Időpont: Július 29., csütörtök éjszaka; Helyszín: Katakombák, titkos hely

Úton a katakombák felé Jack Gerry lelkére kötötte, hogy személyesen menjen el Sue-hoz, ha már elcsitultak a dolgok, s mondja meg neki, hogy felbonthatja a levelet, a hiányzó részleteket pedig szóban pótolja neki. Határozottan kérje meg, hogy semmit ne próbáljon tenni, ez a legracionálisabb dolog, amit az öccse tehetett. A fiú kezébe adott még egy levelet, amiben az állt, hogy minden vagyonát Suzanne-nek adományozza. Az öröklés ebben az esetben nem volt megfelelő, mert ha nem találják meg a testét – és remélhetőleg ez így is lesz - évekig elhúzódhat a procedúra. Ráadásul Patricia nem is hagyná annyiban a dolgot. A feleségének így is több pénze van, mint amennyire ténylegesen szüksége van. A hagyományozó rendelkezést visszadátumozta, Gerry – a kapcsolatait használva – majd szerez rá egy jegyzői pecsétet. „Így Sue-ék megvehetik majd a kiszemelt házat” – gondolta Jack. 

- Mondd meg Suzanne-nak, hogy a te kezedben van a sorsunk, s időnként majd jelentkezel.

Gerry értette a célzást. Ha valami baj történne vele, akkor Sue-nak kell átvennie a szerepét. Jack még egy levelet adott át Gerrynek, hogy adja postára. A címzett Patricia Fogarty volt. Ebben a levélben arról nyilatkozik, hogy beleegyezik a válásba.

- Ja, igen, és még egy fontos dolog. Ha harminc évnél korábban valamilyen átütő eredményt érnek el a rákgyógyításban, akkor ébressz fel engem, s majd én felébresztem Nicole-t. Ha nem lesz ilyen eredmény, akkor gyere a helyszínre az ébresztésem időpontjában és segíts, hogy túléljem a protokollt.

Gerry, némán bólintott.

Megérkezvén a helyszínre, Jack kért még néhány percet a fiútól. Arra kérte, hogy maradjon benn a kocsiban. Búcsúzkodni akart a Világtól. A lelke mélyén ugyanis nem hitt abban, hogy valaha is látni fogja még azt. Letérdepelt, s felnézett a tiszta, csillagokkal teli égre. Olyan valószerűtlennek tűnt az egész létezés. E hatalmas Univerzum egy apró szegletében negyvenhárom évet kapott az életét körülölelő gigantikus időléptékű halálfolyamban. „A testemet és a tudatomat a DNS hozta létre, csupán azért, hogy azok hatékony eszközként biztosítsák a genetikai információm utódoknak való átadását. Velem rossz lóra tettek a gének, mivel nem lett gyermekem” – gondolta keserű iróniával a férfi. „Habár a szerepem csupán egy eszköz a DNS kezében, mégis egy tudattal rendelkező személy vagyok, aki több-kevesebb sikerrel próbálta megérteni az őt irányító genetikai tervet, s bizonyos fokig függetlenedni is attól. „Döbbenettel tölt el, hogy a potenciálisan végtelen számú tudat közül éppen az enyém jöhetett létre, s rácsodálkozhatott erre a fenséges Világra. Köszönöm mindezt, bárki, vagy bármi légyen az, aki lehetővé tette számomra ezt a csodát. Külön köszönöm azt a villanásnyi időt, amíg megtapasztalhattam az igaz szerelem élményét. Tudom, hogy ez is a génjeim manipulációja volt, de én nem törődtem az okkal, autonóm személyként éltem át ezt a nagyszerű érzést. Vajon a Párhuzamos Valóságok Jackjei milyen arányban döntöttek így, mint ahogyan én most ebben a Világban?” – tette fel magának a filozofikus kérdést. „Remélem, igaza van a modern fizikának, s a Multiverzumok némely eldugott zugában, vagy itt és most párhuzamos valóságként tovább élhetem az életem, vagy az életeimet, s észre sem veszem, hogy valamelyikükben nemsokára vége szakad egynek. A férfiban nem tudatosult, hogy az élete jelentőségének relativizálásával csak a döntése terhén szeretne könnyíteni. A rettenetes, de mégis ünnepi pillanat egyesítette Jack elméjét a Mindenséggel. Kozmikus gondolatok szállták meg az agyát. „Lehetséges, hogy a létezés csupán egy káprázat, egyszerűen a Semmi vált szét a valóságnak tűnő Világra és annak valahol rejtőző negatív lenyomatára?” – töprengett a férfi.

A tudós e gondolatnál visszaalakult hétköznapi emberré. Búcsúzni akart még szeretteitől is, de a feltörő intenzív halálfélelem nem volt kegyes, s nem engedte teljesülni a halálba menő utolsó kívánságát. A reggeli szendvics még maradni akart ebben a gyarló világban, ezért kikéredzkedett Jack testéből. A férfi gyorsan túl akart esni a dolgon, hogy megszabaduljon ettől a szörnyű érzéstől, ezért felállt, s biccentve jelzett Gerrynek, hogy végzett, indulhatnak.

A Nicole kapszulájához kapcsolt nitrogéntartály elegendő a Jackének feltöltéséhez is, ezért azt nem kellett magukkal vinniük. A két férfi a vállára kapta a kapszulát, úgy vitték a katakombába. Jackie a Jack bal kezében lévő pórázon tartva követte őket. Kis hebehurgya kutyus volt még, féltek, hogy elszalad. Az apró állat azonban megérezte, hogy az utóbbi napokban átélteknél is rendkívülibb események következnek, ezért csendben, kötelességtudóan kísérte a férfiakat. Jack közben nagyokat lélegzett. Megérkeztek. Nicole már várta őket, igaz kissé fagyos hangulatban.

- Vigyázz magadra Gerry, tőled függ, hogy felébredünk-e. Ha úgy látod, hogy meggondolnám magam, akkor is folytasd a folyamatot, kérlek – ígértette meg a fiúval. A biztonság kedvéért ragaszd le a számat, hogy ne beszélhessek, mert nagyon félek, s lehet, hogy győzködnélek.

- Vagy bedugom a fülemet viasszal, mint Odüsszeusz hajósai a Szirének szigeténél – mosolyodott el a helyzet tragédiáját is tükröző ajakállással Gerry. Végül, nem lett sem száj leragasztás sem pedig fülbedugás. Megállapodtak, ha Jack meggondolja magát, akkor leáll a folyamat. Jack megtapasztalta, mi az a halálfélelem. Nem gondolta, hogy ennyire rémisztő. Az élethez való ragaszkodás a legalapvetőbb ösztön, belekapaszkodunk mindenbe, hogy megmaradjon. Jack úgy érezte, még az is jobb lenne, ha abban a hitben lehetne, hogy soha nem ébred fel. Így viszont kapaszkodnia kell abba a reménybe, hogy egyszer majd megkísérli valaki az ébresztését, s az sikeres is lesz. A bizonytalanság borzalmasabb, mint a biztos halál tudata. Eszébe jutott, hogy Nicole is ugyanilyen érzésekkel küszködhetett, s nagyon megsajnálta szegény lányt. Gerry megkísérelte beszúrni az altatót, de Jack annyira remegett a félelemtől, hogy ez nem volt egy egyszerű művelet. Az altató öt perc múlva kezdte kifejteni a hatását. Ezalatt Jack úgy reszketett, mintha meztelenül feküdne a jégen, de közben a homlokáról ömlött a verejték. Közben Gerry beszúrta a hibernáló folyadék bejuttatására szolgáló tűt is Jack vénájába, de még nem engedte meg az áramlását. Jack agya rémültből fokozatosan nosztalgikus állapotba került. Először Nicole képét elevenítette fel. Szinte hihetetlen, hogy kevesebb, mint két hónappal ezelőtt még fogalma sem volt arról, ki az a Nicole Veronesi, s most az életét is kész feláldozni érte. Felrémlett az első találkozásuk képe, a fiatal lány gyönyörű mosolya. Eszébe jutott az ostoba elszólása a korkülönbségről. Szerelem első látásra – így összegezte Jack az akkor benne zajló folyamatok lényegét. Úgy vélte, hogy csak nagyon kevés ember élheti át azt az érzést, ami neki osztályrészül jutott. Szerencséje volt, még ha nem túl sok ideig is kényeztette az élet. De vajon valóban őt szerette a lány, vagy csak a halál előszele tette olyan ragaszkodóvá, amilyenné az utolsó napokban vált? „Remélem majd lesz lehetőségem megkérdezni ezt tőle” – sóhajtott. „A vele töltött idő hosszabbnak tűnik, mint az azt megelőző negyvenhárom év” – lassultak bele a semmibe a férfi gondolatai. Ekkor azonban egy őrült felismerés keletkezett Jack kába agyában. A globális felmelegedés miatt a jövőben a kontinens peremnek az a csücske ahol a katakombák vannak, víz alá fog kerülni. „Mit is írtak, hány év múlva? Nem emlékszem. Gyorsan figyelmeztetni kell erre Gerryt.” Jack felemelte a kezét és azt mondta, hogy:

 – Gerry, a kapszulákat el kell majd vinned innen, mert tenger lesz itt nemsokára!

De Gerry valami ok miatt nem válaszolt, csak visszafogottan sírt. Jack rájött, hogy a beszédközpontja kiadta ugyan a parancsot a mondat kimondására, de az ajkai már nem voltak képesek közvetíteni ezt az információt a fiú számára. Sőt, a keze felemelkedését is csak képzelte. Jack kétségbeesett, mert rájött, hogy az egész terve hibás, s ezért most valóban végleges búcsút mond e világnak. Jacknek lett volna még más mondanivalója is Gerry számára. Nevezetesen az, hogy vigyázzon, mert a nyomozó közeledik óvatos léptekkel mögötte. De szedált agyának már csak egyetlen gondolatra maradt ideje, ez pedig annak megértése volt, hogy a felügyelő azért nem lőtte le, hogy idevezesse őt a katakombába. „Istenem, milyen amatőr vagyok, ő győzött” – gondolta, de érzelmileg már nem viszonyult e felismeréshez. A fölmerült problémák véglegesen lényegtelenné váltak. Pedig a nyomózótól megtudhatta volna, hogy nem kellett őt követni, a szérum ugyanis feloldotta blokkoltnak vélt emlékképeit Nicole-ról, a szökésének tervéről, mindenről, csak Jacknek fogalma sem volt erről. Arról viszont a nyomozónak sem volt tudomása, hogy a történet szereplőinek sorsa egy jóval bonyolultabb hálózatot alkotva kapcsolódik össze, mint azt a legmerészebb gondolataiban feltételezte volna.

Gerry - miután megbizonyosodott arról, hogy Jack mélyen alszik – megnyitotta a hibernáló folyadékot elzáró kis csavart. A szer öt perc alatt teljesen átmosta a férfi szöveteit.  Jack bőrét sötétbarnára színezte a szer. Gerry agyán átvillant, hogy vajon ez természetes-e. Amikor készen volt, kihúzta a tűt a vénából, de nem foglalkozott az ebből fakadó vérzéssel, hanem ráhajtotta a kapszula fedelét, közben pedig megnyitotta a folyékony nitrogéntartály szelepét szabályozó piros gombot, s gyors mozdulatokkal rögzítette a csavarokat. Éppen végzett a munkájával, amikor torokköszörülést hallott közvetlenül a háta mögött, amitől az ő ereiben is megfagyott a vér. Rémült arccal hátrahőkölt, amint meglátta a nyomozót. Az meggyújtotta az elektromos pipáját, szertartásos kézmozdulattal a szájához emelte, beleszívott, majd kifújt egy szabályos kör alakú füstöt a szájából.

- Hogyan kell felébreszteni őket? – kérdezte nyugodt arccal a pipázó férfi.

Az elképedt fiúnak némi időre volt szüksége ahhoz, hogy megtalálja a megfelelő szavakat.

- Harminc évre van beállítva az automatika, de előbb is fel lehet őket ébreszteni, ha ezt a gombot benyomjuk – mutatott egy áttetsző plasztik lemez védelme alatt álló bemélyedt zöld színű gombra – felelte zakatoló szívvel Gerry.

- Mi történik, ha kiolvadnak? – kérdezte a nyomozó.

- Egy heted az esély az azonnali halálra, két heted a komplikáció nélküli ébredésre, s négy heted valószínűséggel kell majd újraélesztést alkalmazni – válaszolta Gerry.

Azt nem említette a fiú, honnan veszi e pontos adatokat.

 „De a lány halálos beteg” – toldotta volna meg a helyzetleírást a fiú, ha nem szakította volna félbe a nyomozó.

- Akkor ezt én nem tudom megoldani, rád vár majd a feladat – mondta elgondolkodva az ismeretlen. Újra beleszívott a pipájába, kifújta a füstöt, majd sarkon fordult, s nyugodt léptekkel távozott.

- Ki volt ez az ember? – nyögte Gerry félhangosan, aki még mindig a történtek hatása alatt volt.

Erre a kérdésre azonban választ sohasem kapott. Pedig egy nagy jótevőjével találkozott az imént. Ez a pipás ember likvidálta a Jack megölésére szerveződött társaságot. A tervek szerint Gerry sem élte volna sokkal túl a főnöke halálát. A kikötőbe kicsalt fiút a Seegull nevű hajón ölték volna meg még aznap, tehát tegnap. Amit senki sem tudhatott az az, hogy Gerry főnöke akkor is meghalt volna, ha nem sikerül neki a szökés, a B terv szerint ugyanis a kis társaság - a megvesztegetett rendőr közreműködésével - behatolt volna a kapitányságra, s ott likvidálta volna őt. Az a kérdés, miért, s kik a nagykutyák a háttérben, nyitva maradt a felügyelő előtt, de ez már nem az ő kompetenciája volt.   

- Gyere Jackie, nincs már itt dolgunk – mondta Gerry a kutyusnak, de az semmiképpen nem akart menni, ellenállt a póráznak. A fiú felvette a kiskutyát az ölébe, de az minden erejével ki akart szabadulni, s ezt hangos vonyítással adta tudtul. Félelmetesen visszhangzott az egész katakomba.

- Hát, nem bánom - mondta Gerry, s végigvitte a protokollt Jackie-vel is.

Egy kicsit habozott, hogy hová tegye, de aztán Nicole mellett döntött.

- Vigyázz a gazdidra, kisöreg – adta ki a fagyott állatnak a feladatot. Összeszedte a cuccait, zsebre rakta Mary autójának slusszkulcsát, s elindult kifelé. Félúton visszafordult, s könnyes szemmel végső búcsút intett a maradóknak gondolatban.

– Harminc év! De hisz ennyit nem is éltem még.

♦ Néha az emberség diadalmaskodik ♦