Időpont: Június 15., kedd; Helyszín: Salk Intézet, La Jolla

A büfé kőpadlózatába gyökerezett láb közvetlenül Jack felsőtestében folytatódott. A legrosszabb forgatókönyv közeledik éppen a megvalósulás felé egy atletikus termetű, kifejezetten jóképű fiatal férfi személyében, aki Nicole kezét fogja szorosan. Jack, éppen a lánnyal való összefutás reményében jött le a büfébe, hogy magába kényszerítse a koffein tartalmú mérget. A randi úgy tűnik, össze is jött, habár Jack a körülményeket kissé másként képzelte el. A léptek nagy tempóban közeledtek, de Jacknek még fogalma sem volt, hogyan viselkedjen. Amikor már elkerülhetetlen volt reagálás, elővette azt a semmitmondó mosolyát, amit csak egy amerikai tud hitelesen produkálni. Először Nicole-ra nézett, majd kezet nyújtott a hatalmas kéznek. Ezzel megelőzve a lányt, aki éppen elkezdte a bemutatási ceremóniát. Jack egyszerre tudta meg Nicole-tól és a barátjától, hogy a nagy kéz gazdáját James Albertsnek hívják. Jack nem nézett a fiatal férfi szemébe, mert ehhez túl magasra kellett volna emelnie a fejét, aminek rossz metakommunikációs üzenete lett volna.

- Szóval, megjött a várva várt vendég – színlelte Jack a jól értesültet, holott valójában Nicole barátnőjére, esetleg szüleire számított. - És mi járatban errefelé? – próbált egy semleges kérdést feltenni, de közben rájött, hogy a helyzet maga adja meg a választ.

Köhintett kettőt, és szóban konstatálta is ezt az evidenciát: 

– Hja, igen. És mit fogsz csinálni San Diegóban, ha nem vagyok tolakodó? – fűzte tovább a kérdések sorát Jack, szigorúan a fiú mellére szegezve a tekintetét.

A hórihorgas izompacsirta nem vette észre, vagy nem mutatta ki, hogy észrevette volna ezt a faragatlanságot.

- Építészmérnök vagyok, megpróbálok állást találni itt, ahol a kedvesem is dolgozik – válaszolta mély hangon, leereszkedő mosollyal, s két méter magasból a jóvágású férfiarc. - De azon is gondolkodom, hogy inkább egy kick-box klubot alapítok. Majd elválik – folytatta.

Jack gyorsan felsorolta magában, hogy milyen hátrányai vannak Jamesszel szemben. Nem volt túl hosszú a lista: öregebb, alacsonyabb, keskenyebb vállú, véznább, gyengébb, kevésbé jóképű, nem annyira magabiztos, nem tud kick-boxozni és egy idegroncs. Minden más tulajdonságban jobbnak érezte magát, bár ezekre most hirtelenjében nem tudott egyetlen példát sem felhozni.

- Hát, Isten hozott Kalifornia déli csücskében. Érezd jól magad, illetve, érezzétek jól magatokat – próbált vidámnak látszani, s megveregette a fiú alkarját, mivel a válla túl magasan lett volna.

Ránézett Nicole-ra, s az volt a határozott érzése, hogy a lány tisztában van vele, mi megy benne végbe. Nicole őszinte, sajnálkozó tekintete csak tovább fokozta Jack megalázottságát. „Mostanában pikkelnek rám az égiek” – fakadt ki Jack magában az irodája felé lépkedve. „El kellene mennem egy szakemberhez. De hát egy agykutató nem járhat pszichiáterhez, ez nagyon kínos lenne.” A pszichológusokban pedig nem bízott. Neki magának kell megoldani a problémát.  Csak hát sajnos ő maga sem ismeri teljes körűen a saját motivációit, habár egy agykutatótól ez elvárható lenne. Sőt, az is előnyös lenne, ha e roppant tudás birtokában egy tudós képes lenne kontrollálni az idegi működéseit. Jackre azonban az utóbbi hónapokban ez egyáltalán nem volt jellemző. A munka ma úgysem ment volna, ezért Jack nem is erőlködött vele, hanem hazaindult. Hazafelé pokoli hangulatban volt. Elhatározta, hogy csak a dolgok jó oldalát fogja nézni. Mi lehet vajon kedvező a most kialakult helyzetben? „Nos, talán az, hogy Greenfieldet, mint versenytársat kipipálhatjuk” – gondolta optimista mosollyal, miközben a szél az arcát simogatta a száguldó nyitott-fedelű Mustangban.

                                        ♦ Mindenkinél van egy jobb parti ♦