsorvezető agyába hirtelen bevillant az a tény, hogy műsorának fő támogatója Mr. MacBain intézete, ezért egyáltalán nem volt jó ötlet az előbb lehurrogni őt. Ha nincs műsor, akkor nincs állása sem. Ilyen hibát még egyszer nem követhet el. Az előadó meghívásakor alaposan tájékozódott. Olyan információkat kapott, hogy John Krebs professzor nem egy konfrontatív alkat, sőt kifejezetten joviális. Ezért esett rá a választás. De hát a sors közbeszólt.

Riporter: Arra kérem az urakat, hogy tartsunk kellő tiszteletet a másik iránt. O’Neil professzor, elmondaná nekünk röviden és érthetően a tudományos módszer lényegét?

Jack: Elmondom, hogyan teszteljük a gyógyszereket a tudományos módszer alapján. Mivel nem tudhatjuk előre, hogy egy adott szer valóban hatni fog-e, ezért meg kell vizsgálni azt. A tesztelés két kérdésre keresi a választ. A fő kérdés annak megállapítása, hogy az adott szer a kezelt egyéneknél nagyobb arányban eredményez-e gyógyulást, mint a nem-kezeltek spontán gyógyulása. A vizsgálat másik célja az esetleges mellékhatások kiderítése. A kísérleteket először állatmodelleken végzik. Az eredmények értékeléséhez matematikai statisztikát használnak, melyhez – a megbízhatóság végett - nagyszámú kísérleti egyed szükséges. Ezt követi a szer emberen való tesztelése.

Egészségvédő: Vajon miért engedélyezik az embereken való kísérleteket? Azonnal le kellene állítani mindenféle kísérletezést. És nem csak az embereken, hanem az állatokon végzetteket is.

Jack: Itt valóban feláldoznak egy általános emberjogi alapelvet azért, hogy a hatásosnak bizonyuló gyógyszerrel rengeteg beteg embert lehessen majd gyógyítani. Ne felejtsük el azért azt sem, hogy a kísérleti alanyok önkéntesek.

Egészségvédő: Szegények, és pénzért vállalják.

Jack: Kísérletek és tesztelés nélkül soha nem lennének gyógyszereink.

Egészségvédő: Ez lenne a kívánatos.

Jack: Hadd folytassam. A klinikai vizsgálatoknak két speciális aspektusa van az állatkísérletekhez képest. Az egyik az, hogy a beteg gyógyulását pozitívan elősegítheti az a tudat, hogy gyógyszeres kezelést kap. Ez a placebo hatás. Ezt elkerülendő, a kontroll személyek is kezelésben részesülnek, de ők hatóanyagot nem tartalmazó készítményt kapnak. A másik fontos tényező pedig az, hogy a kísérletet végzők is szubjektívek lehetnek, hiszen a várakozásaik befolyásolhatják a kapott eredmények értékelését. A fenti tényezők kiküszöbölése végett, a kísérletek során úgynevezett kettős vak próbát végzünk, ami annyit jelent, hogy sem a páciensek, sem a kísérletet végző személyek nem tudják, ki kapta a hatóanyagot és ki a placebót. Természetesen ez az információ a jegyzőkönyvben megtalálható. Még annyit tennék hozzá, hogy ez a protokoll a tradicionális gyógyszerek esetében indokolt is. A génterápiás szerek viszont egy egyszerűsített vizsgálatot igényelnek. Ezek a gyógyszerek személyre-szabottak. Elég, ha magát a protokollt vizsgálják meg, a személyre-szabott gyógyszereket viszont egyenként már nem kellene tesztelni. Egy hagyományos gyógyszer kifejlesztése több százmillió dollárba kerül. Ki fektetne be ennyi pénzt egyetlen ember gyógyításába. Tehát, ha nem változtatjuk meg az engedélyezési protokollt, akkor az egész technika hamvába dől mielőtt alkalmazásra kerülne.

Homeopata: Nem siratnám el, az biztos.

Jacket idegesítette a pökhendi homeopata, ezért nyilvános alázásra készült.

Jack: Mr. MacBain, elmondaná nekünk, hogy mik a homeopátia alapelvei?

Homeopata: Örömmel. A homeopátiát Samuel Hahnemann német orvos alapította kétszázhetven évvel ezelőtt. Munkásságát az Organon című könyvében tette közzé. Ez a mű a mi bibliánk.

Jack: Arisztotelésznek volt ilyen című műve, ugye? – kérdezte a genetika professzor, enyhe gúnnyal hangsúlyozva a kérdést.

Homeopata: Úgy tudom, igen – válaszolta a kérdezett, nem véve tudomást a megjegyzés plagizálásra utaló részéről.

Homeopata: A homeopátia három fő princípiumon alapul. Az egyik a hasonlóság elve. Ez annyit jelent, hogy, ha egy anyag egy egészséges emberben valamilyen tünetet okoz, akkor ugyanaz a szer egy beteg emberre gyógyító hatású.

Jack: Hogyan fedezték fel ezt a zseniális alapelvet? – kérdezte nem kevés iróniával a professzor.

Homeopata: Hahnemann megfigyelte, hogy a malária ellen használt - kinint tartalmazó - kínafa kérgének a fogyasztása a maláriához hasonló tüneteket okozott, például láz, szívdobogás, gyomorfájdalom, satöbbi. A hasonlóság elvét érthetjük szimbolikusan is, hiszen az Univerzumban az anyagi matériák és a szimbolikák között az átmenet folytonos.

Jack: Hogy érti ez utóbbit? – kérdezte Jack megpróbálván visszafogni a nevetését e butaságok hallatán.

Homeopata: Például, ha egy kemény sziklából készítünk egy őrleményt, s ebből egy oldatot, akkor az terápiás hatásként lelki keménységet okoz. Kitűnően használható egy ilyen készítmény például a depresszió ellen is.

Jack: Ez annyira butaság, hogy nem kommentálom, ha nem haragszik.

Riporter: Dr O’Neil, ismételtem kérem, hogy észérvekkel éljen, s ne sértegesse a vita többi résztvevőjét.

Jack: Elnézést kérek, ha sértegetésnek tűnt a megjegyzésem. Én egy gondolatot minősítettem, nem a gondolat képviselőjét. Az észérveket pedig másokon is kérje számon, legyen szíves.

Riporter: Folytassa Mr. MacBain, kérem.

Homeopata: A homeopátia második alapelve azt mondja ki, hogy egy homeopátiás szer minél hígabb, annál hatásosabb. A homeopátiás hatást valójában nem is maga az anyag váltja ki, hanem az oldószer - többnyire a víz - memóriája. Ezért a feltételezett hatóanyagot annyi szorosára kell hígítani, amely már biztosan nem tartalmaz egyetlen ősszubsztancia molekulát sem.

Jack: Megpróbálom érzékeltetni a tévénézők számára ezt a megdöbbentő alapelvet. A hígítás mértékét a következőképpen lehet elképzelni. A San Diegó-i kikötőben öntsünk a Csendes-óceánba egy kávéskanálnyi málnaszörpöt, majd egy év után Japán partjainál vegyünk ki a vízből szintén egy kávéskanálnyi mintát. Nos, ez lesz a homeopátiás szer. Sőt, valójában ebben az esetben maga a Csendes-óceán egy óriási adag homeopátiás orvossággá válik. A málnaszörp ugyan már régen lebomlott, de az óceán őrzi a málnaszörp emlékét. De ez csak egy kis potenciájú szer. Ha erősebbet akarnánk, akkor az egész Világegyetemet kellene feloldanunk egy gigantikus lombik vizében olyan mértékben, hogy a keletkezett homeopátiás szer egetlen molekula kiindulási anyagot sem tartalmazzon.Olyan apróságokon persze nem érdemes kukacoskodni, ha a víz valóban memóriával rendelkezik, akkor vajon miért javul ez a memória, ha ilyen extrém hígítást alkalmazunk.

Homeopata: Ön gúnyolódik, dr. O’Neil.

Jack: A világért se gondolja, Mr. MacBain. Tudja, az a fő problémám, hogy önök visszaélnek az emberi nyomorúsággal. A napokban találkoztam egy apukával, aki elvesztette a gyermekét. Az önök szereire költötte a vagyonát. Azóta se fia, se otthona – mondta rendkívül indulatosan Jack. A riporter megpróbálván féken tartani az indulatokat, kérdést intézett a Mr. MacBainhez.

Riporter: Tulajdonképpen a víz hogyan emlékszik?

Homeopata: A víz memóriáját nem egy fizikai szubsztanciának kell elképzelni, inkább egyfajta információ.

Riporter: Hogy érti azt, hogy információ?

Homeopata: Az anyag emlékezete.

Jack látta a riporter tekintetén, hogy valami pislákolni kezd az elméjében arról, hogy nem biztos, hogy a jó oldalon állt eddig. Hagyta, hogy ő kérdezze a homeopatát.

Riporter: Ön az emlékezet szót használta. Az emberi emlékezet esetében tudjuk, azt, hogy nagyjából hol és hogyan raktározódik, ugye professzor úr? Jack bólintott, s kíváncsian figyelte a fejleményeket.

Riporter: Hol és hogyan raktározódik a víz memóriája?

Homeopata: Ezt nem tudjuk pontosan, csak a jelenséget észleltük.

Riporter: Mi volt a jelenség?

Homeopata: Az, hogy a szerek hatásosak.

Riporter: Hm …  - csóválta a fejét a riporter.

Viaskodott benne az autonóm gondolkodó és az állását féltő családapa. Az utóbbi győzött, ezért úgy döntött, hogy nem élezi tovább a helyzetet.

A homeopátia harmadik alapelvéről, az úgynevezett potenciálásról már nem esett szó. Ez egyébként mindössze annyit jelent, hogy össze kell rázni a komponenseket, ami nyilván egy rendkívül fontos dolog, hiszen princípiumról van szó.

Riporter: Tisztelendő úr! Ön azt állítja, hogy a génterápia minden bizonnyal a Teremtő haragját váltja ki. Miért gondolja ezt így?

Tiszteletes: Az Isten teremtette az embert olyanná, mint ő maga. Ha mi ezt meg akarjuk változtatni, akkor ellene szegülünk az akaratának.

Jack: Mi emberek nem tudjuk, mit gondolt erről a Teremtő, hiszen nem nyilatkozott semmit ezzel kapcsolatban. Én személyesen azt sem hiszem, hogy maga a Teremtő létezik, de ebből a szempontból ez lényegtelen – zárta rövidre ezt a szálat Jack.

Tiszteletes: Fiam, túl bölcsnek gondolod magad. Tudod, mit mondott az Úr ezzel kapcsolatban?

Jack a tekintetével és a mozdulataival jelezte, hogy nem tudja.

Tiszteletes: „Jaj azoknak, akik bölcsnek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak (Ézsiás, 5, 21)” Még azt is mondta, hogy: „Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörőek, hanem alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint (Róma 12, 16)” – idézte a Bibliát az égi hatalom földi helytartója.

Jack: Én is kiegészíthetem vallásalapítóktól származó idézetekkel, ha megengedi. Szent Ágoston: „A kísértésnek van még egy formája, amely még több veszélyt rejteget. Ez pedig a kíváncsiság kórja. Ez hajt minket, hogy felfedezzük a természet titkait, amelyek semmit sem szereznek nekünk, és amelyeket nem szabadna megismerni kívánnunk.” Vagy Luther Márton: „Aki keresztény akar lenni, értelmének ki kell tépnie a szemét”. Jack kívülről ismerte ezeket az idézeteket, mert a választható kurzusát ezekkel szokta bevezetni.

Jack: Ön egyetért ezekkel a kijelentésekkel?

Tiszteletes: Igen, a vallás a hiten alapul, nem pedig az értelmen. Így az egyszerű emberek is meg tudják találni az utat Istenhez.

Jack nem tett megjegyzést erre a kijelentésre. A riporter úgy érezte, hogy tovább kell pörgetnie a beszélgetést.

Riporter: A génterápia nem természetes, sérti a születendő gyermek jogait és ráadásul veszélyes is. A genetikai tesztek eredményeit pedig nem szeretnénk tudni. Mit szól ezekhez az érvekhez O’Neil professzor?

Jack: Azzal, hogy nem természetes nem tudok mit kezdeni. Mi az, hogy természetes?

Egészségvédő: Például a genetikailag módosított élelmiszerek nem természetesek.

Jack: Hogy jön ez ide?

Egészségvédő: Ugyanúgy géneket tartalmaznak, mint amit a génterápiához alkalmaznak.

Jack: Azt mondja, hogy az a baj, hogy gének kerülnek a szervezetbe? – kérdezte hitetlenkedve a professzor.  

Egészségvédő: Igen, miért nem ez a probléma? – nézett körül bizonytalanul az ember. A riporternek is leesett az álla e megdöbbentő tájékozatlanság kapcsán, s megpróbálta egy magasabb szinten képviselni az e technikákkal szembeni szkepticizmust.

Riporter: Az embernek és a növényeknek is vannak génjeik. Hány génünk is van O’Neil professzor?

Jack: Huszonkétezer. Pontosabban, ennyi a fehérjéket kódoló gének száma. De engedje meg, hogy kommentáljam az előző megjegyzést. Uram! – fordult oda az egészségvédőhöz – A napnál is világosabb, hogy önnek halvány fogalma sincs sem a genetikáról, sem a tudományról. Miből gondolja, hogy a véleménye értékes lehet a társadalom számára? A megszólított arca tűzpirossá vált, s valami durvaságot akart válaszolni, de a riporter gyorsabb volt. Visszaterelte a szót a szakmai kérdésekre.

Riporter: Az lehet a gond, hogy ezek a gének kölcsönhatásban állnak egymással, s ha egy idegen gént viszünk be egy szervezetbe – legyen az paradicsom vagy ember – akkor megbomlik az egyensúly közöttük.

Jack: Érdekes megközelítés, s logikusan is hangzik. Nem hinném azonban, hogy ez túl nagy probléma lenne. Amikor növény fajtákat vagy - fajokat keresztezünk egymással, akkor is új génkombinációkat alkotunk. Ha beviszünk egy új gént egy tápnövénybe, az lehet allergén vagy esetleg toxikus hatású. Ezt természetesen meg kell vizsgálni. De maga a technika önmagában nem veszélyes. Sokkal nagyobb a kockázata egy új gyógyszernek, vagy ha egyszerűen csak a volán mögé ülünk, vagy átsétálunk a zebrán. Az ember esetében pedig azt tudom mondani, hogy amikor gyógyszeres kezelést alkalmazunk, - legyen az akármiféle, beleértve a génterápiát is – abból az alaphelyzetből indulunk ki, hogy a páciens beteg, tehát már baj van. Való igaz, nem szabad további kockázatoknak kitenni egy beteget, de ha minden próbálkozást kétségbe vonunk, akkor sohasem fogunk egyetlen lépést sem tenni előre.

Riporter: Úgy látom a szenvedélyességéből, Dr. O’Neil, hogy nagyon a szívén viseli a szakmája sorsát.  

Jack: Tudja, hogy hány évtizedet vesztegettünk el értelmetlen vitákra, ahelyett hogy hagytak volna bennünket dolgozni?

Riporter: A vita a demokrácia alapja.

Jack: Ez így túl általánosan hangzik. Nem hinném, hogy tudományos problémákat hozzá nem értőkkel kellene megvitatni. Hová vezethet egy olyan vita, ahol a vitapartnerek azt sem tudják, hogy miről van szó? Azoknak, akik a géneket mérgezőknek, vagy természetellenesek tartják, vagy úgy vélik, hogy ezoterikus erők irányítják a természetet, nincs helyük egy olyan vitán, ami a tudomány irányának meghatározása folyik. Gondoljon bele, hogy mi lenne, ha egy felhőkarcoló építésének technikáját egy sámánnal és egy asztrológussal kellene megvitatni. Az asztalnál ülők kényelmetlenül feszengtek. Nem erre számítottak. Legutóbb egy belgyógyász szakorvos volt a vitapartnerük, s szinte mindenben egyetértettek. Itt meg ez az ember felrakta a csizmát az asztalra. Műsorvezető is érezte a feszültséget a levegőben.

Riporter: Rendben, értem az álláspontját, de mint látja, kisebbségben van ezzel. Nem válaszoltuk meg viszont ….

Jack: Az igazság nem demokratikus alapokon működik, egyszerűen van. Például Kopernikusz - szemben az összes kortársával - egyedül képviselte azt az álláspontot, hogy a Föld nem a Világegyetem középpontja, mégis igaza volt – szakította félbe a riportert indulatosan a professzor. 

Riporter: Értjük dr. O’Neil – reagált zavartan a műsorvezető. - Folytatom, amit az imént elkezdtem. Szóval, … nem válaszoltuk meg azt a kérdést, hogy beavatkozhatunk-e a genetikai állományunkba.

Jack: Itt két különböző dologról van szó. A vita az úgynevezett szomatikus génterápiáról szól. Ennél a megközelítésnél csak beteg szervek sejtjeibe viszünk be terápiás géneket. A csíravonal génbevitel egy teljesen más téma. Ennek eredményeként az ember összes sejtje tartalmazza az idegen géneket. Ez lenne a genetikailag módosított ember. Ez utóbbinak még az említése is tabunak számít, de abszolút biztos vagyok abban, hogy a jövőben meg fog változni az ehhez a témához való hozzáállás. Nincs ebben semmi ördögtől való. Amikor kiválasztjuk a partnerünket, akkor is beavatkozunk a leendő gyermekünk genetikájába. Vagy ha csak a saját életünket nézzük, azzal hogy sportolunk, vagy tanulunk, megváltoztatjuk a gének hatását. Miért alapvető különbség az, hogy, ha genetikailag tesszük magunkat atletikusabbá vagy okosabbá? 

Az asztaltársaság egy emberként hördült fel.

Riporter: Utolsó kérdésként arra válaszoljon, kérem, hogy a genetikai tesztek nem egyfajta fátumként fogják beárnyékolni az életünket? Hiszen ezekben meg van írva a sorsunk.

Jack: Ez nem teljesen így van. A sorsunk attól is függ, hogy milyen életmódot élünk. Ha bizonyos betegségekre nézve hajlamokkal rendelkezünk, akkor aszerint kell élnünk, hogy ne alakuljon ki ez a betegség. Ha pedig a génjeink valamilyen súlyos kórra hajlamosítanak, azt jobb megtudni minél előbb, mert így elkezdhetjük a megelőzést vagy - szükség esetén - a gyógyítást, akár génterápiával is.

Riporter: A műsoridőnk lejárt. Köszönöm mindenkinek a részvételt. Egy kicsit néha élesen fogalmaztunk, de remélem senkiben nem maradt tüske.

A mikrofonok elhalkulása után Jack a többiek felé fordult.

Jack: Uraim! Mindenkitől elnézést kérek, ha úgy tűnt, hogy sértőek a kijelentéseim. Kérem, higgyék el, hogy én bizonyos nézetek és nem személyek ellen küzdök. Tisztában vagyok azzal, hogy ilyen fontos kérdésekben nehéz elválasztani a gondolatokat az azokat vallóktól, de nekem önökkel személy szerint valóban nincs semmilyen ellenérzésem.

A vitapartnereket szemmel láthatóan nem hatotta meg a bocsánatkérés, ők nem voltak képesek a két dolgot elválasztani egymástól. A tisztelendő kivétel volt, ő megbocsátott az ellene vétkezőnek. „Ezzel az emberrel soha többé nem vitázunk” – jelentették ki a többiek később a műsorvezetőnek, aki nem győzött magyarázkodni a tévedése miatt. A műsor egyébként még két éven keresztül folytatódott, de már nem ezzel a műsorvezetővel. A szponzor ugyanis nehezményezte a vitapartner kiválasztásának szakszerűségét.

Jack nagyon rossz érzéssel hajtott hazafelé. Nem szerette a konfliktust, s úgy érezte, mintha egy idegen, arrogáns ember költözött volna a bőrébe a vita alatt. Néhány napja már nem volt szüksége a bogyókra, de ma úgy határozott, hogy jól kialussza magát, ezért bevett egy szemet.

A hatóanyag neve klonazepam. Ezek a molekulák az idegsejtek felszínén elhelyezkedő úgynevezett klorid ioncsatornák kinyílását segítik. Ezeket a csatornákat normálisan a GABA nevű ingerületátvivő anyag aktivizálja azáltal, hogy hozzájuk kapcsolódik. Ha egyidejűleg a klonazepam is kötődik e csatorna egy másik pontjához, akkor ez fokozza a GABA hatását, ami a klorid ionok sejtbe való intenzívebb áramlását okozza. Az ennek eredményeként létrejövő hiperpolarizáció lecsökkenti annak esélyét, hogy egy idegsejt akciós potenciált generáljon, ezért azok az idegsejtek, amik az emberben izgalmakat okoznak, gátlódni fognak.

Ilyen egyszerű az egész – gondolta Jack. – Bár egy ilyen magyarázatot nem sok laikus fogna fel elsőre – ismerte el őszintén. A lényeg az, hogy hamar le kell szoknia róla, mert egyes klinikai vizsgálatok szerint növeli a demenciák kialakulásának esélyét. Egy fél órán belül álomba zuhant.

Jack telefoncsörgésre ébredt. Nagy nehezen kinyitotta a szemét, ránézett az órára: éjjel fél tizenkettő, aztán a telefon kijelzőjére. Nicole kimerevített mosolya villogott. Jack megérintette az ujjával az arcot, s a mosolygós kép helyén egy sírós női arc jelent meg.

- Mi baj van Nicole? – kérdezte kábán a férfi.

- Nincs semmi baj. Csak azt akarom kérdezni, hogy ráérsz-e holnap – szipogott a lány.

- Persze, segíthetek valamiben?

- Felvidulni – próbált mosolyogni a lány

- Ezer örömmel. Elmenjünk valahová? – kérdezte a férfi

- Igen, szeretnék.

- Hm…lássuk csak .. – próbált időt nyerni a férfi a klonazepám molekulákkal való harc megnyeréséhez. - Oceanside?

- Rendben. Eljössz értem?

- Persze – felelte Jack. – De ….

- James elköltözött ma egy szállodába – szakította félbe az egy lehetséges konfliktushelyzetre utaló „de” töredék szavacska folytatását.

- Értem. Reggel nyolc?

- Oké, várlak – mosolygott most már sokkal tisztábban a lány.

- Ja, és láttalak a tévében. Nagyon megnyerő voltál.

- Otthon vagy? Olyan erős a háttérzaj.

- Vezetek, nemsokára hazaérek.

- Csak óvatosan!

Ez a váratlan fejlemény elűzte a nyugtató molekulákat a helyükről, ezért Jack felélénkült. Felkelt az ágyból, s elkészítette a másnapi reggelit két személyre. Összegyűjtötte a szörf-felszerelését, s tett-vett egy darabig. „Aludni kell, hiszen a tegnapi éjszaka is kimaradt” – összpontosított a következő feladatra. Visszafeküdt az ágyba, s kiadta a parancsot a vezérlőegységnek: - Sound of silence. Simon és Garfunkel zenéjének hatására a klonazepám molekulák szép lassan visszatértek a receptoraikra, s Jack szépen újra elaludt.

   ♦ A világot a sötétség uralja, a fény csupán beleveszni képes abba ♦&