1. nap: Látomás; a professzor; Gerry
2015. április 08. írta: Zsolt Boldogkoi

1. nap: Látomás; a professzor; Gerry

I. fejezet: A múlt fogságában


                                                                        patricia.jpg Szerelem szellő suhan át a városon

2032. Június 7., hétfő hajnal: Látomás

Helyszín: Nem meghatározható

Izzadt, lihegő testek törnek utat maguknak az erdő dús aljnövényzetében. Egy zömök, széles vállú férfi, egy barna hajú nő és egy mögöttük futó apró termetű kutya próbál egérutat nyerni egy csapat egyenruhás férfi elől. A két csoport közötti távolság azonban egyre fogy. A férfi nagyobb tempót próbál diktálni, de hiába, a kimerült nő már alig bírja emelni a lábait, pedig társa a kezét húzva segíti a futásban. Riadt félelem szaga terjed a nehéz, párás levegőben. 

- Halt oder wir schießen! – hallatszanak a pattogó német parancsszavak a távolból.

A menekülők tisztában vannak azzal, ha eleget tesznek a felszólításnak, s megadják magukat, az a halálos ítéletükkel lenne egyenlő.

- Tarts ki, kérlek! Mindjárt kinn leszünk az erdőből. Már várnak minket és kimenekítenek innen – próbál erőt önteni partnere lelkébe a férfi, habár ő maga egyáltalán nem volt biztos abban, hogy valóban szerveződött mentőakció az érdekükben.

Hirtelen fegyverropogás hasítja keresztül az erdő csendjét. A golyók tompán vágódnak a környező fák törzsébe. A lövések zajára a varjak károgva felrepültek a levegőbe, a mókusok pedig gyorsan elbújtak az odújukba. Újabb golyózápor. Egyszer csak meggyengül a nő kezének szorítása, s az erőtlen ujjak kicsúsznak a férfi tenyeréből. Az eddig kemény iramot diktáló férfi megtorpan, majd hátranéz. Az avarba zuhanó nő fehér ruhájának hátán a vér jellegzetes vörös foltja jelent meg, s kezdett szétterjedni egyre nagyobb körben. A pánikba esett férfi megfordítja az eszméletlen testet, majd felkapja a vállára, s úgy rohan tovább. A rémült kutya követi őket. Az erdő széle már közelinek tűnik, de a nehéz terhet cipelő férfi elbotlik egy száraz ágban, s a nővel együtt a földre zuhannak. A talajt borító nedves moha tompítja a nagy ívben előrelendülő nő fejének földhöz csapódását. A férfi gyorsan feltápászkodik, de ezúttal ölbe fogja a sebesültet, s úgy fut tovább.

- Gleera, az isten szerelmére, hol van már az a hajó? – üvölti kétségbeesetten a kifulladt férfi.

Válasz azonban nem érkezik.

Végre kiérnek a nyílt terepre. Ebben a pillanatban a távolban megjelenik egy repülőszerkezet, s nagy sebességgel közeledik a segélykérők irányába. A háttérben egy gigantikus méretű, felhők fölé magasodó toronyszerű építmény sziluettje magasodik. A férfi már láthatta ezt az objektumot korábban, mivel egyáltalán nem lepődik meg az egyébként félelmetes látványon. Óvatosan lefekteti a társát a földre. Az ő inge is csupa vér lett. A haldokló nő kinyitja bágyadt szemét, s a térdeplő férfire nézve alig érthetően így szól.

- Kérlek, bocsáss meg nekem!

- Nem lesz semmi gond. Nyugodj meg! Most pihenned kell.

- Ugye, megbocsátasz? – kérlel esdekelve a fénytelenné vált, de még így is gyönyörű zöld szempár.

- Megbeszélünk mindent, ne izgasd fel magad – válaszol ismét kitérően a kérdezett.

A férfi kilátástalan helyzetük utolsó percét a gondolatai rendbetételének szenteli. A perc elmúltával így válaszol: „Igen, azt hiszem, meg tudok bocsátani neked”. A becsukott szemhéjak és a mozdulatlan ajkak azonban azt jelzik, hogy a nő már nem hallhatta meg a választ. Közben az üldözők beérik a menekülőket. Az osztag vezetője magabiztos gúnnyal tekint a kiszolgáltatott helyzetben lévő párra, majd egy rövid elégedett mosolyt követően kezével parancsot ad a kivégzésre. A katonák vállhoz emelik a fegyvereiket.

- Túl késő, Gleera! Túl késő! – ordítja a férfi, s magához öleli a kedvesét.

Egy hatalmas villanás, majd az álom mozivászna szertefoszlott hirtelen. A ziháló férfi felpattant az ágyban. A szíve őrült sebességgel zakatolt, a homloka és a pólója pedig úszott a vízben.

- Mi baj van? Nem tudsz aludni? – kérdezte barátságtalanul egy álmos női hang.

- Aludj nyugodtan! Nincs semmi baj, csak rosszat álmodtam – hangzott a válasz.

 

2032. Június 7., hétfő reggel: Fő eseményfolyam: O’Neilék: Jack és Patricia

Helyszínek: Salk Intézet és az odavezető út, La Jolla

Friss nyár eleji szellő lengte be San Diego utcáit. Jack O’Neil nyitott tetejű mustársárga Ford Mustangjában a munkahelye felé hajtott. Szerette ezt a várost, a gyönyörű tengerpartjait, a belváros hangulatos utcáit, kávézóit, éttermeit, és nem utolsósorban, a barátságos embereket. San Diegóban szinte mindenkinek van kutyája. A férfi úgy érezte, ez a tény valamilyen általános jelentést is hordoz a helyiek mentalistását illetően, talán a mások iránti gondoskodás fontosságát jelzi. Jacket három évvel ezelőtt a neves őssejt kutató - Matt Patterson - hívta el New Yorkból a Salk Intézetbe, hogy alapítson egy önálló kutatócsoportot. Három hónapot vett igénybe a munkatársak toborzása, mígnem megalakult a Génterápia Labor. Manhattan nyüzsgő dinamizmusához képest a mára közel kétmillióssá vált San Diego álmos kisváros benyomását keltette. Jack azonban éppen ezt szerette benne. Akkor tudott igazán elmélyedni a kutatásban, ha nyugalom vette körül. Nem kedvelte igazán a Nagy Alma extrém klímáját sem, a kemény téli fagyok, a hideg őszi esők, nyáron pedig az izzasztó hőség keserítette meg a mindennapok életét. Igaz, a röpke New York-i tavasz felszabadító érzése valamelyest kárpótolt a többi évszak szenvedéseiért. San Diego - annak ellenére, hogy Kalifornia legdélibb csücskében foglal helyet - rendkívül kellemes óceáni éghajlattal rendelkezik, a nyár mérsékelten meleg, a tél pedig elviselhetően hűvös. Hát igen, a Nagy Kékség. Az óceán itt valahogy teljesen más volt, mint a Keleti Parton. Jacket lenyűgözték a napfényben szikrázó, végtelenbe nyúló hullámzó habok. Errefelé az ég is kékebb és a felhők is fehérebbek, mint máshol. Sőt, a San Diegó-i naplemente mintha nem csupán a nappal végét jelezné, hanem még a költőknek is üzenne, mielőtt eltűnik a horizont mögött. E romantikus képzeteit Jack nem osztotta meg másokkal, legalábbis ilyen formában nem: úgy érezte, hogy egy férfihez, aki ráadásul komoly kutató, nem illik az ilyesmi. Itt tanult meg egyébként negyven évesen szörfözni, s azóta minden héten legalább kétszer hódol is az új szenvedélyének. Felesége, Patricia Fogarty pszichiáter, akinek jól menő praxisa van a belváros legelegánsabb részén. A házaspár az Ötödik sugárúton lakik, a Gázlámpás Negyed egyik luxusvillájában.

Jack és Patricia az egyetemen ismerkedtek meg 2014 szeptemberében. A fiú friss orvosi diplomával, PhD hallgatóként dolgozott a Cornell Egyetem Orvosi Karán New Yorkban, Patricia pedig akkor kezdte ugyanott az orvosi tanulmányait. A fiú gyakorlatokat tartott a lánynak, s mindjárt feltűnt neki a magas, mélykék szemű, szép arcú, határozott medika. A nordikus szépség mindig adott a megjelenésére. Jacknek eszébe jutott egy régi emlék, amikor Patricia az egyik gyakorlaton fehér köpenyt húzott. Nos, ahhoz nem igazán passzolt a narancssárga magas sarkú cipője. Annál inkább illett a testhez simuló fekete dresszéhez. Még mindig végigfut a testén az a borzongásszerű érzés, amikor először érintette meg melltájékon ezt a ruhadarabot. A lány tekintetéből nem tudta megállapítani a hatást, mert az egyszerre tükrözte a forró vonzás és a meglepett idegenség érzését. Valóban, Patricia személyiségében érdekes kettősség lakozott: a kihívó erotika kombinálódott benne a távolságtartó hidegséggel, ami Jackben egy tűzpiros mázú finom jégkrém kulináris élményéhez hasonlítható érzést keltett. A fiatal doktorandusz érdeklődése szinte azonnal viszonzásra talált. Szerelem első látásra, ezzel a közhelyes kifejezéssel lehetne jellemezni kapcsolatuk kezdetét. A férfi szerencsésnek érezhette magát, hiszen a lány számos érdeklődő közül éppen őt tüntette ki kizárólagos figyelmével. Jack jóképű, sportos alkatú, széles vállú fiú volt. Kék szem és világosbarna, szálkás haj, akkor még ősz szálak nélkül. Korábbi kapcsolatai fő szexepiljeként a romantikus, hosszúszempillájú tekintetét említették. Egyetlen részlet zavarta: két centivel alacsonyabb volt a lánynál. Ráadásul ez a különbség szignifikánsan növekedett, ha a pár tornacipő–magassarkú cipő kombinációban közlekedett a városban. Az első évben persze, amíg Jack hivatalosan a lány oktatója volt, titkolni kellett a kapcsolatukat, hiszen egy nyilvános tanár-diák viszony rosszindulatú találgatásokra adhatott volna okot. A felhőtlen szerelem izgalmával teli bujkálás után románcuk a következő tanévre nyilvánossá vált. Egy villámgyors döntést követő házasság lett a következő pózna kapcsolatuk idővonalán. Innentől a pár sorsát már csak az ásó, a kapa és a nagyharang választhatja majd szét. Az idő persze szívósan marja az ígéretek puha szövetét. Teltek az évek, de a szerelem lila köde nem engedte Jack pupilláján áthatolni a figyelmeztető jeleket. Bár néha az volt az érzése, hogy Patricia nem annyira a személyét szereti, hanem inkább csak imponál neki, hogy ő már orvos, sőt komoly tudományos munkát is végez. Talán a hét év korkülönbség is egyfajta generációs tiszteletet ébresztett a lányban. „Ha az emberi érzéseket boncolgatjuk, mindig ilyen közönséges motivációkra bukkanunk” – hessegette el magától a feltörő kételyeket. Patricia - Jackkel ellentétben - szerette a külsőségeket. A nő abban a hitben élt, hogy a párja praktizáló orvos lesz, ezért rendkívül nagy volt a csalódása, amikor a PhD fokozata átvételének napján Jack bejelentette, hogy ő inkább a kutatói pályát választja, s már igent is mondott főnökének, John Krebsnek azon kérdésére, hogy maradna-e tovább a laborban posztdoktor beosztásban. „Egy kutató nyomába sem léphet egy orvosnak” – ez volt a feleség véleménye. Hát igen, az orvosok elhitették magukkal és a közvéleménnyel, hogy szakmájuk presztízse a társadalmi ranglétra csúcsán helyezkedik el. Talán azért volt sikeres ez az önmarketing, mert kritikus helyzetekben élet és halál uraivá válhatnak, ami egyfajta „mindenható” nimbuszt kölcsönöz az orvosi szakmának. Patricia pszichiáter lett, amihez még az egyetemen pszichoterápiát vett fel párhuzamos szakként. A végzést követően hamar sikerült Manhattan belvárosában egy tehetős ügyfélkört kialakítania. A pénzügyi negyed stresszes életmódját gyógyította szemérmetlenül magas gázsival. A kor csak szépítette őt. A korábban sokat mosolygó és tekintélytisztelő széplányból egy büszke, tekintélyt parancsoló, gyönyörű nő lett, kevés természetes mosollyal. A férfiak zavarban voltak a jelenlétében, lenyűgözte őket az öntudatos doktornő. Talán ez a tény is közrejátszhatott abban, hogy özönlöttek hozzá a lelkisegélyre szoruló pénzemberek. Jacket gyakran gyötörte a féltékenység, a lelke mélyén azonban megbízott a feleségében. A pszichiáternő gyakran munkaidőn túl is foglalkozott a tehetősebb pácienseivel, állítása szerint a hagyományostól eltérő, újfajta kezelési technikákat alkalmazva. Jack számára azonban soha nem vált világossá, hogy pontosan mit is takar a nem szokványos terápia. A lényeg praktikusan az volt, hogy ilyenkor Patricia később jött haza. De mindig hazajött. Kialakult közöttük egy íratlan szabály, mely szerint a munka a privát szférához tartozik, az otthon pedig pihenésre való. Más szóval, nem kérdezősködünk a másik szakmai életéről. Pedig Jack szívesen beszélt volna néha a kutatásairól és a benti dolgokról. Patricia nem igazán követte Jack karrierének állomásait, talán e közönnyel fejezte ki tiltakozását férje döntésével szemben. Jack a kutatás mellett sokat tanított is, ezért a három év posztdoktorságot követően magától értetődő volt, hogy az oktatói pályán indul el: előbb tanársegéddé, majd később adjunktussá nevezték ki az orvosi karon. A fenti okok miatt Jack sem tudott túl sokat Patricia szakmai életéről. Az említett hosszú estéken a felesége - állítása szerint - több pénzt keresett, mint Jack egy egész hónap alatt. Valószínűleg csakugyan ez volt a helyzet, ámde a férfi, még ha akarta volna, sem tudta volna ezt ellenőrizni, mivel külön bankszámlájuk volt. Mindenesetre, a nyári utazásaikat Patricia finanszírozta, Jacknek nem tellett volna egzotikus trópusi szigetek luxus szállodáira. Nem született gyerekük. Patricia volt az, aki folyton halogatta a dolgot. Hallgató korában túl fiatal volt még, később a praxis beindításával volt elfoglalva, aztán pedig ki kellett használni, amíg jól megy az üzlet. Az üzlet pedig egyre jobban ment. Paradox módon, a Wall Street sikere és kudarca is Fogarty doktornő bankszámláját duzzasztotta: siker esetén a pácienseknek volt miből finanszírozni a méregdrága terápiát, a kudarc viszont lelki szenvedést hozott, ami feltétlenül ápolást igényelt. A nő gyakran kimerülten érkezett haza, mégis kedves hálával fogadta Jack masszírozó gyengédségét, amit a férfi a fotelben, az ágyban és a hatalmas fürdőkádban is szívesen gyakorolt. A viszonyuk azonban lassanként megváltozott. Jack észre sem vette, hogy idővel férfiként egy domina uralma alá került. 

Egy nap Jack teljesen váratlanul állásajánlatot kapott a neves Salk Intézettől. Egy csoport alapítására kérték fel. Perspektívaként azzal kecsegtették, hogy egy éven belül kinevezik professzorrá is a San Diegó-i Egyetem (UCSD) Orvosi Karán. Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt, aki kutatással foglalkozik, az tudja, miért. A pszichiáternő azonban nem volt hajlandó megérteni az észérveket, pedig azok egy rendkívül egyszerű logikán alapultak: még egy ilyen lehetőség a férje életében nem lesz, rendkívül ritka ugyanis, hogy egy lépcsőfokot átugorva adjunktusból egyből professzorrá neveznek ki valakit. Ráadásul egy nagy csoport kialakításához szükséges indulótőkét is kapna a világhírű intézettől. Jack azt hitte, hogy a „professzor feleség” titulus tetszeni fog Patriciának, ezért megpróbált a rátartiságára hatni, eredménytelenül. Lehet, hogy mégsem ismerte annyira az imádott nőt? Patriciát rendkívül nehéz volt kiszakítani ebből a környezetből. Válással fenyegetőzött. Két hónap masszív győzködés után végül is beadta a derekát, s költöztek. San Diegóban a család jövedelme jelentősen zuhant, pedig Jack fizetése triplájára nőtt.

A házasságuk már korántsem volt olyan gond nélküli, mint azelőtt. A nő folyton hibáztatta Jacket, hogy el kellett jönniük New Yorkból, s hogy a férje csak a hobbijának él ahelyett, hogy pénzt keresne. Gyűlölte San Diegót, kis porfészeknek nevezte, s egyáltalán nem értékelte a város szépségeit. Patriciát nem túlzottan érdekelte a jelen, szemei előtt mindig a jövő lehetőségei lebegtek. „Márpedig San Diegóban nincs perspektíva” – hangoztatta folyton. Az utóbbi időben gyakorlatilag már semmivel nem volt elégedett. Ráadásul Jacknél potenciazavarok jelentkeztek. A felesége ezért is szemrehányásokat tett neki, ami csak tovább rontott a helyzeten. Tavaly nyáron hagyományt is szegtek, mivel nem utaztak sehová. Sőt, az idén sem szövögettek ilyen irányú terveket, pedig korábban már áprilisban lefoglalták a szállodát és megvették a repülőjegyeket is. Igazából, már a két évvel ezelőtti honolului nyaralás is eléggé kényszeredettre sikeredett, főként mivel az orvosnő folyton a pácienseivel konzultált telefonon. Gyakorlatilag a szállodában töltötték a vakációt. Az egy hét nyaralás alatt Jack mindössze egyszer fürdött a közeli Waikiki Beach-en, akkor is egyedül. Valami érezhetően elromlott ott, de ekkor még javíthatónak tűntek a dolgok. Néhány hónappal ezelőtt azonban Jack egyik este a belvárosban kocogás közben meglátta a feleségét, amint egy Lincoln limuzinból szállt ki egy számára ismeretlen idősebb férfivel egy szálloda előtt, majd karonfogva besétáltak az épületbe. A luxus hotel portása ismerősként üdvözölte a párt. A helyzet nyilvánvaló volta Jack lábait percekig az uralma alá vonta. Telefonjának berregése rázta fel a döbbent merengésből: a felesége küldött neki üzenetet, melynek lényege az volt, hogy ma este nem fog hazamenni. Különös módon a tőmondathoz magyarázatot is fűzött: mert egy dúsgazdag bankár fia számára kell speciális terápiát alkalmaznia. „Ha a fiú ilyen öreg, hány éves lehet vajon a dúsgazdag papa?” – háborgott magában feldúltan Jack. A kapcsolatuk során először fordult elő, hogy a felesége nem otthon tölti éjszakát. Ezen az estén a megcsalatott férj kapiskálni kezdte a speciális terápiák lényegét. Nem volt képes felfogni, hogy lehetett olyan idióta, hogy eddig nem jött erre rá. Pedig egy hasonló eset kapcsán ő nyitotta fel az egyik barátja szemét. Valamilyen oknál fogva az ember néha kirekeszti agyából a racionális gondolatokat, ha saját maga lenne a vizsgálat tárgya. Jack egy darabig még a helyszínen járkált fel-alá, majd hazafutott, lezuhanyozott, s végül elfeledkezvén a vacsoráról, lefeküdt az ágyba. Aludni azonban nem tudott, egész éjszaka hánykolódott. Magát vádolta. Úgy gondolta, hogy a nő miatta lett ilyen. Milyen jogon szakította el őt New Yorktól? Patricia Manhattanben nőtt fel, ott vannak a barátai, a családja, ott építette fel a karrierjét. Arra a gondolatra jutott, ha a nő ezt az életet akarja, hát legyen, ő ennek nem lesz az akadálya, csak legyen boldog a párja. Szemet huny a felesége dolgai felett, s egyszer majd csak megnyugszik, legalábbis ebben reménykedett. De ahogy teltek a hetek, a viszonyuk egyre csak romlott. Patricia minden kis apróság miatt veszekedést kezdeményezett. Jack elhatározta, hogy kedvességgel szakítja meg a perlekedések ördögi körét, de ezzel csak olajat öntött a tűzre. A nő, mintha kívánta volna a konfliktust.

♦ A szerelem egy olyan különleges gyertya, mely gyorsabban fogy, ha csak az egyik végén ég ♦

 

Június 7., hétfő délelőtt: A professzor

Helyszínek: Salk Intézet és az odavezető út, La Jolla

jack.jpg

Jack automatikus mozdulatokkal irányította Mustangját a városból kivezető felhajtóra. Gondolatai a munkájához kanyarodtak. Ha a Patriciával való kapcsolata rendben lett volna, tökéletesnek érezné az életét. Egy csodálatos város híres intézetében sikeres kutatóként dolgozik, nagyszerű emberekkel körülvéve. A Salk Intézet San Diego északi peremén helyezkedik el, La Jolla-ban. Az intézet a lakásuktól autópályán húsz perc alatt elérhető volt még csúcsidőben is. Jack, mint a kutatók többsége, nem „rendes” munkaidőben dolgozott. Reggel kilenc és tíz óra között érkezett, s rendszerint este hat-nyolc körül indult hazafelé. Szakterülete az agyi demenciák – főként az Alzheimer- és a Parkinson-kór – genetikai alapú terápiája volt. Heti egy alkalommal egy kétórás kötelező kurzust is tartott egyetemi hallgatóknak az intézet közelében lévő Kaliforniai Egyetem San Diegó-i (UCSD) Orvosi Karán „Molekuláris genetika” címmel. Volt egy heti egy órás előadása is – „A genetika frontvonalai” címmel, mely ugyan választható kurzus volt, mégis rengeteg hallgató látogatta. A molekuláris genetika mára az orvostudomány zászlóvivője lett, s ezt a hallgatók is felismerték. Korábban az anatómiát azonosították az orvoslással, az utóbbi években azonban a modern genetika paradigmaváltást idézett elő a gyógyításban, a betegségek jelentős részét ma már genetikai tesztekkel ki lehet mutatni. Néhány – több gén és a környezet által együttesen meghatározott – úgynevezett komplex betegség azonban egyelőre még ellenáll a megismerésnek. Például a szív- és érrendszeri betegségek egy számottevő hányadának még nem tudták megfejteni a genetikai hátterét, pedig éppen ez a betegségcsoport a vezető halálok a fejlett világban. Sikeresen diagnosztizálják azonban a rák szinte összes típusát az új módszerek segítségével, ami a túlélési esélyeket jelentősen megnöveli az előző évtizedekhez képest. A genetikai tanácsadás is új szakaszba lépett. Egy nyálkenetből, vagy akár egyetlen hámsejtből évtizedekkel később jelentkező betegségeket lehet megbízhatóan prognosztizálni. A diagnózis alapján - szükség esetén - a leendő páciensnek életmódváltást és gyakori kontrollvizsgálatokat lehet javasolni. A helyzet pontos értékeléséhez azonban az is hozzátartozik, hogy míg a genomikán (1) alapuló diagnosztika szédítő ütemben tárta fel a betegségek örökletes tényezőit, addig a genetikai alapú terápia (2) csak önmaga árnyéka után kullogott, melynek oka az e megközelítések kedvezőtlen társadalmi és politikai megítélése volt. Az emberek tudatalattija még valahogy elfogadja, ha csupán megvizsgáljuk az örökítő anyagunkat, de hevesen tiltakozik az ellen, ha meg is akarjuk változtatni azt. Különböző okok miatt szélsőségesen negatív közhangulat alakult ki minden, genetikai beavatkozáson alapuló, modern biológiai technikával szemben. Ez az ellenállás azon ideológia szellemében fogant, hogy a változatlanság természetes és egészséges, míg a változtatás ezek ellentéte, természetellenes, sőt, jelen esetben, akár betegítő hatású is lehet. Persze több egyház is beállt a szkeptikusok táborába, hangoztatván, hogy amit a Teremtő alkotott az úgy tökéletes, ne piszkáljunk bele. „Nyilván a betegségeket is a Teremtő hozta létre, ezért maga a gyógyítás is az ő akarata ellenére való. Legalábbis ez lenne a földi helytartók következetes álláspontja” – bosszankodott magában Jack. A jelen paradox helyzet tehát az, hogy a betegségek jelentős hányadát képesek vagyunk diagnosztizálni, vagy - a komplex betegségek esetében – megjósolni, de szinte kizárólag csak a hagyományos módon tudjuk gyógyítani, illetve megelőzni. Pedig az első komolyabb génterápiás kísérletek már több mint négy évtizedes múltra tekintenek vissza. Az utóbbi három évben azonban gyökeres fordulat állt be ebben a kérdésben, több betegség genetikai alapú terápiájára végre megérkeztek az évek óta várt engedélyek. A jelenlegi elnök jóval haladóbb felfogású az előzőeknél, s nem csupán zöld utat adott e gyógyítási mód alkalmazásának, hanem aktív kampányt is folytat a közvélemény meggyőzése érdekében. A terápia e válfaja nem az ördögtől való, ellenkezőleg, nagy áttörést hozhat a gyógyítás hatékonyságban – hangoztatja a kormány az általa finanszírozott médiakampány során. Nagy a várakozás az orvosok, a kutatók és persze a páciensek körében is, sok betegség ugyanis ellenáll a nem-genetikai alapú próbálkozásoknak. Jack New Yorkban már azon gondolkodott, hogy szakterületet vált a kutatás kedvezőtlen feltételei miatt, de az új fejlemények izgalommal töltötték el, s nagy ambíciókkal érkezett San Diegóba. A professzor és munkatársai különféle vírusvektorokkal (3) és egyéb módszerekkel terápiás géneket juttatnak be a betegség által érintett agyterületekre. A Parkinson-kór jóval könnyebben kezelhető betegség, mint az Alzheimer-kór, mert az előbbit egy meghatározott agyterület elégtelen működése okozza, míg az utóbbi jóval kiterjedtebb, gyakorlatilag a teljes agykérget érintő betegség. A Parkinson-kór kezelésére többféle terápiás eljárás is létezik. Mindegyik problémája az, hogy elfogadják a sejtek pusztulását, mint tényt, s csak a betegség súlyosbodását próbálják késleltetni, vagyis csupán tünetileg kezelik a kórt. Jack azonban úgy gondolta, hogy magát az okot kell megszüntetni, ezért az érintett sejtekbe olyan terápiás gének bevitelével próbálkozott, amelyek gátolják a sejtpusztulást. Matt Patterson is neurodegeneratív betegségekkel foglalkozott, de ő az őssejt beültetés módszerét alkalmazta. A professzor dolgozta ki a háromdimenziós szövet és szervkezdemények előállításának módszerét, amihez egy kerámiaváz alapot használt. Ezzel a ma már hagyományosnak számító őssejt terápiával azonban csak mérsékelt eredményeket tudott elérni, ezért úgy gondolta, hogy genetikai megközelítéseket kell alkalmazni a sikerhez. Pontosan ezért hívta a Salk Intézetbe Jack O’Neilt, aki a rekombináns géntechnológia ismert szakértője volt. Jack örült, hogy együtt dolgozhat a világhírű kutatóval. Az utóbbi időben azonban egy kicsit aggasztja, hogy Matt érdeklődése az élőlények hibernálása felé fordult. Sikeres kísérleteket hajtott végre rágcsálókkal, s azt tervezte, hogy majmokkal is kipróbálja ezt a technikát. „Kár, pedig a betegségek gyógyításához valószínűleg a genetikailag módosított őssejtek jelentik a kulcsot” – gondolta Jack. Valahogy vissza kellene térítenie Mattet a témához. Esetleg, ő maga is megtanulhatná ezt a technikát. Azon töprengett, hogy az egyik munkatársát elküldi Matthez, hogy sajátítsa el az őssejtekkel való munkát, s majd a saját laborjában folytatják a kísérleteket. „Mit szólna vajon ehhez Matt? Nem gondolná-e, hogy el akarom lopni a témáját?” - vívódott magában a férfi. Hirtelen egy Porsche vágott a Mustangja elé, ami kizökkentette az elmélkedésből. Ekkor kapott észbe, hogy éppen az a lejáró következik, amelyen a Salk Intézet felé le kell hajtania az autópályáról. Volt még néhány perce az érkezésig. Ezalatt elhatározta, hogy a szokásos hétfői munkamegbeszélés után gyorsan megebédel, aztán lemegy a partra, lefutja a szokásos három mérföldjét mezítláb a homokban, majd szörfözéssel folytatja. Az intézetből sokan lovagolták a hullámokat a kissé megnyújtott ebédidőben. Jacken kívül azonban egyetlen professzor sem volt közöttük, egyetemisták és PhD hallgatók szelték a habokat. Annak idején az egyetemi vezetés megígérte ugyan Jacknek a professzori kinevezést, de azért szerettek volna meg is győződni az oktatói kvalitásait illetően. A jelölt átment a teszten, a hallgatók ugyanis zömében kiválóra értékelték a tevékenységét. Így az ígéret valósággá vált: kinevezték egyetemi tanárrá az UCSD Orvosi Karán. Jack nem volt tipikus orvosprofesszor. Magas rangú tanártársai mindig gondosan ügyeltek arra, hogy elegáns Armani, vagy Boss öltönyben, és márkás hegyes orrú bőrcipőben jelenjenek meg az előadásokon és a különféle egyetemi rendezvényeken. Jack viszont csak egy pólós-tornacipős professzor volt. Azon töprengett, a kollégái vajon álmukban is professzorok-e? Neki minden ébredéskor fel kellett építenie magát, de gyakran megfeledkezett a pozíciójáról, s ilyenkor úgy viselkedett, mint fiatal korában. Többször előfordult, hogy hivatalos aláírásokkor elfelejtette odatenni a „dr” szignót. És persze az autója márkája sem volt tipikus ezekben a körökben. Jacket szinte csak praktikus okokból érdekelte a hatalom: általa megvalósíthatta az elképzeléseit a kutatásban és az oktatásban.

A betonépületekről többnyire negatív asszociációk ébrednek az emberben, ma már nem is használják ezt a technológiát az építőiparban. A Salk Intézet azonban egyszerűségében is megkapó látványt nyújtott. A két szárnyból álló épületegyüttes a város egyik fő turisztikai vonzereje volt. Nyáron folyamatos látogatóözön árasztotta el a környéket, sőt, bizonyos napszakokban magát az intézetet is szervezett csoportok lepték el. Szerencsére a munkát nem nagyon zavarták. Jack behajtott a parkolóba, hóna alá kapta kinyomtatott cikkeit, s belépett az intézetbe. A recepciós nő barátságosan üdvözölte, s megkérdezte, segítsen-e cipekedni a liftig. A professzor mosolyogva megköszönte a gesztust, de természetesen nem fogadta el a segítséget. Fura is lett volna az öreg és kövér Maryvel cipeltetni a holmiját. Az emeletre érve üdvözölte a titkárnőjét, Julie-t, majd bement az irodájába. A szokásos fenséges óceáni panoráma fogadta. Nézte a távoli hullámokat, melyek ma délelőtt különösen magasra csaptak. Jack előre átérezte a szörfözés izgalmait, s ettől egy kicsit megborzongott. Ránézett az órájára, két perc múlva tíz. Felkapta a táblagépét, s rohant a szemináriumterembe.

Ha ártani akarsz, légy valami annál harsányabb ellenfele minél kevésbé érted azt!

 

 

Június 7., hétfő délelőtt: Gerry Miklós, a doktoranduszhallgató

Helyszínek: Génterápia labor, Salk Intézet, La Jolla

gerry2.jpgA többiek már mind benn ültek. Jack csapatát négy posztdoktor, négy doktorandusz (PhD) hallgató, számos szakdolgozó, egy asszisztens és egy titkárnő alkotta. A héten Gergely Miklós magyar PhD hallgató számolt be az eddig végzett munkájáról. Gergelynek senki sem tudta kiejteni sem a nevét, sem a Gergő becenevét, ezért mindenki csak Gerrynek nevezte. Ő volt a legtehetségesebb kutató Jack laborjában, legalábbis a főnöke így gondolta. A precizitása hagyott ugyan némi kívánni valót maga után, de ezt a hiányosságát briliáns ötleteivel messzemenően kompenzálta. Jack szeretett vele beszélgetni, mert a fiú inspirálta őt. Gerry mindig kiszúrta az ötleteiben a gyenge pontokat, ezért gyakran kellett azokat újragondolnia. Sőt, a legjobb ötletek éppen akkor jutottak az eszébe, amikor Gerryvel beszélgetett szakmai problémákról. Jack elfogadta a sajátjáétól jobb megoldásokat, s meg sem próbálta ezeket később úgy feltüntetni, mintha ő találta volna ki őket. Ebben gyökeresen különbözött sok más laborvezetőtől, akik csupán karrierjük eszközeiként kezelték az embereiket. Kedvelték is a munkatársai ezért és a belsejéből sugárzó lazasága miatt. A hallgatók közül azonban volt, akinek nem jött be a stílusa. Minden évben anonim módon, írásban megválaszolandó kérdéseket tett fel a diákoknak az oktatásával kapcsolatban, s voltak olyanok, akik szerint egy professzornak tekintélyt sugárzónak kell lennie, s öltözködésben sem kellene a diákokat utánoznia. Jack elgondolkodott néha ezen, s gyakran eszébe jutott egy ma nagyon tekintélyes professzor, akit gyerekkorától kezdve ismer. Ha a hallgatók tudnák, milyen megalázkodó volt ez az ember, amikor még nem volt hatalma, nemigen néznének most fel rá. 

Gerry arról beszélt, hogy vírusvektorral sikerült bevinnie egy növekedési faktor (4) gént Parkinson kór-szerű tüneteket mutató egerek érintett agyterületének idegsejtjeibe, s ez háromszor több sejt életben maradását eredményezte a kezeletlen beteg állatéhoz képest. De még mindig jelentős volt a sejtpusztulás. Jack figyelmesen hallgatta az előadást, s azon törte a fejét, mi lehet a probléma oka. Az is eszébe jutott néha, hogy abba kellene hagynia a Parkinson-kórral kapcsolatos molekuláris genetikai kutatásokat, hiszen a beültetett mélyagyi elektródán alapuló megoldások már jelentősen lassítják a betegség progresszióját, s talán az lesz majd az igazi a megoldás a problémára. „Elejét kell venni a sejtpusztulásnak, ezért mindenképpen biológiai megoldás kell” – zárta le végül a saját magával folytatott vitát.

- Gerry, megvizsgáltad, hogy milyen gének fejeződtek ki abnormális mennyiségben a haldokló sejtekben? – kérdezte Jack az előadás végén.

- Sok gén működése megváltozott főnök.

„Magyarországon biztosan jobban tisztelik a professzorokat, ezért hív folyton főnöknek ez a fiú” – gondolta a labor vezetője, de ráhagyta a dolgot.

- A probléma azonban az, hogy nem tudjuk, mi az ok és mi az okozat. A jelenlegi módszerekkel nem lehet eldönteni, hogy egy adott gén kifejeződése azért nő meg, vagy csökken le, mert a sejt haldoklik, vagy azért haldoklik a sejt, mert ez a gén nem működik normálisan – folytatta Gerry.

A fiú mulatságosan beszélte az angolt, a hanglejtése olyan volt, mintha egy géppuska kattogását utánozná. Talán azért, mert a magyarban mindig az első szótagot hangsúlyozzák.

- Hát igen, mindig ez a probléma – reagált Jack. – Gondolom, rengeteg génről van szó. Gyere be négy óra körül az irodámba, nézzük át az adatokat, hátha találunk valamilyen mintázatot, amiből kiindulhatnánk – javasolta a fiúnak. - A laborgyűlésnek vége, mindenki mehet ebédelni – mondta ki a zárszót a Génterápia Labor vezetője.

Jack beugrott még az irodájába, s felhívta Patriciát, hogy vegyen-e neki jegyet a jövő heti Salk Szimfóniára. Minden évben rendeznek itt egy koncertet, idén a harminchetedik lesz a sorozatban. A rendezvény nagy eseménynek számított, nem csak az intézeti dolgozók, hanem az egész város számára, amit nagyszerű művészek tettek felejthetetlenné. Csak a hangposta jelentkezett be. A nő szelíd mosollyal és kedves hanglejtéssel mondta el a már számtalanszor hallott szöveget: „Szia, drágám! Sajnos most nem tudsz elérni, de visszahívlak, amint lehet.” Jack ezt a felvételt évekkel korábban, még New Yorkban készítette. Gyakran eszébe jutott, hogy ez az egészen más nő is Patricia volt egykor, s ilyenkor elöntötték a nosztalgia kékes-vöröses hullámai. Tapasztalatai azt súgták, hogy nem számíthat visszahívásra. „Majd személyesen elmondom neki” - gondolta, s befejezte a hívást. Ekkor váratlanul egy különös, mélyről jövő szédülés kerítette hatalmába. Gyorsan leült a fotelébe, s rémülten figyelte, mi történik a testében és az elméjében. Mintha a gyomrában valamiféle sötét vonzás összpontosult volna, kiszívva az agyából akaratereje minden tartalékát. Úgy érezte, hogy minden mozog körülötte, ő pedig egy hatalmas mélységbe zuhan. Irracionális félelmek lepték el. „Nagy levegőt venni” – biztatta magát, többször elismételve a parancsot. Hirtelen felállt, de azonnal elvesztette az egyensúlyát, s visszahuppant a bőrfotelba. Itt fuldoklás szerű roham támadt rá, ezért újból fel kellett állnia. Nem bírt azonban a gravitációval, s ismét visszazuhant a fotelba. Ülve próbálta meg felvenni a harcot az elméjében elszabadult ismeretlen erővel szemben. Szemét mereven az ajtókilincsre fókuszálva, mintegy abban kapaszkodva, próbálta visszaszerezni uralmát a teste felett. Két karját ütemesen fel-le emelgette, s közben: kifúj, belélegez, kifúj, belélegez, kifúj ……. A szem – kilincs ezoterikus energiatengely, vagy valami más, kirántotta Jacket megbolydult elméje béklyójából. Amilyen váratlanul támadt ez az örvénylő érzelmi vihar olyan hamar tűnt is el látszólag nyomtalanul. Az arcát és a mellét ellepő izzadságfolyam jelezte csak, hogy valami rendkívüli esemény zajlott le a szervezetében az imént. Jack döbbenten ült, még mindig a kilincset bámulva, s nem értette, mi történhetett. Félelmetes jelenség volt, korábban sohasem érzett hasonlót. Az agya érzelmi központjai küldhettek figyelmeztető jeleket a kognitív területek felé, jelezvén, hogy életének bizonyos fonalai megszakadni készülnek, s tenni kellene ez ellen valamit. Jack tudatos énje azonban tisztában volt azzal, hogy az események alakulására neki már nincs hatása, kizárólag Patricia döntése fogja meghatározni, hogy sorsuk közös marad-e, vagy végleg elválik egymástól. Jack felállt, s az előző események hatása alatt kissé meglassulva elindult a mosdóba, megmosta a homlokát és felsőtestét, majd irány az ebédlő. 

                                                     ♦ Az ész kedveli az okos elmét ♦

 Az első nap folytatódik ....

http://sandiego2032.blog.hu/2015/04/08/1_nap_folytatas

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sandiego2032.blog.hu/api/trackback/id/tr947351194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása