Időpont: Július 28., szerda éjszaka; Helyszín: Rendőrőrs és kikötő, San Diego

A bűn arca

Cellatársának böködésére ébredt nagyon kábán az éjjel kellős közepén. Egyáltalán nem volt hűvös, Jack mégis reszketett. A korábbi jókedv az ellenkezőjébe csapott, szinte fájt a lelke.

- Meg van a kód – ujjongott az ébresztgető.

Jack első gondolata az volt, hogy a kémiai vallatás bizonyította az ártatlanságát, s így hivatalosan ártatlan a Nicole ügyében. Ezért felmerült benne a kérdés, érdemes-e egyáltalán megszöknie. A rendőrhalállal végződő menekülés és az idegen szervezet általi fenyegetettség egyértelműen a szökés felé billentette a döntés ingáját.

- Mi lesz már? - sürgette a társa.

- Hogy menjünk át az őrszobán? – kérdezte tőle Jack

- Majd a helyzet adja magát. Én mindenre kész vagyok, nem akarok a börtönben megrohadni.

- Nem is kérdeztem, miért is vagy itt?

- Azt állítják, hogy kinyírtam a feleségemet és a szeretőjét.

- És igazuk van? – kérdezte meghökkenve Jack.

A férfi egyetértően hunyorgott. Jacknek rossz érzése támadt, de most nem foglalkozott ezzel, hanem kihúzta a teleszkóp ceruzát, ráragasztotta az ágy aljából előkapart gyurmát, arra a mágneskártyát, s kinyújtotta a rácson egészen a mágneskártya dobozáig. Az felismerte a jelet, s kikattant a cellaajtó. A két férfi lábujjhegyen lopakodva a számzáras ajtóhoz osont. Jack beütötte a kódot, aminek két következménye lett. Az egyik az ajtó kinyílása, a másik az ezt a tényállást jelző sípoló hang, ami napközben fel sem tűnt, az éjszakai csöndbe viszont úgy hasított bele, hogy a két szökni készülőnek a földe gyökerezett a lába. Vártak egy kicsit, de semmiféle reakció nem keletkezett. Tovább! Odaértek az őrszobára nyíló ajtóhoz. Óvatosan kinéztek az ablakon. A két őr tévét nézett. Most mi legyen? Jack észrevette, hogy a rendőrök a várakozásban eltelt néhány percben változatlan pozícióban ültek. Lehet, hogy alszanak? Lassan megnyitotta az ajtót, közben egy psz-t mutatott ujjaival a cellatársának. Kiszedte a zárból az ügyvéd által odahelyezett gyurmát, hogy eltüntesse a bűnjelet, majd négykézláb elindult a kijárati ajtó felé. A másik férfi ugyanígy tett, s követte Jacket. A rendőrök valóban aludtak. Micsoda mázli, gondolta Jack. Az egyik lépésnél azonban a padló reccsent egyet mire az egyik rendőr kinyitotta a szemét. Innentől az események drámai gyorsasággal eszkalálódtak. A felébredt rendőr felpattant, s ugyanazzal a mozdulattal a fegyveréhez kapott. A cellatárs azonnal nekitámadt. Fellökte, majd a földön vad birkózásba kezdtek. Közben a másik rendőr is feliradt álmából, de annak a fegyvere a Jackhez közeli asztalon volt. A professzor néhány másodpercig habozott, mit tegyen, aztán döntött. Kikapta a pisztolyból a golyókkal teli tárat, az üres fegyvert pedig asztalra dobta, s rohant az ajtóhoz. A fegyvertelen rendőr még bénult állapotban volt, mert azt hitte, hogy a menekülő férfi lelövi. Jack gyorsan kirántotta bejárati ajtót, s irány a szabadság. Nem volt túl bajtársias tett, de a társa egy gyilkos gazember, megérdemli. A megadott terv szerint rohant, ahogy csak bírt a kocsihoz. Úgy futott mint egy ragadozó, a talpának külső szélén, hangtalanul. Az édesanyja gyerekkorában kis párducnak hívta, mert sokat gyakorolta a nesztelen közlekedést. Majdnem odaért a kocsihoz, amikor látta, hogy egy kis gyülekezet van az autó előtt. A kerítéshez bújt, s figyelte a beszélgető alakokat. Valamilyen idegen nyelven beszéltek, talán valamelyik szláv nyelven, vagy olaszul. Jack nem értette őket. Ahogy alaposabban szemügyre vette a társaságot felismerte az ügyvédet és a laza rendőrt civilben, valamint egy harmadik idegent. „Mégiscsak megvesztegette a pasast ez a ravasz ügyvéd” – gondolta Jack, s már éppen elő akart lépni a sötétből, amikor az őrszoba felöl egy lövés dörrent. Gyorsan visszahúzódott, s azt latolgatta, vajon kinek a kezében sülhetett el. Túl sokáig nem tudott gondolkodni, mert a három férfi váratlanul fegyvert ragadott, s elindultak a kapitányság felé. Jackben megszólalt a vészcsengő. „Itt valami sem stimmel” – összegezte a látottakat és hallottakat, s a kerítés mögé húzódott. Ebben a pillanatban egy hangosbeszélő szólította fel a három férfit a megadásra. Innentől kezdve elszabadult a pokol. Golyózápor, nyögés és káromkodás. Jack nem várta meg a fejlemények kibontakozását, hanem az autó utcája és a kapitányság között húzott képzeletbeli egyenesre merőlegesen kezdett el lábujjhegyen, begörbített testtel rohanni. Futott már vagy négy-öt keresztutcát, s azt hitte, hogy megmenekült, amikor egyszer csak Moranis nyomozóval találta szemben magát. „Nem lehet igaz, hogy megint ebbe az alakba botlok” – dühöngött magában Jack. A tiszt nyugodtan a pisztolya felé nyúlt. „Vége mindennek” - villant át Jack agyán. A nyomozó azonban nem fegyvert, hanem egy elektromos pipát húzott elő a zsebéből. Megnyomta a pipa gombját, s elkezdett füstkarikákat eregetni. A rendőr egyszer sem nézett az elcsípett férfire. Jack nem értette a helyzetet, de elszánt volt. Az agya villámgyors listát készített a lehetséges szcenáriókat illetően. „Ha elfutok, akkor valószínűleg lepuffant. Ezt akarja vajon, mert nem tudott vallomásra kényszeríteni? Ha meghalok, akkor Nicole egyedül marad, s nem biztos, hogy valaha is felébresztik. Ha viszont megadom magam, akkor nyilvánvalóan bebörtönöznek, attól függő időtartamra, hogy kit lőttek le az őrszobán. De ebben az esetben talán meg tudom beszélni Gerryvel, hogy vegye át a kapszulával kapcsolatos teendőket. Gerry ráadásul fiatal, ezért nagyobb eséllyel megérheti az elkövetkező harminc évet, mint én. Egy ilyen feladat azonban kockázatokat rejt magában, hiszen Gerryt is elkaphatják, s tettestársként ugyanaz a sors várna rá, mint én rám.” Jack azt is bekalkulálta, hogy börtönben jó eséllyel likvidálja majd az ismeretlen szervezet. De ez Gerryre is fennáll, hiszen veszélye információk birtokában van. Számba vette az összes lehetőséget, mely körülbelül húsz másodpercet vett igénye, de ebben a sorsfordító helyzetben tanácstalan volt. Közben egy újabb lövés hangja érkezett az őrszoba felöl, ami eldöntötte a menni, vagy maradni kérdést.

„Hátha nem talál el” – reménykedett Jack, s elkezdett cikk-cakkban futni, hogy megnehezítse a nyomozó dolgát. Két lövés dördült el, de egyik sem találta el a menekülő embert. Ez azonban nyilvánvaló, hiszen a levegőbe leadott lövések ritkán találnak el valakit. Pontosabban, csak azok számára nyilvánvaló ez az összefüggés, akik látják, hogy a lövést leadó személy milyen szögben tartja a kezét a földfelszínhez képest. Jack azonban ezt nem láthatta, mivel a nyomozónak háttal állt futás közben. Az üldözött férfi úgy futott, mint egy ló, maximális erőbedobással, s ha kell addig, amíg holtan össze nem rogy. Hozzávetőleg húsz perc elteltével úgy tűnt, sikerült elmenekülnie. Csodálkozott, hogy nem üldözték. Vagy üldözték, csak nem a jó irányban keresték? – gondolkodott. Nem értette az egész szituációt. Miért várt rá az ügyvéd és két társa, és honnan tudták a rendőrök, hogy szökni fog? „Biztosan lehallgatták az ügyvéddel való beszélgetést” – vonta le a konklúziót Jack, s csak futott, futott és futott. Egyszer csak egy park szélére ért, s arra gondolt, itt megpihen egy kicsit. Talált egy padot, melyet teljes sötétség vett körül, mivel kiégett a környékét megvilágító lámpa. Kifújta magát, majd hozzáfogott jelen helyzete elemzéséhez. Megpróbálta vázlatpontokba szedni a dolgokat. A rákkutatásból nyilvánvalóan nem lesz semmi. Még ha ki is tudna jutni Európába, olyan állást nem vállalhat, amihez a nevét vagy az arcát kell adnia. Egy új névvel negyvenhárom évesen nem is kezdhetne el kutatni, hiszen ahhoz pénzt kell, s ki adna azt egy névtelen kutatónak. Beosztott kutatói állást pedig referencia nélkül nem kaphat. Nem tudta megszerezni az iratokat és a pénzt. A rendőrök viszont talán igen, s ezért tudhatják, hogy mi a terve. Figyelik az ismerősöket, rokonokat, nem tud elbújni sehol. - Kilátástalan a helyzetem – vonta le a konklúziót. Ekkor eszébe jutott valami, de gyorsan elhessegette a gondolatot. Az azonban újra és újra előötlött, ezért elkezdett elmélkedni rajta. Az ötlet a saját maga lefagyasztása volt. Lennének előnyei a dolognak - gondolta. Egyrészt, ebben a pillanatban ez tűnik a legjobb - jóllehet kissé fagyos - menekülő útvonalnak. „Ha az Államokban maradok, egy héten belül nyilvánvalóan újra elfognak. Másrészt, akkor Nicole-lal lehetnék. Ha felébredünk, lehet, hogy segítségre lesz szüksége. Sőt, ha együtt ébrednénk fel, a korkülönbség megmaradna. A rizikó az, hogy sohasem ébredek fel.” Ez a lehetőség kibillentette a férfit, s az agya más megoldások után kezdett kutatni. Hirtelen eszébe jutott, hogy a kocsival a kikötőbe kellett volna hajtania, s ott felszállni egy hajóra. Egy Normann nevű embert kellett volna keresni. Hátha ott van még, hiszen nem volt konkrét időpont. Mi is volt a hajó neve? Megvan! Seegull, ez vitte volna egy másik kikötőbe, ahonnan Európába indulnak teherszállító hajók. „Majd kitalálom, mit tegyek miután megérkeztem az Öreg Kontinensre” – tolta el a konkrétumokat követelő kérdésekre adandó választ. Mellékutcákon haladva, hamar kiért a kikötőbe. Egy kicsit félt, mert nem tudta, mit tartalmazott a szökésterv, ami a kocsiban maradt. Lehet, hogy várják a rendőrök. Meg kell kockáztatnom – gondolta, s sétálni kezdett a parton. Sehol senki. Nyugtalanul nézelődött, hátha valami biztató jel érkezik a közelből.

Egyszer csak egy határozott léptekkel közeledő férfi tűnt fel a távolban. „Hátha Normann” – reménykedett a professzor. A lehajtott fejű kapucnis alak testközelbe ért, s felemelte a fejét. „Szent ég!” – villant át néma szavakként Jack agyában a döbbenet, amint meglátta, hogy a férfi símaszkot visel a kapucni alatt. Ösztönösen hátraugrott. Nagy szerencséjére, mert egyébként egy hosszú pengéjű kés döfte volna át a testét. A megtámadott férfi agyát pillanatok alatt elárasztotta a vészhormon, a kortizol. Félelem elűzve, ideg- és izomszálak mind a feladatra koncentrálnak: küzdj, vagy menekülj teljes erőből. Ezúttal csak a küzdelem lehetősége maradt. Az idegen férfi újra támadásba lendült. Profi mozdulatokkal szurkált a folyamatosan hátráló professzor felé, aki kezét védekező állásba helyezte, s hátrafelé ugrált a szúrások elől. Az egyik ugrásnál azonban valamiben elbotlott, s hanyatt esett. A maszkos férfi azonnal rávetette magát, s megpróbálta Jack mellkasába döfni a fegyverét. Jack azonban elkapta az alkarját. A biztonság kedvéért, két kézzel fogta a kést tartó kezet. A támadó egyik keze így felszabadult, s vadul ütni kezdte Jack fejét. Itt valamit tenni kell, mert a küzdelem nagyon egyoldalúvá vált. A professzor jobb kezével hirtelen elengedte az idegen karját, majd ugyanazzal a mozdulattal nagy erővel orrba vágta. A férfi egy másodpercre megtántorodott, ezért kissé engedett a nyomás. A bosszúval hatványozott erő azonban újra támadott. A kés egyre közeledett Jack mellkasához, aki közben az arcára kapta a balegyeneseket. A maszk orrnyílásán csöpögött a vére egyenesen Jack homlokára. A helyzet reménytelennek tűnt, a támadó egyértelmű erőfölényben volt. Ekkor azonban váratlan fordulat történt. Egy másik férfi kezdett ruganyos, sebes léptekkel futni az irányukba. Jack nem tudta, kinek érkezik a segítség. A támadója ideges fejmozdulataiból ítélve azonban bizakodni kezdett. A maszkos megújult erővel próbálta nyomni a kést, de Jack is megkettőzte erejét, s ellenállt. A közben a helyszínre érkező férfi felkapott egy fém kukát, s a Jacken térdeplő férfi felé dobta. Az egy ügyes mozdulattal hárított, s a kuka továbblendült newtoni pályáján. Jack ismét kihasználta a megingást, s ököllel a férfi torkába vágott. Az odakapott, majd a következő pillanatban akrobatikus mozdulattal felpattant, s az újonnan érkező felé fordult. Jack egy hatalmasat rúgott a térdébe, mire a férfi egy kissé megrogyott. Még egy rúgás. A csuklyás odébb ugrott. Harcra készen, késsel a kezében mérlegelte a helyzetet. Közben Jack hátrébb kúszott, s ő is talpra ugrott. Kettő egy ellen. Az egynek volt mégis esélye. A késes férfi azonban úgy döntött, hogy nem folytatja a harcot, s elfutott. Jack most nézett először a megmentőjére. Nagy megdöbbenésére Gerry áll vele szemben.       

- Gerry, te mit keresel itt? – kérdezte lihegve.

- Mi volt ez, főnök?

- Fogalmam sincs. Egyébként köszönöm az életmentő segítséget. Szóval?

- Jöttem elbúcsúzni – mondta a fiú. – Mr. Sears mondta, hogy itt fogsz felszállni egy hajóra.

- Úgy volt, hogy itt vár egy Normann nevű ember, de sehol senki – mondta Jack.

- Itt vagyok már legalább három órája a környéken, de én sem láttam a hajót.

- Lövöldözés volt a rendőrség körül. Lehet, hogy figyelmeztették, hogy gáz van, s lelépett, vagy ide sem jött emiatt.

- Itt valami egészen más dolog történhetett – jegyezte meg a fiú.

- Igen, lehet, hogy csapda volt az egész. De nem értem, mi lehet ez az egész.

- Én sem, főnök. Valami nagy sz..ba nyúlhattál bele. Nagyon vérzik az arcod.

- Nincs semmi baj.

Sétáltak még néhány kört a rakparton, de semmi. Jack fejében újra átfutott a lefagyasztás gondolata. Elmondta Gerrynek az ötletet. A fiú meghökkent, s egyáltalán nem tartotta jó ötletnek. Jack viszont a saját érvelésének hatására, egyre jobban elszánta magát.

- Gerry, vigyél, kérlek az intézetbe.

A fiú öklét az állához nyomva törte a fejét, majd csak ennyit mondott. „Oké, gyerünk” A kocsiba beszállva Jacket kellemes meglepetés érte. A hátsó ülésen egy kiskutya aludt, Jackie volt. Jack kérdően Gerryre nézett.

- Nálam volt Brian kulcsa, elmentem a lakására, s ott volt a kutyus. Már nagyon éhes és szomjas volt.

- Nem volt házkutatás a fiú lakásán?

- Nem láttam a nyomát. Lehet, hogy megelőztem őket. Nyilván bementek a rendőrök Brian lakásába, amikor eltűnt, hogy megbizonyosodjanak, nincs-e ott, de a kutyus elbújhatott. Mire visszamentek, én már elhoztam – mosolyodott el Gerry. Jack hátranyúlt, s megsimogatta a kis buksit.

Jacknek eszébe jutott a kamerák problémája, s ezért így szólt Gerryhez:

-  Gerry, meggondoltam magam. Nem biztonságos az intézet, nem tudom, hogy hol vannak a kamerák felszerelve. Elvileg a hátsó kijárati kamera néhány hete nem működik. Megtennéd, hogy holnap leellenőrzöd őket?

- Persze, főnök.

- Nem tudod, ki lesz holnap az éjszakai portás?

- Várjunk csak – kezdett töprengeni Gerry. – Általában Dan szokott lenni, de most cseréltek Maryvel, legalábbis úgy emlékszem, hogy ezt mondta nekem az öreg hölgy.

- Ez nagyszerű hír. El tudnál vinni a …- s ekkor közel hajolt Gerry füléhez, s halkan odasúgta.

- Biztos vagy abban, hogy biztonságos az a hely?- kérdezte Gerry.

- Igen, hacsak nem követnek, s remélem ez a helyzet.  

♦ Az életveszély gyakran úgy múlik el, hogy észre sem vesszük, hogy megúsztunk valamit ♦